Sorozatunk előző részeiben szó volt arról, milyen módszerrel tanácsos üzeneteinket az űrbe juttatni, és hogyan lehet elérni, hogy a földönkívüliek fel is figyeljenek rájuk. Utána viszont kiderült, hogy mindennek ellenére a legkorábbi próbálkozásoknak nem igazán a világűr más értelmes lényei voltak a címzettjei, hanem maga az emberiség, hasonlóan, mint a földbe ásott időkapszulák esetében.

A Pioneer-10 viszi az üzenetet...
(Forrás: Wikimedia commons)

A rádióüzenetek kapcsán ez a lehetőség nem igazán merül föl: ezeket tényleg kommunikációs célból küldjük, hiszen mivel fénysebességgel terjednek, nem tudjuk utolérni őket. Vagy mégis van velük valami hátsó szándékunk?

Az arecibói üzenet

Az első komolyabban vehető, földönkívülieknek szánt rádióüzenetet az arecibói rádiótávcső átépítésének alkalmából küldték el csillagászok 1974-ben. Rögtön itt tetten érhetjük a földi motivációt, sőt az időkapszulákkal szemben nem is a jövőben, hanem a jelenben: ugyanis azt akarták a berendezés üzemeltetői demonstrálni, hogy a felújított távcső annyira modern, hogy akár a földönkívüliekkel is lehetne kommunikálni vele. Az erőfitogtatás fordítva sült el: a távcső képe a fejekben örökre összekapcsolódott a kis zöld emberkékkel, és az utóbbi években talán emiatt is állandósult a csatározás akörül, érdemes-e az amerikai költségvetésből támogatni a fenntartását.

Az arecibói obszervatórium. Küllemre is szép
(Forrás: Wikiemdia commons)

Az üzenet maga mindösszesen 1679 bitnyi információt tartalmazott, tehát ennyi egyest vagy nullát küldtek át. (Persze nem konkrét “egyeseket” és “nullákat” küldtek, hanem az információhordozó rádióhullám frekvenciáját változtatták két különböző érték között.) Azért pont ennyit, mert az 1679 két prímszám, a 23 és a 73 szorzata: a földönkívüliek ha ismerik a számelmélet alapjait, erre rá fognak jönni. Kis töprengés után pedig egy 23 oszlopot és 73 sort tartalmazó táblázatba (mátrixba) rendezik az egyeseket és nullákat, és megkapják magát a mondanivalót. Ezt:

Fehérrel a nullák, feketével az egyesek
(Forrás: Wikimedia commons / Arne Nordmann)

Néhány részét matematikailag kell értelmezni, néhányat pedig egyszerűen ránézésre: például láthatunk egy emberi alakot, a DNS-spirál formáját, illetve alul magát a rádiótávcsövet is. Fordítva felrajzolva, tehát 73 oszlopban és 23 sorban zagyvaságot kapnánk – de abban, aki olvasta sorozatunk előző részét, valószínűleg felmerül, hogy a helyes megoldás miért kevésbé zagyvaság? Ugyanaz a gond vele, mint a Voyager szondák fémlemezével: semmi sem biztosítja, hogy a címzettek egyáltalán képként értelmezik a jelet, illetve hogy a vizuális információt ugyanúgy dolgozzák fel, mint mi. Lehet, hogy a DNS-spirált jelző recés vonalat nem értelmezik spirálként, hanem recés vonalként. Tehát így csak olyan földönkívüliekkel tudunk kommunikálni, akik emberszerűek; akkor pedig valószínűleg egyszerűen beszélgethetnénk is, miután sikerült némi matematika segítségével közösen megállapodni a video- és hangfelvételek formátumáról.

A másik probléma viszont már az emberszerű lényekre is érvényes: ha akárcsak egy kicsi is elveszik az üzenetből (mondjuk későn kapcsolják be a vevőkészüléküket), az egész táblázat borul, elcsúsznak az oszlopok. Márpedig az arecibói jelet csak egyszer sugározták ki...

Maradjunk a mateknál

Mindezek a kérdések természetesen a tudósoknak is eszébe jutottak, és válaszokat is találtak rájuk. Azt viszonylag könnyű megoldani, hogy a közlemény hibatűrő legyen, például az ukrajnai Jevpatoriából kisugárzott újabb üzenetekben többféle módszert is alkalmaztak erre a célra (itt lehet részletesen olvasni róluk). Akár annyi is elég lehet, ha bizonyos időközönként kontroll-jeleket sugárzunk: ha valamelyik kimarad, akkor a címzett tudni fogja, hogy nem ment át az összes információ. Az viszont sokkal komplikáltabb téma, hogyan szerkesszük meg a mondanivalónkat úgy, hogy ne függjön a saját emberi észlelésünktől az értelmezése.

Már az ötvenes években születtek olyan rendszerek földönkívüli kommunikáció céljára, amelyek nagyon kevés előfeltevést tartalmaztak. Rendszerint ezek közé tartozik a számfogalom, illetve magának a „művelet”-nek a fogalma. Ha az értelmes lények nem akarják a jeleinket számokként, a velük csinált dolgokat pedig műveletként értelmezni – hanem mondjuk esztétikai élményt nyújtó sormintának tekintik őket –, akkor inkább hagyjuk is az egészet. (Persze felvethető, hogy akkor hogyan és miért építettek rádiótávcsövet?)

Részlet az 1999-es jevpatoriai üzenetből. Csinos sorminta?
(Forrás: Dutil és Dumas 1999)

A matematikai alapú kommunikációs rendszerek rendszerint még néhány fizikai összefüggés ismeretét veszik adottnak. Például nem árt, ha a fogadó meg tud különböztetni eltérő időtartamú rádiójeleket! Hans Freudenthal holland matematikus dolgozta ki a Lincos nyelvet, amely a természetes számokon végzett műveletekből indul ki, és olyan egészen bonyolult emberi fogalmakig jut, mint a 'tudni' vagy az 'akarni'. (Freudenthal egyébiránt sokat foglalkozott az általános iskolai matematikaoktatás módszertanával is.) Alexander Ollongren holland matematikus jelenleg is dolgozik a Lincos modernizált változatán.

A kapcsolat nyelve, avagy ami senkit sem érdekel?

A legnagyobb nehézséget az okozza, hogy kevesen foglalkoznak a témával, és az irodalma is nehezen hozzáférhető. Freudenthal Lincos-könyve még antikváriumokban sem igazán szerezhető be, a legelső próbálkozásról, Lancelot Hogben 1952-es Astroglossájáról pedig szinte semmit sem lehet kideríteni azon kívül, hogy ilyen is volt. Ezért született meg a CosmicOS projekt, amelynek célja többek között egy könnyen hozzáférhető és bárki által módosítható kommunikációs rendszer kidolgozása. A CosmicOS lényege, hogy a földönkívüliek a megkapott üzenetet mint szoftvert futtathatják: ha van rádiótávcsövük, számítógépük is biztos van, habár lehet, hogy a mi számítógépeinktől nagyon eltérő jellegű. Így akár egy egész szimulált világot is megkaphatnak – ha ugyan egyszerűt is –, amelynek a tanulmányozásával új dolgokat tudhatnak meg az emberiségről anélkül, hogy folyamatosan minket kéne kérdezgetniük.

A hasonló tervek általában az érdeklődés hiányán buknak el. Korpusznyelvészek még egy szakmai bizottságot is terveztek létrehozni (mivel a földönkívüli kommunikáció „gyakorlatilag korpusztervezési projekt”); úgy tudjuk, ebből se lett semmi, viszont az egyik főszervező írt egy fejezetet az űrlényekről egy szórakoztató-ismeretterjesztő könyvbe. A CosmicOS pedig utoljára több mint egy éve frissült, habár mivel nyílt forráskódú projekt, lelkes olvasóink is bármikor továbbfejleszthetik... Addig hallgassunk kapcsolódó témájú hazai zenét:

Irodalom

Atwell, E., Elliott, J. (2001): A corpus for interstellar communication. In: Proceedings of CL2001: International Conference on Corpus Linguistics, 31-39; Rayson, P., Wilson, A., McEnery, T., Hardie, A. & Khoja, S. (szerk.).

Ballasteros, F. J. (2010): E. T. Talk. How Will We Communicate with Intelligent Life on Other Worlds? New York: Springer.

Dutil, Y., Dumas, S. (2001): Error Correction Scheme in Active SETI. 52nd International Astronautical Congress, Toulouse, France.

Galántai, Z., Almár, I. (2007): Ha jövő, akkor világűr. Budapest: TypoTeX.

Ollongren, A. (2008): Astrolinguistics - A Guide for Calling E.T