A legtöbb felsőoktatási intézményben körülbelül egy hét múlva kell leadni a szakdolgozatokat, tehát azt talán joggal feltételezzük, hogy a napokban mindenki hozzá is kezd a nagy mű megírásához. És mivel napokat nem lesz idő eltölteni azzal, hogy a hivatkozások rendszerén merengjenek a diplomaírók, úgy gondoltuk, összeállításunkkal segítünk a szakirodalmi hivatkozások színes világában eligazodni. De az is haszonnal forgathatja írásunkat, aki már esetleg elkezdte, vagy tán már be is fejezte az írást, és már csak az utolsó simítások vannak hátra belőle.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A hivatkozások elkészítésénél az első fő szabály, hogy felejtsük el a latin mondást: „Varietas delectat” (’A sokféleség gyönyörködtet’). A hivatkozások elkészítésénél épp ellenkezőleg áll a dolog: az egyformaság a fő. Ha elhatároztuk, hogy melyik hivatkozási hagyományt követjük, egy íráson belül mindvégig maradjunk annál, ne váltogassuk a különféle konvenciókat. A hivatkozásnak ugyanis több különböző, egymással ekvivalens módja van. Ezek közül szigorúan egyet kell kiválasztanunk. Hogy minek az alapján? – Sokszor meg is adják a mintát, amit követnünk kell,  de általában azt érdemes követnünk, ami a saját szaktudományunkban megszokott, a leginkább elterjedt.

Az alábbiakban két különböző hivatkozási rendszert fogunk áttekinteni. Az első a lábjegyzetekben való hivatkozás, a másik pedig a szöveg közbeni zárójeles. Mielőtt azonban ebbe belevágnánk, érdemes tisztáznunk, melyek is azok a helyzetek, amelyekben hivatkoznunk kell, hogy ne kövessünk el plágiumot.

Mikor és miért kell hivatkozni?

Szerencsére és pechünkre nem nekünk kell feltalálni a spanyolviaszt. Szerencse, hisz munkánkat számos szakirodalom segíti, ezekre támaszkodhatunk témánk kidolgozásakor. Ugyanakkor pechnek is mondható ez, mert így nagyon sok esetben nem a saját gondolatainkat írjuk a saját szavainkkal, hanem elveszünk a hivatkozott szakirodalom erdejében, és esetleg arra csábulunk, hogy több tíz oldalt egyszerűen kimásoljunk valahonnan. („Most ezen én minek izmozzak, hogy újrafogalmazzam, úgyis le van már írva, minek nekem ebbe energiát fektetni?” vagy „Én sem fejezhettem volna ki szebben magam, ezt szó szerint kell idézni.”) És egy másik ötven oldalt meg máshonnan, mert ez épp ide vág, mi is pont ezt akartuk mondani... És így tovább. Az eredmény pedig az Összeollózott Mű, amiben semmiféle gondolatmenet nem világlik ki, de a terjedelme bőven meghaladja az elvárt oldalszámot.

Utóbbitól tehát mindenképp óva intenénk minden kedves dolgozatírót: legyen a munkája szakdolgozat, tanulmány, könyvfejezet vagy doktori disszertáció. Az alapeset ugyanis nem az, hogy ha valamit megtaláltunk a szakirodalomban, akkor azt ki/bemásoljuk. Hanem az, hogy a munkánkhoz elolvasott műveket magunkévá tesszük, azaz megértjük, és belőlük újat alkotunk, újrafogalmazzuk őket. (Nem feltétlenül jelenti ez azt, hogy új tudományos eredményt közlünk; de a megközelítésünk, a szakirodalom válogatása és értelmezése mindenképp egyéni lesz. És ez adja majd szellemi értékét a munkánknak.)

Tehát a fentiek értelmében kétféle helyzetben kell hivatkoznunk.

Figyelem!

Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy az alábbi példák teljes egészükben fiktívek, csak a szemléltetés kedvéért találtuk ki őket és a szerzőket is.

1. Abban az esetben, amikor egy más szerzőnél olvasott gondolatmenetet, vagy akár információhalmazt saját szavainkkal összefoglalunk, tömörítünk, esetleg egy másik szerző gondolatmenetével összehasonlítjuk stb. Ebben az esetben a szavak, a mondatok megformálása saját szellemi termékünk, csupán azok tartalma, az információ, amit közölnek, az származik más szerzőtől. Tehát ebben az esetben nem kell idézőjelet hasznánunk. Csupán a gondolatok forrását kell jelölnünk. Például így:

A csigákról rengeteg hasznos információt megtudhatunk Tóth Elemér (1957) munkájából. Vizsgálatai kimutatták, hogy ezek az állatok hímnősek. Ez azonban – ahogyan erre Kállai Ilona (1968) rámutatott – nem azt jelenti, hogy egy egyed képes lenne saját magát megtermékenyíteni, csupán azt, hogy egy egyeden mind a hím, mind pedig a nőstény ivarszervek megtalálhatók. Dolgozatom további fejezetében Kállai kutatásaira alapozva a csigák nemi életének azt az aspektusát vizsgálom, hogy...

Láthatjuk, hogy a fentiekben vastagon kiemelt részek tartalmazzák a hivatkozásokat. (Ennek a technikai részleteire az alábbiakban még kitérünk.)

2. Abban az esetben is muszáj hivatkozni, amikor szó szerint akarunk idézni. Ez például akkor fordulhat elő, amikor egy megfogalmazásnak a módja, a pontossága igen fontos. Legtöbbször abban az esetben, ha definícióról, egy fogalom meghatározásáról van szó. Például az alábbi helyzetben:

Elemzésemben Urbán–Valkó (1995) parazita űr fogalmát fogom használni. „Parazita űröknek nevezzük egy posztmodern regény szövegében azokat a hiányosságokat, amelyek nem összetartják, tömörítik, hanem épp ellenkezőleg, fellazítják, önmagából kiforgatják, érthetetlenné teszik a cselekményt.” (Urbán–Valkó 1995: 83.)

Láthatjuk, hogy a fenti példában az idézőjelek, és a vastagon megjelölt forrásmegjelölés pontosan megadják, hogy az adott idézőjeles definíció honnan származik. (A rövidítések feloldásáról az alábbiakban lesz szó.)

És hogy miért kell hivatkozni? – Egész egyszerűen azért, mert egyrészt jelölnünk kell, ha valamely gondolat vagy megfogalmazás nem a saját szellemi termékünk. Azaz gondolatot és szavakat sem lehet lopni, eltulajdonítani, úgy feltüntetni, mintha a sajátunk volna. Másrészt pedig azért, mert azzal, hogy dolgozatot kezdünk írni valamiről, belekerülünk az adott témáról szóló diskurzusba, és a mi munkánk is elolvashatóvá, bírálhatóvá (opponálhatóvá), kutathatóvá válik. Így nekünk is kutya kötelességünk tökéletesen pontosan informálni az olvasóinkat arról, hogy milyen forrásokból dolgoztunk. (Ez például azért is nagyon hasznos, hogy az utókor láthassa, hol tévedtünk mi, és hol tévedtek a forrásaink.) A hivatkozás tehát kulcsfontosságú információ arról, kiknek pontosan mely munkáit használtuk fel.

Hivatkozás lábjegyzetben és zárójelben

Most, hogy tudjuk, mikor kell hivatkozni, és miért, lássuk a technikai részleteket. Elöljáróban azt érdemes ezekkel kapcsolatosan leszögezni, hogy nagyon sokféle eset van, azaz sokféle dologra, szövegre kellhet hivatkoznunk. Az alábbiakban ezek közül csak egyre adunk példát, a többi esetet írásunk következő részében tekintjük át. Azt is előrebocsátjuk, hogy a hivatkozásnak sokféle konvenciója van, de itt csak két fő típust mutatunk be.

1. Az első típus a lábjegyzetes hivatkozás. Első látásra nagyon egyszerű. Írjuk a szövegüket, és ahol utalni szeretnénk a szakirodalomra, oda beszúrunk egy lábjegyzetet, és a lap alján megadjuk a forrást. Így:

Elemzésemben Urbán és Valkó parazita űr fogalmát fogom használni. „Parazita űröknek nevezzük egy posztmodern regény szövegében azokat a hiányosságokat, amelyek nem összetartják, tömörítik, hanem épp ellenkezőleg, fellazítják, önmagából kiforgatják, érthetetlenné teszik a cselekményt.”¹

[...]

______________

¹Urbán Ernő és Valkó Zoltán (1995): Posztmodern paraziták. Akadémiai Kiadó, Budapest, 83. oldal

Láthatjuk, hogy az elgondolás lényege, hogy a fő szövegben röviden jelöljük, rövidítjük az idézet forrását (a lábjegyzetre utaló számmal), majd a lap alján ezt a rövidítést feloldjuk. Ez azonban nem elegendő; a lap alján megjelölt forrásokat ugyanis majd a művünk végén még egy összesített irodalomjegyzékben, azaz bibliográfiában is fel kell tüntetnünk. Ez azért nagyon praktikus, mert a bibliográfiában az elemek könnyen kereshetőek, ugyanis ott a szerzők neve szerinti ABC-sorrendbe rendezzük a tételeket. Fenti példánk hősei tehát az U betűhöz fognak majd kerülni, így:

Urbán Ernő és Valkó Zoltán (1995): Posztmodern paraziták. Akadémiai Kiadó, Budapest

Valójában tehát egy idézett gondolathoz vagy mondathoz tartozó hivatkozás összesen három helyen jelenik meg: egyszer a szöveg közben utalásként, másodszor a lapok alján, lábjegyzetben, harmadszor pedig a mű végén a bibliográfiában.

2. A második általunk tárgyalt hivatkozási típust zárójelesnek neveztük. Erre volt példa a fentiekben ez:

Elemzésemben Urbán–Valkó (1995) parazita űr fogalmát fogom használni. „Parazita űröknek nevezzük egy posztmodern regény szövegében azokat a hiányosságokat, amelyek nem összetartják, tömörítik, hanem épp ellenkezőleg, fellazítják, önmagából kiforgatják, érthetetlenné teszik a cselekményt.” (Urbán–Valkó 1995: 83.)

Látjuk, hogy itt a szöveg közben találjuk meg a forrásmegjelölést, méghozzá rövidített formában, zárójelben:

(Urbán–Valkó 1995: 83.)

Ennek a furcsa zanzásított forrásmegjelölésnek az értelmezése a következő: ’Urbán és Valkó nevű szerzők 1995-ben megjelent munkájának a 83. oldalán találjuk meg ezt az idézetet’. Természetesen nincs arról szó, hogy fejből kellene tudnunk, hogy melyik is ez a mű. Ebben ad pontos eligazítást a bibliográfia, amelynek az U betűjénél meg fogjuk találni a zárójeles rövidítés feloldását:

[...]

Urbán, Ernő – Valkó, Zoltán (1995): Posztmodern paraziták. Akadémiai Kiadó, Budapest.

[...]

Így már mindenki számára világos, hogy a mondott szerzőknek melyik 1995-ös művéből idéztünk. Azaz ennek alapján már bárki ki tudja keresni, be tudja azonosítani a magvas gondolat eredeti forrását.

Vegyük észre, hogy a zárójeles hivatkozás esetében két helyen adjuk meg a forrásunkat: egyszer közvetlenül az idézett gondolat vagy mondat után zárójelben rövidítve, másodszor pedig a bibliográfiában. Ez egyben egy érv is a zárójeles hivatkozások használata mellett: egyszerűbb, mert nem három, csak két helyen jelöli a forrást, és így nem redundáns, míg a lábjegyzetes az. Ezen kívül így a lábjegyzeteket fenntarthatjuk a szöveghez fűzött megjegyzéseknek, azok nem keverednek a hivatkozásokkal.

Valójában persze teljesen mindegy, melyik hivatkozási rendszert választjuk, ugyanis mindkettő egyenrangú, mivel mindkettő alapján visszakövethetőek az idézetek forrásai.

Sorozatunk következő részében közelebb megyünk a hivatkozáskészítés rejtelmeihez, és megmutatjuk, mi van, ha tanulmánykötetben megjelent tanulmányra, könyvfejezetre, folyóiratban megjelent cikkre vagy internetes forrásra akarunk hivatkozni. Addig is:

Házi feladat

A szövegben szereplő csigás példához készítsenek:

a) lábjegyzetes hivatkozást,

b) zárójeles hivatkozást!

(A művek fiktívek, így több jó megoldás is elképzelhető.)

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése