Sorozatuk korábbi részeiben láthattuk, hogy Bartha Miklós, amikor különbséget tesz „jó és rossz zsidók között”, a kazár kifejezésnek kifejezetten negatív felhangot kölcsönöz. Arthur Koestler ezzel szemben a kelet-európai zsidóság kazár eredetének bizonygatásával az antiszemitizmus elméleti alapjait kívánja szétzúzni. Koestler esetében láthattuk, milyen érveket hoz fel a kelet-európai zsidóság kazár eredetének bizonyítására: az alábbiakban pedig azt is megvizsgálhatjuk, hogy Koestler miként vélekedett A tizenharmadik törzs című művében a jiddisről; illetve hogy elméletének vázolása során a jiddissel kapcsolatos nyelvészeti kérdéseket hogyan kísérli meg saját elméletének alátámasztására fordítani.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Koestler és a jiddis eredete

Láthattuk tehát, hogy Koestler teóriája szerint a kazárok – birodalmuk bukása után – zsidó vallásukat megőrizve nyugati irányú vándorlásba kezdenek: Koestler elmélete szerint ők a kelet-európai (askenázi) zsidóság ősei. Koestler azonban azt is megállapítja, hogy a kazárok egyes elemei azonban megmaradtak máshol is, így például a Krímben.

Arthur Koestler
(Forrás: Wikimedia Commons / Eric Koch / CC BY-SA 3.0)

Míg a kazár exodus fő útvonala nyugatra vezetett, az emberek egyes csoportjai visszamaradtak, főleg a Krímen és a Kaukázusban, ahol zsidó enklávékat képeztek: ezek fennmaradtak a modern időkig.

(113. oldal)

A nyest.hu oldalán már korábban is volt szó a jiddis nyelv eredetéről; ez tökéletesen ellentétben áll a Koestler által hangoztatott elmélettel. Szerinte ugyanis a jiddis német elemei nem a nyelv közkeletűen elfogadott, rajnai eredetét igazolják, hanem arra példák, hogy a Lengyelország németek által is lakott városaiban letelepedett kazárok (zsidók) megtanulták a helyi német polgárság nyelvét (e németek természetesen nem a Rajna vidékéről jöttek Koestler szerint).

További bizonyítékot nyújt a keleti zsidóság feltételezett francia-rajnai eredete ellen a jiddis nyelv szerkezete. Ez a zsidó tömegek népi nyelve, amit a holocaust előtt milliók beszéltek, és ami ma is tovább él a Szovjetunió és az Egyesült Államok hagyományokat tisztelő kisebbsége között.

A jiddis különös ötvözete a hébernek, a középkori németnek, a szláv és egyéb elemeknek, héber betűs írásban.

(133–134. oldal)

Koestler elmélete szerint ezek a németek a Lengyelországgal szomszédos vidékekről érkeztek.

Már megint a krími gótok

Van tehát Koestlernek egy olyan állítása, hogy a jiddis nem rajnai eredetű. És van egy másik állítása, amely szerint kazárok maradhattak a Krímben a Kazár Birodalom felbomlása után is. Joggal merül fel a kérdés: kik azok a krími gótok és hogy kerülnek a képbe? Ennél a pontnál Koestler egyik fő forrása, A. N. Poliak:

Poliak közvetett bizonyítékként idéz egy bizonyos velencei Josef Barbard-ot, aki Tanában (olasz kereskedelmi település a Don torkolatánál) élt 1436–1452-ig és azt írta, hogy a német szolgája éppen úgy tudott egy Krímről való góttal beszélgetni, mint ahogyan a firenzei megérti egy genovai olasz nyelvét. Az tény, hogy a gót nyelv fennmaradt a Krímen (és sehol másutt) legalább a tizenhatodik század közepéig. Ebben az időben a Habsburg nagykövet Konstantinápolyban, Ghiselin de Busbecq találkozott emberekkel a Krímről és listát készített a gótból származó szavakról, amelyeket ezek használtak. […] Poliak úgy véli, hogy ez a szójegyzék közel áll a jiddisben található középfelnémet elemekhez. Poliak azt hiszi, hogy a krími gótok érintkezésben voltak más német törzsekkel és a nyelvüket ezek befolyásolták.

(138. oldal)

Koestler felfogásában a kazárok (kelet-európai zsidók) tehát nem nyugatról, a Rajna felől vándoroltak be kelet-európai lakhelyükre, és nem innen hozták be nyelvüket, hanem a keleti irányból. Saját nyelvük helyébe pedig a nem rajnai eredetű német telepesek nyelvét vették át. Az is fontos, hogy fentiekből az látszik, hogy Koestler szerint maradtak ugyan a Krímben kazárok (zsidók), de ezek (és nyelvük) nem azonos a jiddissel; bár az általa hivatkozott Poliak szerint a jiddis hatott a krími gótra.

A Koestler által itt említett (és a fordításban Josef Barbard-ként szereplő) velencei forrással kapcsolatban csupán annyit jegyzünk meg, hogy itt egy bizonyos Giosafat (Josaphat, Josafa) Barbaro (1413–1494), velencei diplomata, író és utazó emlékiratairól van szó, amit Barbaro 1484-ben írt. Barbaro 1436 és 1452 közt Tanába és az Azovi-tenger vidékére, valamint 1472 és 1478 közt Perzsiába tett útjai során is megfordult a Krímben.

Ogier Ghiselin de Busbecq
(Forrás: Wikimedia Commons)

Egy korábbi cikkünkben már bemutattuk Ogier Ghiselin de Busbecq negyedik török leveléből a krími gót nyelvre vonatkozó részt. Ahogy arról korábban szóltunk, Busbecq második törökországi követjárása során, tehát valamikor 1556 és 1562 közt találkozik Konstantinápolyban két emberrel, akik a Krímből valóak, és egy – Busbecq fülének ismerősen csengő – germán nyelvet beszélnek. (Busbecqet megelőzően nyugaton szilárdan élt az a feltételezés, hogy a Krímben még tovább élhetett a gótok nyelve.) Busbecq leírásában számot ad kétségeiről azzal kapcsolatban, hogy a két ember mennyire is tud azon a bizonyos nyelven, melyet ő a krími gótok nyelvének vél, egyúttal ad egy listát is azon szavakról, melyeket – nyilván több más szó mellett – e két ember azon a bizonyos nyelven kiejtett.

Cikkünkben beszámoltunk a forrásként szolgáló két illető nyelvtudásának bizonytalanságáról, a Busbecq által feljegyzett szavakkal kapcsolatos esetleges pontatlanságokról, a mintavétel bizonytalanságairól. Ha pedig azt is figyelembe vesszük, hogy a keleti gótok királyságának bukásától Busbecq konstantinápolyi látogatásáig bő ezer év telt el (s a nyugati gótok királyságának bukásától is minimum 845 év), komolyan felmerül annak a kérdése, hogy vajon a Krímben megmaradhatott-e bármilyen gót nyelv a 16. század közepéig.

Alexander Alexandrovich Vasiliev The Goths in the Crimea című 1936-os monográfiájában összegyűjt jó néhány egyéb forrást is, ami a krími gótokkal kapcsolatos. Úgy találja, hogy Busbecq leírása (melynek szerzője deklaráltan maga is bizonytalan az általa hallott és feljegyzett nyelv mibenlétét illetően), némiképp egyedül áll az őt időben követő források között.

A krími gótok és a jiddis

Busbecq az általa leírtakban megemlíti „a krími gótok” egyik fontos városaként Mancup (Mankup) városát. Vasiliev első ellenpéldaként Martin Bronevskit (Martinus Broniovius), Báthory István lengyel király követét hozza, aki alig 20 évvel Busbecq után, 1578-ban jár a Krímben – és Mancupban (Mankup). Bronevski Tartariae Desctiptio című művében azonban csak egy görög papot, néhány törököt és zsidót talál a romba dőlt településen. Vasiliev idézi Emiddio Dortelli d’Ascoli dominikánus szerzetest is, aki 1634-ben ír a Krímről, miután ott éveket töltött: gótokról ő sem szól, csak törökökről, zsidókról és görögökről.

Peter Simon Pallas (1741–1811) német zoológus és botanikus 1793-1794-ben utazta be Dél-Oroszországot és a Krímet
(Forrás: Wikimedia Commons)

Vasiliev felidézi Peter Simon Pallas 1793-1794-es útleírását is a Krímről: ebben Pallas Busbecq leírására reflektálva azt írja, nyoma sincs a gótnak a Krímben és a krími tatárok nyelvében; ahogy nem maradt nyoma helynevekben, folyók és más helynevek esetében sem. Pallas szerint a Busbecq által hallani vélt germán szavak a tatárok által a Kelet-Európában foglyul ejtett, valamilyen germán nyelvet beszélő raboké lehetett.

Vasiliev részletes felsorolásában megemlíti Engelbert Kaempfer német utazót is (1651–1716), aki járt Perzsiában és Japánban is, és elmondja, hogy Kaempfer saját bevallása szerint a Busbecq által feljegyzett szavakhoz továbbiakat is feljegyzett a krími gótok nyelvével kapcsolatban. Vasiliev azonban azt is megjegyzi, hogy Kaempfer fennmaradt emlékirataiból az következik, hogy ő maga soha nem is járt a Krímben (és az általa emlegetett szójegyzékek sem maradtak fenn, ha voltak egyáltalán). Végül Vasiliev idézi a német természettudóst, Johann Beckmannt is, aki – egy másik forrásra támaszkodva – azt állítja, hogy a Busbecq által gótként azonosított nyelv nem volt más, mint a Magyarországról és Lengyelországból elüldözött zsidók nyelve.

Johann Beckmann (1739–1811)
(Forrás: Wikimedia Commons)

Ha pedig ezek a krími gótok (zsidók? kazárok?) valamely germán nyelven beszéltek, máris eljutunk Koestler jiddis-elméletéhez: a Kelet-Európába bevándorolt kazárok megtanulták a németet, kicsit saját képükre formálták azt – így keletkezett a jiddis. S úgy tűnik, a Beckmann által itt kifejtett teória végül is az, hogy a Busbecq által lejegyzett nyelv a jiddis 16. századi változata.

Koestler kazár-teóriája – ahogy azt sorozatunk előző részében láthattuk – nehezen bizonyítható. Nem kevésbé merész feltételezni (pláne bizonyítani) azt, hogy a krími gótok voltaképpen kazárok, akik jiddisül beszéltek. A rendelkezésünkre álló egyetlen, a „krími gótok” nyelvéről szóló, Busbecq által készített szűkös feljegyzés pontatlanságai csak fokozzák a nehézségét annak, hogy a krími gótok nyelvéről ki lehessen jelenteni: ez a jiddis 16. századi változata. A Busbecq korát követő utazók feljegyzései a krími gótokkal és nyelvükkel kapcsolatban pedig – ahogy láthattuk a fentiekből – csak tovább fokozzák a zavart.

Függetlenül attól a kérdéstől, hogy Koestler kazár teóriája megállja-e a helyét a kelet-európai zsidóság kialakulását illetően és függetlenül attól, Koestler elmélete a jiddis keletkezésével kapcsolatban bizonyítható-e; az viszont egészen valószínűsíthető kijelentés, hogy Busbecq által feljegyzett krími gót nyelv és a jiddis 16. századi változata között puszta spekuláció lenne kimondani az azonosság tényét.

Felhasznált források

Arthur Koestler: A tizenharmadik törzs. A kazár birodalom öröksége. Kabala Kft., 1990.

Giosafat Barbaro: Travels to Tana and Persia, and A Narrative of Italian Travels in Persia in the 15th and 16th Centuries. Cambridge University Press, 2010.

Alexander Alexandrovich Vasiliev: The Goths in the Crimea. The Medieval Academy of America. Cambridge, Massachusetts, 1936.