A Dörmögő Dömötör című gyereklapban régen volt egy rovat, az volt a címe: Fickó és Mackó üzeni. Ebben a rovatban az volt az érdekes, hogy egyes szavak helyett kis ábrák voltak (például Fickó neve helyén egy kisfiú rajza, Mackó neve helyén pedig egy macié). Jó játék volt a szöveg megfejtése. Nyelvészetileg ezt a játékot úgy jellemezhetjük, hogy a szövegek néhány ideogrammát tartalmaztak, olyan fogalomra utaló jeleket, mint amilyenek az egyiptomi hieroglifák közt is voltak, és mint amilyennek némelyik kínai írásjel is tekinthető. Csakhogy ezek az ideogrammák magyar szövegben szerepeltek, márpedig a magyar köztudomásúan toldalékoló nyelv. Ezért tipográfiailag meg kellett oldani, hogy szükség esetén a rajzokhoz toldalékokat fűzzenek. Természetesen megoldható ez, a magyar helyesírásnak megfelelően kötőjellel: Egy nagy ⌂-ban laknak. (Arra már nem emlékszem, hogy Fickó és Mackó használtak-e kötőjelet ilyenkor.) Ráadásul a magyar toldalékok nagy része a magánhangzó-harmónia jelensége miatt árulkodik a tő hangrendi tulajdonságairól, és így segítséget adnak az ideogrammák kiolvasásában.

Hétköznapi ideogrammák – akár egész mondatokat is helyettesítenek
(Forrás: Wikimedia Commons / ŠJů / GNU-FDL 1.2)

Lehet, hogy meglepően hangzik, de az ideogrammák a magyar írásban egyébként is elég gyakoriak, persze sokkal kevésbé, mint Fickó és Mackó leveleiben. És most nem is azokra az elszigetelt esetekre gondolok, mint a százalék „%” jele, vagy a szaktudományokban használatos különböző jelek (pl. az egyenlő „=” jele). Viszont igen gyakran használunk írásban számokat számjegyekkel, nem pedig a hangalakra utaló betűkkel lejegyezve. Erre vonatkozik Géza nevű olvasónk kérdése:

Sokszor látni pl.: 5 féle. Mivel betűvel ötféle, szerintem 5-féle a helyes, kötőjellel. Így van-e?

A rövid válasz: igen, Gézának igaza van. A magyarban a kötőjel az egybeírással egyenértékű, azt helyettesíti speciális esetekben: összetett szavaknál az olvasás megkönnyítésére (az akadémiai helyesírás erre vonatkozó szabályaira nem térek ki, mert érdektelenek, és szerintem nem is jók), sor végén a szóalak megszakítására (ezt nevezzük elválasztásnak), és akkor, ha nem hangalakot tükröző, pl. nem betűkkel leírt jelek egy szót alkotnak azzal, ami utánuk következik (például toldalékolásnál). Ide tartoznak a számok is (pl. 5-féle, 136-an), meg a többi ideogrammák is (pl. 45%-os). Ugyanez rejlik amögött is, hogy a nem kiejtett betűre végződő szavakhoz kötőjellel kapcsoljuk a toldalékokat (pl. Sterne-höz), valamint a „szokatlan” betűkapcsolattal végződőkhöz is (pl. Rousseau-val). Ha nagyon eltúlozzuk a dolgot, az idegen nevek is Fickó-Mackó elemek, ha a hangalakjuk nagyon távol áll az írásmódjuktól, vagyis amikor a kinézetüknek alig van több köze a kiolvasásuk módjához, mint az ábráknak.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A Fickó-Mackó elemek írásmódját tehát az akadémiai helyesírás szabályozza. Vannak különlegesen nehéz esetei ennek, amelyek szintén a magyar nyelv toldalékoló voltával kapcsolatosak. Például a szabályzat úgy döntött, hogy a Fickó-Mackó elemeknél az ún. kötőhangzót a toldalékhoz tartozóként kezeljük, vagyis kiírjuk: 86-ot és %-ot, nem pedig 86-t és %-t. Ha a tő utolsó mássalhangzóját hosszan kell ejteni, akkor a toldalék elején rövid formában kiírjuk az illető mássalhangzót: 410-zel, nem pedig 410-el vagy 410-zzel. Ugyanakkor ha a tővégi magánhangzót ejtjük hosszan, akkor ezt semmi nem jelzi: α-t, nem pedig α-át vagy α-at. És így tovább, sorolhatnánk a furcsaságokat.

A legfurcsább talán a számmal írt sorszámnevek akadémiai helyesírása. Ez sokat változott az idők során, és most éppen – ha jól veszem ki a szabályzatból – az érvényes, hogy az utolsó számjegy után pontot kell tenni, és ezt kell sorszámnévként kiolvasni. Tehát 11.-ben (olvasd: tizenegyedikben). Régebben viszont használatosak olyan írásképek is, mint 11-ikben, 11-dikben és így tovább. A dátumok esetében viszont egészen más konvenciót mond ki az akadémiai helyesírás, ezekben mintha a számot a kötőjellel együtt kellene sorszámnévként kiolvasni: 5-én (olvasd: ötödikén). És bizarr módon az 1 szám esetében ez azt jelenti, hogy dátumokban az „1-” kiolvasva else (pl. 1-jén, olvasd: elsején). Csak furcsa megoldások vannak, mert a Fickó-Mackó elemek furcsák, különösen a toldalékos alakjaik írásban mindig furcsán fognak kinézni.