A kötet szerzői – köztük a budapesti International House egyik vezetője és tanára, Steve Oakes – a napokban vették át a nagy presztízsű brit királyi díjat, a Duke of Edinburgh English Language Book Awardot a londoni Buckingham palotában. Az MTI-Press Steve Oakes véleményét kérdezte arról, hogy milyen a jó nyelvkönyv, és milyen változást hozott a nyelvtanításba a multimédiás oktatás.

Az ESU honlapjáról kiderül, hogy az 1971-ben alapított díjat évente adják át: a frissen megjelent nyelvkönyvek közül a legkiválóbbnak ítéli oda egy szakmai zsűri. A kitüntetést a hatrészes Speakout nyelvkönyvcsalád alkotói – Antonia Clare, Frances Eales, Steve Oakes és JJ Wilson, valamint a Pearson kiadó szerkesztőségi igazgatója, Jenny Colley – Edinburgh hercegétől vették át.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A kiadó a Speakout legfontosabb erényei között emelte ki, hogy az autentikus nyelvtanuláshoz készült a „21. századi” felnőtt nyelvtanulók számára, és a szerzők szakértő munkáját kiváló minőségű BBC DVD-, illetve letölthető videó podcast anyagok támogatják.

Az ESU zsűrije szerint a Speakout „egy korty friss levegő, egy regény, a tanulás ötletes és kortárs megközelítése sikeresen integrált média tartalommal”. Változatos, izgalmas és motiváló gyakorlatokat kínál, amelyeket bármely iskolában és tanulócsoportban használni tud a tanuló és a tanár is. Az önálló tanulást is támogatja, de kitűnő forrásként forgatható a tanításhoz is – méltatta a testület.

Magával ragadta Budapest

A Speakout egyik szerzője, Steve Oakes a kilencvenes évek elején került Magyarországra.

– Amerikában nőttem fel, de sohasem éreztem ott jól magam. A nyolcvanas években a filmszakmában dolgoztam, ez tette lehetővé, hogy utazhassak. Gyártásvezető, vágó és kellékes is voltam, reklámokon és dokumentumfilmeken dolgoztam – idézte fel. – 1985-ben három napra érkeztem Magyarországra, és ma is emlékszem a látogatásom minden pillanatára. Azért különösen érdekes számomra, mert előtte fél évet olyan egzotikus helyeken töltöttem, mint Kína, India és Thaiföld. Mégis Budapest fogott meg. Véletlenül jöttem, de azonnal magával ragadott ez a hely.

Elmondása szerint 1988-ban New Yorkban kezdett angolt tanítani, majd 1989-ben Japánban folytatta. 1990-ben tanított az International House (a világ egyik legjelentősebb nemzetközi nyelvoktató hálózata) egy kurzusán Londonban, majd visszatért Japánba, és az IH-n keresztül keresett munkát. Akkor már jól beszélt franciául is, ezért Franciaországra gondolt, de azt mondták neki, hogy ott nem könnyű elhelyezkedni amerikaiként, és Budapestet vagy Krakkót ajánlották. Mivel egy kicsit már ismerte Budapestet, a legjobb barátja Bécsben lakott, és sok ismerőse élt Romániában, ide jött 1991-ben.

– Japánból érkeztem vonattal, szilveszter éjszaka – emlékezetett vissza. – Az első International House, a korábbi budapesti intézmény igazgatója várt az állomáson. Nem örült, mert elrontottam a szilveszterét, de ma is a legjobb barátok vagyunk. Azóta itt élek, és szeretek itt lenni. Rögtön tudtam, hogy ez a helyem, ez a nekem való élet, a nekem való hangulat. Nem fordult meg a fejemben, hogy elmenjek, ha olyan helyen telepedtem volna le, ahol könnyebb dolgom van, az nem tetszett volna. Magyarországon ilyen értelemben továbbra is kicsit kalandos maradt az életem.

– A gyártásvezetéstől a tanításig elég nagy a lépést kellett megtennie. Miért döntött így?

– A filmezés nem okozott örömet, nem találtam elég emberközelinek. A nyolcvanas években kerestem valami mást. A nyelvtanulást viszont szerettem. Kezdtem rájönni, hogy a nyelvek révén lehet belső utakon utazni, kapcsolatot teremteni másokkal. Élveztem, hogy beszédbe tudok elegyedni külföldön az emberekkel: ez volt nekem az igazi kaland. Amikor még a filmszakmában dolgoztam, egy producerem felesége, aki maga is tanított, rábeszélt, hogy próbáljam ki. Beültem megnézni egy órát, és azonnal tudtam, hogy ezt akarom csinálni. Rengeteg ötletem volt, és mind ki akartam próbálni. Kevesebbet kerestem vele, de könnyű volt a döntés.

A kommunikáció vágyának felébresztése a legfontosabb a nyelvtanulásban.

– A könyvírásban a folyamat érdekelte, említette meg a Speakout születésével kapcsolatban, a tanításban is maga a folyamat vonzza?

– Amikor valaki elkezd nyelvet tanulni, él benne egy homályos kép arról, hogyan fog beszélni. De sokan nem foglalkoznak azzal, hogy milyen út visz odáig. A legtöbb embernél nem reális cél, hogy anyanyelvi szinten tudjon egy idegen nyelvet, de erre nincs is szükség. A nyelvtanulás emberi folyamat, mindenkinek ki kell találnia, hogyan tanuljon. Ez némiképp önismeret kérdése. Amit én tanárként javasolok, az csak lehetőség, ötlet, de nem biztos, hogy mindenkinek jó. Ha azt hallom, nyelvtanítás, akkor arra gondolok, nyelvtanulás. A tanár legfontosabb dolga, hogy motiválja a tanulókat, és megértse a folyamatokat: hogyan tanul valaki nyelvet, mi akadályozza, miért nem szólal meg egy éven keresztül, miként lehet ezen átlendíteni. Ehhez az embereket kell ismerni, ez nem nyelvtudás kérdése. Azért szeretem a tanítást, mert abban leképeződik az összes emberi viszony, nem csak az ismeretátadás mechanikus folyamatáról szól.

– A nyolcvanas évek végén indult a tanári pályafutása. Azóta hatalmas változáson esett át a tanítás és a tanulás folyamata is. Mi jellemzi ezt a változást a hagyományostól a szuper-multimédiás oktatásig?

– Két óriási változást emelnék ki. Az egyik, hogy a tanulni vágyó egyén került a középpontba. Nyilvánvalóvá vált, hogy ha 5-10-40 tanuló van egy csoportban, ők nem egyformák, és nem is lehet ugyanúgy tanítani őket. Elérkezett az autonóm tanulás kora, ám két problémával is meg kellett küzdeni: egyfelől ebben a tanárok nem voltak elég felkészültek vagy érdekeltek, másrészt a tanulók ragaszkodtak ahhoz, hogy a tanár mondja meg, mit és hogyan csináljanak. A másik változás abból fakadt, hogy kiderült, mekkora szerepe van a kommunikációs készségek fejlesztésének a nyelvtanulásban. Az említetteknek megfelelően formálódtak át drámai módon a tankönyvek is. A nyelvtanításban pedig a kommunikáció fejlesztésére helyeződött a hangsúly.

Megemlítette, hogy a Kaliforniai Egyetemen a hatvanas-hetvenes években tesztelték a spanyol ajkú bevándorlók nyelvtudását. Azt találták, hogy akik elméletileg fel voltak készülve nyelvileg, hiába ismerték a nyelvtant és töltötték ki helyesen a teszteket, az órák anyagából, az egyetem mindennapi életéből semmit sem értettek, ha nem alakultak ki a kommunikatív kompetenciáik.

– Én három hónap alatt úgy tanultam meg franciául, hogy minden hétvégén stoppoltam, és mindig ugyanazokba a beszélgetésekbe bonyolódtam a kocsiban ülőkkel – mesélte. – A harmadik alkalommal már mindent tökéletesen érettem, és válaszolni is tudtam az ismétlődő kérdésekre. Mikor Magyarországra jöttem, akkor is minden szabadidőmet az utcán töltöttem, és feltettem ugyanazokat a kérdéseket: hol a Széna tér, hol a parlament... Öreg hölgyeket szólítottam meg, mert nekik rengeteg az idejük, és meghallgattam, mit mondanak. A nyelv számtalan rétegét és változatát így lehet felszedni. A kommunikáció vágyának felébredése, felébresztése a legfontosabb a nyelvtanulásban.

Nemcsak tankönyv, hanem kurzus is

– Milyen a jó nyelvkönyv?

– A Speakout a nemzetközi piacra készült. Nem tudom, hogy kik használják majd mondjuk Lengyelországban, a lényeg az, hogy működjenek a leckék, és a tartalom lekösse az embereket. Emellett fontos az is, hogy a tanár könnyen tudja kezelni, egyszerű legyen számára a felkészülés, és ahhoz sok támogatást nyújtson. A Speakouthoz nem kell kiegészítő anyagot keresnie, ugyanakkor a nyelvtan is szerepel benne. Sok embert ismerek, aki ebből tanít már, és nincs szüksége tanári kézikönyvre. A Speakout esetében nemcsak tankönyvről beszélünk, hanem kurzusról is. Rengeteg olyan anyagot kap a tanuló, amelyhez interaktív módon csak ő fér hozzá. Ez az egyre divatosabb blended learning, a kevert tanulás alapja, amely a hagyományos tanulást ötvözi a multimédiás tartalmakkal. És még egy jelentős különbséget említhetek: a BBC kifejezetten a tankönyvhöz készített multimédiás DVD-jét és videó podcast anyagát, amely lehetővé teszi, hogy a nyelvet tanulók – akár kezdő szinten, a legkisebb szókinccsel is – átélhessék a mindennapi kommunikáció élményét, fejleszthessék beszédkészségüket, és lehetőségük legyen a kommunikációban való részvételre. Ezekben az anyagokban ugyanis az élő, valódi nyelv jelenik meg.

– Volt-e valamiféle előképe a Speakoutnak?

– Nem volt előttünk konkrét példa. De úgy gondolom, ha az ember nyelvkönyvet ír, érdemes ismerni az összes többit. Szerintem sok mindenből lehet tanítani. Rugalmas vagyok, mert úgy állok hozzá, hogy valójában emberekkel foglalkozom, és nem anyaggal. Szeretem a kihívást. Négyen dolgoztunk a Speakout-sorozaton, összesítve 70-80 évi tanítási gyakorlat áll mögöttünk. Sokat tanítottunk, és tanárképzéssel is foglakoztunk. Figyeltük, hogy mi működik, és hogyan működik. A könyvet most próbáljuk ki a tanfolyamokon. Nem „nyomom”, de ha bejön az embereknek, hajrá.

– A kurzus mind a hat szintjének tankönyvét kiadták már?

– Eddig négy szint jelent meg, mert a tankönyvcsaládoknál mindig az első, vagyis a kezdő és az utolsó, azaz a felsőszintű nyelvtanító kötetet adják ki a legkésőbb, mivel azokra a legkisebb az igény. Ezek januárban jelennek meg.