Valóban furcsák ezek a göröglegenda-cáfolatok, mert annyira nyúlfarknyiak, hogy nemhogy az nem derül ki, mire akarnak kifutni, hanem még cáfolni sem cáfolnak sokszor.

A szövegben elrejtve szerepel, de talán a megértés érdekében nem árt kiemelni, hogy a cikk Arisztotelésznek a Poétika c. művében megfogalmazott állítást akarja „cáfolni”, miszerint a tragédia a dithüramboszból fejlődött ki, úgy hogy a kórusvezetők egyre kiterjedtebb bevezető improvizációi fokozatosan szétfeszítették az eredeti műfaji kereteket. Míg a komédia hasonlóan fejlődött volna ki a fallikus dalokból.

www.perseus.tufts.edu/hopper/text?doc=Pe...56%3Asection%3D1449a

www.perseus.tufts.edu/hopper/text?doc=Pe...55%3Asection%3D1449a

Az, hogy Aiszkhülosszal induló fejlett attikai tragédiák nem Dionüszosz-játékok, az ezt a felvetést egyáltalán nem cáfolja Arisztotelész felvetését. Ugyanis a korai színpadi irodalom nem maradt fent, és Arisztotelész éppen azt írja le, hogy a tragédia már nem dithürambosz. (Az átmeneti állapotot Bakkhülidész fennmaradt drámai műveihez hasonlónak vélik: ő nem követte az aiszkhüloszi újításokat.)

A tragédiának az a jellegzetessége, hogy a szereplők helyi (leginkább attikai) nyelvjárásban beszélnek, de a kórus dór dialektusban. Ez Arisztotelészt látszik támogatni, ugyanis a dithürambosz nyelve is a dór: Pindarosz aiol területről származott, mégis dór nyelvjárásban írta kardalait. Viszont Pindarosz korára a dithürambosz-költészet központja már Athén, és a kardalok már nemcsak Dionüszosz tiszteletére íródnak. Tehát az aiszkhüloszi tragédiának már nem az eredeti Dionüszosz-dalok voltak az előzményei.

Tehát a dór Dionüszosz-ünnepeket átvevő más (elsősorban attikai) közösség, a kereteket (a „franchise”-t) megtartotta, de abban szereplő eseményeket átértelmezte a helyi istenek, szokások és kultúra szerint.

Az eredeti árnyalt Arisztotelész-állítást így nem cáfolja a cikk, annak binárissá redukált változatát talán igen. De azt meg minek így…

Egyetlen aprócska probléma, hogy Euripidész: Bakkhánsnőkjében bizony feltűnik Dionüszosz, annyira, hogy ő az egyetlen isten, aki bármelyik, ma ismert görög drámában feltűnik (és a dráma címéből következően, erőteljesen kapcsolódik is hozzá a darab).