A tudatelmélet kialakulásának az emberi egyedfejlődés során több szakasza is van, és a nyelvhez szükséges legalapvetőbb elemek pl. nyilvánvalóan sokkal hamarabb megvannak már, mint 4-5 éves korban. Még a mély empátia és a mások önzetlen féltésének késői kialakulása ellen is vannak példák.

Egy kicsit zavarosra sikerült a mások viselkedéséből illetve gondolataiból való olvasás kontrasztjának bemutatása. Nyilvánvalóan mások gondolatait csak mások viselkedésén keresztül tudjuk kitalálni. Persze találgatni lehet viselkedés hiányában is, csak a kontextusra alapozva. Erre szoktuk azt mondani, hogy az ember magából indul ki: nem a másik jeleiből következtet, hanem az alapján ítél, ő mit tenne, hogyan érezne ebben a helyzetben. A majmoknál is erről volt szó. Nem a társaik gondolatait olvasták telepatikus úton, hanem a kontextushoz (azaz hogy mások kaptak-e enni vagy sem) igazodva reagáltak.

A fő kérdés azonban az, hogy a reprezentáció milyen formát ölt az állatok fejében. Vagyishogy van-e tudatelmélet, az állatok mások érzéseire/gondolataira reagálnak-e, ezeknek tudatában vannak-e; vagy csak automatikusan válaszolnak egyes stimulusokra, ahogy pl. a szemhéjak mozognak a szem felé gyorsan közeledő tárgy láttán?

Az valószínű ezekben az esetekben, hogy a majmócák nem éreznek bele abba, hogy a másik mit gondol/érez, hanem csak bizonyos környezeti hatások (és ez alatt a többi majom viselkedését is érthetjük) bizonyos reakciókat váltanak ki belőlük. Ezek a reakciók tudatelmélet nélkül is megjelenhettek, és hasznosnak bizonyulhattak a túlélés szempontjából. A nehéz doboz ráncigálására való hajlandóság például az éhség és a lustaság relatív erősségétől függ. Azt a mozzanatot, hogy egy másik majom hisztijére ideiglenesen a relatíve gyenge (vagy nem létező) éhség javára dől el a helyzet, a természetes kiválasztódás megjutalmazhatja azzal, hogy az ily módon kooperáló majmok túlélési esélye megnő. De ez még nem jelenti azt, hogy a majmok tudatában lennének a másik éhségének vagy számítanának arra, hogy majd egyszer meghálálják a segítségüket. Ezek a reakciók olyanok csupán, mint a csecsemők iránt érzett gondoskodási ösztönünk, ahol nem az van, hogy kitaláljuk, hogy a csecsemő mit akar, és EZÉRT érzünk késztetést arra, hogy ölbe vegyük és megölelgessük, megetessük, stb. Az érzés (márminthogy cuki) már eleve bennünk van a puszta látványtól. Akkor is, ha nem találgatjuk az érzéseit. Ezért lehetséges pl. az, hogy állatokat, sőt élettelen plüsstárgyakat, játékbabákat is aranyosnak tartunk, és hasonló reakciót produkálunk velük szemben is.

Tehát nagyon is lehetséges, hogy ezeknek a viselkedésformáknak közük sincs a tudatelmélethez. Hogy ez miért nem csak lehetséges, de valószínű is?

Ha a leírt jelenségek mögött tudatelmélet lenne, a majmok állandóan egymás elméjében akarnának turkálni, hogy ebből hasznuk legyen. Az, hogy ez nincs így, és csak bizonyos körülmények együttállása mellett viselkednek „érdekesen,” az azt jelzi, hogy csupán néhány speciális helyzetre adott reakciót válogatott ki a természetes szelekció, és nincs általános tudatelmélet.

Ezek a helyzetek csupán olyan típusú reakciók, amelyeket kényszernek (coercion) és jegynek (cue) nevezünk. Az előbbi definíció szerint az az interakció, ahol a reakció a stimulustől függetlenül alakult ki, funckiója nem az, hogy a stimulusra adott válasz legyen. Az utóbbi az, amikor a stimulus alakul ki a reakció nélkül, és funckiója nem az, hogy reakciót váltson ki. Az emberi kommunikációban, amely tudatelméletre alapul, mind a stimulusnak, mind a reakciónak az interakcióban való szerepe egyben a biológiai funkciója is. Cue és coercion mindenhol megfigyelhető az élővilágban, így nem igazán van értelme nagy tapsviharral fogadni az itt tárgyalt eredményeket. De mivel a fenti értelemben vett kommunikáció nem figyelhető meg a majmokban, ezért minden bizonnyal nincs szó tudatelméletről.

Aki a kommunikáció kifejlődéséről és annak előfeltételeiről szeretne olvasgatni, annak ajánlom ezt:

www.lel.ed.ac.uk/~tsphilli/papers/Scott-Phillips%20et%20al%2012%20-%