@LvT: kösz az összefoglalót. Így már világosabb. Viszont akkor nem értem, hogy Canepari miért nem ír ilyenekről, pedig elhiszem hogy használják. Gondolom ő a /v/-hez és /u/-hoz sorolja be, és a [β] közelítőhangot nem tartotta elég fontos allofónnak, míg a [w]-t diftongus [u] kezdőtagjának veszi. Biztosan az is hozzájárul, hogy pont annyit tud ukránul, mint pl. én, elegánsan eufemizálva: lófasz fogalma sincs róla, egy büdös szónyit nem beszél, és egy kukkot nem ért belőle (inkább germán és újlatin nyelvekre megy rá, talán az orosz esélyes, hogy azt egy nagyon kicsit beszéli). Viszont átnézethette volna a munkáját valakivel, aki profi oroszos vagy tud ukránul, nem hiszem el, hogy nincs legalább szlavisztika szakos tanítványa is, azért az nem egy olyan speciális szak.

@LvT: Remélem, sikerült rendbe tennem. Még egyszer köszönöm!

@LvT: „Az ukrán <і> és <ї> betűk nem egymás kémény és lágy párjai.” Na mégis csak jól sejtettem, hogy itt valamit összezavartam. Javítom.

@El Vaquero: >> A /w/ és /h/ fonéma ügyében mi az igazság? <<

Én elsősorban nyelvtörténeti megközelítésben látom a dolgokat. Így ennek megfelelően válaszolok. Az ősszlávban bilabiális */β/ volt, amely a történeti kor hajnalán változott labiodentális /v/-vé. Egyébként így esetben a magyarban. Azonban a szláv nyelvek perifériáin többé-kevésbé megmaradt a */β/ (ha inkább /w/ formájában is): az alsószorbban gyakorlatilag megmaradt, de a szlovénben is a változás részlegessége emiatt olyan bonyolult a <v> betű ejtése (vö. a Nyesten [1]). Hasonló a bonyolultság jellemzi az ukránt, a fehéroroszt és velük érintkező délorosz nyelvjárásokat (meg tkp. a közép- és keletszlovákot is). A fehérorosz annyiban egyszerűbb, hogy ott a helyesírás elkülöníti az eredeti */β/ kétfajta eredményét: a <в> jelöli a [v]-t, a <ў> pedig a /w/-t. Ez a kettősség az ukránban is megvan, csak ott a <в> betű jelöli mindkét allofónt. Ez utóbbi szóhasználatomból kiderült, hogy a /w/ nem külön fonéma, de azért éppen választható lenne a /v/ helyett a fonéma visszaadására.

Az ukránban (és a fehéroroszban) a centrális ejtésmódot az alábbi fonológiai szabálypár írja le:

<в> → [ʋ] / # _ V

<в> → [w] / egyébként

Vagyis szókezdetet és összetételi határon (azaz erős morfémahatáron) labiodentális, egyébként bilabiális az ejtés. Mindamellett egyéni variációk is előfordulnak. Ezek közül egynek az inverzét a cikk említette („ВвВв [v] [i] és [e] előtt”): szókezdeten is bilabiális [β] lehet az ejtés labiális magánhangzók előtt. Másrészt magánhangzó után szótag végén [u̯]-ként is megjelenhet (mintegy diftongust adva) [w] helyett: ezt pedig te említetted korábban. Ugyanez az ejtésvariáció léphet fel szótag elején mássalhangzó előtt. Az ejtési bizonytalanságot szó elején és a <в> ’-ban/ben’, ill. <у> ’-nál/nél’ elöljárók esetén a helyesírás is jelöli, mert ilyenkor az [u̯] ejtés visszaadHATó <у>, a [w] ejtés pedig <в> betűvel. Pl. a költői nyelvben lehetséges a <на Вкраїні> [na.wkra'jinʲi] ’Ukrajnában’ írásmód is a köznyelvi <на Україні> [nau̯.kra'jinʲi] mellett.

Meg kell jegyezni, hogy a szótagzáró kemény /ł/ korán itt is vokalizálódott, ezért ugyanolyan folytatást ad, mint a */β/. A szlovénnel és az irodalmi szlovákkal szemben azonban ennek írásmódja az ukránban és a fehéroroszban nem etimologikus, hanem fonetikus, ezért van ukrán <брав> [braw, brau̯] ’vitt’, fehérorosz <браў> ’ua.’ hímnemű múlt idejű alak ezekben a nyelvekben — a gyakorlatilag azonos ejtésű a szlovén <bral>, valamint közép- és keletszlovák <bral>írásmódokkal szemben.

-----

A <г> /ɦ/ helyzete sokkal egyértelműbb az ukránban: ez a <х> /x/-val szemben bizonyosan külön fonéma: a <голод> ['ɦɔlod] ’éh(ín)ség’ szó szemben áll a <холод> ['xɔlod] ’hideg(ség)’ szóval. Centrális ejtése a szlovákkal egyezően (de a magyartól eltérően) zöngés /ɦ/ és nem zöngétlen [h]. Ez a sajátosság egyébként a szlovákon és a csehen kívül elér a felsőszorbig (sőt egyes szlovén nyelvjárásokban is megvan). Némileg hasonló a helyzet a fehéroroszban és a délorosz nyelvjárásokban is, csak ezekben a centrális ejtés nem glottális, hanem veláris /γ/. A /ɦ/ = /γ/ az eredeti ősszláv /g/ helyén jelentkezik ezekben a nyelvekben. Az újabb jövevényszavakból e nyelvekben is visszakerült a [g] hang, de ennek fonémastátusa erősen vitatott: az ukrán <ґола> ['gɔla] ’gólnak a …’ és a <гола>['ɦɔla] ’csupasz (nőnemű melléknévi alak)’ ugyan formálisan kontrasztot ad, de az ilyesmi meglehetősen ritka, és az előbbi idegensége érződik (vö. hasonlóhoz a magyar [dz], vagy az ajakréses <ȧ> [a] hang helyzetét).

@LvT: jó is, hogy előbújtál, neked asztalod az ilyesmi téma. A /w/ és /h/ fonéma ügyében mi az igazság?

@LvT: Addendum: az ukrán <и> : <і> paradigmatikusan is illeszkedik az <а> : <я>, <е> : <э>, <у> : <ю> párok sorába, vö. a kemény melléknévi <друг|ий> /druhij/ hn. ~ <друг|а> /druha/ nn. ~ <друг|е> /druhe/ sn. ( ~ <друг|у> /druhu/ nn. e.sz. tárgye.) ’2.; más(ik)’ végződések lágy megfelelőit: <трет|ій> /tretyij/ hn. ~ <трет|я> /tretya/ nn. ~ <трет|э> /tretye/ sn. ( ~ <трет|ю> /tretyu/ nn. e.sz. tárgye.) ’3.’.

Az ukrán <і> és <ї> betűk nem egymás kémény és lágy párjai. Mindkettő lágy, a köztük lévő különbség az, hogy az <і> mássalhangzó után áll, a <ї> pedig magánhangzó után, vagyis szótagkezdő pozícióban. Gyakorlatilag a <ї> betű a <йі> /ji/ betűkapcsolat helyett használatos. A <король> [ko'rɔlʲ] ’király’ szó többese <королі> [koro'lʲi], a <край> [kraj] ’határ(vidék); perem, szél’ szóé <краї> [kra'ji].

Minthogy az ukránban a lágy mássalhangzók után a magánhangzók eleve előrébb tolva ejtődnek ki, így az <и> [ɪ] és <і> az [ʲi] (≈ [ʲɪ̟]) tekinthetők inkább egymás kemény és lágy párjainak. Hasonló hangtani különbség van egyébként az <у> [u] és <ю> [ʲʊ] (≈ [ʲu̟]) között is.

@El Vaquero: Ez a cikk kissé kapkodva született, ezért aggódtam, hogy a legnagyobb óvatosság ellenére is elkövetek majd egy-két szarvashibát. Köszönöm, hogy megnyugtattál.

„A cikk által [ü]-nek jelölt hang az angol rövid i-nek felel meg.” Döntse el mindenki egy hangminta alapján (legalább pótoljuk a hiányt): www.forvo.com/word/%D0%BA%D0%B8%D1%97%D0%B2_%28kyiv_%252F_kiev%29/ (Különösen az elsőt és a harmadikat érdemes meghallgatni.)

„[h] nincs az ukránban, csak [x]” www.forvo.com/search/%D0%B2%D0%B0%D0%B3%D0%BE%D0%BD/uk/ , www.forvo.com/search/%D0%B3%D0%BE%D1%80%D0%BE%D0%B4/uk/ , www.forvo.com/search/%D1%83%D0%B6%D0%B3%D0%BE%D1%80%D0%BE%D0%B4/uk/ – az utóbbira külön érdemes figyelni, hiszen még csak nem is zöngétlenít (ti. zöngés: ha már nagyon akar valaki kötözködni, akkor nem [h], hanem [ɦ], l. még en.wikipedia.org/wiki/Voiced_glottal_fricative ).

A többihez annyi, hogy a cikk nem részletes tudományos leírása az ukrán fonetikai jellemzőinek, hanem tájékoztatás a laikus magyar olvasó számára.

Óóó, látom El Cabezudo mindig gondoskodik róla, hogy legyen mit darabjaira szednek. Felhívás ez nekem keringőre. Bár most ebben nincs annyi hiba. Egyedül az nem stimmel durva körvonalakban sem, hogy [h] nincs az ukránban, csak [x], illetve [w] sincs benn Canepari szerint. Egy hasznos infó: a szó végi в [u]-t jelöl, nem [v]-t. Jó lett volna a cikkbe 1-2 hangminta is.

Az [e] az zárt ë. A cikk által [ü]-nek jelölt hang az angol rövid i-nek felel meg. Az [u] meg lány mássalhangzók után az RP/GA angol rövid, de tense u-jának felel meg, azaz van egy kicsi ü-s beütése, de nem ü. Illetve a magyar rövid o-nak megfelelő ukrán IPA[ɔ] kicsit előretolódik lágy mássalhangzó után: IPA[ɞ], kicsit a-sabb színe lesz, de o-s hang marad. Az ukránban a hangsúlyos magánhangzó mindig hosszú, még zárt szótagban is.

Azt meg már a horvátnál és talán az orosznál is tisztáztuk: a lágy n, t, d, l nem ny, ty, gy, ly lesz, hanem kiNcs, áTjáró, haDjárat, kuLcs szavakban található n, t, d, l, és ezek inkább hasonlítanak a normál n, t, d, l-re, mint az ny, ty, gy, ly-ra, bár az ukránban van ty-hang is (IPA[c]). Teljes zöngétlenedés nincs az ukránban, még a szóvégeken sem, nem úgy, mint az oroszban.

Az l, mikor nem lágy, akkor általában félsötét l, de lehet sötét l, világos (magyar) l, és ly-os hang is [ʎ]. Canepari úgy jelöli, hogy az ukrán s, cs, zs, dzs-hang nem csak csücsörítés nélküli, mint a spanyolban, hanem még ráadásul velarizált, azaz sötét is.

Forrás: venus.unive.it/canipa/pdf/HPh_17_Europe.pdf (43. oldal, 17.52-es pont), illetve a canIPA jelekhez:

venus.unive.it/canipa/dokuwiki/lib/exe/fetch.php?id=pdf&cache=cache& (2-4. oldal táblázata)

Mondjuk az angol Wikipedia is ezeket írja kb., egyedül abban egyetért a cikkíróval, hogy van h/w fonéma és hang is az ukránban. Illetve még azt írja, hogy a cikkbéli [ü]-vel jelölt hang lehet centrális is, és ez valószínűnek hangzik, Canepari erre biztos a tömörség miatt nem tért ki. Itt végig a sztenderd ukránról van szó, mielőbb valaki belekötne.