G. Ervin kérdése az akadémiai helyesírás egyik egybe- és különírással kapcsolatos szabályához, a 112. paragrafushoz (és részben a 138. paragrafushoz) kapcsolódik.

A kendők 2011. május 5-ig tekinthetőek meg a pécsi Lenau Házban.
(Forrás: Lenau Ház)

Egy érdekes szerkezet került a látóterembe, ami elég sok fejtörést okozott. A mondat így néz ki:

A tárlaton a Mohács környéki (római katolikus) német asszonyok viseletének egyik különleges darabja a csecsemő és gyermek hordozókendő látható.

Kiemelés tőlem. Kérdésem pedig: jól van ez így?

Lustaságom okán nem csak az maradt kérdéses számomra, hogy nem inkább gyermek-hordozókendőről vagy gyermekhordozó-kendőről beszélünk, de ráadásul mi legyen azzal az és-t megelőző szerencsétlen csecsemő-vel? Neki nem kell esetleg kötőjel? Erős tippem az volna, hogy valahogy így kellene ennek kinéznie: csecsemő- és gyermek-hordozókendő. De ez csak sejtés...

Kedves Ervin, egy valamit biztosan tudok: az idézetében a darabja után hiányzik egy vessző, de ez a kérdése szempontjából érdektelen. Mielőtt rátérnék arra, hogy mit ír erről a szabályzat, előbb hadd mondjam el a személyes véleményem: az ilyen szerkezeteket bátran írjuk úgy, ahogy halljuk őket. Egybe (vagy kötőjellel elválasztva), ha egybe mondjuk, egyetlen hangsúllyal, és külön, ha külön hangsúlyozhatjuk a tagjait. Én úgy ejteném ki a kiemelt részben szereplő összetett szavakat, hogy csecsemőhordozó kendő és gyermekhordozó kendő, illetve a kettő mellérendelésénél (az akadémiai helyesírás 262. paragrafus c) pontja szerint), mivel az utótagjuk azonos, kötőjelet írnék az első tag maradéka után: csecsemő- és gyermekhordozó kendő.

A kendők 2011. május 5-ig tekinthetőek meg a pécsi Lenau Házban.
(Forrás: Lenau Ház)

Az Akadémia helyesírási szabályzata egybe- és különírás tekintetében arra tesz kísérletet, hogy az ún. hagyományos nyelvtan fogalmainak segítségével gyártson ideológiát ahhoz, hogy mit szoktunk egybe és külön írni. Ennek több érdekes következménye van, például:

• a „szabályok” homályos fogalmak tömegét tartalmazzák (pl. „tagjainak együttes jelentése más, mint az előtag és az utótag jelentésének összege”);
• egy csomó kivétel létezését így is el kell ismerniük (pl. „a kialakult szokást megtartva egybeírjuk”), és
• egy csomó „joghézagot” hagynak (pl. „többnyire kötőjellel tagoljuk”). Ezek azonban nem azt jelentik, hogy a felhasználók szabadon választhatnak a lehetőségek között, hanem hogy meg kell nézniük valamilyen helyesírási szótárban, hogy mi a „helyes” változat. Mivel az egybe- és különírás gyakran olyan szerkezetekkel kapcsolatban okoz gondot, amely esetleg sosem hangzott még el, sokszor nem is találjuk meg az illető szerkezetet a szótárakban.

Ez mindannyiunkat elbizonytalaníthat, ha be akarjuk tartani a szabályzat előírásait – gyerekeink pedig újra és újra egyeseket kaphatnak miatta az iskolában. Az itt főszerept játszó 112. paragrafus úgy fogalmaz, hogy az -ó/-ő képzős igenevet különírjuk, „ha csak alkalmi minőségjelző” (szép példa a homályos fogalmakra), egybe, ha „tagjai jelentés tekintetében összeforrtak” (egy másik szép példa). A szerzők itt érezhették, hogy elvetették a sulykot, és magyarázattal próbálnak szolgálni: „jelentés tekintetében összeforrtak (az igenév nem folyamatot, hanem valamire való képességet, rendeltetést fejez ki, illetőleg a jelzett szó az igenévben kifejezett cselekvésnek valamilyen határozója).”

A kendők 2011. május 5-ig tekinthetők meg a pécsi Lenau Házban.
(Forrás: Lenau Ház)

Nos, akkor nézzük. Eszerint a hordozókendő egybe írandó, hiszen „az igenév nem folyamatot, hanem valamire való képességet, rendeltetést fejez ki” (a kendő hordozásra alkalmas, illetve arra való), ráadásul „a jelzett szó az igenévben kifejezett cselekvésnek valamilyen határozója” (ha jól értem, ez is stimmelhet, mert a kendő a hordozás eszköze vagy helye, és az eszközt meg a helyet határozókkal szoktuk kifejezni). Vagyis a hordozókendő olyan, mint a szabályzat példái közül mondjuk a kutatóintézet. De azt ne tessék tőlem kérdezni, hogy mennyiben jelent ez „jelentés tekintetében összeforrást”, vagyis itt miért nem „alkalmi minőségjelző” a hordozó, mert ezeket a kifejezések tudományos szempontból értelmezhetetlenek.

Csakhogy ott van a csecsemő meg a gyermek. Ugyanebben a pragrafusban olvassuk azt is, hogy „... általában különírjuk jelzett szavától, ... különösen olyankor, ha a kapcsolatnak valamelyik vagy mindkét tagja összetett szó”. Nos, ha a csecsemőhordozó és a gyermekhordozó összetett szó, akkor ennek megfelelően mégiscsak külön kellene írni „a jelzett szót”, így: csecsemő- és gyermekhordozó kendő. Ez a szabályzatnak arra a példájára hasonlítana, hogy rakétaindító állvány.

Az a baj, hogy a szabályzat mintha a „jelentés tekintetében összeforrást” fontosabb körülménynek tartaná. Ugyanis közvetlenül a rakétaindító állvány után így folytatódik a szöveg: „Ha viszont az igenévi jelzős kapcsolatok tagjai jelentés tekintetében összeforrtak”, és így tovább. Ez arra utal, hogy a szabályzat szerint eddig csak „alkalmi minőségjelzőkről” volt szó (akármit jelentsen is ez), most jönnek viszont a „jelentés tekintetében összeforrottak” (akármit jelentsen is ez). Vagyis egybe kell írni a tagokat, illetve a túl hosszú összetételekre vonatkozó 138. paragrafus értelmében kötőjellel: csecsemőhordozó-kendő és gyermekhordozó-kendő. És a már említett 262. paragrafus c) pontja miatt csecsemő- és gyermekhordozó-kendő lenne az írásmód.

De ha ez igaz, akkor a rakétaindító állvány az „alkalmi minőségjelzőkre” volt példa (akármit jelentsen is ez)!? Az nem lehet, hiszen ebben a rakétaindító „nem folyamatot, hanem valamire való képességet, rendeltetést fejez ki” (az állvány rakéta indítására alkalmas, illetve arra való), ráadásul „a jelzett szó az igenévben kifejezett cselekvésnek valamilyen határozója” (hiszen az állvány a kilövés eszköze vagy helye: 'ezzel' vagy 'innen' lövik ki a rakétát). Akkor miért nem a „jelentés tekintetében összeforrottak” között van? Segítség!!!