Hosszú a története annak, hogy miképpen vált a Washington a „legfeketébb” névvé. Az egész a rabszolgasággal kezdődött, majd éles kanyart vett a polgárháború után, amikor minden afroamerikai megkapta a jogot a vezetéknév méltóságára. Számos, még rabszolgasorban élő fekete már a jóval az Abraham Lincoln által 1863-ban kiadott Emancipációs nyilatkozat előtt választott magának vezetéknevet. A történészek szerint közülük sokan a szabadság kapuját elsőként megnyitó Washington előtti tisztelgésül vették fel ezt a nevet.

A színész Denzel Washington.
(Forrás: wikimedia commons)

Manapság számos fekete bőrű Washington él, akit ismeretlenül is afrikai-amerikaiként azonosítanak, de vannak fehér Washingtonok, akiket tévesen szintén feketének hisznek. Ezt ők gyakran diszkriminációként élik meg. És aztán vannak fehér és fekete Washingtonok, akik e nevet különleges – noha kissé komplikált – áldásként tisztelik.

George és a rabszolgák

George Washington bonyolult kapcsolatban állt a rabszolgaság intézményével. Apja halála után földtulajdont és tíz emberi lényt örökölt – a későbbiekben mindkét „vagyonelemet” jelentékenyen növelte. Az évek múlásával azonban ráeszmélt a szabad nemzet és a rabszolgaság között fennálló kiengesztelhetetlen ellentétre, ezért később az emberek leigázásának ellenfelévé vált.

„Mégis vagyonának alapját a rabszolgák képezték, nem mondhatott le róluk” – magyarázta Ron Chernow, a Washington: A Life (Washington élete) című új monográfia szerzője az AP hírügynökségnek.

A kor szokásainak megfelelően Washington nem volt rabszolganyúzó gazda. Elismerte a körükben kötött házasságokat, nem adta el egy-egy család tagjait egyesével. De meglehetősen keményen dolgoztatta őket. Mint elnök, utaztatta a rabokat philadelphiai rezidenciája és virginiai birtoka között, hogy kikerülje azt a törvényt, amely szerint fel kell szabadítani minden olyan rabszolgát, aki több mint hat hónapja pennsylvaniai lakos.

A first lady, Martha Washington cselédje, Oney Judge egyszer megtudta, hogy gazdasszonya el akarja őt ajándékozni egyik nehéz természetű unokájának, mire Judge eltűnt. Chernow könyve szerint ekkor Washington visszaélt elnöki hatalmával, és a pénzügyminisztérium segítségével próbálta elraboltatni a nőt új, New Hampshire-i otthonából. A terv azonban kudarcba fulladt.

„Washington skizoid életet élt. Elméletben és papíron ellenezte a rabszolgaságot, de elvakultan kerestette és üldözte saját szökött rabszolgáit” – állapította meg Chernow.

Életének utolsó éveiben Mount Vernon-i ültetvényén Washington azt mondta: „Ha semmi másért nem, már csak a rabszolgaság kiirtásáért is mindörökké magasztalhatjuk szövetségünk létrejöttét”. Hogy ezt mennyire komolyan gondolta, azt jól mutatja sajátos végrendelete, amely szerint mind a 124 rabszolgájának fel kell szabadulnia, amikor Martha Washington is meghal. Szintén elrendelte a fiatal feketék iskolázását, illetve, hogy sajátítsanak el egy szakmát. Vagyonának egy részét elkülönítette az idős és beteg volt rabszolgák számára.

És mégis: az eddigi 44 amerikai elnökből 12-en rabszolgatartók voltak.

Vonzások, választások

Közkézen forgó legenda, hogy a rabszolgák gazdáik nevét kapták születésükkor. Valójában még Washington rabszolgái közül is csak néhányan vették fel az elnök nevét, legtöbbjüket – legalábbis Mary Thompson történész kutatása szerint – csak egy néven tartották nyilván. Ennek ellenére sokuknak volt vezetékneve is, amelyeket azonban nem említenek a feljegyzések – egészíti ki ezt a megállapítást Henry Wiencek, az An Imperfect God: George Washington, His Slaves, and the Creation of America (Tökéletlen isten: George Washington, rabszolgái és Amerika megteremtése) című kötet szerzője.

Néhányan olyan nevet választottak maguknak, amellyel kifejezhették egy bizonyos közösséghez való tartozásukat. Ez lehetett egykori vagy későbbi gazdájuk ültetvényének a neve, amely bizonyos előnyökhöz és védelemhez juttatta viselőjüket a polgárháború idején. Gyakran legkorábbi ismert ősük nevét viselték vezetéknévként identitásuk megőrzésének érdekében.

Vezetéknevek ezenfelül még pillanatnyi ötlet alapján is születhettek. Booker T. Washington (1856-1915), a híressé vált felszabadított rabszolga, későbbi tanító, szónok, a fekete polgárjogi mozgalom egyik első harcosa önéletrajzában felidézte, hogy kisfiúként csak Booker néven ismerték az ültetvényen, egészen a beiskolázásáig. „Amikor a tanító megkérdezte tőlem, hogy mi a teljes nevem, nagy nyugalommal azt válaszoltam neki, hogy ’Booker Washington’” – írta. Azt nem árulta el, hogy miért ötlött eszébe éppen a Washington név. De az akkor még csak hatvan éve halott George Washington nagy tiszteletnek örvendett. Végrendelete „szórólapszerű” formában is megjelent, így nagyon sokan tudták, hogy felszabadította a rabszolgáit.

Vajon tényleg reményt jelentett a rabságból szabadult emberek számára az egykori elnök, és tisztelgésül vették fel a nevét? Valamiféle előnyt reméltek a névrokonság révén? Vagy az új hazájuk iránti tiszteletüknek adtak hangot a frissen megszabadultak?

Wiencek szerint nem tudhatjuk a választ, de a kapcsolat túlságosan is erős ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyhassuk.

„Sokkal több büszkeség és öntudat volt a feketékben az amerikai történelem során, mint amennyit sokan kinéznek belőlük. Keresték a lehetőséget, hogy amerikaiakká válhassanak” – érvelt Adam Goodheart, a Washingtoni Egyetem professzora, az 1861: Civil War Awakening (1861: a polgárháború ébredése) című könyv szerzője.

„Csak feltevés, hogy a vezetéknév a volt elnökre utalna – fogalmazta meg ugyanakkor kételyeit Tony Burroughs afroamerikai családfakutató, aki szerint a Washingtonok 82-94 százaléka volt fekete 1880 és 1930 között. – Amennyire én látom, ez véletlen egybeesés”.

Az „igazi” George Washington rabszolgái körében. (Junius Brutus Stearns festménye)
(Forrás: wikimedia commons)

Washingtonok számokban

Véletlen vagy sem, a számok ma is hasonlóan magasak. A Washington a 138. helyen áll az ezer leggyakoribb nevet felsoroló népszámlálási adatokra támaszkodó listán a 2000-ben végzett felmérés szerint. (A legfrissebb, 2010-es népszámláláskor nem ismételték meg ezt a statisztikát.) Az ezt a nevet viselők 90 százaléka – a 2000-es állapot szerint –, vagyis 146 520 személy fekete. Öt százalékuk (8813-an) fehérek, három százalékuk vegyes rasszból származik, egy százalékuk dél-amerikai, egy százalékuk pedig ázsiai vagy a csendes-óceáni szigetvilágból való. A második „legfeketébb” név a Jefferson 75 százalékkal, a Lincolnoknak azonban csak 14 százalékuk afroamerikai.

A Washingtonok többsége meglepődött, hogy neve nem száz százalékosan fekete. Mint sokan, a New York-i Shannon Washington sem találkozott még soha fehér névrokonnal. Nevéről szólva megjegyzi: „Az tükröződik benne, hogy milyen messziről érkeztünk. Nagyon valószínű, hogy az őseim rabszolgák voltak, akik ezt a nevet választották, vagy ezt a nevet kapták valakitől”. Shannon mindenesetre akkor is meg akarja tartani, ha majd férjhez megy. „Nem jó szó, hogy szeretem a nevemet, sokkal inkább olyan valaminek tartom, amit tisztelnem kell” – közölte.

A fekete Marcus Washington soha nem gondolkodott „beszélő” nevének eredete felől. Még akkor sem, amikor a túlnyomórészt fehér alkalmazottakat foglalkoztató William Morris ügynökségénél dolgozott. Csak akkor jutott először eszébe, amikor faji diszkrimináció miatt beperelte munkáltatóját. „Biztos vagyok abban, hogy az ügynökségnél sokan már a nevem hallatán tudták, hogy fekete vagyok, ez pedig automatikusan kiváltotta azokat az előítéleteket, amelyek miatt úgy gondoltam, hogy nem bánnak velem igazságosan” – magyarázta.

Egy 2004-ben a Chicagói Közgazdasági Egyetem által készített tanulmány szerint a „fehérnek hangzó” nevű – mint például Emily Walsh – munkakeresők 50 százalékkal több visszahívást kapnak jelentkezéseikre, mint egy olyan valaki, akit mondjuk Lakisha Washingtonnak hívnak.

És mi a helyzet azzal a nagyjából 8800 fehér Washingtonnal? Ők vajon mit tapasztalnak?

A 85 éves Larry Washington egészen az 1700-as évek Angliájáig vezeti vissza családfáját. (Nem leszármazottja George Washingtonnak, aki gyermektelenül halt meg.) Tapasztalatai az idővel változtak. Amikor New Jerseybe költözött 1962-ben, hogy egy ottani főiskolán tanítson, akkor telefonon érdeklődött lakások iránt. A válasz mindig az „éppen nem áll rendelkezésre semmi” volt. „Amikor személyesen megjelentünk, akkor mindjárt tengernyi ajánlatot kaptunk” – idézte fel. Ezért a gyermekeit arra tanította, hogy mindenhová személyesen menjenek.

Paul fia a hetvenes években egy Long Island-i cégnél dolgozott. Amikor megjelent az irodában, és kiderült, hogy fehér, a kollégái láthatóan megkönnyebbültek. A lakhatási gondokat ő maga is megtapasztalta a nyolcvanas években, de – mint mondja – manapság ez már nem fordul elő.

Jelenleg geológiát tanít egy egyetemen, és úgy találja, hogy a neve gyakran „előnyt jelent”, amikor egyes intézmények ritkaságnak számító fekete geológust keresnek – ő pedig mindannyiszor sérelmezi, amikor az intézmény csalódik fehér bőre láttán.

Paul gyermekeinek egészen mások a tapasztalatai. Huszonöt éves lánya angol nyelvet tanít külföldieknek, akik mindig örülnek, hogy találkoznak valakivel, akinek „igazán amerikai” neve van.

Amikor Paul bátyja, az ifjabb Larry a közelmúltban Japánban járt, a vámtiszt belenézett az útlevelébe, és felkiáltott: „Ó, mister Washington!”. „Udvariassága és számos meghajlása világosan érzékeltette, hogy úgy hiszi, egy nagyon fontos család tagja vagyok” – mesélte Larry.

Húga, Ida Seattle-ben állatorvos. Felnőttként sosem tapasztalta, hogy neve miatt hátrány érné. Ugyan férjnél van, de munkája során lánykori nevét használja.

„Nagyon különleges. Bizonyos büszkeséggel viselem” – közölte.

Talán az ő érzései zárják be a kört, amely a feketéktől indul – akik a legnagyobb fehér tiszteletére választották a  Washington nevet – egy olyan fehérig, aki szívesen viseli a „fekete” nevet.

„Mélyen megérint, hogy a felszabadult rabszolgák azonosulni akartak az amerikai hagyománnyal és az amerikai álommal. Ez nagyon erős állásfoglalás. Azt kell gondolnom, hogy George Washington nagyon elégedett volna, ha látná, hogy milyen sok fekete vette fel a nevét” – szögezte le a monográfiaszerző Ron Chernow.