Az elnevezés egye- és különírva is előfordul a neten: mi az egybeírást javasoljuk, hiszen a lengyelpiac egy piactípus, ahol nem is feltétlenül lengyelek árulnak – így szembeállítható a lengyel piaccal.

Harminc feletti olvasóinknak még bizonyára vannak emlékeik a z úgynevezett lengyelpiacokról, más néven KGST-piacokról. A fiatalabbak kedvéért elmondhatjuk, hogy a tervgazdaság időszakában nem mindig ott volt az áru, ahol lennie kellett volna, és bizony a szocialista országok között is jelentős különbség volt az árak között. Ez tette lehetővé, hogy magánemberek is bevásároljanak abból, amiből olcsón tudtak bőséges készletet felhalmozni, majd elutaztak egy másik országba, ahol ezeket a termékeket jó áron el tudták adni. Ezzel bárki viszonylag jó kiegészítő jövedelemre tehetett szert: ez akár jóval meg is haladhatta a hivatalos munkájáért járó fizetését. Idővel létrejöttek olyan piacok, ahol elsősorban ilyen árusok árultak. Mivel a hetvenes évektől a lengyelek viszonylag szabadon utazhattak a szocialista országokban, az árusok többsége közülük került ki: innen ered a lengyelpiac kifejezés. Mivel pedig az áruk többsége a KGST-országokból került a piacra, nevezték KGST-piacnak is.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A varsói Magyar Kulturális Intézet a budapesti Lengyel Intézet most Merkúr utódai kontra KGST címmel indít projektet, melyben a lengyel-magyar kapcsolatok e sajátos időszakát kívánja feldolgozni. Kérik azokat, hogy akiknek élményeik, dokumentumaik, tárgyi emlékeik vannak a lengyelpiacokról, keressék meg a két kulturális intézet valamelyikét. A visszaemlékezésekből és a tárgyakból tudományos gyűjteményt szeretnének létrehozni, ezeket tanulmányokban, kiállításokon, a médiában bemutatni.

A részletes felhívás a budapesti Lengyel Intézet honlapján található.