@Galván Tivadar: >> Kérdés, hogy a Vazulnak van-e köze a Vaszilijhoz? <<

Van. A bizánci görögben a <β> már réshangúsodott. azt nem tudom, hogy a honfoglalás korában még /β/ volt-e az ejtése, vagy már /v/. De talán ez mindegy is, hiszen a végszótag hiánya arra látszik utalni, hogy a név nem közvetlenül a görögből került a magyarba.

@Sultanus Constantinus: >> Érdekes ez a szó eleji v > b változás, és úgy tudom, nem ez a név az egyedüli eset a magyarban <<

Még: Vince < Vincenc < Vincentius > Bencenc > Bence; Vráclav > Boroszló; viola > iwola > ibolya; Wagner > bognár; Wolf > Balf; stb. De fordítva is (hiperkorrekcióval): Bezprěmъ > Veszprém; lebegő > levegő; baj (~ bő) > Bajka (helynév) > Vajka (helynév); stb. A magyarban a XIII. sz.-ig mindenütt bilabiális /β/ a mai /v/ helyett. Ez lassan változott meg nyugatról keletre: a magyar Temesvár > román Timişoara példája mutatja, hogy a románok még /β/-vel ejtett alakot vettek a magyarból.

Ebből a szempontból a késeibb német átvételek (Wagner > bognár, Wachter > bojtár) kakukktojások, mert itt az átadó bajor-osztrákban volt tovább /β/, és a magyar már hanghelyettesített.

@Grant kapitány: :D

@Galván Tivadar: A [b] > [v] sokkal gyakoribb, mint a [v] > [b], bár tény, hogy a spanyol (és a hozzá hasonló nyelvek: katalán, galiciai, okcitán, szárd stb.) esetében az utóbbi az előbbivel szorosan összefügg. Itt egy szép cikk erről: elmexicano2010.blogspot.com/2012/04/beati-hispani-quibus-vivere-bibe

@Sultanus Constantinus: Nem bizony, hirtelenjében még a Bazileosz -> Vazul, Vászoly jut az eszembe. Kérdés, hogy a Vazulnak van-e köze a Vaszilijhoz? Talán a betűk hasonlósága vezetett ide, mint a Barbara - Varvara esetben?

"A 17. században terjedt el a virágcsokrok ajándékozása is."

Ma délután a közértben a pénztárnál álltam sorba, amikor egy 20 év körüli fiúra lettem figyelmes, aki bal kezében egy papírba csomagolt virágcsokrot szorongatott. Nem fogjátok kitalálni, mit vásárolt az élelmiszerüzletben: mindössze egy doboz kotont.

@Sultanus Constantinus: "Érdekes ez a szó eleji v > b változás, és úgy tudom, nem ez a név az egyedüli eset a magyarban"

Van olyan eset, amikor a fordított változás ment végbe, így lett "Bazmeg, Valentin!"-ből "Vazze, Bálint!"

Jó a válasz?

Február 14-e az a nap, amelyen az egész világon a romantikus emberek sóvárogva várják, hogy ilyen vagy olyan formán ezt mondják nekik: „Szeretlek.” Sem Ann-nek, sem Yukónak nincs fogalma arról, hogyan kezdődött ez az ünnep. Talán csodálkoznának, ha rájönnének.

A ma Valentin-napnak nevezett ünnep gyökerei az ókori Görögországba nyúlnak vissza, ahol virágzott Pán kultusza. A termékenység e mítikus, félig ember, félig kecske istene vad, kiszámíthatatlan természettel bírt, amely rémületet keltett az emberekben. Ennek megfelelően a magyar „pánik” szó betű szerinti jelentése ’páni félelem’.

Pánról azt feltételezték, hogy őrködik a nyáj felett, miközben sípján játszik. Azonban könnyen felzaklatták. Pánnak sok szerelmi viszonya volt nimfákkal és istennőkkel. Egy szobor úgy mutatja be Pánt, amint kikezd Aphroditéval, a szerelem istennőjével. Erósz, a szerelem istene felettük röpdös, szárnyaival csapkodva — éppen olyan, mint ma a Valentin-napi üdvözleteken található Cupido.

Rómában sokan egy hasonló kinézetű istent imádtak, akit Faunusnak hívtak. Őt is félig ember, félig kecske külsővel festették le. Faunus imádata a Lupercalia — minden évben február 15-én tartott orgiasztikus ünnep — idején volt kiemelkedő. Ez alatt az ünnep alatt hiányos öltözetű férfiak szaladtak egy hegy körül, miközben kecskebőr szíjat suhogtattak. Azok a nők, akik gyermekeket akartak szülni, közel álltak e futók ösvényéhez. Ha rávertek egy nőre, akkor a rómaiak azt hitték, hogy az biztosítani fogja termékenységét.

A The Catholic Encyclopedia szerint a Lupercaliát I. Gelasius pápa szüntette meg az i. sz. ötödik század végén. Napjainkban mégis megtalálhatjuk ennek egy modernkori megfelelőjét, amely „Szent Valentin-nap” néven virágzik. Különböző elméletek léteznek e „keresztényiesített” név eredetére vonatkozóan. Az egyik történet szerint II. Claudius, a harmadik században élt egyik római császár tiltotta, hogy a fiatal férfiak megházasodjanak. Valentin pap titokban esketett fiatal párokat. Egyesek azt mondják, hogy i. sz. 269 körül február 14-én kivégezték. Bármi legyen is az igazság, egy „szent” elnevezés sem képes elpalástolni ezen ünnep visszataszító eredetét. A Valentin-nap pogány rítusokban gyökerezik,

@mederi: Mondjuk engem maga az "ünnep" érdekel a legkevésbé (szerintem értelmetlen hülyeség, a szokásos amerikamajmolás része, ahogy a halloween is), nyelvileg viszont nem hiszek az áltudományos elméletekben. ;)

@Sultanus Constantinus:

Nekem a "Nagy kő esett le a szívéről!" jut eszembe a szerelem megvallása kapcsán, amiről ez az ünnep és a hozzá kapcsolódó ajándékozás is szól.

Szerintem szituációs kapcsolat lehet a "balent/ bálint" és a "valent" között, amit a késztetés eredmény kapcsolat is alátámasztani látszik.

A "ballaszt (nehéz, mint a "kő", ahogy a fenti mondásban mondják)/ *balladt, ballada" (többnyire rosszul végződő szerelemről szól) és a

vallaszt/ valla(d)t kapcsolatok nekem egyértelműek.

(A latin "validálás" is ide tartozhat, vagyis érvényesítés..)

Az "nt" a "bálint" és "valent" szavak

végén hasonló képződmény lehet, mint a

"fülleszt/ fülledt, füllen(d)t" esetén, de hogy az "n" hogy kerül oda, ki tudja..:)

-Az eredeti szótövek: bár (pár)/ vár (fár=távoli) lehettek...

Érdekes ez a szó eleji v > b változás, és úgy tudom, nem ez a név az egyedüli eset a magyarban (és nyilván nem is arról van szó, hogy spanyolon keresztüli átvétel, mert ugye ott ugyanez történt).