Néhány évvel ezelőtt a Kispál és a Borz búcsúkoncertjén több száz (vagy inkább több ezer) ember egyszerre üvöltötte, hogy „az egyetlen forradalmár vagyok a városban”. Az ellentmondás nagyon egyszerű és megejtő volt: ha mindenki forradalmár, akkor valójában senki sem az. De ha senki sem az, akkor meg miről is szól ez a dal egyáltalán? A helyzet alapvető abszurditásán valószínűleg kevesen gondolkodtak el ott, a koncert közben. Adott volt egy régi dalszöveg, amelynek a jelentése egészen ironikus és komikus árnyalatot kaphatott egy ilyen hatalmas szuperkoncert alkalmával. Nagy kérdés, hogy ezt a mulatságos ellentmondást észlelte-e egyáltalán valaki a sok rajongó közül. Mennyiben számít a dalszöveg jelentése, értelmezése egy-egy könnyűzenei dal befogadásakor? Vagy a dalszövegeket nem is fogadjuk be, csak egyszerűen élvezzük őket? – Részben erről a problémáról is szól a Rájátszás című vállalkozás, amely költők és zenészek együttműködéséből született.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Még az is meglehet, hogy a dalokat valóban „csak” reflexesen élvezzük, amihez persze nem kell feltétlenül a szövegek értelmét kibontani: elég egy jól hangzó, jó dallamú, lehetőleg kellőképp homályos sor, ami megtetszik, és kész, a dal megvásárolt minket. Ez minden bizonnyal így van, de ez nem jelenti azt, hogy a dalszövegek mint szövegek ne lennének érdekesek, vizsgálatra érdemesek. Mi itt, a nyesten rendszeresen igyekeztünk bizonyítani, hogy vers és dalszöveg nem is állnak olyan távol egymástól. Írtunk arról, hogy bizonyos dalszövegek milyen klasszikus költészeti hagyományokat visznek tovább, őriznek vagy épp újítanak meg. Elővettünk néhány olyan dalszöveget is, amelyek – legalábbis megítélésünk szerint – jó eséllyel pályáznak arra, hogy „költészetté váljanak”. Írtunk már olyan szövegről is, amelyet épp költő írt, és éppen az alább bemutatandó Rájátszás-projekt keretében.

Dalszövegelemzéseink során egyszerűen és teljesen önkényesen nem vettük figyelembe dalszöveg és vers előítéletekkel terhelt „rangbéli” különbségét, hogy az egyik szórakoztató, könnyű, a másik meg komoly. Ugyanazokkal az értelmezői módszerekkel vágtunk neki a dalszövegeknek, mint a verseknek. És a dolog sok szöveg esetében működött: a dalszöveg szöveg, ráadásul ritmikus szöveg, azaz vers.

Forrás: facebook.com/Rajatszas

Hogy a két műfaj mennyire átjárható, és milyen izgalmas viszonyokban lehetnek egymással, kiderül a frissen megjelent Rájátszás. Költészet popritmusban című projekt kiadványaiból: a könyvből és a CD-ből. A Rájátszásban ugyanis költők és zenészek dolgoznak együtt, és így hoznak létre olyan dalokat, amelyek éppen arra mutatnak rá, hogy milyen közel áll egymáshoz dalszöveg és vers, illetve, hogy milyen alapvető különbségek vannak köztük. A kötet azt is bemutatja – a résztvevőkhöz intézett körkérdések formájában –, hogy maguk a művészek hogyan gondolkodnak dalszöveg és vers viszonyáról, sokszor kiderülnek kulisszatitkok is magáról a Rájátszás-sorozatról vagy épp az előadók/költők dalokkal, könnyűzenével és költészettel kapcsolatos viszonyáról.

A Rájátszás-projekt arra épül – ahogy Valuska László, a kötet egyik szerkesztője a bevezetőbennn leírja –, hogy a költő wannabe rocksztár és a könnyűzenész wannabe költő. Hát most összeeresztik őket, és megnézik, mi jön ki az együttműködésből. Az együttműködésnek persze megvoltak a maga keretei. Egyrészt születtek olyan dalok, amelyek meglévő versek megzenésítései (illetve a megzenésítéshez minimális átdolgozásai). Ilyen például a nemrégiben nyelvi vonatkozása miatt idézett Nátriumbenzonát: Háy János versét Beck Zoltán, a 30Y frontembere énekli el. Vannak aztán olyan dalok is, amelyek már meglévő dalszövegek költői átiratai. Ilyen például az Azt hittem érdemes... című és kezdetű 30Y-dal Erdős Virág-féle átirata Nincs mese címmel. De előfordul az is, hogy a költő nem verset, hanem eleve dalszöveget ír egy előadónak; ilyen Karafiáth Orsolya szövege, amit Kardos-Horváth János énekel el Klausztro-song címmel. De van olyan dal is, amelyet szépprózai szöveg ihletett.

Forrás: facebook.com/Rajatszas

A „rájátszók” – Beck Zoltán (30Y), Erdős Virág, Háy János, Grecsó Krisztián, Kardos-Horváth János (Kaukázus, Kafkaz stb.), Karafiáth Orsolya, Kollár-Klemencz László (Kistehén), Kemény István, Másik János, Szálinger Balázs és Szűcs Krisztián (Heaven Street Seven) – tehát borzasztó izgalmas szövegeket és dalokat hoztak létre, amelyekben nagyon jól megvizsgálható, hogyan lesz dalszövegből vers, versből dalszöveg, hogyan értelmezik egymást, hogyan beszélgetnek egymással ezek a különböző átiratok. A dalszöveg/vers-problémát a kötetből akár tanítani is lehetne; és ez a pedagógiai célzat nincs is annyira eltitkolva a kiadványban. A cél – a szórakozáson, az együttzenélésen és a szórakoztatáson kívül – mindenképpen az is, hogy a költészetet a dalszövegeken keresztül lehozzák a földre, és hogy a könnyűzenei dalszövegek megkapják valódi rangjukat a költészet segítségével. Mindez sok képpel és a résztvevők személyes élményeivel válik élővé és szerethetővé (vagy rajonghatóvá) a kötetben. Összességében nagyon izgalmas vállalkozás, aminek, reméljük, lesz még folytatása.