Kárpátalja modern kori történetét irodalmi művek alapján vizsgáló sorozatunk legújabb állomásaként egy kis kitérőt teszünk: szemügyre vesszük a két világháború közötti Csehszlovákia választási és pártrendszerét – Kárpátalja szemszögéből.

Korábban már láthattuk, hogy a meglehetősen elmaradott, a demokratikus Csehszlovákia részeként is igen mostoha körülmények között élő Kárpátalja (Podkarpatská Rus) elvben páratlan lehetőség előtt áll, amikor egy új állam részévé válik: a demokrácia helyi bevezetéséről van szó. Azt is láttuk azonban, hogy a prágai központi kormányzat igencsak óvatosan és visszafogottan adagolja a térségnek a demokráciát. A terület irányítása nagyban Prágától függ; az autonómia inkább papíron létezik. Az azonban vitathatatlan, hogy a két világháború közti Podkarpatská Rus Csehszlovákia részeként a regionális pártélet valóságos kánaánja volt. Olyan mértékű pártalakítási hullám csapott át az országrészen a csehszlovák uralom bő másfél évtizedében, amire sem azelőtt, de talán azután sem láthattunk példát.

A térség feletti csehszlovák hatalomátvétellel egy időben kezdődik el a pártalakítási dömping Kárpátalján. Még úgy is, hogy a régióban 1924-ig kell várni arra, hogy „pótválasztás” néven Prága lebonyolítsa az ország többi részén már 1920-ban megrendezett első országgyűlési választást Podkarpatská Rus területén is. Kárpátalja politikai életében az 1920-as 1930-as években a pártdömpinggel kapcsolatban eltérő értelmezésekre nyílik lehetőség.

A két világháború közti Csehszlovákia 1928–1938-as közigazgatási rendje – a relatív demokrácia otthona
(Forrás: Wikimedia Commons)

Az irodalmi fikció

Azt nem mondhatjuk, hogy Kárpátalja az 1920-as évek előtt a demokrácia fellegvára lett volna; a lakosság nagy része számára a demokrácia és a pártélet valójában fikciónak bizonyult. Sem példák, sem tapasztalat nem állt rendelkezésre a helyi érdekek és értékek politikai pártok által történő megszólaltatására.

A térséget az 1930-as években beutazó cseh szerző, Ivan Olbracht írásaiból kiderül, hogy a prágai kormányzat – akár Olbracht véleménye alapján korábban Budapest – inkább gyarmatként kezelte a térséget, semmint autonóm régióként, egyenjogú partnerként. Így a semmiből gombamód elszaporodó pártok a csehszlovák Podkarpatská Rus életében olyan jelenségként állnak a kortársak előtt, hogy egyesekben – így a korábban szintén idézett Illés Bélában – afféle konspirációs teória fogalmazódik meg. Kárpáti rapszódia című művében Illés alapvetése az, hogy a csehszlovák uralom berendezkedése körüli időszakban a pártokat központi elképzelés alapján Prágából (az antant helyi képviselői és a helyi „kollaboránsok” támogatása mellett) kvázi „legyártották”. Ezek a pártok így voltaképpen kamupártok; egyedüli céljuk az, hogy sok legyen belőlük, hasonló névvel, de igazi erő és társadalmi támogatottság nélkül. Illés Béla a pártok központi rendelésre történő legyártása kapcsán az alábbi párbeszédet vizionálja az összeesküvés-elmélet részeként:

– Mondja, kedves barátom, mennyibe kerül egy politikai párt megszervezése?

– Az elsősorban attól függ, kegyelmes uram, hogy a politikai rendőrség támogatja-e a pártot vagy sem? Másodszor pedig attól, hogy milyen erősnek kell lennie a pártnak?

– A politikai rendőrség támogatására természetesen számíthat a megalakítandó párt. Ami pedig az erő kérdését illeti: arra semmi szükség sincs, hogy a pártnak, amelyet szervezünk, ereje is legyen. És hogy könnyebb legyen számadást csinálni, megmondom azt is, hogy nem egy, hanem tizenöt-húsz, mondjuk húsz párt szervezendő. Mind a húsz számíthat a politikai rendőrség támogatására, és egyiknek sincs szüksége erőre.

(459. oldal)

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az „oszd meg és uralkodj”, s nem a demokrácia elvét látja és láttatja tehát érvényesülni Illés Béla Kárpáti rapszódia című művében akkor, amikor a Podkarpatská Rus területén kialakuló pártrendszer létrejöttét a fentiekben leírja. A szerző az alábbi pártok létrejöttéről szól regénye lapjain:

1. Cseh köztársasági párt.

2. Ruszin köztársasági párt.

3. Magyar köztársasági párt.

4. Zsidó köztársasági párt.

5. Cseh reformpárt.

6. Ruszin reformpárt.

7. Magyar reformpárt.

8. Zsidó reformpárt.

9. Cseh demokratapárt.

10. Ruszin demokratapárt.

11. Magyar demokratapárt.

12. Zsidó demokratapárt.

13. Cseh agrárpárt.

14. Ruszin agrárpárt.

15. Magyar agrárpárt.

16. Zsidó agrárpárt.

17. Cseh ipari párt.

18. Ruszin ipari párt.

19. Magyar ipari párt.

20. Zsidó ipari párt.

[...]

– Húsz párt hússzor kevesebb, mint egy párt. Húsz párt tízszer kevesebb, mint két párt. Húsz párt...

[...]

– Húsz pártnak húsz programra van szüksége – mondotta. – És mindegyik program szép, nemes, igaz, minden másnál, minden eddiginél szebb lesz. Húsz program...

– Egyetlen program is elég lesz – kiáltott most már nevetve Páris [a regényben az antant helyi parancsnoka]. – Kuss!

(461. oldal)

A fikció nem idegen Illés Béla irodalmi munkásságától: az általa felvázolt mesterséges pártpolitikai szisztéma alapja a nevek (és társadalmi értékek) hasonlóságán túl a nemzetiségi-etnikai elven megalapuló pártok rendszere. Így a regényben is léteznek központi (cseh) pártok, ahogy léteznek a helyi etnikumok regionális pártjai (magyar, ruszin, zsidó). A fenti pártmátrix kapcsán azonban Illés Béla a kötetben konspirációs teóriája részeként egy érdekes megjegyzést tesz a párttagság kérdéséről:

[E]gy hét múlva a Hodla [a prágai kormány képviselője a regényben] már jelentette Párisnak, hogy mind a húsz párt tető alatt van. [A] nagyurat nem érdekelték a részletek, így jelentésének második felét lenyelte. Így a tábornok sem azt nem tudta meg, hogy a magyar pártok mindegyikének már az alakulás napján több száz tagja volt, sem azt, hogy a cseh pártoknak a tizenkét-tizenöt tagú elnökségen és néhány fizetett alkalmazotton kívül egyetlen tagjuk sincs. Sőt, az elnökséget is csak úgy lehetett összeállítani, hogy egyik-másik cseh hivatalnok egyszerre két pártban is elnökségi tag volt.

(462. oldal)

Illés Béla (1895–1974)
(Forrás: Wikimedia Commons)

A kamupártok rendszerének ilyen, központilag manipulált megszerkesztése a demokráciában járatlan helyi lakosság megtévesztésére és így a választások elcsalására is tökéletesen alkalmasnak tűnik Illés Béla narratívájában. S ha még ez sem lenne elég, az alábbiakban rávilágít Prága és a térséget irányító antantcsapatok vezetőjének véleményére a kamupártok funkcióját illetően:

Ahogy megparancsolta a pártalapítást, ugyanolyan határozottan és világosan megparancsolta azt is, hogy a pártok egyetlen szerepe az, hogy léteznek. Más semmit sem szabad csinálniuk.

(463. oldal)

Az egyik lehetséges értelmezés, az irodalmi fikció szerint tehát a tömeges pártalakulás valójában központilag szervezett akció, melynek semmi köze nincs a demokráciához: kizárólag Prága érdekei érvényesülnek. A két világháború közti Csehszlovákia első országgyűlési választására – ha késve is – de ilyen pártstruktúrával készül Kárpátalja Illés Béla regényében.

A történelmi valóság

Ehhez képest a történészek máshogy értékelik a pártok tömeges megjelenését Kárpátalján. A Kárpátalja 1919-2009 történelem, politika, kultúra című kötet szerzői így írnak a kérdésről:

Az 1918-1920 közötti időszakban Kárpátalja lakossága kivételes aktivitással vetette bele magát társadalmi egyesületek és pártok alapításába. A közéletben való aktív részvétel a korszak általános jelenségévé vált. [...] A csehszlovák állam szabad teret engedett a politikai és társadalmi önkifejezés mindenféle szervezeti formáinak. A sokszínű politizálásra megvolt a társadalmi igény, ami egyrészt katalizálta a különböző pártok létrehozását, másrészt biztosította a különböző politikai erők széles tömegbázisát.

(63. oldal)

A csehek célja – így a kötet szerzői – hogy a nagy, országos csehszlovák pártok Kárpátalján is gyökeret verjenek és bázist szerezzenek. Ezek mellett a pártok mellett azonban számos lokális és regionális kis párt is létrejött. A szerzők rávilágítanak arra is, hogy az „ideológia, a társadalmi hovatartozás másodlagos szempontok voltak. Az etnikai tényező mentén megkülönböztetünk az időszakban ruszofil, ruszin, ukrán, magyar, zsidó és német irányzatú pártokat.” A fentebb, Illés Béla által mátrixszerűen felvázolt mesterségesen kreált pártrendszer így annyiban kétségtelenül megfelelt a valóságnak, hogy azok szerveződésekor – ahogy azt alább újra látni fogjuk – a nemzetiségi-etnikai faktor igen fontos szerepet játszott.

A Kárpátalja 1919-2009 történelem, politika, kultúra című kötet szerzői arra is rámutatnak, hogy „[m]ivel a lakosság zömének nem voltak tapasztalatai az őket közvetlenül érintő párttevékenységről, ennek nem voltak regionális hagyományai sem, így az »új jelenség« hatalmas érdeklődést váltott ki a lakosságból, ami segítette a legkülönbözőbb pártok létrejöttét, s ezek tevékenysége fokozatosan letisztult és igazodott a társadalmi igényekhez. Ugyanakkor a pártok tevékenysége és sikeressége elsősorban a pártvezetők felkészültségétől és képességétől függöt.”

Podkarpatská Rus két világháború közötti időszakában a pártok valóságos burjánzása tapasztalható: mintegy ötven párt jött létre (hosszabb-rövidebb időre) ebben az időszakban, melyek közt jóval több a regionális párt, mint az országos. Az Illés Béla regényes fantáziája által felvázolt pártnevekhez képest azonban lássunk néhányat, melyek valóban léteztek a korszakban a csehszlovák irányítású Kárpátalján:

Autonóm Földműves Szövetség, Csehszlovák Agrárpárt, Zsidó Polgári Párt, Zsidó Cionista Párt, Kárpátorosz Munkapárt, Csehszlovákia Kommunista Pártja, Podkarpatszka Rusz Nemzetközi Szocialista Pártja, Ruszin Néppárt, Ruszin Nemzeti Autonomista Párt, Ruszin Földműves Párt, Orosz Népi Szövetség, Köztársasági Földműves Párt, Podkarpatszka Rusz Szociáldemokrata Pártja, Magyar Jogpárt, Magyar Kisgazdapárt, Magyar Keresztényszocialista Párt, Magyar pártszövetség, Ukrán Parasztpárt, Ukrán Nemzeti Egyesület, Agrárpárt ukrán frakciója, Keresztény Néppárt, Csehszlovák Nemzeti Demokrata Párt, Kárpáti Németek Pártja, Orosz Népi Szövetség, Kárpátorosz Pravoszláv Szövetség, Elégedetlen Őslakosok Pártja, Kárpátaljai Őslakosok Autonóm Pártja stb.

A hatalmas mennyiségű pártból természetesen csak néhány tudott komolyabb tevékenységet kifejteni – az ehhez szükséges anyagi háttér hiánya miatt. Sok közülük az országgyűlési választásokon sem volt képes elindulni.

Kárpátalja 1919-2009 történelem, politika, kultúra. Argumentum Kiadó, MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete, Budapest, 2010
(Forrás: mtaki.hu)

A kötet szerzői fontosnak tartják kiemelni, hogy a hét legnagyobb, Csehszlovákia országos szintjén működő csehszlovák párt is kiépítette helyi szervezetét, együttműködve az ideológiájukban hasonló álláspontot képviselő helyi szerveződésű, de különböző etnikai alapon létrejött pártokkal. Ezzel is a centralizmus malmára hajtva a vizet a szeparatizmus ellenében tevékenykedtek: így Kárpátalján is működött a Csehszlovák Szociáldemokrata Párt, a Csehszlovák Agrárpárt (ennek neve többször változott), Csehszlovákia Kommunista Pártja, a Csehszlovák Nemzeti Szocialista Párt, a Csehszlovák Népi Demokrata Párt, a Csehszlovák Néppárt és a Csehszlovák Iparospárt.

Ahogy arról már egyik korábbi cikkünkben is írtunk, a prágai központi kormányzat arra való hivatkozással, hogy Kárpátalja még „nincs felkészülve a választásokra”, egészen 1924-ig halogatja az országgyűlési választások megrendezését a régióban. Az igaz ugyan, hogy 1923-ban már sor került helyhatósági választásokra.

Ó, mondd, te kit választanál!

Az első, 1924 tavaszán megrendezett kárpátaljai országgyűlési választásokat megelőzően a kampány két hónapig tartott. Ez idő alatt mintegy 436 bejelentett kampányrendezvényre került sor, illetve ekkor tartották azokat a pártrendezvényeket is, amelyeken megvitatták és elfogadták a pártok választási programjait és a jelöltlistákat.

A választási bizottságok tizenhárom jelöltlistát jegyeztek be, melyeket a különböző politikai pártok és tömörülések állítottak. A kormánykoalíciót formálisan az Agrár Blokk testesítette meg, tekintettel arra, hogy Podkarpatszka Rusz alapvetően agrárjellegű régió volt. Az egyes választások alkalmával létrejött pártszövetségeket nem valóságos párttömörülésként kell elképzelnünk, hiszen továbbra is önálló pártként jelenítették meg magukat, az összefogás kizárólag a közös listaállításra vonatkozott. Közös listát természetesen olyan pártok tudtak állítani, melyek programjaiban felfedezhető volt valamiféle rokonság. Szerepe volt az államhatalomnak is, amely hivatalnokait befogta, hogy a kormánypártok mellett agitáljanak, ami nyilvánvalóan visszaélés volt a hatalommal.

(69. oldal)

A rendkívüli részvételi eredmény mellett (a szavazásra jogosultak mintegy 89 százaléka vett részt) kilenc képviselői helyből négyet, a négy szenátori helyből kettőt a kommunisták szereztek meg , akik a szavazatok 39 százalékát besöpörve a választások első helyezettjei lettek.

Belpolitikai okokból 1925-ben ismét parlamenti választásokra került sor Csehszlovákiában. Podkarpatská Rus legtöbb szavazatát, azok összesen 31 százalékát továbbra is a kommunisták szerezték meg (ez nekik három képviselői helyet és két szenátori széket jelentett). A következő, 1929-es választásokon a kommunisták a harmadik helyre szorulnak a nyertes Agrárpárt (29,1%) és a Ruszin pártszövetség (18,3%) mögé.

A két háború közti Csehszlovákia utolsó országgyűlési választásait 1935-ben tartják; ezen a kormánypártok ismét háttérbe szorulnak. Első helyen újra a kommunisták végeznek 24,4 százalékkal, az Agrárpárt 19 százalékkal a második – annak ellenére, hogy a korszakban a legnagyobb állami finanszírozást kapta.

Akár manipulálták központilag a választások eredményét, akár spontán alakult így az eredmény, mindenképp érdekes, hogy bármennyire is az úgynevezett kormánypártok felé lejtett a lejtő, a Podkarpatská Rus területén megrendezett négy országgyűlési választásból háromban azok mégis alulmaradtak.

Esterházy János (1901–1957)
(Forrás: Wikimedia Commons)

Csupán röviden említenénk meg itt a magyar pártélet azon sajátosságát, hogy míg a két világháború közti csehszlovák korszakban a magyar pártok között is léteztek specifikusan kárpátaljai regionális magyar pártok (Magyar Jogpárt, Őslakosok Autonóm Pártja), tekintve, hogy Kárpátalján túl is volt magyar kisebbség, léteztek országos magyar pártok is. Így az 1932-től Esterházy János elnöklete alatti Országos Keresztény Szocialista Párt, illetve a különböző elnevezéssel létező kisgazdák. Utóbbiak azért is különösen érdekesek számunkra, mert vezető pártpolitikusaik egyik meghatározó alakja, Egry Ferenc (1864–1945) – egyetlen kivételként a korszak csehszlovákiai magyar politikusai közül – nem az államfordulat után kezdte politikai karrierjét.

Országos párt képviseletében Egry Ferenc azért is különösen érdekes figurája a két háború közötti magyar politikai életnek, mert „kisgazdapárti elnökként a helyben politizálást helyezte előtérbe: közbenjárt és megállapodásra jutott a kárpátaljai kormányzóval a gabonarekvirálás ügyében, folyamatosan törekedett az egykori Ung vármegye egységének megbontásából eredő lehetetlen gazdasági helyzet orvoslására, amelynek más megoldási módja véleménye szerint nem lehet, mint hogy a Kaposi járást Szlovenszkótól csatolják át Kárpátaljához (Ung megye az ungiaké!).”

„Ung megye az ungiaké!”
(Forrás: Wikimedia Commons)

A csehszlovák Kárpátalja demokratikusan sokszínű pártéletének a nemzetközi helyzet fokozatos változása vet véget. Az ország belső stabilitásának és egységének érdekében a harmincas évek végén, a német fenyegetés egyre növekvő árnyékában a prágai kormányzat úgy dönt, szünetelteti a politikai pártok tevékenységét.

Ezzel a döntéssel teljes mértékben egyetértett az Avgusztin Volosin vezette második kárpátukrán kormány is, amelyik 1938. október 29-én dekrétumot adott ki az összes politikai párt betiltásáról Podkarpatszka Ruszban.

(68. oldal)

A Podkarpatská Rus demokratikus többpárti rendszerét egyetlen dekrétummal megszüntető Avgusztin Volosin (1874–1945) szobra Ungváron
(Forrás: Wikimedia Commons / VargaA / GNU-FDL 1.2)

Hogy tágabb környezetbe helyezve értékelhessük a kárpátaljai párthelyzetet a két világháború közti Csehszlovákiában, nem árt idézni Joseph Rotschildot a csehszlovák állam egészének pártrendszerével kapcsolatban:

A politikai rendszer ugyan demokratikus volt, de stagnált: a pártok nem engedték ki a kezükből a kormányzati hitbizományokat, néha igazítottak egyet a koalíción, de a „kormány” és az „ellenzék” között sohasem voltak igazi csaták. Bár a választók négyszer is nemet mondtak az éppen a szavazás előtt kormányzó koalícióra, ennek nem lettek komoly politikai következményei, mivel az állandó kormánypártok nem nagyon féltek a választók haragjától. Még nagyobb hiba volt a rendszer oligarchikus és paternalista merevsége.

(77. oldal)

Irodalmi fikció és történelmi valóság – központilag manipulált kamupártok rendszere vagy a demokrácia spontán megnyilvánulása: bárhogy is legyen, a két világháború közti Csehszlovákia részeként Podkarpatská Rus olyan demokratikus tapasztalatot szerezhetett, melyhez képest az azt követő időszak (1938 után) gyökeresen más tapasztalást hoz: ott ilyen jellegű tapasztalatokra semmi szükség. A folytatás a második világháborút átívelően a szovjet Ukrajnához tartozó Kárpátaljába kalauzolja majd el az olvasót...

Felhasznált források

Illés Béla: Kárpáti rapszódia. Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1965.

Joseph Rotschlid: Csehszlovákia történte a két világháború között. Kéziratként. A JATE Történész Diákkör kiadványa. Szeged, 1995.

Kárpátalja 1919-2009 történelem, politika, kultúra. Argumentum Kiadó, MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete, Budapest, 2010.