@El Vaquero: Ha a célok között van, hogy "maga tegye zsebre az egész hasznot", akkor annak vannak jogi és adózási vonzatai. Ha nincs, akkor ez mindegy, de plusz energiabefektetés nélkül továbbra más marad az olvasókhoz való eljuttatás lehetősége mint egy ismert kiadóval. Az ISBN szám nem gond. De persze tőlem bárki nekiállhat maga kiadni és terjeszteni a műveit.

@tenegri: nem igazán értem, hogy milyen jogi és adóügyi vonzatai vannak. Szerintem ISBN számot nem csak kiadó tud létrehozni. Máshoz sem értem, hogy mire kell a kiadó. Azon kívül, hogy az ember elmondhassa, hogy kiadó adta ki a munkáját. A marketing az oké, de itt most tudományos írásokról volt szó, azoknak nem nagyon kell marketing, mert a szakemberek rátalálnak, meg idézgetik.

@El Vaquero: " Nincs rászorulva a kiadókra, saját maga írja, lektorálja, szerkeszti, tördeli, designolja a könyveit [...] van weblapja is, ahol publikálni tudja, tudna rá készíteni egy webboltot"

A szerkesztésen, lektoráláson, tördelésen és nyomdai ügyintézésen túl (amiből egyes esetekben sok minden a szerzőkre hárulhat) a kiadókra jórészt a terjesztés és a marketing miatt van szükség. A "felteszem egy honlapra" dolog csak ritka esetben elég bármire is, mindegy, hogy e-bookról vagy nyomtatott kiadványról van szó. Önmagában ettől senki nem fogja se megnézni, pláne megvenni - ahhoz, hogy működjön, komoly energiabefektetés kell és még jogi, adóügyi és adminisztrációs vonzatai is vannak. Aki ráér ezzel foglalkozni, próbálkozhat, de nem mindenki ér rá erre vagy van kedve hozzá. Ettől persze számos kiadó mai gyakorlata még nem lesz szimpatikusabb.

@El Vaquero: na, jó, hogy írok erről, mert most látom csak, hogy a 45 eurós könyvre (English PronunciationS) a szállítási díj Albionba újabb 14 euró, szóval ennyit nem ért meg. Viszont találtam közvetlenül a kiadó oldalán egy olyan opciót, hogy vásárlás pdf-formátumban 28 euróért, így megállt a cech ~8700 ropogós magyar Matolcsy-valutánál, és így szállítási díj sincs. Már mondanám is, hogy fejlődnek ezek a spagettizabálók, de azért túlzás lenne, mert a kiadó oldala és webboltja csak olaszul van, izzott rendesen a webfordító, leszokhatnának erről, idegesítő volt mindenfél i tutti frutti della spedizone indirizzo felügyelő vagy mi a rák között bolyongani. Aztán ilyeneken izmolt az oldal, hogy adjak meg postai címet (minek, úgyis webes linket ad a vásárlás végén, nem kézbesítik ki postai csomagban) és adószámot (???) a számlázáshoz, mintha közük lenne hozzá. Aztán meg csak PayPalt fogadott el végül, a VISA kártya opció szürke maradt. Azért ezekre rágyúrhatnának, ha pénzt akarnak keresni.

@tenegri: bár ahogy nézem, 2013 körül Canepari kiadót váltott, a német Lincomról az olasz Aracne lett a kiadója, és újra kiadta ott a könyveit. Így már az a könyv, ami a Lincomnál 180-210 euró volt, újranyomásban 45-ért is megkapni, ami még mindig drága, de azért jóval megfizethetőbb (egyiket meg is fogom rendelni, bár azért szívom a fogam, mert ez is baromi drága egy olyan csóró migráncs állampolgárnak, mint én).

Egyébként Canepari jobban járt volna, ha e-bookban publikál, és maga tette volna zsebre az egész hasznot, és jóval olcsóbban tudná adni ugyanazt, talán többen is vennék. Nincs rászorulva a kiadókra, saját maga írja, lektorálja, szerkeszti, tördeli, designolja a könyveit (régebbi Mac-en, Adobe InDesign és Illustrator kombóval, még a fontja is saját készítés, amit használ), senkinek nem enged beleszólást a tartalomba, kinézetbe, van weblapja is, ahol publikálni tudja, tudna rá készíteni egy webboltot. Mindegy, csak nem értem, hogy miért éri meg valakinek egy olyan kiadónál kiadni bármit is, aki csillagászati, versenyképtelen áron adja csak ki, kapásból az ára elriasztja még azokat is, akiket érdekelne a téma. Ahogy nézem, Wells English Accents könyve sem olcsó, pedig 35 éves könyv, de kötetenként 40 fontba kerül, 120 font a három kötetért összesen, nagyon nem normálisak ezek, nekem is adhatnának abból, amit szívnak. Ezek a kiadók csak nagyon amatőr íróknak érik meg, mert nekik fontos, hogy kapjanak lektorálást, meg nyomdai minőségben tördelést, és ne átnézetlen, helyesíráshibás, wordös hulladékot tudjanak csak publikálni, aminek legfeljebb amatőr házidolgozat benyomása lesz. Ámbár a Word-minőség is elég lehet sok eseben, mert ugyebár sok ember telefonon, táblagépen és e-könyvolvasón olvas már, és ott nem fontos a tördelés, hiszen a prc, mobi, stb. e-könyvformátumok újratördelik a szöveget a képernyőn, ahogy a böngésző is a HTML-t, szóval ilyenkor is csak legfeljebb a lektorálás jön jól.

@jan: "az, hogy egyes kutatók egy-egy cikket megvegyenek, tudtommal elég ritka"

Nem is értem, hogy miért adják 20-30 dollárért a cikkeket. Ha kb. 1-5-ért adnák, már elég sokat vettem volna, így meg egyet sem. Ki tudja miért jobb a kiadónak a 30 x 0db, mint pl. a 3 x 15 db ez... Konkrét számításaim és adataim persze nincsenek, de gondolom így jobban eladhatónak vélik a nagy előfizetési csomagokat.

"Végül, állítólag, olyan is van, hogy a kutatók, akik egy adott szakterületen belül jellemzően személyesen ismerik egymást, priviben elküldözgetik egymásnak a fizetős cikk pdf változatát."

Ez mindig is volt, csak régebben a különnyomatokkal ment.

"Meg olyan is van, hogy a kutatók a honlapra felteszik a cikk draft változatát, és azzal elvileg nem sérül a copyright, de mégis gyorsan eljut az érdeklődökhöz a cikk."

Van, aki nem szívbajos és kiteszi a végleges változatot is :) A nem végleges (publikált) változatokkal az szokott lenni a probléma, hogy elolvasni ugyan el lehet, de hivatkozni rá már kevésbé elegáns (és nem is növeli a szerző "szabályos" hivatkozásainak számát).

@El Vaquero: "Nálam egyébként a csúcsot Canepari tartja az átszámolva 40-80 ezer forintos könyveivel. Nem tudom, hogy ez a drágaság az ő pénzéhsége, vagy a LINCOM GmbH kiadójé, de mindent visz."

Nem szokatlanok az ilyen árak, van egypár kiadó, ami szívesen elkér többszáz eurót egy-egy könyvért (ami vhol érthető is, ha a világon kb. 5 embert tudnék felsorolni, akit érdekel a konkrét téma). Hogy a szerző kap-e pénzt, azt kiadója és könyve is válogatja, teljesen bevett, hogy nem kap. Nyilván a Lincomnál is lehetnek különbségek, bár közvetlenül tapasztalt esetben annyi járt a szerzőnek, hogy vmivel olcsóbban megvehette a saját könyve példányait.

@El Vaquero: Nem szoktunk, mert ahogy Irgun Baklav írja nagyon sok cikk megtalálható prepublication versionben (ami van, hogy egy kamera-redi verzió), vagy ír az ember a szerzőnek, vagy valakinek, aki hozzáfér.

@jan: "az, hogy egyes kutatók egy-egy cikket megvegyenek, tudtommal elég ritka."

Nem véletlen, mivel aranyárban mérik a cikkeket külön-külön. Ezek a kiadók általában mesterfokon alkalmazzák az árukapcsolás/árdiszkrimináció kifinomult technikáit.

Még egy komoly egyetemnek vagy egyetemi könyvtárnak is csak akkor lesz (éppen hogy) megfizethető a dolog a "cikkenkénti árat" tekintve, ha egyenesen folyóiratadatbázis-hozzáférést vesznek. (Persze a teljes ár ott is, sőt még inkább horror, de legalább nyugtathatják magukat azzal, hogy ezért cserébe sok száz folyóirathoz lesz hozzáférésük. Némi üröm az örömben, hogy ezeknek a 90%-ra amúgy baromira senkinek nem lenne semmi szüksége.)

Sok esetben esetleg vigaszt nyújthat, hogy adott fizetős cikkeknek ingyenes "working paperként" meg lehet találni a neten az előzmény-változatát, persze arról fogalmunk se lehet, hogy utána a lektorálási folyamat során mennyit módosult a cikk.

@El Vaquero: jellemzően intézmények (egyetem, kutatóintézet, könyvtár) szoktak előfizetni az egész folyóiratra, az, hogy egyes kutatók egy-egy cikket megvegyenek, tudtommal elég ritka.

Aztán egyre több az open access (ingyenes) folyóirat. Meg olyan is van, hogy a kutatók a honlapra felteszik a cikk draft változatát, és azzal elvileg nem sérül a copyright, de mégis gyorsan eljut az érdeklődökhöz a cikk.

Végül, állítólag, olyan is van, hogy a kutatók, akik egy adott szakterületen belül jellemzően személyesen ismerik egymást, priviben elküldözgetik egymásnak a fizetős cikk pdf változatát.

@szigetva: szoktatok ilyen 20-30 dolcsis cikkeket venni? Esetleg szakkönyvre és folyóiratokra is van keret? Már ha nem vagyok indiszkrét, de most, hogy felhoztad, kezd érdekelni.

A kiadó meg nem azért kér pénzt, mert hozzátett valamit, hanem a szerződésben, ami a szerzővel kötött, fel szokott lenni jogosítva, hogy többször is kiadja a cikket, és annyit kérjen érte, amennyit akar, akár a szerzőt nem is részeltetve az extra bevételben.

Nálam egyébként a csúcsot Canepari tartja az átszámolva 40-80 ezer forintos könyveivel. Nem tudom, hogy ez a drágaság az ő pénzéhsége, vagy a LINCOM GmbH kiadójé, de mindent visz.

@El Vaquero: Egy szakcikkért (amiért a szerzőnek, szerkesztőnek egy vasat nem fizettek) képesek 20-30 dollárt kérni. Ez akkor lehetne érteni, ha a kiadó bármit is hozzátett volna, de a nevén kívül jellemzően semmit.

@Fejes László (nyest.hu): ebben a fordított irányú megközelítésben is van logika, a gyakorlatban mégis az ellenkezője felől szokták közelíteni. Egyébként nekem nem is az a bajom, hogy fizetni kell érte, és nem kapunk mindent ingyen, hiszen ez nem is lehetséges, hanem hogy egyetlen cikkért is felszámolnak egy egész hetes előfizetési díjat.

@Fejes László (nyest.hu): ebben is van logika. Mondjuk más ilyen szempontból egy politikai napilap, ahol a tegnapi, pláne egy héttel korábbi újság már irreleváns, meg egy ilyen kulturális hetilap, ahol mondjuk egy könyvkritika, vagy pláne egy vers nem veszti el az érdekességét hónapok, akár évek múltán sem.

Azt hiszem, az mno (még régen) csinálta azt, hogy két hét késéssel tette ingyen elérhetővé a cikkeket.

@El Vaquero: Hát ez kicsit olyan, mintha a sört a közép-angliai mezőgazdasági vidékek házi brew-jaiként definiálnánk, aztán kijelentenénk hogy a sör egy nagyon egzotikus ital amit igencsak kevesen fogyasztanak :P