-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: "..„ké” milyen meggondolásból jelentene 'eszközt', abba bele se merek gondolni....2024. 11. 13, 10:55 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Metaforák helyett akkor mondd azt, hogy nt > nn. (Egyébként ezt se ...2024. 11. 13, 10:42 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 9 Gondolom félre értettél..: "....Csakhogy akkor a „keményebbé vált” volna" írt...2024. 11. 13, 10:06 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
egueguegueguegu-eguegueguegueguegu...
Az iskolában sok dolgot megtanítanak nekünk. Csak gyakran éppen azok az összefüggések maradnak ki, amiből meg is érthetnénk a tanultakat.
Azzal a ténnyel mindenki találkozik az iskolai tananyagban, hogy ahol a rokon nyelvekben szókezdő p van, ott a magyarban szókezdő f, és ebből arra lehet következtetni, hogy eredetileg a magyarban is p volt, ami aztán f-fé vált. Sokan még arra is emlékeznek, hogy erre többek között a magyar fej – finn pää, magyar fa – finn puu, magyar fazék – finn pata stb. példákat szokták hozni (persze ezeknél sokkal több van). Az azonban, hogy ez pontosan mit is jelent a nyelvtörténet szempontjából, csak kevesek számára derül ki.
(Forrás: Wikimedia Commons / Karelj /GNU-FDL 1.2)
Olvasónk, Kornél kérdéseiből is kitűnik, hogy bizony sok dolog összekavarodott a fejében.
Miért nincs „fina” szavunk a női szeméremtest megnevezésére? Olvastam arról, hogy a p~f átalakulás a magyar nyelv önálló életében sok szót érintett. Mivel a FU „puna” – ’haj, szőr’ jelentésben kiváló párhuzamot nyújt, így adódik a kérdés, hogy ha eltűnt a p az ősi szavak elejéről, akkor itt miért maradt meg?
Először is néhány terminológiai és jelölési kérdést kell tisztáznunk. A történeti nyelvtudomány nem az átalakulás, hanem a változás szakszót használja ilyen esetekben. Az ~ jel nem a változás, hanem az ingadozás jele: olyan esetekben használják, amikor egy adott nyelvállapotban két, különböző alakú szó – legalábbis az esetek nagy részében, vagy egy adott jelentésben – felcserélhető, pl. fel ~ föl. A „fordított kacsacsacsőrt” olyankor szokás használni, amikor nem a változásról, hanem a változás eredményeképp keletkezett hangról van szó. Pl. a f < *p azt jelöli, hogy azokról az f-fekről beszélünk, melyek p-ből keletkeztek. A nyelvi változás jele a > vagy a <, a „kacsacsőr” nyílt végén a kiinduló állapotot, a zárt végén az eredményt látjuk. Olvasónk tehát a p > f változásról kérdez. Ehhez hozzátehetjük, hogy az olyan adatok elé, melyet csak kikövetkeztettünk, de a nyelvemlékekben nem bukkannak fel, csillagot szokás tenni. Mivel ez a változás a nyelvemlékes kor előtt zajlott le, egészen precízen a *p > f változásról van szó.
Ami a konkrét kérdést illeti, olvasónk bizonyára nem arra gondol, hogy miért nincs fina szavunk, hanem arra, hogy a várható fina helyett miért pina van. Ezt a kérdést viszont nem igazán értjük, mert korábbi cikkünkben írtunk a pina szó eredetéről, és ott világosan megírtuk, hogy a szó finnugor eredeztetése nagyon is kétséges, és éppen hangtani okokból kifolyólag. A p kezdetű szavaink elvben nem lehetnek uráli vagy (finn)ugor eredetűek, hiszen az ősmagyar korban végbement a *p > f változás (illetve előtte kevesebb szóban a *p > b változás), így nem maradhatott olyan szó, mely p kezdetű. (Ebből következik, hogy mai p- kezdetű szavaink vagy jövevényszavak, vagy hangutánzó eredetűek.) Azaz ha lenne fina szavunk, azt boldogan mondanánk finnugornak, de a pinát nem mondjuk annak. (Legalábbis addig, míg nem találunk arra magyarázatot, hogy miért maradt meg kivételesen a p.)
Az oldal az ajánló után folytatódik...
S mi bizonyítja, hogy p~f átalakulás történt, s nem fordítva, egy [f]-et ejtő néptől kerültek át jövevényszavak a finnugor nyelvbe?
Ez a kérdés szintén nem világos, és arról árulkodik, hogy olvasónk itt is kever valamit. Először is tételezzük fel, hogy a finnugor alapnyelvbe (ezt így nevezik) bekerül egy olyan szó, amely f-fel kezdődik. Két forgatókönyvet kell feltételeznünk.
Az egyik lehetőség az, hogy a finnugor alapnyelvben nincs f – ezt feltételezik ma a kutatók –, és ekkor az átvett szóban az f-et valamire le kell cserélni (helyettesíteni). Erre több lehetőség lenne, de számunkra az egyetlen érdekes lehetőség az, ha ezt p-re cserélik. Innentől kezdve pedig ugyanott tartunk, mint az előbb: adott egy finnugor p, ami a magyarban később f-fé válik.
Mi van, ha azt feltételezzük, hogy a finnugor alapnyelvben mégis volt f? Ebből az következne, hogy ma nem csak a magyarban, hanem a többi finnugor nyelvben is f-et, nem pedig p-t találnánk ezekben a szavakban. Elvben ugyan elképzelhetőnek tarthatnánk, hogy nem a magyarban ment végbe a *p > f változás, hanem a többi nyelvben történt meg a *f > p változás, de ez ellen több érv is szól. Az egyik az, hogy furcsa lenne, ha több nyelvben egymástól függetlenül ugyanaz a változás menne végbe, míg egy nyelv megőrizné az eredeti állapotot. Másfelől míg a *p > f változásra számtalan példa van a világ más nyelveiből is (végbement a germánban is), addig a *f > p változás nagyon ritka. Tulajdonképpen csak úgy lenne elképzelhető, ha a nyelv beszélői összeolvadnának egy másik néppel, melynek eredeti nyelvében nincs f, és ez a nép úgy cserélne nyelvet, hogy közben az „akcentusa” megmaradna (ezt hívjuk adsztrátumjelenségnek). Tegyük hozzá: ha történik is ilyen nyelvcsere, nem törvényszerű, hogy ilyen változás is bekövetkezzen. Ezt a spekulációt tehát nem vehetjük komolyan.
Meg kell egyébként jegyeznünk, hogy azok a szavak, melyek még valamelyik alapnyelv korában kerültek be a nyelvbe, azok ugyanolyan ősi eredetűnek számítanak, és természetesen ugyanazok érvényesek rájuk, mint azokra a szavakra, melyekről nem tudjuk, hogy jövevényszavak lennének. Azt persze lehetetlen bizonyítani, hogy egy szó nem volt valaha jövevényszó, de a rokonság bizonyítására használt szavak többnyire olyanok, melyeket ritkán kölcsönöznek a nyelvek (pl. testrésznevek, alapvető természeti jelenségek vagy cselekvések nevei stb.).
(Forrás: Wikimedia Commons / Лобачев Владимир / CC BY-SA 3.0)
S miért van az, hogy akadnak [p]-vel kezdődő hangutánzó, hangfestő szavak, amelyek szintén nem alakultak át. Ha egyszer az önállóvá vált magyar nyelv megszabadult a FU szókezdő [p]-től, akkor miért nem végzett rendes munkát?
Olvasónk itt is félreérthet valamit. Nem arról van szó, hogy a hangutánzó szavak nem vettek részt a *p > f változásban, hanem arról, hogy később hangutánzással keletkeztek olyan szavak, amelyek elején ismét p állt. Az, hogy egy ideig nem volt olyan szó, mely p-vel kezdődött volna, nem jelentette, hogy az ilyen szavak tiltottak lettek volna – a jövevényszavak is megőrizték a szókezdő p-jüket. Olyan ez, mint hogy a magyarban egy ideig nem voltak á-ra vagy é-re végződő szótövek, ám az új jövevényszavakban lehetnek (burzsoá, püré, kávé).
Emellett azért meg kell jegyeznünk, hogy elméletben előfordulhat, hogy a hangutánzó szavak kimaradnak a változásból, ha még valóban hangutánzóként működnek, azaz jól érezhető hangutánzó jellegük (és jelentésük is közvetlenül a hang kiadására utal). Például ha ma indulna meg a magyarban a p > f változás, akkor könnyen lehet, hogy a peng kimaradna belőle, hiszen a *feng nem adná vissza a hangzást.
A lényeg a p~f átalakuláson van, ennek felemás volta piszkálja a csőrömet, a példákkal a kétségekre óhajtottam felhívni a figyelmet.
Reméljük, most már Kornél számára is világos, hogy semmiféle felemásságról nincs szó. Kétségek persze mindig vannak, de ezek egészen más jellegűek, mint amilyenekre ő gondol.