Korábban a könyvkiadóknak nem sok fogalmuk volt arról, mi történik az általuk kiadott kötetekkel. Elolvassa-e az olvasó az előszót? Végigolvassa-e a könyvet? Ha nem, hol hagyja abba: a harmadik oldalon, vagy a felénél? Mit húz alá? Mit keres benne? Minderről a kiadónak fogalma sem lehetett.

Az e-könyvolvasók azonban radikális változást hoztak: az olvasás megszűnt intim tevékenységnek lenni. Az e-könyvolvasók adatokat gyűjtenek olvasási szokásainkról, és ezeket el tudják juttatni a forgalmazókhoz, akik fel tudják használni őket.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Ma már tudni lehet, hogy Suzanne Collins Az éhezők viadala című trilógiáját 57 oldal/óra sebességgel olvassák – számol be róla a Wall Street Journal. Tudjuk azt is, hogy közel tizennyolcezer Kindle felhasználó jelölte be a második részben az alábbi mondatot:

Because sometimes things happen to people and they're not equipped to deal with them.

 Néha történnek olyan dolgok, amikre az ember nincsen  felkészülve, amikkel nem tud megbirkózni. (Totth Benedek fordítása)

A legtöbb olvasó amint befejezi az egyik részt, máris tölti le a következőt. Hasonló a helyzet E. L. James Magyarországon inkább a botrányos fordításáról elhíresült A szürke ötven árnyalata vagy Veronica Roth A beavatott című trilógiájával: aki megveszi az első kötetet, úgy száguld át rajtuk, mintha egyetlen művet olvasna.

A Barnes & Noble könyvkereskedőház Nook olvasójáról gyűjtött adatok szerint a tényirodalmat az olvasók szakaszosan, több nekifutással olvassák, és hamarabb félreteszik őket, mint a regényeket, melyeket egy huzamban olvasnak végig. A fantasztikus, a romantikus és a bűnügyi regények kedvelői több könyvet és gyorsabban olvasnak, mint a szépirodalom kedvelői, és általában be is fejezik azt a könyvet, amelyikbe belekezdtek.

Adatforrás
(Forrás: Wikimedia Commons / Ed Yourdon / CC BY-SA 2.0)

A kereskedők megosztják ezeket az adatokat a kiadókkal, és ma már a műveket is formálják ezek a visszajelzések. Jim Hilt, a Barnes & Noble e-könyvekért felelős alelnöke úgy véli: „Ha segíthetjük a szerzőket abban, hogy még jobb műveket alkossanak, mint ma, azzal mindenki csak nyerhet.”

Vannak olyan szerzők, akik örülnek a lehetőségnek. Scott Turow például arról számol be, hogy már korábban is vitatkozott a kiadókkal: hogy lehet, hogy már a sokadik könyvét adják ki, de még mindig nem tudják, kik veszik a könyveket? Eddig senki nem tudta. Turow szerint jó lenne tudni, ha például az olvasók túl hosszúnak tartják a műveket – ha jobban meg kell szorítani a terjedelmet, a szerző értesüljön erről.

Az olvasó is egy picit szerző

Mások azonban attól félnek, hogy az adatvezérelt alkotás miatt éppen az veszik el, amely a remekművek létrehozásához szükséges: a kockázatkereső kreativitás. Jonathan Galassi, a Farrar, Straus & Giroux kiadó elnöke úgy véli, egy könyv olyan hosszú, mint amennyinek lennie kell, és ehhez az olvasónak semmi köze. „Nem fogjuk lerövidíteni a Háború és békét csak azért, mert valaki nem olvasta végig” – nyilatkozta.

Vannak, akik egyszerűen szkeptikusok, és nem hiszik, hogy az adatok feldolgozása segítene visszacsábítani az olvasókat más időtöltési formáktól, például a a számítógépes játékoktól vagy a közösségi oldalaktól. Mások viszont úgy vélik, ez legalább egy reménysugár arra, hogy le lehet fékezni a piacvesztést.

Olvasóvá nevelés
(Forrás: Wikimedia Commons / Liz DeCoster / CC BY 2.0)

Ma már a kiadók egy része először digitálisan dobja a piacra a műveket, és csak az ott leszűrt tapasztalatok után adja ki a könyveket papíron is – szükség esetén módosított formában. A Coliloquy kiadó az interaktív könyvekhez hasonlóan megengedi, hogy az olvasók bizonyos mértékig befolyásolják a szereplőket és a történet menetét.

Egy tinikrimi-sorozatban az olvasók döntik el, hogy az ifjú főhős egy rendőrnyomozó cuki tinédzser fiával köt szövetséget, vagy a mágiához fordul-e. Egy erotikus regényben a főhős külsejét és az intim jelenetek hevességét lehet személyre szabni. (A felmérések szerint az olvasók számára a magas, robosztus felépítésű, fekete hajú és zöld szemű, és mérsékelten szőrös mellű főhős az ideális.) Egy romantikus történet középpontjában egy fiatal nő áll, akit elbocsátanak fontos vezetői állásából, és egy szeméttelepre kerül. Az olvasók dönthetik el, hogy végül melyik udvarlójának mondjon igent: az olvasók több mint fele a Hugh Grantre hajazó Collint választotta.

Hugh Grant. Korunk hőse
(Forrás: Wikimedia Commons / Julien Rath / CC BY 3.0)

Az olvasói beállításokat összegyűjtik, és továbbítják a szerzőknek, akik ezeknek megfelelően írják tovább a történetet. Az említett romantikus történetnél az olvasók negyede Collin helyett Danielre, a főhősnő aktuális barátjára szavazott. Ezt a kapcsolatot döntően nem az érzelmek tartják össze, és a szerző eredetileg azt tervezte, hogy Danielt lecsukatja és kiírja a sorozatból – a statisztikákat látva viszont inkább megkegyelmezett neki.

A tapasztalatok szerint az ilyen könyvek vásárlóinak 90%-a végigolvassa a történetet, sőt, kétharmaduk újra is olvassa a művet.

Az olvasás magánügy

A legszerencsésebb helyzetben az Amazon van, mivel kiadó és kereskedő is egyszerre. Nem titok, hogy az Amazon felhasználja az olvasók szokásairól szerzett adatokat. A Kindle-felhasználók eleve aláírnak egy megállapodást, mely szerint az Amazon tárolhatja és felhasználhatja a kütyüről szerzett információjukat – például hogy melyik oldalt olvastuk utoljára, hová tettünk könyvjelzőket, mit emeltünk ki, hova jegyzeteltünk stb. Jelenleg nincs arra lehetőségünk, hogy e-könyvet vásároljunk az Amazontól, de megtiltsuk, hogy a cég lássa, mit teszünk vele.

A cég elzárkózik attól, hogy kifejtse, pontosan hogyan és mire használja fel ezeket az adatokat. Ami tudni lehet, az az, hogy bizonyos adatokat nyilvánosságra is hoz: például a legtöbbek által kiemelt szövegrészek listáját. A felhasználóknak a Kindle-ön is lehetőségük van arra, hogy megnézzék, más olvasók milyen részleteket emeltek ki abban a szövegben, amelyet éppen olvasnak. Ezzel az olvasás magányos, intim tevékenységből közösségi élménnyé is válik.

Megosztani az olvasás örömét
(Forrás: iStockphoto)

Kalifornia állam már elfogadott egy törvényt, mely az olvasók privát szféráját védi. A jogszabály megtiltja, hogy a forgalmazók előzetes bírósági engedély nélkül kiadjanak adatokat az egyes olvasók szokásairól. A jogvédők igyekeznek elérni, hogy hasonló törvények szülessenek más államokban is. Hangsúlyozzák: olvasmányaink sokat elárulhatnak intim magánügyeinkről, például egészségi állapotunkról vagy szexuális preferenciáinkról. Míg vannak olvasmányélményeink, melyeket szívesen megosztunk másokkal, más olvasmányainkat inkább magánügyként kezeljük.