Már számos alkalommal írtunk a földön kívüli értelmes lényekkel való kapcsolatfelvételről; szó esett például az afféle korai próbálkozásokról, mint a matematikus Gaussé, aki a szibériai erdőségekbe vágatott volna hatalmas háromszöget, vagy a hidegháborús űrverseny olyan momentumairól, mint a Voyager szondába elhelyezett aranylemez. Több fontos szempontra azonban még nem tértünk ki. Létezik-e egyáltalán olyanfajta kommunikáció, amit minden gondolkodó lény értelmezni tud? Milyen szerkezetű legyen ez, és hogyan juttassuk el hozzájuk? Első lépésben ez utóbbival fogunk foglalkozni.

Ide lőjetek!

Minek kellene hordoznia az általunk küldött üzenetek nyelvi információját? A mostanáig lezajlott próbálkozások legnagyobb része rádióhullámokat használt erre a célra. A minekünk szánt földönkívüli üzeneteket kereső SETI program egészen konkrét elveket is tartalmaz arról, milyen rádiójel lenne legalkalmasabb a feladatra. Legyen keskenysávú, hogy jól elkülönüljön a természetes jelforrásoktól; a sáv essen abba a tartományba, ahol kevés természetes zavarforrás sugároz (ezt hívják mikrohullámú ablaknak).

A mikrohullámú ablak
(Forrás: Wikimedia commons)

A mikrohullámú ablak a középen látható bemélyedés, ezen belül található (H betűvel jelölve) a hidrogén emissziós vonala. Mivel ez a leggyakoribb elem galaxisunkban, elképzelhető, hogy kapcsolat céljára is ezt a hullámhosszot fogják használni a földönkívüliek.

Legyen a jel lassú és ismétlődő jellegű, hogy könnyű legyen észlelni. Jó, ha az ismétlődések valamilyen matematikai szükségszerűséget fejeznek ki, például ha a szünetek hosszúsága úgy aránylik egymáshoz, mint az első néhány prímszám. Ez felkelti a figyelmet, és aztán az adás más paraméterei tartalmazhatják a tényleges mondanivalót.

Nem véletlen, hogy a Kapcsolat című tudományos-fantasztikus film és az alapjául szolgáló hasonló című regény is ilyesfajta kapcsolatfelvételt tartalmazott: a történetet a létező, egyelőre sikertelen vizsgálatok ihlették. A következő videó tartalmazza az idevágó részt, nagydarab CRT monitorokkal és veszett billentyűcsapkodással:

Mi tehát így gondolkodunk, ilyen üzeneteket várunk. Arra azért érdemes felfigyelni, hogy habár a SETI program efféle adásokat keres, mi jelenleg nem bocsátunk ki hasonlót, úgyhogy tulajdonképpen azt várjuk az idegen értelmes lényektől, amit mi magunk sem teszünk. A mi szándékosan az űrbe irányuló kommunikációnkban leginkább az ismétlődés elve sérül: az eddig elküldött üzeneteket általában legfeljebb néhány alkalommal sugároztuk. Ennek elsősorban a pénzhiány az oka. (Még a passzív figyelésre is kevés anyagi erőforrás jut, a SETI Intézet az amerikai állami támogatás megvonása óta magánadományokból tartja fönn magát.) De többen filozófiai, sőt politikai okokból is a saját értelmes voltunk hangoztatása ellen érvelnek. Ha a földönkívüliek minél később találnak ide, lehet, hogy annál jobb... elvégre az indiánok sem jártak jól Kolumbuszékkal! Az aktív üzenetküldés egyik legnagyobb ellenzője érdekes módon éppen egy tudományos-fantasztikus író, a Magyarországon is ismert David Brin.

A SETI képernyővédője – bárki kereshet UFO-t
(Forrás: Wikimedia commons)

Wollt ihr den totalen Krieg?

Rádiójeleket nemcsak szándékosan, hanem véletlenül is kibocsátunk: a rádió- és tévéadások a második világháború óta sugárzódnak a világűrbe. Viszont ezek a jelek nem túl erősek, és egymást is zavarják. A formátumuk nem földi lények számára nehezen értelmezhető (erről a következő részben többet is megtudhatunk); a testfelépítésünk, érzékszerveink és hasonlók ismerete nélkül még ha sikerülne is megfejteniük az adatokat és visszanyerniük a mozgóképet, ki tudja mit tudnának belőle leszűrni. Ráadásul a Földön is egyre kevesebb energiával sugárzunk, mert fejlődik a távközlési technológiánk. Tehát a tudományos-fantasztikus regényekben gyakran előforduló klisé ellenére sem érdemes arra számítani, hogy majd az eltévedt műsorainkra fog válasz érkezni. Talán szerencsére... a legelső tévéadások közül sok a náci Németország nevéhez fűződött, és nem sokkal később következett a második világháború is. Valószínűleg nem örülnénk neki, ha a következő film alapján alakítanának ki képet rólunk a világűr értelmes lényei:

Olasz kisvendéglő a világűrben

De hogyan gondolkodnak a földönkívüliek? Van-e egyáltalán rádióteleszkópjuk, amivel felfogják a jeleket, és próbálkoznak-e maguk is rádióüzenetek küldésével? Sokan úgy vélik, ez túlságosan emberközpontú elgondolás. A pszichedelikus szerekkel kapcsolatos vizsgálatairól ismert, de számos más témában is véleményt nyilvánító és vihart kavaró Terrence McKenna találó mondásával "lelkesen keresni földönkívüli eredetű [értelmes] rádiójeleket legalább annyira kultúrafüggő elképzelés, mintha a galaxisban remek olasz éttermek után kutatnánk".

A lézertechnológia fejlődésével már fényjeleket is küldhetnénk, és azok nem vesznének el a Nap által kibocsátott sugárzásban. Jelenleg nem küldünk ilyeneket, de keresni keresünk: ez az optikai SETI. Számos előnnyel jár, például sokkal olcsóbban figyelhetjük az űrből jövő optikai jeleket, mint a rádióhullámokat; viszont attól, hogy valami számunkra egyszerűbb, még nem biztos, hogy a másik fél számára is az lesz. A fizika törvényei sok mindent kizárnak: például olyan jellel, ami nem jut át a bolygónk légkörén, nem megyünk sokra (hacsak nem a légkörön kívülről próbáljuk küldeni, de akkor meg az kérdéses, hogy a célpont tudja-e fogni). De a fennmaradó lehetőségek továbbra is számosak.

Sajnos az is elképzelhető, hogy a földönkívüli értelmes lények valamilyen általunk még nem ismert módon kommunikálnak, és akkor egyelőre hiába próbálkozunk jeleik vételével, és csak remélhetjük, hogy őbennük lesz annyi előrelátás, hogy a mi rádióhullámainkat fogják keresni.

Nyelvész vagyok, vigyetek a vezetőtökhöz

Tételezzük föl, hogy az információhordozó problémája megoldódik: például a földönkívülieknek van rádióteleszkópjuk és lelkesen használják is. Így eljutnak hozzájuk a jeleink. De mi biztosítja azt, hogy észreveszik és értelmezni is tudják őket? Erről fog szólni sorozatunk következő része.

Irodalom

Ballasteros, F. J. (2010): E. T. Talk. How Will We Communicate with Intelligent Life on Other Worlds? New York: Springer.

Galántai, Z., Almár, I. (2007): Ha jövő, akkor világűr. Budapest: TypoTeX.