Az olvasó a Czégé vezetéknév eredetére kíváncsi. Ami első pillanatra szembeötlő, és egyben egyedivé teszi ezt a nevet, az a végző hosszú –é hang. A magyar nyelvben ugyanis már a honfoglalás előtt megindult az eredeti szóvégi magánhangzók redukciója, és ennek egyik utolsó elemeként, a XIII. sz.-ban a szóvégi hosszú -é-k is rövid -e hanggá váltak. Ennek eredménye az ismert béke : békét mintájú tőváltakozás, mivel az eredeti hosszú magánhangzó a korabeli toldalékok előtt megmaradt.

A béke : békét váltakozás annyira jellegzetes volt, hogy a későbbi jövevényszavak ragozása is alkalmazkodott. Például egyrészt a kefe, Tenerife stb. szavak eredetileg rövid tőmagánhangzója is megnyúlik bizonyos toldalékok előtt, vö. kefét, Tenerifén. Az új hosszú -é véghangzók is lerövidülhetnek a minta szerint a ragozatlan alakokban, különösen a népnyelvben, l. a WC betűszó [véce] ejtését. Az eredeti szóvégi hosszú -é jószerivel csak toldalékokban maradt meg, ahol ezt a toldalék funkciója indokolja. Ehhez példa a feltételes módjel egyes szám harmadik személyű alakja, ahol ugyanannak a toldaléknak a rövidült és nem rövidült változata a határozatlan, illetve határozott szemlélet különbségét jelzi: néz-ne : néz-né. Az -e egyes szám harmadik személyű birtokos személyrag és az -é birtokjel különbsége a homofónia (azonos hangzás) elkerülését szolgálja: férj-e : férj-é. Hosszú -é-t találunk még indulat- és hangutánzó szavakban, mint hé, jé, izé; az ilyen jellegű szavak hangteste azonban más esetekben is különleges. A mai hosszú -é végű szavak tehát ennél újabb fejlemények, és erre a kérdezett név esetén is tekintettel kell lenni.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az előzőekben említettek miatt ritkák az -é végű családnevek is, az online elérhető Régi magyar családnevek névvégmutató szótára 23 + 2 ilyen XIV–XVII. sz.-i nevet tartalmaz: Amadé, Barbé, Bodé, Bóné, Csóré, Dáné, Essé, Góbé, Góré, Hé, Íveté, Izé, Kismáté, Kopré, Kordé, Kóré, Kóté, Máté, Móré, Nagymáté, Nemzé, Noé, Ollé, Orlé, Paré. A névvégmutató forrása, Kázmér Miklós Régi magyar családnevek szótára című műve az etimológiákat is megadja, így megvizsgálhatjuk az ilyen nevek létrejöttének a körülményeit.

1. A lista legkönnyebben megfejthető elemeit a mai alakjukban is -é végű egyházi személynevekkel azonos apanevek alkotják: Noé, Máté (Kismáté, Nagymáté), valamint az Amadé, amely ma ritka, de úgy rövidült az latin Amadeus ’Istent szerető, Isten szeretete’ névből, ahogy a Máté a Matth(a)eus-ból.

2. A következő csoportban az -é után eredetileg olyan mássalhangzó állt, amely gyakorta hiátustöltőként is szerepel, vagy más okból sokszor kiesik magánhangzó után. Ezek elsősorban a h, j, v és l hangok, vö. Barbé < borbély [borbéj], Dáné < Dánél < Dániel, Hé < hév ’meleg, forró; szenvedélyes, indulatos’, Ollé, Olré < Ulrich [ulrih], Paré < paréj ’gyomnövény’.

3. Mások esetén a XIII. sz. után illabializáció lépett fel (azaz a hang képzése során az ajakkerekítés megszűnt): ez eredményezte, hogy a régiségben volt az -ő melléknéviigenév-képzőnek -é alakváltozata is. Egy korábbi cikkben láttuk, hogy a magyar -né asszonynévi toldalék is így alakult a nő szóból. Ezek a nevekben megőrződhetek, vö. Essé < eső, Íveté < íjvető, Nemzé < nemző. – Később, úgy tűnik, a szóvégi -ó is elveszthette elhasonulással az ajakkerekítését, különösen, ha az előző szótagban is ó vagy o hang állt, l. Bodé < Bodó személynév, Csóré < csóró ’szegény; meztelen, csupasz; barna bőrű, cigányos’, Kóré, Góré < kóró ’száraz növényi szár; aszott, sovány; csupasz’.

Betyárkóró
(Forrás: Wikimedia Commons / Michael Becker / GNU-FDL 1 2)

A góbé [1627] szót a kópé [1792] alakváltozatának sejtik, az utóbbit a régebbi irodalom a román copil ’gyerek’ szó átvételének tartotta: ekkor az -é a 2. csoport szerint alakult volna ki. Az újabb források ezt már nem támogatják, ismeretlen eredetűnek vélik. Megemlítem, hogy teoretikusan akár számolhatnánk a 3. csoport szerinti ó : ó > ó : é elhasonulással is, tehát akár egy kopó > kópó > kópé fejleménnyel is. – A kordé [1614] ’haszontalan, semmirevaló ember’ szót a latin corde ’szívből, szívvel’ határozószóval kapcsolják össze a fabulabeli tücsök példájának megfelelően. Nem tartozik ide a túl későn, 1808-ban felbukkanó kordé ’taliga’ szó, amelyet a német ko(o)rde-wagen ’láda alakú kocsi’ kifejezés előtagjára próbálnak visszavezetni. – A móré (moré, more) [1443 ?, 1645] a román măre, illetve a cigány more ’hé!, te!’ indulatszóból lett az azokat használók megnevezése, ezek pedig a hasonló használatú görög μωρέ [moré] szó átvételei.

4. A maradék vegyes csoportot ismeretlen eredetű tájszavak vagy újabb átvételek alkotják: Bóné < bóné ’hosszúkece (halászhálófajta)’, Góbé < góbé ’csavaros eszű (székely) ember’, Kordé < kordé ’haszontalan, semmirevaló ember’, Kóté < kóté ’ügyetlen, ostoba’, Móré < móré ’(juhászbojtárnak, szolgának felfogadott) román fiú, legény; cigány férfi’. – Ide sorolom a szavajárási névként az izé indulatszóból kialakult Izé családnevet, valamint az ismeretlen eredetű, forrásokban Copre alakban megjelenő személynévhez kapcsolt Kopré apanevet.

5. Külön pontban megemlítem a Kázmér által adott egyes etimológiák alternatíváit, mert ezek további lehetséges hangfejlődési utakat mutathatnak be. A Bodé lehet a Bodai lakosnév változata is, mert az -ai végződés -aj alakúvá egyszerűsödhet, és ez a paraj ~ paréj ~ paré, pontosabban a ganaj ~ ganéj ~ gané minta szerint elhasonulhat. (Boda településnév előfordul Baranyában, Somogyban, ill. Liptóban és Nyitrában.) Hasonlóképpen lehet a Kóté a Kótai, Kóti vezetéknevekhez hasonlóan a szabolcsi Kótaj (illetve esetleg más, Kolta, Koltó nevű) településre utaló lakosnév. E kettő így a 2. csoportba is tartozhatna. A Góré nemcsak a Kóré < kóró alakváltozata lehet, de az ismeretlen eredetű góré ’magasles, kukoricatároló’ szóra is visszamehet, a Hé pedig talán szavajárási név is lehet a hé! indulatszóból. A Kopré alternatív etimológiájához adódik még a szintén régi vezetéknevet adó kopri ’igen rövidre nyírt, kopasz’ szó. Ez utóbbi felidézi azt, hogy az -i alakú toldalékok többsége -é-ből fejlődött tovább, vagy volt -é alakváltozata.

Góré
(Forrás: Magyar néprajzi lexikon)

6. A fentiekhez jöhetnek még az idegen nevek honosodásai, de ezekre Kázmér nem ad példát, mert ő célzottan csak a magyar eredetű családneveket dolgozta fel. Mivel a vezetéknevek kialakulása mindenütt a XIII. sz.-i -é > -e rövidülés után történt, így az idegen családnevek többségében – ha más hatás nem változtatja meg – megmarad a névvégi -é hang.

Visszatérve a Czégé névre, a RadixIndex.com-on Czégé, Czége és Czege írásmóddal is adatolják (az utóbbi kettő lehet idegen nyelvű vagy íráshibás lejegyzés, de külön név is) leginkább keleti előfordulással: Nagyszalonta (Bihar), Varsánd (Arad), Zaránd (Arad); valamint Szeged (Csongrád), Vecseklő (Nógrád), Váraszó (Heves), Pécs (Baranya). A Magyar Országos Levéltár online adatbázisaiban személy- és családnévi használata nem fordul elő.

A partiumi elterjedésnek megfelelően kerestem román előfordulásokat Ţeghe, Ţeaghe, Ţaghe alakban. Névtárakban nem akadtam nyomra, a Google a Ţeghe névre adott találatot, de ez két nagyságrenddel kisebb, mint a Czégé hasonló előfordulása, továbbá románul sem könnyebben etimologizálható, mint magyarul. Így a román eredetet kizárom, sőt vélhetően a román név származtatható a magyarból. – A nógrádi és a hevesi nyom elviekben felveti a szlovák forrás lehetőségét, de a név hangalakja ezt a gyakorlatban kizárja.

szégye, szögye: cölöpökből készült, vesszővel átfont erős rekeszték
(Forrás: Magyar néprajzi lexikon)

A szégye [1214?, 1257] a szláv *sědja szó korai átvétele, a mai szláv folytatóihoz vö. szerb сеђа [szegya], horvát sjeđa [szjegya] ’lábasülő (halászállvány, figyelőhely)’, régi szlovák sedza ’szégye, cége’, orosz сежа [szʲezsa] ’gamzsaháló, zsákháló; szégye, cége’. Szintén a szlávból való a német Zeese ’kerítőháló, gyalom’ szó. A szláv szó a sěditi ’ül’ ige származéka, az eredeti jelentését a szerb-horvát őrizte meg, a többi nyelvben a jelentés már koránt átment a labásülőn figyelt rekesztékre is (amely gyakran magán a szégye cölöpjein volt elhelyezve), majd a szégye nyílásába tett, vagy funkcióját tekintve hasonló hálóra. A szláv szó még a balti-szláv egység korában kialakulhatott, mivel ismertek a litván megfelelői: sėdžia ’káta, hálóerszény, hálózsák (zsákszerű kiöblösödés hálón)’, per-sėda ’szégye, cége’.

A szokatlan hangalak dacára tehát a magyar eredet a valószínű, így a magyar etimológiára célszerű összpontosítani. Ha egyelőre eltekintünk a furcsa végződéstől, akkor önkéntelenül adódik a cége (cege) halászeszköz, amelynek szégye (szegye, szőgye, szége, szege) névváltozata is ismert. Ez eredetileg mederbe levert cölöpsort jelentett, amelynek közeit vesszőfonadékkal töltötték be: ezzel vagy az előtte feltorlódott halakat fogták ki, vagy a rajta lévő nyíláson átbújókat – elsősorban a tokot és a vizát. A szégyék építése külön jobbágyi feladat volt, az ezt végzők megkaphatták foglalkozásnévként a szégye nevének helyben szokásos változatát. (Hasonlóhoz vö. a fenti 3. csoportbeli Bóné nevet.) – A gond ebben az esetben az, hogy nem lehet megmondani, a szóvégi -e mitől nyúlt volna meg.

Székely cége
(Forrás: Magyar néprajzi lexikon)

Másik lehetőség a Czegő családnévvel való kapcsolat, amelyet a RadixIndex.com Hídvégről, Gidófalváról (Háromszék), Káposztásszentmiklósról (Maros-Torda) és Kolozsvárról (Kolozs) adatol. Ez régi személynévre megy vissza, amely Cegőtelke (ma Ţigău, Románia) nevét is adja. Ezt a személynevet Kiss Lajos a régi Szegő világi név változatának tartja (1282: Zegew), amelynek Kázmér ’<követ> törő; (hit)szegő, hatalmaskodó’ értelmet tulajdonít. A 3. csoportbeli példák analógiájára, esetleg itt is feltételezhetünk egy *Szegé alakú változatot, amelyből kialakulhatott a *Cegé névforma. Az első szótagi e hang talán hasonulásos nyúláson esett át, ugyanis a hangsúlyos szótag rövid magánhangzója hajlamos volt megnyúlni, különösen ha a következő szótagban azonos minőségű hosszú magánhangzó volt: így alakult a béke szó első magánhangzója is a béké[t] tőváltozat hatására. – A probléma itt az, hogy a köztes alakokat, amelyeknek pedig létezniük kellett, nem sikerült kimutatnom.

A harmadik opcióként a Cegei (Czegei, Czegey), Cegi (Czegi), Cégi (Czégi) vezetéknév felvetődik fel kiindulásul az 5. csoportban bemutatotthoz hasonló -ei > -ej > -é változással. Itt erősség, hogy a jelenkorban is kimutatható a hosszú é-s Czégi (Vázsnok, Baranya), de Kázmér is említ XVI. sz.-i Czeegy-t (a Székely Oklevéltárból). Ezek valamely Cege, Cég nevű településre utaló lakosnevek. Ilyen Cege (ma Ţaga, régen Ţeaghe is, Románia), de a hosszú magánhangzó miatt inkább Nagycég (ma Ţagu, Románia) és Kiscég (ma Ţăgşoru, Románia). – Ez ellen az vethető fel, hogy a precíz levezetéshez a kiindulási településnévnek *Cége alakúnak kellene lennie, szemben az adatolható Cege és Cég formákkal. Másrészt a vélelmezhető -ai > –é alakulások mellett nem sikerült találnom más példát a feltehető -ei > -é változásra; így ez utóbbi lehet, hogy nem indokolható.

Negyedjére hagytam az általam legvalószínűbbnek tartott etimológiát, amely a 2. csoportba helyezi a kérdezett nevet. Nagyszalontán, ahol a Czégé név egyik központja van, előfordul a Cégely ~ Czégély név is. Ez utóbbi régi magyarországi világi személynév, amely településnevet is adott, a nyitrai Cégely (szlovákul Cigeľ) faluét. A német Ziegel és más germán megfelelői (holland tegel és angol tile) a latin tegula ’tetőcserép, (márvány, réz, cserép) fedőlap’ szó átvételei. Ugyanez az eredete a magyar tégla [1393] szónak is. A latinban a tego ’befed, betakar; elfed, eltakar’ ige származékáról van szó.A személynév eredetileg ’tégla-, cserépégető; cserépfedő’ értelmű foglalkozásnév, az ilyenként használt német Ziegel ’tégla, (tető)cserép’ szó átvétele, amelyből a németben is alakult vezetéknév. Ez az etimológia a legkevésbé problémás, ugyanis adatolhatók a köztes alakok, és fonetikailag is korrekt, ugyanis a Barbé < Borbély analógiájára felvethető a Czégé < Cégély változás.

Tégla
(Forrás: Wikimedia Commons / Xearinox / CC BY-SA 3 0)

Források

Bárczi Géza – Benkő Lóránd – Berrár Jolán: A magyar nyelv története. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995. (Kilencedik kiadás)

Benkő Lóránt (főszerk.): Etymologisches Wörterbuch des Ungarischen, Band I–III. Akadémiai Könyvkiadó. Budapest, 1992–1997.

Günther Drosdowski (szerk.): Duden 7: Etymologie. Herkunftswörterbuch der deutschen Sprache. Überarbeiteter Nachdruck der 2. Auflage. Dudenverlag. Mannheim usw., 1997.

Farkas Tamás (szerk): Régi magyar családnevek névvégmutató szótára – XIV–XVII. század. ELTE Magyar Nyelvtudományi és Finnugor Intézet, Magyar Nyelvtudományi Társaság, 2009.

Kázmér Miklós: Régi magyar családnevek szótára – XIV–XVII. század. Magyar Nyelvtudományi Társaság. Budapest, 1993.

Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára I–II. Második, javított és bővített kiadás. Budapest, 1988.

Magyar nagylexikon. 5. (C–Csem) és 16. (Sel–Szö) kötet. Akadémiai Kiadó–Magyar Nagylexikon Kiadó, Budapest, 1997, 2003. On-line: http://www.nagylexikon.hu

a Magyar Országos Levéltár online adatbázisai

Ortutay Gyula (főszerk.): Magyar néprajzi lexikon. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1977–1982.

RadixIndex – vezetéknévi adatbázisok

Max Vasmer: Russisches Etymologisches Wörterbuch I–III. Universitätsverlag Winter, Heiderberg, 1953–1958.

Zaicz Gábor (főszerk.): Etimológiai szótár. Magyar szavak és toldalékok eredete. Tinta Könyvkiadó. Budapest, 2006.

a Wikipédia vonatkozó szócikkei