A reneszánsztól a felvilágosodásig tartó neolatin kultúra magyarországi képviselőivel és műveivel foglalkozott az a háromnapos konferencia, amely csütörtökön kezdődött Szegeden – mondta el az egyik szervező, Kasza Péter, a Szegedi Tudományegyetem adjunktusa az MTI-nek. Ebben az 1300-as évek elejétől az 1700-as évek végéig tartó fél évezredben az európai kultúra közös nyelve a brit szigetektől Erdélyig, Skandináviától Dél-Itáliáig javarészt a latin volt.

Létezett egy közös európai kulturális elit, amelyet az egységes antik-keresztény alapok és a klasszikus európai kultúra közös nyelve, a latin szorosan összefűzött. Körükben egy ma már elképzelhetetlen kétnyelvűség uralkodott. Mi több, a költők, tudósok kulturális témákban gyakran jobban ki tudták fejezni magukat latinul, mint az anyanyelvükön. Ennek az elitnek szerves részeként, a nagy közös európai szellemi tér egyenrangú szereplőiként alkottak évszázadokon át a Kárpát-medencében élő írók, tudósok is – fejtette ki a kutató. A közös nyelvnek köszönhető nem csak az, hogy akkoriban a magyar szellemi elit otthonosan mozgott a nyugati kultúrában, de az is, hogy az európai elit nyelvi nehézségek nélkül ismerhette meg a magyar alkotásokat – fűzte hozzá.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A 19–20. századi magyar költészet legkiválóbb értékeivel is csak vajmi kevesen lehetnek tisztában a nyelvhatárokon túl, ezzel szemben a latinul író Janus Pannoniust, Mátyás király kortársát a 15. század második felének egyik legkiemelkedőbb európai humanista verselőjeként tartották számon – emelte ki Kasza Péter. A nemzeti nyelvek előtérbe kerülésével a latin nyelven írott művek fokozatosan kiszorultak és mára szinte eltűntek az irodalmi kánonból, holott nélkülük csak részleges képet kaphatunk a megelőző századok műveltségéről. Ezen próbálnak változtatni a neolatin filológia művelői – jegyezte meg a szakember.

Magyarországon például a 15. század végéig az irodalmi alkotások 90 százalékát latin nyelven írták. Az arány a következő évszázadban kezd a reformáció nyomén a magyar javára billenni. Igaz, hogy a 16. század végén Balassi Bálint már kizárólag magyarul versel, ám még a szigetvári hős dédunokája, Zrínyi Miklós 17. század második felében írt prózai műveiben is természetes, hogy a szerző magyarról latinra vált és mintha erről meg is feledkezne, oldalakon át ezen a nyelven fejti ki gondolatait – mondta a kutató, aki emlékeztetett arra is: Magyarországon egészen 1844-ig a latin volt a hivatalos nyelv.

Az idei szegedi neolatin konferencia a két évvel ezelőtti hasonló rendezvény folytatása. Akkor a humanista történetírásról és a 18. századi szépirodalomról szóltak az előadások, héten a 15-18. századi magyarországi latin nyelvű tudományos irodalommal foglalkozott az ország számos egyeteméről, kutatóintézetéből érkező 29 előadó. Külön szekciókban vizsgálták a korszak asztrológiai, poétikai, teológiai, orvosi, történeti és politikai tudományos irodalmát.

Az egyik előadás például a 17. századi radikális pacifizmus eszmekörét járta körül. E szerint a keresztényeknek nemcsak támadó, de még védekező háborút sem szabad folytatniuk, ami a török háborúktól szenvedő Kelet-Közép-Európában különösen ellentmondásos fogadtatásra számíthatott.

A természettudományos szekcióban több előadás foglalkozott a szinte egész neolatin korszakban nagy népszerűségnek örvendő csillagászattal és asztrológiával, amelyek fokozatos szétválása erre az időszakra tehető. A korszak kezdetén Mátyás király még jelentősebb döntései előtt konzultált udvari asztrológusaival, hogy az előjelekről tájékozódjon. Ma már ugyan az asztrológia nem minősül egzakt tudománynak, művelődéstörténeti jelentősége mégis felbecsülhetetlen. A maga korában a kulturális közbeszéd egyik mindenki által értett, használt része, „slágertéma” volt, és így a magas kultúra egyik építőeleme is. Ha azonban a régi műveltség egy ilyen rétege feledésbe merül, akkor egy egész korszak kultúrájának, máig érvényes irodalmi és képzőművészeti teljesítményeknek értelmezése, befogadása is szegényesebbé válik – emelte ki a szakember.

A konferencián két történeti szekció is működött: az egyikben a dokumentumokra támaszkodó, forráskritikával dolgozó, mindinkább tudományos igényű történeti irodalmat vizsgálták, köztük a legelső magyarországi várostörténetet, mely Szombathely krónikáját dogozza fel. A másik szekció viszont az eredetmítoszokhoz, legendákhoz kapcsolódó, inkább az antikvitás mintáit követő történeti irodalomra koncentrált. A Medicina-szekció előadásai az orvostudomány fejlődési állomásait vizsgálták: hogyan válik ki az emberi testet és betegségeit a klasszikus ókori, középkori szövegek és tekintélyek alapján tárgyaló ismeretanyagból a valódi, kísérleti, tapasztalati alapokon nyugvó természettudomány.

A poétikai szekció egyik érdekes előadása egy 18. századi magyar solymászati tankölteményről szólt, szerzője Európában szinte egyedülálló módon versben dolgozta fel mindazt, amit középkor és a kora újkor talán legnépszerűbb, fejedelmi sportjáról tudni érdemes. Ráadásul a solymászatnak Magyarországon különleges rangja volt, miután ezt a nemes ragadozót az Árpádok óta totemállatként tisztelt turul madárral rokonították.

Forrás: Wikimedia Commons / RazzaM / CC BY 2.0

Kasza Péter elmondta: a rendezvény célja a neolatin tudományterület magyarországi eredményeinek szisztematikus bemutatása volt. A távlati tervek szerint a konferenciasorozat idővel megteremtheti azt a tudásbázist, amelyen a magyarországi neolatin kultúra mindeddig hiányzó tudományos összegzése is elkészülhet. A konferencia helyszínválasztását az indokolta, hogy az országban egyedül Szegeden folyik egyetemi keretek között neolatin képzés – fűzte hozzá a szegedi klasszika filológia és neolatin tanszék oktatója.