Mindenféle bizottságok

D. Ervin nagyon nehéz kérdést tett fel, sokáig kutakodtam, míg rászántam magam, hogy hozzászóljak. A bizottság szó túlhasználatáról panaszkodik, és ilyen szövegrészeket idéz:

,,Az Európai Bizottság [...] létrehoz egy bizottságot, ami koordinál valamit a Tanács által delegált bizottsággal és a Parlament két bizottságával.''

Úgy érzi,

az Európai Bizottság nevét félrefordítjuk! Vagy ha félre nem is, ignorálunk egy olyan terminológiai lehetőséget, ami pont erre jött létre: a történelemben egy kvázi-demokratikus folyamat során végrehajtó hatalommal felhatalmazott kormányt magyarul párszor már úgy hívtunk, hogy Bizottmány. Európai Bizottmány: sokkal logikusabb fordítás, hiszen az angol is Commission-nek hívja, nem Committee-nek, a francia Commission-nak, nem Comité-nek, a német Kommission-nak, nem Ausschuss-nak — azaz minden (számomra ismert) nyelven igyekeznek megkülönböztetni a kettőt.

Nos, részben mindenképpen igazat kell adnunk Ervinnek. Az Európai Bizottság és más commission vagy Kommission elnevezésű dolgok nem abban az értelemben bizottságok, mint azok, amiket committee-nek, comité-nek vagy Ausschuss-nak neveznek. Vagyis a legtöbb idegen nyelv megkülönböztet két dolgot, amit a magyar nyelv nem — akárcsak a magyar fa esetében, amit a legtöbb nyelv két szóval fejez ki: tree, arbre, Baum, árbol stb. 'fa mint egész növény', viszont wood, bois, Holz, madera stb. 'faanyag'. A commission és társait ugyanis inkább úgy használják, mint a magyar hivatal szót, vagyis olyan testületet jelöl, amit egy kormány vagy kormányok bíznak meg egy bizonyos feladat ellátásával, hatalomgyakorlással. De míg a magyarban a hivatal szó valami nagyon állandó intézményt szokott jelölni, a commission és társai lehetnek esetiek is, mint azok a testületek, amelyeket a committee és társai jelölnek. Ezzel együtt lehet, hogy a hivatal szerencsésebb fordítása lehetne a commission szónak és társainak.

Az Európai Bizottság azonban különleges testület, mert valóban jobban hasonlít kormányhoz, mint hivatalhoz. Ervin azt javasolta, hogy fordítsuk bizottmány-nak — a magyar hagyományokra tekintettel ezzel is meg lehet próbálkozni, kérdés, hogy a közbeszéd hajlandó lenne-e megszokni. Egyébként a bizottmány szó nagyjából a bizottság régies megfelelője. Ezt nem ellenérvként mondom (Ervin javaslatát azért nem fogadták el, mert ,,régies'' a bizottmány szó), hanem csak arra utalok, hogy a bizottmány szót is többféleképpen használták, amikor még egyáltalán használták.

Mindent összevéve: meg lehet próbálni a bizottmány szót ,,kanonizálni'' abban az értelemben, ahogy a commission-t használják, vagy csak az Európai Bizottság új neveként, ezzel semmi elvi probléma nem lenne, kivéve, hogy — mint minden nyelvújítási kísérletnél — végső soron a nyelvszokás döntené el, hogy életképes lenne-e.

Ésszerű vagy észszerű? (Összetett szó, vagy toldalékolt?)

Emőke írja:

Kérdésem egyszerű és nagyszerű: az ésszerű szavunk helyesen miért hosszú sz-szel írandó, és miért nem az összetett szavak helyesírását követi, lévén összetett szó? Hiszen ez így ,,ész-szerű''! Akkor miért észszerűtlen az ésszerű? Észszerű, hogy ésszerű?

Nono! Hű, de magabiztosan veti oda Emőke, hogy ,,lévén összetett szó''! Miért olyan egyértelmű ez? Hosszú életem során sokféle összetettszó-meghatározást láttam már, de olyat, aminek valami értelme is lett volna, egyet se. (Azt hiszem, az 1954-es szabályzat volt az első, amiben azt javasolják, hogy a toldalékolt szavak mintájára már egyszerűsítve, ssz-nek írjuk a hosszú sz-t az ésszerű szóban, előtte még az észszerű írásmódot ajánlotta az akadémiai helyesírás.)

Szóval: mi is az az összetett szó? Most nagyon le fogom egyszerűsíteni a problémákat, de így talán érthető lesz, milyen gondok vannak.

1. Van neki egy jelentéssel kapcsolatos meghatározása: olyasvalamit jelöl, ami együtt intézményesült (akármit jelentsen is ez), szemben a szószerkezettel. Például a kávéscsésze, ha összetett szónak vesszük, azt sugallja, hogy van egy (vagy több) csészefajta, amit kifejezetten kávézáshoz használunk (és tényleg, van is), tehát intézményesült, és ezt az intézményt jelöljük ezzel a szóval. Ezzel szemben a kávés csésze, ha szószerkezet, nem pedig összetett szó, bármilyen csészére utalhat, amit mondjunk összekávéztunk, kávéfolt lett rajta, és most kávés. Az a másik ,,jelentéstani'' meghatározás, hogy az összetett szó jelentése ,,több, mint a tagjainak a jelentésének az összege'', nettó butaság, mint a fenti példa is mutatja. (És rengeteg szószerkezetre is ráillik, ha egyáltalán van értelme, hogy a benne levő szavak jelentése nem egyszerűen ,,összeadódik'', pl. bakot lő.)
2. Aztán van neki egy hangtani meghatározása is: az összetett szót egyetlen hangsúllyal ejtjük (ha nem éppen teljesen hangsúlytalan a mondat szerkezete miatt), viszont a szószerkezet tagjait külön hangsúlyokkal is ejthetjük (ha amúgy a mondat szerkezete ezt megengedi). Tessék kipróbálni: kávéscsésze (összetett szó), de kávés csésze (szószerkezet). A helyesírásban az egybe- és különírás általában ezt a hangtani különbséget tükrözi (még ha ezt az akadémiai helyesírás nem vallja is be, és mindenféle más magyarázattal próbálkozik).
3. Lehet, hogy mondattani különbségek is vannak, bár ezeket nehéz különválasztani a jelentéstaniaktól. Például mondhatjuk, hogy itt egy kávés, repedt csésze, de csak akkor, ha nem arról a bizonyos intézményesült 'kávéscsészéről' beszélünk, hanem egy bármilyen csészéről, amin kávéfolt van. Tehát csak szószerkezetnél lehetséges, hogy a két tag közé még valami harmadik dolgot is tudunk tenni, összetett szónál nem.
4. Az összetett szavak tagjait és a toldalékokat azon az alapon szoktuk megkülönböztetni, hogy az összetett szavak tagjait ,,ki lehet emelni'', amikor kettőt egymás mellé rendelünk, a toldalékokat viszont nem. Tehát van kávés- és teáscsésze, kávéscsésze és -kanna de nincs hét- és nyolckor, Pistától és -nak. Ez valószínűleg azzal függ össze, hogy az összetett szavak valahogy ,,önálló'' elemekből állnak, olyanokból, amiket külön-külön is lehet használni, a toldalékok viszont nem ilyen elemek.

A bajok persze abból származnak, hogy ezek a szempontok nem mindig állnak együtt. Például az anyagneves szerkezeteket akkor is szeretjük egyetlen hangsúllyal ejteni, ha nem intézményesült dolgot jelentenek (pl. kőegér). Vannak teljesen intézményesült dolgok, amiknek több külön hangsúlyozott szóból álló nevük ven (pl. orvosi egyetem). A toldalékolt szavakat mindig maximum egy hangsúllyal ejtjük, tehát úgy, mint az összetett szavakat, pedig nem mindig intézményesült dolgot jelölnek.

Mi a helyzet ezek szerint az ésszerű-vel? Egy hangsúllyal ejtjük, intézményesült dolgot jelent, eddig rendben van. De lehet a szerű-t önállóan használni? Azok, akik 1954-ben a múzeumba küldték az észszerű írásmódot, nyilván úgy okoskodtak, hogy a szerű nem használható önálló szóként, ezért nyilván toldalék. Kicsit rontja az érvelést, hogy van hiéna- és sakálszerű, és talán van hiénaalakú és -szerű is. Tényleg, az alakú sem használható ,,önállóan'', mégsem tűnik toldaléknak. A vegyipar is összetett szónak tűnik (vegy- és gépipar), pedig a vegy- sem használható ,,önállóan''. Szóval a különböző szempontok megint ellentmondanak egymásnak, a nyelvészek megszokták ezt, és nem esnek kétségbe tőle — az ésszerű írásmódja pedig nem a nyelvészek gondja, nem nyelvészeti probléma, hanem helyesírási: megállapodás kérdése.

Sok vagy kevés a nyelvtanóra?

Sokszor hallani manapság, hogy túlterheltek a gyerekek az iskolában, és hogy például kevesebb nyelvtanórával lehetne könnyíteni a helyzeten. Ön szerint hogyan befolyásolná a jelenleginél kevesebb magyar nyelvtan óra a gyerekek nyelvfejlődését? Hiszen sokuknak most is gondot jelent, ha mondjuk nyolcadikban meg kell fogalmazniuk egy levelet — helyesírási hibák, magyartalan szerkezetek kerülnek bele. Nem lenne veszélyes tovább csökkenteni a nyelvtan szerepét?

Ibolya olyan témát hoz szóba, amit nagyon hosszan tudnék fejtegetni. Talán még lesz rá alkalom, hogy máskor is szóljak róla, most csak néhány szóban.

1. Szerintem nem mennyiségi kérdésről van szó, vagyis nem a nyelvtanórák száma a fontos, hanem hogy mivel foglalkozunk a nyelvtanórákon. Persze én se helyeselném, ha kevesebbet foglalkoznának az iskolában a nyelvvel, de a jelenlegi formájukban nyelvtanórákért nem fájna a szívem. A gyerekek és a pedagógusok körében sem népszerűek, mert a nyelvtan nem érdekli őket, és a hasznát sem látják.
2. Meggyőződésem, hogy nem szabadna a fogalmazás és helyesírás (szövegalkotás) és az olvasás (szövegértés) fejlesztését a magyartanárok nyakába varrni. Szövegekkel a tornaórán kívül szinte minden tárgyban foglalkoznak, fogalmazni szinte minden tárgynál kell, és minden tanárnak értenie kell annyira ezekhez a területekhez, hogy pallérozni tudják a gyerekek szövegértési és szövegalkotási képességeit.
3. Szerintem tévedés, hogy a magyar leíró nyelvtan tanításának valami köze lenne ezeknek a képességeknek a fejlesztéséhez. Az anyanyelv és más nyelvek szerkezetével való foglalkozásnak az a jelentősége, hogy fejlesszük a gyerekek nyelvérzékét, aminek jó hasznát veszik az idegennyelv-tanulásban, és persze ahhoz is kell, hogy tudatosabban viszonyuljanak az anyanyelvük használatához.

Összefoglalva: szerintem a nyelvi nevelés egy része minden tárgyra kiterjedő feladat, éppúgy, ahogy a viselkedés, a jellem stb. fejlesztése is. A másik része, a nyelvérzékfejlesztés, a szövegekkel és nyelvi rendszerekkel való tüzetesebb foglalkozás részben az irodalomórák feladata (hiszen ott igazán mélyen lehet és kell szövegeket tanulmányozni), részben pedig az idegennyelv-óráké.

Ami Ibolya kérdését illeti: a gyerekek tényleg túl vannak terhelve, de ez inkább a sok ismeretközléstől van, attól, hogy sok felesleges lexikai ismeretet kell bebiflázniuk. A jó iskolákban (sok ilyen van) ugyanennyi vagy még több tanórától sem merülnek ki a gyerekek, mert érdekli őket, ami ott történik. Ezért fegyelmezni se kell túl sokat. A magyar iskolákban nem felszínes beavatkozásokra, ,,tananyagcsökkentésre'' meg ilyesmire van szükség, hanem a szemlélet megváltoztatására.