A magyar néphagyományban – vidéktől függően – több napot is az aratás kezdőnapjaként tartottak számon. Az első ilyen nap június 29., azaz Péter–Pál napja volt. Másutt július 2-án, azaz Sarlós Boldogasszony napján fogtak neki a búza aratásának. A név onnan ered, hogy a kaszás aratás XV. századi elterjedéséig sarlóval aratták a gabonát. A nap, csakúgy, mint a Gyertyaszentelő Boldogasszony és a Gyümölcsoltó Boldogasszony, egyike az egyház Mária-ünnepeinek. Ehhez kapcsolták hozzá az aratás kezdőnapját. A magyar katolikus egyház július 2-án ünnepli Szűz Mária látogatását Szent Erzsébetnél. Más országokban a II. vatikáni zsinat (1962–65) óta május 31-én emlékeznek meg erről a látogatásról, holott addig mindenütt július 2. volt az ünnep napja.

M. S. mester: Mária látogatása Erzsébetnél (1506)
(Forrás: Wikimedia Commons)

Az aratáshoz eleink eleinte sarlót használtak. A sarló szó feltehetőleg csuvasos ótörök jövevényszó nyelvünkben. Később a sarlót felváltotta a kasza. Ez a szó szláv eredetű, nagy valószínűséggel a szlovákból került a magyarba. A szláv szó feltehetőleg az ószláv *kosa alakon keresztül a proto-indoeurópai *kes- ’fésül, vakar’ tőből származik, a több szláv nyelvben meglévő ’haj, hajfonat’ jelentésű kosa szóval együtt. Az aratás és cséplés munkáját ma az arató-cséplő gépek, azaz a kombájnok végzik. A szó az oroszon keresztül az angolból került a magyarba. A gép teljes angol elnevezése combine harvester [kombájn hávesztö], melynek szó szerinti jelentése ’kombinált/egyesített arató’. Ennek első tagját önállóan is használják a berendezésre. A combine ’összekapcsol, egyesít’ szó végső forrása a latin combinare ’kettőt összekapcsol’ szó, csakúgy, mint a kombiné, kombinál, kombináció szavaké. A combinare szóban a com- ’együtt’ előtagot és a bini ’kettesével’ utótagot fedezhetjük fel. A szó utótagjában fellelhető bi- ’kettős’ tő fordul elő például a bicikli, biszexuális, binomiális szavakban is.

Akármilyen eszközzel is vágják le a gabonát, a műveletet aratásnak nevezzük. Az arat szó eredete vitatott. A valószínűbb magyarázat szerint szóhasadás eredményeként jött létre, egy uráli eredetű tőből. A feltételezések szerint egy ort ’növényt levág’ alakból alakult ki a mai irt és arat ige. Más elképzelés szerint ótörök eredetű lehet, de ebben az esetben a szó végi ‑t képző megléte nehezen magyarázható.

Az aratás munkájának befejezését a kezdetéhez hasonlóan többféle dátumhoz kötötték. Július 25-ére, azaz Szent Jakab napjára kellett végezni a zab aratásával. Legkésőbb augusztus 20-ig, az új kenyér ünnepéig mindent learattak. Ám hamarosan megkezdődött a búza és a rozs vetése: amikor manapság az iskolákba csengetnek be, eleink akkor kezdték kiszórni az őszi vetésű gabonák magját a földeken. De milyen magokat vetnek a földbe?

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A gabonaszár: széna vagy szalma?

A gabona szó az 1400-as évek óta adatolható írásos emlékekből. A szó egy délszláv nyelvből került a magyarba gobino alakban, eredetileg ’termény’ jelentésben.

Gabonának szűkebb értelemben azokat a fűféléket, főként perjeféléket nevezzük, melyeket lisztes magja miatt az ember termeszt, akár saját fogyasztásra, akár takarmányként. Hazánkban hagyományosan ezek közé tartozik a búza, a rozs, az árpa és a zab, valamint újabban a búza és a rozs keresztezésével létrehozott tritikálé. Tágabb értelemben mindenféle kalászos vagy bugás termesztett növényt gabonának neveznek, tehát a fentieken kívül a kukoricát, a rizst, a kölest, a hajdinát és a cirokot is. Most csak a szűkebb értelemben vett gabonákról szólunk.

Az aratás végterméke a gabonaszem, a magról szeleléssel leválasztott, általában nem hasznosított pelyva, és a szalma. A szem szó ősi örökség az uráli korból. Elsődleges jelentése ’látószerv, kis hurok (pl. kötésben, horgolásban), rügy’ volt, a ’gabonaszem’ jelentés alaki hasonlóság alapján alakulhatott ki. A pelyva szó pedig szó egy közelebbről meg nem határozható szláv nyelvből került a magyarba, csakúgy, mint a szalma. Sokan nem egészen biztosak abban, hogy mi a különbség a széna és a szalma között. Míg a szalma learatott gabonafélék megszáradt szára, a széna a szárított, lekaszált fű. Az előbbit elsősorban almozásra használják, míg a szénát takarmányként hasznosítják.

Boglya
(Forrás: Wikimedia Commons / Michelle Walz Eriksson / CC BY 2.0)

A szénát és a szalmát is szokták szárítás után felhalmozni, azaz kazalba vagy boglyába rakni. A kazal szó, számos szénagyűjtéssel kapcsolatos szóval együtt,  a szlovákból került a magyarba. A szó tulajdonképpen a ’kecskebak’ jelentésű óegyházi szláv *kozьlъ származéka, ugyanis a szénát kecskelábú állványon szárították. Az állvány és a kecskelábak hasonlósága alapján alakult ki a szlovák kozol ’kazal’ szó, mely később a magyarba is átkerült. A kazal általában igen nagy méretű, akár 20-25 méter hosszú, szögletes alapú rakás. A boglya ezzel szemben kerek, és mérete is változó. Leggyakrabban szénából készítik. Mérete is változó: a két ember által elszállítható rudasboglya a legkisebb. Az egy szekéren elszállítható mennyiséget tartalmazó rakást szekeres boglyának nevezték. Az akár 10 szekérnyi szénát vagy szalmát tartalmazó téli boglya pedig a legnagyobb széna- vagy szalmakupac elnevezése. Maga a boglya szó vitatott eredetű. Az egyik lehetséges magyarázat szerint a bog ’csomó’ származéka. Az is elképzelhető, hogy ótörök jövevényszó a magyarban. A szó a magyarból a környező nyelvekbe is átkerült.

A gabonafélék felhasználása igen sokrétű. Emberi fogyasztásra finomra őrölve, azaz lisztként, durvára őrölve, azaz daraként vagy grízként, szemesen, szétnyomva, azaz pehely formájában vagy extrudálva használják. Az extrudálás egy viszonylag új élelmiszeripari tartósító eljárás. Ennek során az alapanyagot pépessé nyomják szét, majd egy szűk formázó résen kinyomják. Így az alapanyagból új formájú dolog keletkezik. Az extrudálás végezhető magas hőmérsékleten és nyomáson is, ennek során az alapanyag megfő. A különöző gabonagolyók például ezzel az eljárással készülnek. Az extrudál szó a latin extrudere ’kitaszít, kinyom’ igéből származik. A csíráztatott gabonamagvakat is fogyasztják. A csíráztatott magok aszalásával készítik a malátát, mely a gabonából készült szeszes italok – például whisky, vodka, búzasör – gyártásának alapanyaga. Állati takarmányként felhasználható a mag, egyes fajok esetében pedig a szár is.

Hol a búza úgy ring mint a tenger – búzamező Tomszk környékén
(Forrás: Wikimedia Commons / Afonin / GNU-FDL 1.2)

A legfontosabb kenyérgabonánk a búza, melyet már honfoglaláskori sírokban is megtaláltak. Magyarországon ma is ezt a kalászos gabonát termesztik a legnagyobb területen: 2011-ben 980 ezer hektár területen termett az országban búza. A búza télálló fajtáit ősszel, más fajtáit tavasszal vetik. Maga a búza szó csuvasos jellegű ótörök szóként, feltehetőleg -aj végződéssel került a magyarba. Ez a végződés a magyarban több szónál is  -a-ra egyszerűsödött (például török bakaj > boka, szláv Dunaj > Duna). A búza szó számos szólásban és közmondásban is megjelenik. Hogy a sarlóknál maradjunk, a más búzájába veti a sarlóját mondás azt jelenti, hogy valaki más feleségének udvarol. Ha pedig a csalárd férjet meggyanúsítják és nem akarja elismerni bűnösségét, hallgat, mint süket disznó a búzában. Ez utóbbi szólásnak olyan változata is van, amiben a disznó a rozsban hallgat.

Ugyanis másik fontos kenyérgabonánk a rozs, melyet elsősorban Európa északi és keleti részén termesztenek, beleértve Magyarország északi tájait is. 2011-ben 33 ezer hektárnyi rozsföld volt hazánkban, ez a búza termésterületének körülbelül harmincada. A rozsliszt több ásványi anyagot és rostot tartalmaz, mint a búzaliszt, így az ebből készült kenyér fontos szerepet játszik az egészséges táplálkozásban. A rozs szó egy közelebbről nem meghatározható szláv nyelvből került a magyarba.

Tritikálé
(Forrás: Wikimedia Commons / MarkusHagenlocher / GNU-FDL 1.2)

A fenti két gabona tulajdonságait ötvözi egy igen elterjedt mesterséges hibrid, a tritikálé. Ez egy igen jó fagytűrő képességű gabonafajta. Bár a búzát és a rozst már régebben is keresztezték, szaporodásképes hibridet csak hosszas nemesítői munkával, az 1950-es években sikerült létrehozni. Az új gabona a nevét a két szülőfaj latin nevének összevonásából kapta – a búza latin neve Triticum, míg a rozsé Secale. Az új növényfaj azokon a területeken termeszthető, ahol a rozs, ám olyan nagy termésátlagokat produkál, mint a búza. Magyarország 2005-ben a világ 7. legnagyobb tritikálétermesztője volt. 2011-ben 99 ezer hektáron folyt a termelése. A tritikálét takarmányként hasznosítják.

Kenyérgabonaként ugyan nem használják az árpát, de takarmányként és söralapanyagként igen elterjedten használják. Hazánkban az árpa termésterülete 261 ezer hektár volt 2011-ben, ezzel a második legnagyobb területen termesztett kalászos gabonafélénk. Közvetlenül az árpamagot viszonylag kis mennyiségben, főként pehelyként vagy hántolt magként fogyasztják. A hántolt, tehát maghéjától megfosztott árpamag neve árpagyöngy vagy gersli, amit például sóletbe szoktak főzni. Az árpa szó ótörök eredetű a magyarban, a gersli pedig az ausztriai német Gerstel [gerstel] ’dara, árpakása’ származéka. Másik jelentése ’szembetegség’ – ez a jelentés valószínűleg alaki hasonlóságon alapuló jelentésátvitel eredménye, hisz a szemhéjon képződő duzzanat alakja hasonlít egy árpaszemhez. Az árpa szó viszonylag kevés szólásmondásban jelenik meg. Ha valaki nem jó időben fog valamihez, azt mondják róla: rossz időben vetette az árpáját.

Zab
(Forrás: Wikimedia Commons / H. Zell / GNU-FDL 1.2)

A szűk értelemben vett gabonák közül a legkisebb területen a zabot termesztik Magyarországon. 2011-ben 53 ezer hektárnyi zabföld volt hazánkban. A zabot elsősorban állati takarmányként használják, de mind nagyobb népszerűségnek örvendenek a zabkekszek és az északi és nyugati országokban, vagy akár Oroszországban is rendszeresen fogyasztott zabkása is. Ezt a gabonát a legkönnyebb felismerni. A búza, rozs, tritikálé és árpa ugyanis mind kalászokban érleli a magját, a zabszemek viszont egyenként vagy kis füzérekben csüngenek a száron.

A zab szó déli szláv eredetű, ugyanebből a tőből származik a zabál ige is. Ha valaki nagyon zabos, akkor igen mérges. Míg ha valakinek zabszem van a fenekében, akkor állandóan fészkelődik. Ha egy nő pedig eladja a zabot, azaz megcsalja a férjét és végül házasságon kívül szüli meg a gyermekét, akkor zabigyereke lesz. Az ilyen gyermekre azt is mondták, hogy zabon kelt. Ez utóbbi két esetben a zab főnevet a társadalmi előítélet jelzésére, pejoratív értelemben használják. Aki pedig semmi újdonságot nem olvasott cikkünkben, az elmehet Kukutyinba zabot hegyezni.

Források

A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára

O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások