Új irányzat jelent meg a magyar popban: az egészen kisgyermekeket megszólító dal. Természetesen nem a gyerekdalokról van szó, hiszen nem vehetjük semmibe Halász Judit teljes munkásságát (Pap Ritáét persze nyugodtan) – a klasszikus gyermekdalok azonban egy bizonyos kor felett szólnak a gyerekekhez, és igyekeznek az ő értelmi színvonaluknak megfelelő szöveggel előállni. Természetesen nem ritka, hogy ezeknek a szövegeknek további, felnőttek számára megfejthető jelentésrétegeik vannak, vagy legalább formailag nyújtanak a gyerekek számára valamit. Az utóbbi években azonban felbukkant egy olyan daltípus, mely formálisan olyan gyerekeknek szól, akik amúgy nem értenének meg semmilyen szöveget (akár mert újszülöttek), vagy a szöveg meg sem próbál olyan szinten mozogni, melyet a gyerekek megértenének. Ezek a dalok csak formálisan szólítják meg a kisgyerekeket, valójában a felnőtteknek szólnak.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az alábbiakban két ilyen viszonylag friss dalt mutatunk be. Az egyik a Hősök Kisember című dala, mely 2013-ban jelent meg az Érintés című lemezen – mint a szövegből kiderül, a dal címzettje ekkor már öt éves volt, tehát egyszerűbb dalszövegek megértésére mindenképp alkalmas. Nem tudjuk, a szöveg mikor íródott, az azonban világos lesz, hogy semmiképpen nem azzal a céllal, hogy akár egy ötéves gyerek megértse. A másik dal a Kavkaz Földlakó című dala az azonos című 2010-es lemezről: ennek alcíme ugyan Kardos-Horváth János dalai kisebbeknek és nagyobbaknak, ám mivel a dal egy újszülött üdvözléséről szól, kétségtelen, hogy szövegét nem a megszólítottnak szánták.

Hősök: Kisember

Kettőezer nyolc második hó tizennégy
Amikor megszülettél, és azóta az ég mindig kék.
Jöhet bármilyen felhő, és eltakarhatja a napot,
Ha a szemedbe nézek, úgyis látom a holnapot.
Van jövő, van miért, van kiért élni:
Ez tesz hatalmassá engem és téged, bébi.
Mert ha együtt vagyunk, legyőzünk minden akadályt,
És elfelejtünk minden rosszat, ami eddig fájt.
All right – ezt írom fel az égre.
De hogy kiláss az ablakon, fel kell állnod egy székre,
Mert még nem vagy olyan magas ám, mint az apád,
Inkább csak makacs, mint az anyád, de én büszke vagyok rád.
Ez így van rendjén, lényeg a lényed,
Bélyeget ragasztottam rád, és ez a te véred.
Ezt ne feledd, amíg élsz bármerre is mész:
Nekem mindennél többet érsz, és kész.

Aprócska vagy, mint egy tökmag,
De a hatalmad mégis tök nagy.
Ezt ne felejtsd el, hogy te is hős vagy,
Kisember, hé, ne felejtsd el!

Hé, kiscsávó, kész a kisszobában a kis tábor,
Bújj el, ott egy kis sátor, aztán megkereslek.
Mindig tartsd szem előtt azt, hogy szeretlek,
Elpusztítok minden átkot, ami rád szemet vet,
Megmentelek az élet bújától bajától.
Remélem, nem esett messze az alma a fájától,
Mert mindenek felett te vagy minden, kincsem,
A legdurvább érzés látni magam kicsiben.
Kaki a biliben, hú, de nagyon büdi,
Figyeld a rapet, apa hogy küldi.
Ez a gondtalan gyerekkor, csak játszanod kell egyelőre,
De felnősz hamar egy-kettőre,
Majd jön a nagybetűs, meglátod, ilyenkor minden más,
Lényeg, hogy a saját utad járd, és tisztán láss.
Vigyázz magadra, mindig csak okosan,
Fontos, hogy légy gondtalan és élj boldogan.

Aprócska vagy mint egy tökmag...

A Hősök szövege egyes szám második személyű mondattal indul, és legfeljebb az egyes szám első személy, illetve a kettőt egyesítő többes szám első személy váltja fel – ez utóbbi mindig a lírai énre és a megszólítottra vonatkozik. (Kivételes eset, amikor a lírai én harmadik személyben utal magára: „Figyeld a rapet, apa hogy küldi”.) Más szereplő nem is jelenik meg a dalban, az anya is csak villanásszerűen jelenik meg, ott is inkább negatív szerepben:

Mert még nem vagy olyan magas ám, mint az apád,
Inkább csak makacs, mint az anyád, de én büszke vagyok rád.

A szövegben időnként felbukkannak olyan szándékoltan egyszerű megfogalmazások, amelyeket egy gyerek is megért: a „hogy kiláss az ablakon, fel kell állnod egy székre” például kifejezetten a gyermekek világához igazított megfogalmazás – ám a többség nem ilyen. a „látom a holnapot” például olyan metafora, melyet egy óvodás nehezen értene meg, az olyan megfogalmazásokról, mint a „Bélyeget ragasztottam rád, és ez a te véred”, már nem is érdemes beszélni. A gyerek valószínűleg a „nagybetűs élet” kifejezést sem ismeri, a jelzett szó elhagyásával pedig végleg megfejthetetlen számára a rejtvény. Az idegen nyelvű all right kifejezés használata szintén nem arra utal, hogy a gyereknek szólna a dal – hacsak nem kétnyelvű gyerekről van szó.

A dal sokkal inkább felnőtteknek szól, illetve kísérlet arra, hogy egy felnőtt önmaga számára fogalmazza meg, milyen viszonyban áll a gyerekével. Az érzések és gondolatok kavarognak, nem áll össze valahonnan valahová tartó szerkezet. A megragadott érzelmet leginkább az óvó (az erőszaktól sem visszariadó) szeretettel azonosíthatjuk:

Elpusztítok minden átkot, ami rád szemet vet,
Megmentelek az élet bújától bajától.

Mi ennek a szeretetnek a kiváltója?

A legdurvább érzés látni magam kicsiben.

Az érzelmek alapja tehát az, hogy a lírai én önmagát látja a gyerekben: a genetikai kapcsolat fontossága már felbukkant a korábban idézett „Bélyeget ragasztottam rád, és ez a te véred” sorban is. S bár elhangzik az a tanács is, hogy „Lényeg, hogy a saját utad járd”, azért előtte ott szerepel, hogy „Remélem, nem esett messze az alma a fájától”, mely valamiféle elvárást fogalmaz meg. Hasonlóképpen rejtett elvárás bukkan ki a „Mert még nem vagy olyan magas ám, mint az apád” mégjéből.

Apa és fia
(Forrás: Wikimedia Commons / joel / CC BY-SA 2.0)

A dal tehát összességében freudi elszólásnak tekinthető: a lírai én azért szereti a gyermekét, mert önmagát látja benne – nyilván erős megfogalmazás lenne, hogy valójában önmagát szereti a gyerekben is, de mégis ilyesmiről van szó. Talán ez a magyarázata annak is, hogy nem sikerül az érzéseket valamiféle szerkezetbe foglalni, hogy a szövegíró fura megfogalmazásokba bonyolódik (a gyerekre szemet vető átkokról, bélyegként ragadó vérről beszél; és az sem világos, hogy jut el két soron belül a büdi kakitól a rappelő apukáig), a ritmus és a rím érdekében pedig szavakat torzít el (különösen figyelemre méltó a refrénben vissza-vissza térő tök [tők] ejtése annak érdekében, hogy a hőssel egybecsengjen).

Kafkaz: Földlakó

Megszületett, megérkezett, de jó,
A legeslegújabb kis földlakó.
Szeretettel köszöntünk, hahó,
Légy üdvözölve kedves kis lakó.
Embernek születtél meg, hát nevess,
Sokat utaztál, hogy itt lehess.
Ez a tested lesz most majd az űrhajó,
hát tapasztald meg, mi mindenre jó.
Egyél, igyál, játsszál jó sokat,
Élj vidáman, szeress másokat.
Hahó, hahó, kedves földlakó,
Még nem is sejted, mi mindenre jó

A nap odasüt a házra,
Madárka száll az antennára,
És a szél levelet visz körbe,
De jó hogy megjöttél a földre.

Megszülettél, megérkeztél, de jó,
Itt a Földön sok minden marha jó.
Ne aggódjál, van bőven meló,
neked is lesz dolgod, te kis lakó.
Az emberek többnyire kedvesek,
mindenki majdnem mindenkit szeret...

A nap odasüt a házra...

Míg a Kisember első sora azonnal konkrét személyhez köti a szöveget azáltal, hogy megnevez egy dátumot, a Kafkaz szövege meglehetősen általános. Ebben a szövegben is az egyes szám második személy dominál, a harmadik személy a nagyvilág jelenségeinek leírására szolgál – egyes szám első személy pedig meg sem jelenik a szövegben – a lírai én teljesen a háttérben marad. Ennek köszönhető, hogy a lírai én és a megszólított között semmiféle viszonyról nem beszélhetünk: a dal éppúgy szólhat saját gyerekhez, mint teljesen idegenhez is. Mindenből az is következik, hogy a dalban megfogalmazott tanácsok lényegében minden gyerekhez, mondhatni: mindannyiunkhoz szólnak.

Míg a Hősök dalában megfogalmazott tanácsokból (vigyázz magadra, élj okosan és boldogan) nem rajzolódik ki markáns világkép, addig a Kafkaz dalából igen. Az „Embernek születtél meg, hát nevess” sor azt fogalmazza meg, hogy az ember az örömre és a boldogságra született. Az emberi öröm alapját pedig a testi élvezetek adják („tapasztald meg, mi mindenre jó”): az evés, az ivás, a játék. A refrén pedig már túlzóan, humorral, mesterkélten bárgyú módon irányítja a figyelmet az élet apró örömeire. Mindez a boldogság pedig a szeretet légkörébe ágyazódik be: a szeretet parancsként is megjelenik („szeress másokat”), és mint természetes, általános állapot jelenik meg a szövegben (ugyanakkor némi iróniával utalva arra, hogy túlzásról van szó):

Az emberek többnyire kedvesek,
mindenki majdnem mindenkit szeret...

A dal tehát szeretettel átitatott hedonizmust javasol életfilozófiaként az új földlakónak, s ezáltal mindannyiunknak. Ebben a dalban is megjelenik a felnőttkor és a munka, de nem mint teher: a lírai én a megszólítottat azzal nyugtatja, hogy neki is fog jutni feladat – ami így inkább tűnik unaloműző szórakozásnak, mint tehernek. A dal második részében, ahol erről esik szó, a szóhasználat is megváltozik: olyan szavak bukkannak fel, melyek nem tipikusak a gyerekekhez való beszédben (marha ’nagyon’, meló).

Újszülött
(Forrás: Wikimedia Commons / Ernest F / GNU-FDL 1.2)

Ha az újszülöttek a szöveget értelemszerűen nem is értik meg, érdemes észrevenni, hogy a dal nyelvezete igen egyszerű, a sorok többségének megértés egy óvodás számára sem jelenthet problémát. Gyerekességet sugall a verselés is, a lakó például önmagára rímel a második és a negyedik sor végén, és még kétszer jelenik meg rímhelyzetben – a jó ötször áll a sor végén: a refrént nem számolva 18 soros szövegben a sorvégek felében ez a két szó a rím. A rímmel való játék része a hahó indulatszó rímhelyzetbe emelése. Ilyen rímekkel általában gyerekek szoktak élni. Szintén a gyerekek verselését idézi a már idézett „mindenki majdnem mindenkit szeret”, ahol a mondanivaló szétfeszíti a sor ritmusát: ez formailag megerősíti a sorban tartalmilag jelentkező iróniát.

A két dal tehát minden hasonlósága ellenére nagyon különbözik egymástól. Míg a Kisember a „saját út” hangsúlyozása ellenére a vér szerinti kapcsolatból fakadó szövetséges viszonyt emeli ki egy, ha nem is egyértelműen, de potenciálisan ellenséges világban, addig a Földlakó a gyereket a szeretettel átszőtt emberiség egy tagjának tekinti. Míg a Kisemberben a gondtalan gyermekkort állítja szembe a felnőttkorral (melynek a gyerek óvása ad értelmet: „van miért, van kiért élni”), addig a Földlakóban a gyermekkor és a felnőttkor között nincs valódi határ: mindkettő az örömökről és a kölcsönös szeretetről szól. Hogy kinek van igaza, annak eldöntését olvasóinkra bízzuk.