Nehéz feladat elé állít Kati nevű olvasónk, mert a kérdése nem annyira nyelvi, mint inkább társadalmi jellegű. Persze a nyelvhasználat a társadalom életében nagyon fontos szerepet játszik, ezért sok módon találkozik a nyelvhasználat a társadalmi viszonyokkal. Ezekkel a találkozási pontokkal a szociolingvisztika foglalkozik, ami nem az én szakterületem. Ennek ellenére megpróbálok legjobb tudásom szerint válaszolni a kérdésre.

Értem, hogy a gyereknek jobb akkor, amikor bekerül az iskolába, ha a saját társadalmi dialektusában beszélhet a tanítónőjével. De van nekem egy barátom, aki otthon nem az értelmiségi dialektust beszélte, az iskolában sem volt módja megtanulni, most viszont szeretné elsajátítani. Elvileg mi a véleménye erről az igényről? És gyakorlatilag, felnőttként még volna rá megoldás? Vagy mégis az iskolában, nem a legelső osztályokban, de később, meg kellett volna találnia az oktatási rendszernek annak módját, hogy a diákok megtanulhassák a „művelt köznyelvet”? Vagy ez erkölcstelenségnek, átvágásnak számít, ha ő szakítani akar a családja nyelvváltozatával?

Az elvi véleményem az, hogy össze kell hangolni a két teljesen méltányolható igényt: azt is, hogy az iskoláskorunkban ne kelljen szégyenkeznünk, ha az anyanyelvünkként elsajátított nyelvváltozatot használjuk (sőt, később sem), és azt is, hogy felnőtt korunkra magabiztosan tudjuk használni a művelt köznyelvet is.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

De meg lehet-e ezt oldani a gyakorlatban, és hogyan? Hogy meg lehet, abban biztos vagyok. A Föld lakosságának legnagyobb része két- vagy többnyelvű, vagyis közel anyanyelvi szinten beszél legalább két nyelvet, és rendszeresen használja is őket. Az a kevés ember, aki olyan viszonylag homogén régióban él, mint Magyarország, ahol egyetlen nyelvvel is el lehet boldogulni, furcsállni szokta ezt, sőt, ilyen területeken élők néha azzal ámítják magukat, hogy a nyelvi egyöntetűség úgy általában elérhető és kívánatos dolog lenne. Pedig egyáltalán nem ez a szokásos és természetes állapot. Azért mondom ezt, hogy igazoljam: egyáltalán nem igényel különleges képességeket vagy különleges eljárásokat, beavatkozást, hogy valaki egynél több nyelvet magabiztosan használjon, főleg, ha fiatalon kezdi. És ugyanez igaz a többféle nyelvváltozat használatára is.

Ezért a kérdés gyakorlati részéről azt gondolom, nézzünk körül a világban, és kövessük a működőképes példákat. Például ma már az egész német nyelvterületen mindenhol elismerik a helyi nyelvváltozatokat, ugyanakkor mindenhol megtanítják az iskolában az ún. Hochdeutschot, a német köznyelvi szabványt. Ne becsüljük le ezt a teljesítményt, mert nagyon sokak számára, például az Alpok elszigetelt völgyeiben élő svájci és osztrák gyerekek számára a standard német valósággal idegen nyelvnek számít, annyira eltér a saját nyelvváltozatuktól. (Annak ellenére, hogy a Hochdeutsch inkább a déli, az Alpok környéki nyelvváltozatokból származik, mint az északi, síksági dialektusokból.)

Iskola az Alpokban
(Forrás: Wikimedia Commons / Haeferl / CC BY_SA 3.0)

Az iskolai gyakorlatban, amennyire laikusként tapasztalatom van erről, állandóan használják a helyi és a standard változatokat is. Sokszor ezt úgy oldják meg, hogy különböző pedagógusok következetesen különböző nyelvváltozatokban beszélnek a gyerekekkel, tehát az egyik mindig a helyi változatot, a másik mindig a Hochdeutschot használja. Hasonló eszközöket használnak a világ számtalan táján, ahol gondot fordítanak arra, hogy az iskolások a hivatalos nyelvet vagy nyelvváltozatot is jól beszéljék, hiszen arra nagy szükségük lesz az érvényesüléshez. Így van ez India legnagyobb részén, ahol az alsóbb osztályokban általában a helyi nyelveken folyik az oktatás, de mivel a középiskolák nagy részében már angolul, ezért kezdettől fogva használják az angol nyelvet is. És itt csak az oktatás nyelvéről beszéltem, mert a felső osztályokban még önálló tantárgyként tanulniuk kell a gyerekeknek a hindi nyelvet is, vagy más elismert államnyelvet, vagy mindkettőt.

A magyar gyerekeknek tehát még viszonylag könnyű dolguk van sok más embertársukhoz képest. Az más kérdés, hogy az iskola képes-e ellátni azt a feladatát, hogy segítsen nekik.