Gary Slutkin orvos, a infektológus, a szakterülete a fertőző betegségek gyógyítása. TED-előadásában elmondja, hogyan akart 10 évnyi munka után elmenekülni Afrikából a járványok elől, és hogyan találta magát Amerikában egy nagyon hasonló helyzetben, mint amiből elmenekült...

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Slutkin nem sokkal orvosi diplomája megszerzése után San Franciscóból Szomáliába költözött. Egy olyan helyre került, ahol egymillió menekült volt elszállásolva negyven táborban, és rájuk mindössze hat orvos jutott. Sokféle járvány volt a táborokban; a leggyakoribb a TBC volt, aztán jött egy kolerajárvány is. Slutkin feladata volt, hogy ezeknek a járványoknak a terjedését megakadályozza. Mindehhez természetesen nem volt kellő számú egészségügyi személyzet, úgyhogy az első lépés az volt, hogy a menekültek közül toborozott önkénteseket, akiket egészségügyi feladatok ellátására képeztek ki.

Három évig dolgozott Szomáliában, ezután fölvették a WHO-ba (World Heath Organisation; Egészségügyi Világszervezet), és beosztották egy AIDS-munkacsoportba. Ekkor elsősorban Ugandában dolgozott, de foglalkozott a Ruandával, Burundival, az akkori Zairével (ma Kongó) és Tanzániával is. A feladata az volt, hogy a betegség terjedésének megelőzésére találjon megoldást.

Gyerekek fára másznak egy kenyai menekülttáborban
(Forrás: Wikimedia Commons / DFID - UK Department for International Development / CC BY 2.0)

Tíz évnyi munka után teljesen kimerült és kiégett, haza akart térni. Rengeteget utazott egyik országból a másikba, rengeteg halált látott, elsősorban járványok okozta halált. Úgy gondolta, szünetet kell tartania, és akkor talán később újra tudja kezdeni. Nem volt tudomása semmilyen járványügyi problémáról, ami Amerikát érintené. „Sőt, egyáltalán semmilyen problémáról nem volt tudomásom, ami Amerikát érintené” ˜– emlékszik vissza az Afrikában töltött évek utáni élethelyzetére. Valóságos sokként érte az a fajta jólét, amiben előzőleg ő is élt. És ebben a helyzetben, emlékszik vissza, egyáltalán nem tudta, mihez is kezdjen...

A barátai mesélték akkoriban, hogy Amerikában gyerekek fegyverrel támadnak rá társaikra, tanáraikra, hogy egyre elterjedtebb az iskolai lövöldözés. Amikor pedig megkérdezte, hogy mit tesznek ez ellen, két jellegzetes választ kapott a vélt megoldással kapcsolatban. Az egyik a büntetés volt, amit meglehetősen túlértékel a társadalom, holott tudjuk, hogy sem elrettentő erővel nem bír, és nem is mozgatórugója a viselkedés megváltoztatásának. A másik megoldási ötlet pedig az volt, hogy mindent rendbe kell hozni, meg kell javítani: az iskolát, a családokat, a kisebb és nagyobb közösségeket. Valójában azonban azt látta, hogy mindkettővel kudarcot vallott az amerikai társadalom.

A saját szakterületén sokszor találkozott hasonlóval, amikor egy probléma megoldása megreked egy bizonyos ponton. Ilyenkor a helyzet újraértékelésére, és valami új ötletre van szükség. Konkrétan persze nem tudta, hogy mi lenne ez, de olyan érzése támadt, hogy szükség lesz új típusú munkatársakra és valamire, ami megváltoztatja az emberek viselkedését, illetve valamire, ami a közoktatásra irányul...

Tovább kutakodott az iskolai erőszak terjedésével kapcsolatban: megnézte az adatokat, a térképeket, és azt találta, hogy a legtöbb amerikai város erőszaktérképe „kolóniákat” mutat. – Ezek a térképek nagyon hasonlítottak arra, amilyen képet a fertőző betegségek mutatnak egy járvány terjedésekor. Ekkor tette föl azt a kérdést, hogy mi az, ami leginkább előrejelez egy erőszakos cselekményt. Kiderült, hogy egy másik erőszakos eset. Éppen úgy, ahogyan a fertőző betegségek esetében: ha van egy influenzás eset, akkor a környezetében megnő a valószínűsége annak, hogy lesz másik influenzás eset. Kiderült tehát, hogy az erőszak úgy működik, úgy terjed, ahogyan egy fertőző betegség. Ez meglepő, de jó hír is: ugyanis ha arra van mód, hogy a járványokat megállítsák, és az erőszak a járványokhoz hasonlóan terjed, akkor az erőszak terjedését is meg lehet állítani.

Forrás: Wikimedia Commons / Adriaan Brouwer (1605/1606 k.–1638)

Valójában három teendőre van csak szükség: az egyik az, hogy megakadályozzák a „továbbadását”. Ehhez az kell, hogy azonosítsák az első eseteket. Ennek a munkának az elvégzésére új munkatársakra van szükség, akárcsak az epidemiológiában. Olyan embereket kell tehát képezni, akik észreveszik az első eseteket – például azt, hogy valaki görbén néz a másik barátnőjére. A második teendő, hogy megakadályozzák a továbbterjedést. Ehhez meg kell találni mindazokat, akik „veszélyeztetettek” az erőszak szempontjából, de maguk még „nem fertőzöttek”. A harmadik teendő pedig a normák megváltoztatása – ehhez újfajta közösségi tevékenységre, oktatásra van szükség. Így hozható létre az erőszakkal szemben „immunis” közösség.

Ezt az elméletet alkalmazva vágtak neki a feladatnak 2000-ben egy olyan területen, ahol igen elterjedt volt az erőszak. Az első feladatot a közösségből kiválasztott úgynevezett erőszak-megszakítók végezték: nekik volt hozzáférésük a közösséghez, megbíztak bennük és hitelesek tudtak lenni a csoport tagjai számára. Őket arra képezték ki, hogy meggyőzőek tudjanak lenni, meg tudják nyugtatni az embereket, hogy az erőszak megnyilvánulása előtt időt nyerjenek a dolgok rendbetételére. A második feladatot a segítő munkatársak végezték, akik a veszélyeztetett embereket terápiákon segítették 6–24 hónapig, aminek a célja a viselkedésváltozás elérése volt. Harmadikként pedig számos közösségi tevékenységet szerveztek, hogy megváltoztassák a közösségi normákat.

Az első kísérlet után a lövöldözések száma 67 százalékkal csökkent az adott területen. Az újságok 2009-ben címlapon hozták a sikerekről szóló beszámolókat. Ugyanakkor – teszi hozzá Slutkin – rengeteg ellenzőjük is van. Furcsa gondolat az erőszakot járványként kezelni, és egyfajta „egészségügyi problémának” tekinteni. Azoknak sem tetszik a kezdeményezés, akik arra építik üzletüket, hogy ezek az erőszakos régiók léteznek. Mások azzal érvelnek, hogy ha ilyen hatékony a módszer, akkor miért léteznek ma is járványok. Az ellenzők ellenére azonban ki lehet mondani, hogy a Slutkin-féle program sikereket ért el azokon a területeket, amelyeken kipróbálták.

Forrás

Gary Slutkin: Kezeljük az erőszakot úgy, mint egy fertőző betegséget