Geszti Péter „szöveggyártó kisiparos” kétségtelenül a magyar popélet jelentős figurája (mindamellett, hogy a szövegírás mellett számtalan egyéb területen is tevékenykedik). Legújabb dala, a Költőtroll saját bevallása szerint is azért született, mert elege lett, és a dallal úgymond „odacsapott az asztalra”. Geszti (szemben Ákossal) szívesen nyilatkozik daláról, elmondja, hogy szerinte miről is szól. Azt nem is nehéz kihámozni a szövegből, hogy a tartalmatlan, klisékre és káromkodásokra épülő, színvonaltalan dalokról szól. Persze elindult a találgatás, hogy konkrétan kire is utalhat a dal: Majka és Dopeman is a jelöltek között volt. Majka maga is magára vette a dalt, Dopemannel az MR2 Petőfi mikrofon mögé is ültette Gesztit – máshol Geszti éppen Dopemant említi pozitív példaként.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A dalban azonban nem az az érdekes, hogy konkrétan kiről szól. Az, hogy milyen jelenségeket ítél el, a szövegből elég egyértelmű, az pedig, hogy milyen művek, szerzők és előadók tartoznak ebbe a körbe, ízlés alapján dől el. Az alábbiakban nem szeretnénk ezzel a kérdéssel foglalkozni, mert valami egészen más érdekel minket...

Aha! Hmm.
Yo, yo!
Jön a sok bunkó troll.
Üzengetünk, üzengetünk?
 

A dal érdekessége, hogy második személyben íródott: van egy megszólított – nevezzük ismeretlen rappernek –, akihez a dalban végig beszél. Tulajdonképpen már a felvezetőben hallható „üzengetünk”, formailag többes szám első személyű alak is második személyűnek értelmezendő: ez a fajta nyelvhasználat az orvosok körében elterjedt, nem hiába szokás esztéká-nyelvnek is nevezni. Bár az nem ritkaság, hogy egy dalban valakit megszólítson a lírai én (szerelmes dalban ez általánosnak is mondható), az már ritkább, hogy kizárólag a második személyről nyilatkozzon. Ebben a dalban első személyű megnyilatkozás nincs, és a harmadik személyűek is meglehetősen általánosak, a közönségre vonatkoznak.

Mint egy verbális dzsentri, ki költene, de csak kéreget,
a szöveged egy sémát ismer csak, és lépeget, lépeget, lépeget.
A kérget kaparod csak, nem bent a lényeget.
„Tövit töröm, s a gallya jut...” – Attilát ismered?

Dobj be valami semmit, elég a szád, ha skandál!
Jó lesz ide ma rímnek, hogy vandál vagy szandál,
vagy szantál, vagy hantál, vagy fraktál,
yo, tele a közhelyraktár!

Az első versszakban a lírai én (mely ez esetben, illetve a műfajnak köszönhetően kivételesen azonosítható a szerzővel) azonnal megkérdőjelezi az ismeretlen rapper műveltségét: József Attila versére utal (melynek egyébként „döntsd a tőkét, ne siránkozz, // ne szisszenj minden kis szilánkhoz” sorpárja szinte szállóigévé vált). A következő versszak az üres rímelésre utal, azaz arra, amikor a szövegíró az összecsengő szavak után megy, nem törődve azzal, hogy a szövegnek mi az értelme. Az kevéssé világos, hogy ezekhez a közhelyraktár hogy kapcsolódik: például a skandál : fraktál rím aligha nevezhető elcsépeltnek (a József Attilára való utalás annál inkább).

Ráfogod a sorsra, ami ugye tapos?
Ez mindenkinek bejön, noha fordulatnak lapos
az, hogy napos csibének születtél valaha egyszer,
de a rendszer vagy a való világ akarta, hogy gengszter legyél!
Pedig mindent megtettél!
Na, jól van, vegyél egy másik klisét,
amibe szépen a gang szag beleráz!
Serceg a tracken a „gangszta peredájz”!

Pár percig tán hercig ahogyan perceg a szó,
de nem herceg aki henceg, csak egy proli tahó!
Ami persze trendi, ez alap, ez a zsír szint!
Mindegy, hogy milyen vak a vaker, hogyha van a nyelvedben piercing!

Villantsál tetkót, egy tutkót, és vetheted a keresztet,
ha pályára eresztett meresztett szemekkel a média, és fuss!
Hadd lássák, hogy a rossz fiút is szeretheti Jézus!

A harmadik versszak ismét mást figuráz ki: azt a pózt, amikor az előadó a sors áldozatának tünteti fel magát, aki nem tehet arról, hogy rossz útra tévedt. A negyedik versszakban viszont az ellenkedőjét, az öndicséretet állítja pellengérre: szerinte ilyet „csak egy proli tahó” tesz, nem egy „herceg”. Ezen a ponton érdemes elgondolkodni: vajon mire utalhat itt a herceg? Egyértelműnek tűnik, hogy ez nem szó szerint értendő, hanem általánosságban véve valamilyen előnyös, elit társadalmi helyzetre. Ezzel szembe van állítva a proli, méghozzá elválaszthatatlanul a tahótól. Úgy tűnik tehát, hogy ebben a szövegrészben a művelt–műveletlen szembenállást kiegészíti egy másik: a „herceg”–proli szembenállás. Ráadásul a kettő nem független egymástól: a művelt elitet állítja szembe a műveletlen prolikkal. A refrén előtti versszak nem hoz különösebben újat: ezúttal a külsőségekre, az előadó megjelenésére tereli a szót, majd a jó rosszfiú kliséjének froclizásával zár.

Te nyomod legjobban azt, ami a legrosszabb,
és ujjnyi csak, amiről azt mondod, az a leghosszabb!
Nem farag bunkóból Istent a töltőtoll,
a barlangba bújj vissza te, költőtroll!

Te nyomod legjobban azt, ami a legrosszabb,
nem tehetsz róla, hogy otthonról ezt hoztad!
Nem farag bunkóból Istent a töltőtoll,
a barlangba bújj vissza te, költőtroll!

A refrén azonban megerősíti a korábban kirajzolódó ítéletet, hiszen megindokolja, hogy mitől bunkó a megszólított: „otthonról ezt hoztad”. Ez az indoklás implicite azt tartalmazza, hogy aki otthon, a családban nem kapja meg a műveltséget, az örökre műveletlen marad – ahogy Toldinak mondják: „... apád paraszt volt s te is az maradtál”. Ezzel szemben, tételezhetjük fel, az, aki „jó családba születik”, maga is művelt lesz. Ezt az ítéletet erősítik meg az olyan sorok, mint

Nem farag bunkóból Istent a töltőtoll,
a barlangba bújj vissza Te, költőtroll!

– azaz proli kutyából nem lesz művelt szalonna.

A troll eredetileg a skandináv mitológia manóalakja – az elnevezés az internetes szlengebn a rosszindulatú, agresszív, kötözködő, udvariatlan felhasználóra utal
(Forrás: Wikimedia Commons)

Yo, yo!
Jön a sok bunkó troll.
Üzengetünk, üzengetünk?

Viszed a prímet, üldözöd a rímet,
a zombiseregnek mindegy, elég,
hogyha kap egy kigyúrt hímet,
aki mutogat a kamerába nagyokat,
és így káromkodásból csak egy putrit épít,
nem katedrálist, ami csókolózik az örökkévalósággal!
Csak olyan kis ósdit, az szódával elmegy,
jó lesz oda vidékre, időtlen időkre.

Ha nem jut eszedbe semmi – hiszen honnan is juthatna? –
Valami kesergőst teszel oda, olyat mint... olyat, na,
tudod olyan panaszos izét, ami annyira, annyira tud fájni!
Ez kell a hakniba!

Csak legyen meg a sub,
csak legyen meg a bass,
ami a parasztnak rendesen odapasszol!
Eladod neki, hogy ez a slam poetry!
Amin Te trónolsz pedig csak egy lepuki hokedli!

A refrén után ismét az üres rímek, a puszta káromkodások és a külsőségekre tett kritikus megjegyzések sorjáznak, kiegészítve a „jó lesz oda vidékre” megjegyzéssel. Nem világos, hogy ez a lírai én gondolata, vagy általa az ismeretlen rappernek tulajdonított vélemény – mindenesetre nem egyértelmű, hogy az utóbbi lenne. Ebben a kontextusban már a „Ha nem jut eszedbe semmi – hiszen honnan is juthatna?” sornál is az a legkézenfekvőbb értelmezés, hogy honnan juthatna, ha otthonról nem jut... és a paraszt felbukkanásakor sem gondolhatunk már pusztán a szó ’műveletlen, udvariatlan’ jelentésére, hanem előtolakodik a ’mezőgazdaságból élő kétkezi munkás’ jelentés is. A trón és a hokedli szembeállítása pedig a korábbi herceg–proli ellentét párhuzama.

Megosztod a népet tuszikra, hutukra,
share-eled Facebookra, tolod a YouTube-ra!
Álnéven ütik egymást, mehet a méta,
tanuljon csak gyűlölni a sok analfabéta!

Te nyomod legjobban azt, ami a legrosszabb...

Az utolsó versszak váratlanul új témát hoz be: a társadalmi csoportok közötti gyűlölet szításáét. Az említett hutuk és tuszik főként Ruanda déli részén élnek, az 1994-ben bekövetkezett népirtás áldozatai közülük valók. (A népirtást főként hutu milíciák követték el, de az áldozatok között volt több százezer hutu is.) A tuszik és a hutuk nem tekinthetők egyértelműen külön népnek, mindkét csoport ugyanazt a nyelvet, a bantu nyelvcsaládba tartozó rundit beszéli. Egyes vélemények szerint a két csoport között a belga gyarmatosítók mélyítették el a különbségeket: a tehetőseket a tuszik, a szegényebbeket a hutuk közé sorolták. Később, a gyarmatosítás után a tuszik kezében összpontosult a hatalom, holott összességében a hutuk többen voltak. Valójában tehát nem etnikai és nem faji konfliktusról van szó, bár Geszti valószínűleg annak szánta: a vele készült interjúban arról beszél, hogy a rasszizmus ellen emelt szót.

Ruandai gyerekek
(Forrás: Wikimedia Commons / Julien Harneis / CC BY-SA 2.0)

Láthatjuk tehát, hogy a dal szövege nem különösebben jól felépített, nem tart sehonnan sehova, többször ismétli önmagát, az utolsó versszakban pedig új témát vezet be, melyet már nem is tud kifejteni. (A rasszizmus és a műveletlenség nem jár kéz a kézben: nem véletlenül ismerünk olyan kifejezéseket, mint a szalonzsidózás vagy szaloncigányozás.) Az egyetlen gondolat, mely ha nem is következetesen, de rendszerszerűen visszatér: az embert alapjában véve az határozza meg, hogy mit kapott a családban. Azt, hogy ez nem véletlen, hanem központi gondolat Gesztinél, a szöveg mellett megint csak a vele készült interjú igazolja: a dallal kapcsolatos fejtegetéseit azzal érzi szükségesnek kezdeni, hogy ő olyan családból származik, ahol a műveltség alapérték, és ő is ezért tartja a műveltséget alapértéknek...

Tény, hogy a családi háttér sok mindent meghatároz az ember életében. Könnyebb annak, aki már otthonról hozza a műveltséget, ismereteket, viselkedési kultúrát, mint annak, akinek ezt máshol kell elsajátítania – ha van olyan szerencsés, hogy olyan környezetbe jusson, ahol ez az igény kialakul benne. Paradox módon a Geszti által is megidézett József Attila az egyik leglátványosabb példája annak, hogy hogyan lehet a leghátrányosabb helyzetű család gyermekéből is széles látókörű, művelt ember – vagy akár igazi költő. Őt sem vitte az anyja a Diótörőre karácsonykor, de még a Padlásra se (maga is csak takarítani járt az újpesti moziba, ha hihetünk a mesének). Arra is tudunk számos példát, amikor kulturált, művelt emberek gyermekéből lett tahó...

E sorok írója egyetért azzal, hogy a műveltség és a tolerancia nagyon fontos értékek. Elismeréssel hajol meg az olyan „rímek” előtt, mint a „csak a bass” – „odapasszol”. Azonban lényegében nem más, ha valakit etnikai származása miatt tartunk képtelennek a kulturált viselkedésre, mint ha azért, mert szülei kétkezi munkások (esetleg kétkezi munkanélküliek) voltak. Éppen ezért gondolja a szövegelemző, hogy Geszti maga az, aki legjobban csinálja azt, ami a legrosszabb: azáltal, hogy a családi háttérnek ilyen végleg meghatározó szerepet tulajdonít, maga osztja fel a társadalmat tuszikra, hutukra.