A Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetében csütörtökön és pénteken konferencia zajlott A nyelvtörténeti adat: érvény és értelmezés címmel. A rendkívül változatos tematikájú, gyakorlati és elméleti problémákat is feszegető előadásokat az kötötte össze, hogy mindegyik a nyelvtörténeti adatok gyűjtésének, válogatásának és értelmezésének közel sem egyszerű feladatáról szólt.

A csütörtök délelőtti előadások két blokkra oszlottak, az első mondattani kérdésekkel, a második a latin nyelv kutatásainak problémáival foglalkozott. Délután szintén két blokk volt: az első különböző gyakorlati, a második elméleti kérdésekkel foglalkozott. A témák „egzotikusság”-ának érzékeltetésére két előadást emelünk ki.

Ittzés Máté a védikus óind azon szerkezeteit vizsgálta, melyekben egy főnév és egy ige komplexuma jelenti a mondat magját. (A magyarban ilyenek az előadást tart, beszédet intéz, tanácsot ad stb.)

Egedi Barbara azzal a problémával foglalkozott, hogy a kopt nyelvbe milyen formában kerültek be a görög jövevényigék. Megállapítása szerint a különböző kopt nyelvjárások a görög ige más-más formáját vették az átvétel alapjául.

Pénteken csak délelőtt voltak előadások, az elsőben két angol és egy elméleti problémákat feszegető előadás hangzott el, a másodikban az adatok értelmezési problémájának általános kérdéseit konkrét esetekkel kapcsolatban vizsgálták.

Az előadások közül témája mellett igen szórakoztató előadásmódja miatt is kiemelendő Nádasdy Ádámé, aki az angol hangtan egy változását elemezte. Míg az óangolban biztosan voltak hosszú mássalhangzók, a modern angolban pedig nincsenek (a kettőzötten írt mássalhnagzók csupán a megelőző magánhangzók rövidségét jelzik), addig nincsenek pontos adataink arról, hogy mi volt a helyzet a középangolban. Mint Nádasdy rámutatott, a rendelkezésünkre álló adatok hol a hosszú mássalhangzók meglétére utalnak, hol arra, hogy ebben a korszakban már megrövidültek.

Ezzel szemben Cser András előadása szinte elszakadt a konkrét adatoktól. Ő arra mutatott rá, hogy az adatokból kikövetkeztetett hangváltozásokat többféleképpen csoportosíthatjuk (pl. rendszeres vagy szórványos, mindig vagy csak bizonyos helyeken végbemenő stb.), ám az adatok szűkössége gyakran éppen ezt, az adatoktól már elszakadt anyagfeldolgozást akadályozza.

A konferencia záróelőadásában Bakró-Nagy Marianne arra hívta fel a figyelmet, hogy a kisebb, veszélyeztetett nyelvekből, köztük a finnugor nyelvek jelentős részéből származó adataink gyakran csak egy vagy néhány adatközlőtől származnak, így nem tudhatjuk, hogy az abban felismert jelenségek csak egy beszélőt, egy családot, egy falut vagy egy szélesebb nyelvjárásterületet jellemeznek-e.

Az előadások várhatóan önálló kötetben fognak megjelenni.