A népfőiskolai kezdeményezés európai és magyarországi történetét és a mozgalom szociológiai vetületét tárgyalja Szigeti Tóth János nemrég megjelent kötetében, amelyet elsősorban felsőoktatási tananyagnak szánt a kiadó Magyar Népfőiskolai Társaság. A népfőiskola a 19-20. században, szerepe és fejlődése a magyar művelődésben című könyvet Striker Sándor mutatta be kedden a fővárosban. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar felnőttképzési tanszékének vezetője annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a kötet alapvető tankönyvvé válik a felsőoktatásban, elsősorban a benne található egyedülálló történeti összefoglalások miatt.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az egyetemi tanár ismertetése szerint a kötet egy jelentős nemzetközi népfőiskola-történettel kezdődik, hosszan tárgyalva a kezdeményezés bölcsőjének bizonyuló skandináv országokat, majd áttekinti a magyar mozgalom kezdeteit a két világháború között. Ezután bemutatja a fejlődésben tökéletesedő, a felnőttkori önkéntes tanulásnak keretet biztosító népfőiskolai modellt, végül pedig a magyar és nemzetköz trendeket tárgyalja a kilencvenes évekig bezárólag.

Striker Sándor a könyv legnagyobb erényeként azt a szerzői attitűdöt emelte ki, amellyel a népfőiskolai mozgalomra mindvégig a társadalmi fejlődés részeként tekint, vagyis nem pusztán egy oktatási intézményként mutatja azt be. Kiemelte, hogy a népfőiskolákat – amelyek ügyét Magyarországon a népi írók is zászlajukra tűzték, hangsúlyozva, hogy azok csak alulról jövő kezdeményezésként életképesek – az egyén mint autonóm személyiség és a társadalom kapcsolódási pontjaként láttatja a szerző. A tanszékvezető kitért arra is, hogy a könyv Szigeti Tóth Jánosnak – a kiadó Magyar Népfőiskolai Társaság elnökének – 1998-as disszertációjának rövidített változata, ezért nem tárgyalja a 21. század eredményeit, és ennek kapcsán reményének adott hangot, hogy folytatása is lesz a tankönyvnek.