1943 őszén a trieszti kikötőben egy eszméletlen férfit találnak. Leütötték, kirabolták, dokumentumait is magukkal vitték. Csak a tengerészzubbonya árulkodik arról, hogy a férfi finn – semmire nem emlékszik, még anyanyelvét is elfelejtette, beszélni nem tud. Egy német hadihajóra kerül, melynek orvosa finn származású: ő juttatja el Finnországba, ahol megpróbálja megtalálni önmagát. Ezt a történetet meséli el Diego Marani Új finn nyelvtan című regénye.

Figyelem! A következőben természetesen nem áruljuk el, milyen sors vár a főhősre Finnországban, de a cselekmény bizonyos mozzanataira fény derül. Éppen ezért ha a fenti ismertető kedvet csinált a könyvhöz, javasoljuk, hogy a cikket csak a regény elolvasása után olvassa tovább!

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Mies vailla meneisyyttä

A regény természetes tényként kezeli, hogy a főhős egyszerre veszti el emlékezetét és felejti el anyanyelvét. Ugyanakkor az emlékezetkiesés nem feltétlenül jár együtt a nyelvi képességek sérülésével. Aki Kaurismäki A múlt nélküli ember című filmjében például a – szintén fejsérülést szenvedő – főhős tökéletesen megőrzi nyelvi képességeit. Elvben persze nem zárható ki, hogy agyi sérülés egyszerre vezessen emlékezetvesztéshez és a nyelv elfelejtéséhez, de ez rendkívül ritka lehet. Az angol Wikipédia emlékezetvesztésről szóló terjedelmes szócikke nem is említi, hogy az emlékezetkiesés nyelvi ismeretek elvesztésével járna, az idegrendszer nyelvi központjainak sérüléseiről szóló szócikk pedig olyan sérülést sem említi, mely a nyelv teljes elfelejtésével járna. Vannak olyan sérülések, amikor a páciens nehezen idéz fel szavakat, de ezekben az esetekben a szavakat ismeri, csak aktívan nehezen hívja őket elő. Az olyan esetekben, amikor a páciens mondhatni teljes mértékben elveszíti a nyelvet (bár tipikusan néhány szót ekkor is képes használni), akkor is a nyelvi funkciók működése sérül, nem pedig „elfelejti” a teljes nyelvtant és szókincset.

Furcsaság a regényben, hogy míg a főhős elveszíti személyes emlékeit és a nyelvét is, fogalmi rendszere megmarad. A főhős visszaemlékszik, hogy ébredésekor az orvos egy Európa-térképet terített elé, pontosan tudja, hogy egy térképről van szó, sőt, az országok alakjai is ismerősnek tűnnek számára. Az, hogy a főhős tud olvasni, egyben azt is jelentené, hogy meg tudja határozni az anyanyelvét. Az egyes helyesírások betűkészletei, hangjelölési módszerei ugyanis eltérnek, és az ilyen ismeretei alapján anyanyelve is jól meghatározható lenne. Mi több, a betűket is felismeri, sőt, olvasni nem kell külön megtanulnia. Az érthető, hogy ha valaki elveszti az emlékezetét, a fogalmi rendszereket akkor is megtartja a nyelv. Az is érthető, hogy a fogalmi rendszerek akkor is megmaradhatnak, ha a kifejezésükre szolgáló nyelvi rendszer sérül. Ha azonban ezek egyszerre vesznek el, hogyan maradhat meg a világban való eligazodás képessége?

Furcsa az is, ahogyan a főhős finnül tanul: nyelvtani szabályok és táblázatok alapján. Ez a módszer beválhat akkor, ha már van egy nyelv, amelyen meg tudjuk fogalmazni a szabályokat. Amíg azonban az első nyelvet tanuljuk, erre – legalábbis kezdetben – nincs mód. A leírt élethelyzetben az lenne a természetes, ha a főhős a gyakorlatból tanulná a nyelvet, tapasztalatból fedezné fel a nyelvtani szabályokat, sajátítaná el a szókincset. Ehelyett többször is a finn nyelvtan rejtelmeiről olvashatunk, holott a főhős nyelvi képességei az adott ponton nincsenek olyan szinten, hogy nyelvtani szabályokat fogalmazhasson meg.

Összefoglalóan tehát elmondhatjuk, hogy a regény által felvázolt állapot nem realisztikus. Ez persze semmit nem von le a regény irodalmi értékéből.

Lust in translation

Már Eduardo Mendoza regényével kapcsolatban is felmerült a kérdés, hogy milyen nyelven beszélnek a hősök. Itt, ha lehet, a helyzet még bonyolultabb. A főhős tört finnséggel írja a naplóját, amelyet a hajóorvos „rekonstruál” – talán németül. Mindezt egy olasz regény magyar fordításában olvashatjuk.

Éppen ezért elgondolkodtató, hogy miért szerepel finnül például az Oma maa mansikka... ’A haza szamóca’ közmondásrészlet, van miért bukkan fel egymás mellett finnül és – a fordításban – magyarul is ugyanaz a mondat:

– Tervetuloa talossa! Isten hozta itthon!

Hasonlóan rejtélyes a következő, elvben finnül elhangzó jelenet, melyet a főhős a jegyzetfüzetében – finnül – örökített meg:

– Meg sem kérdeztem még a nevét – szólaltam meg, miközben kinyitottam a füzetemet.

– Ilma – válaszolta alig hallhatóan. – Azt jelenti: levegő – tette hozzá.

Vajon milyen nyelven közölte a nő a neve jelentését? Finnül az ilmánál nincs hétköznapibb szó a levegőre. Szintén a naplóban szerepel:

Lunastus – megváltás, gyönyörű szó.

Itt vajon hogyan adja meg a finnül író főhős a finn szó jelentését? Talán a pelastus szóval? Az vajon miért kevésbé gyönyörű?

Még inkább zavarba jövünk, amikor az orosz hadifoglyok szavait így idézi fel:

– Suuri, Oroszország on suuri maa! Nagy, Oroszország nagy ország!

A főhős elvben csak finnül tud (a maga korlátaival), milyen nyelven hangzik el hát az első mondatban az Oroszország szó? A finn nyelvű mondatban nyilván nem finnül. Mivel a magyar fordításban magyarul szerepel, feltételezhetően az olasz eredetiben Russia volt. Vagy talán Rossia (Россия) lett volna, csak a fordító nem ismerte fel, hogy meg kellene őriznie az orosz alakot?

Végképp zavarba ejtő az Ilmával kapcsolatos jelenet folytatása:

– És amikor rossz idő van, lehet azt mondani, hogy rossz az Ilma?

Valószínűleg ilyet még nem mondott neki senki.

– Persze! – válaszolta meglepetten. – De az Ilma név elsősorban azt jelenti: szabadság.

A finnül nem tudó olvasó valószínűleg csak néz: ha rossz a levegő, akkor rossz az idő? Igen, ez tényleg így van. Bizonyos kifejezéseben az ilma ’időjárás’ jelentésben használatos: pontosan az olyan kifejezésekben, amelyek azt jelentik, hogy milyen az idő. Csakhogy kinek jutna ilyesmi eszébe, ha már nem beszélne egy nyelvet, ahol az időjárás kellemes vagy kellemetlen volták az egyébként ’levegő’ jelentésű szó segítségével fejezik ki? Nyilván senkinek.

A fenti jelenetben a finnül tudók sem maradnak megleplepetés nélkül: valójában az ilma annyira jelenti azt, hogy ’szabadság’, amennyire a ’levegő’ (vagy az ’ég’, a ’tenger’,  a ’madár’) jelentésű szó bármelyik nyelvben jelentheti. De vajon mennyire megbízhatóak egyébként a finn nyelvre vonatkozó információk?

Finnom részletek

A regényben megjelenő finn nyelvi és történelmi adatok alapjában véve helytállóak, néhány furcsaságot mégis meg kell említenünk. A regény végén egy sebesült hallucinációiban megjelenik egy finn falu, Mustamaki. Ez azonban elég furcsa falunévnek, hiszen ’szerecsenmaki’-t jelent – még annak tudatában is csodálkozhatunk, hogy Finnországban Négerfalu is van. Valójában persze a karjalai Mustamäki ’feketedomb’ településről van szó, mely Pétervártól csupán 65 kilométerre fekszik.

Talán elgépeléssel van dolgunk az alábbi részletben:

Szerelmeim más helyszínekhez kötődnek, a Pohjoissanta mögötti utcákon zajlottak, a Kruununhaka és a Tervasaari között [...]

Kruununhaka (Korona-legelő) és a Tervasaari (Szurok-sziget) könnyen azonosítható, de mi lehet a Pohjoissanta? Minden bizonnyal a Pohjoisrantáról (Északi part) van szó.

Néhány finn szó jelentése a regényben tévesen van megadva. Tévesen szerepel a regényben, hogy a Kalevala-énekeseket runoilijiáknak hívnák: ez a szó egyszerűen ’költő’-t jelent. A Kalevala-énekesek elnevezése runoi vagy  runonlaulaja: az előbbi azonban inkább ’sámán, javas, vajákos’ jelentésben használatos, az utóbbi szó szerint ’runoénekes’-t jelent (a runo a kalevalai vers, de a mai nyelvben már általános ’költemény’ jelentésben is használják). A regény szerint a laulua azt jelenti, ’énekelni’, illetve ’elbűvölni’. A valóságban ez a laulu ’dal, ének’ szó ragozott alakja. A szerző bizonyára a laulaa szóra gondol, amely valóban ’énekel, dalol’ jelentésű, ám ’elbűvöl’ jelentése kb. annyira van, amennyire bármely nyelv ’énekel, dalol’ jelentésű igéjének. A tietää a regény állításával szemben nem azt jelenti, hogy ’megismerni’, hanem azt, hogy ’tudni’.

A regény szerint az itä jelentése ’kelet’, a kaakkoé ’az a pont, ahol felkel a nap’. Ezzel szemben a kaako jelentése ’délkelet’, és eredetileg azt az irányt jelöli, ahonnan a vándormadarak visszatérnek. A napfelkeltével legfeljebb a ma ’északkelet’ jelentésű koillinen hozható összefüggésbe, ennek töve, a koi  használatos ’napkelte, hajnal’ jelntésben

Téves az az állítás is, hogy a finn Raamattu ’Biblia’ jelentése eredetileg ’nyelvtan, grammatika’ lett volna. A szó valójában az orosz грамота [gramota], mely eredetileg ’írás, levél, szöveges dokumentum, oklevél’ jelentésű volt, de ma ’írni-olvasni tudás’ jelentésben is használatos. A finnben bizonyára ’írás(mű)’ jelentésben került (az észtben a mai napig ’könyv’ jelentésben használják), és mint kiemelt írásmű és könyv végül a Biblia nevévvé vált.  Ennek forrása valóban a görög γράμματα ’írás, irodalom’, mely – akárcsak a γραμματική [grammatiké], azaz ’grammatika, nyelvtan’ – a γράμμα ’(írott) sor’ szóra vezethető vissza. A γράμματα azonban sosem jelentett ’nyelvtan’-t.

Ha már a nyelvtannál tartunk: olvashatunk arról is, hogy a sampo ’szampó, csodamalom’ szónak „kissé furcsa többes számú partitivusa van”. Nos, a valóságban a sampo szó említett alakja meglehetősen szabályos: sampoja (a -j- a többes szám jele, az -a az eset ragja), és a szó az egyik legáltalánosabb ragozási típusban tartozik.

A főhős és Ilma sétáját leíró jelenetben a következőket olvashatjuk:

A kihalt és sötét Mannerheimin mentén fenyegetően magasodtak a fekete épülettömegek.

Ebben az esetben Helsinki egyik fő útvonaláról, a Mannerheimintiéről, azaz a Mannerheim útról van szó. A Mannerheimin a szó birtokos esetben álló alakja, és semmi nem indokolja, hogy a magyar (illetve bizonyára az olasz) szövegben így forduljon elő.

Zavarba ejtő az alábbi kijelentés is:

– Esztergályos volt, tudja, és jó helye volt. Itt, a közelben, Abloynál, a lakatosnál.

Az Abloy annyiban „lakatos”, hogy valóban zárakkal, lakatokkal foglalkozik – csakhogy nem kisiparos, hanem egy jelentős cég. Vajon az Elzettet neveznénk lakatosnak? Aligha.

Fura jelenség, hogy a főhős a Kalevalát olvasgatva a rímeket csodálja: a Kalevala formája ugyanis nem rímes.

Egyértelműen a magyar fordítás furcsasága az evezőszög szó: az a Google szerint az interneten csak kétszer fordul elő (ebből is az egyik egy szójegyzék). Evezőszeg alakban több találat van rá, de csupán szótárakból. Feltehetően az evező villájáról van szó.

Hinni vagy nem hinni?

Könyvekről olvasna?

További könyvismertetések a nyesten!

Mindezekből látszik, hogy míg a regény Finnországa és finn nyelve nem csupán a fantázia szüleménye, a regényben olvasottakat nem szabad készpénznek venni.  És akkor még nem beszéltünk Koskela lelkész előadásairól, melyek egyértelműen áltudományos szövegek, és a magyar olvasónak is bizonyára ismerősnek tűnnek:

[...] a többi nyelv jelentések ideiglenes állványzata. A finn nyelv nem, az nem kitalált nyelv. A mi nyelvünk hangjai ott voltak körülöttünk, a természetben, az erdőben, a tenger hullámverésében, az állatok beszédében, a hópelyhek neszezésében. Összegyűjtöttük ezeket a hangokat, és kiejtettük őket.

Vagy:

A mi nyelvünkben minden mondat megáll önmagában, más nyelveken szükség van szövegkörnyezetre, hogy létezni tudjon, különben semmit sem jelent.

Ezek nyilván a szereplő jellemzésére szolgálnak, az író maga sem hisz bennük. Valójában hasonló a helyzet az egész történettel. A trieszti kikötőben talált ember történetét a hajóorvos a hátramaradt naplófeljegyzésekből alkotja meg: ezekről maga is beismeri, hogy kuszák, töredékesek. Valójában tehát a történet nem is az ismeretlen férfiról szól, hanem a hajóorvosról, aki saját maga identitását keresi a másik történetében. A regényt ennek tudatában kell értelmeznünk. Sajnos a tévedéseken ez az értelmezés sem segít.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése