Pilinszky János 1921. november 27-én született; ma lenne 91 éves. Születésnapja alkalmából bármelyik, saját tolmácsolásában elhangzó verse ünnepi élményt adna. A költő egészen különleges, magas, szinte nőies hangja, puritán, de mégis ünnepélyes versmondási stílusa még varázslatosabbá és lenyűgözőbbé teszi a nagy verseket. Érdekes az is, hogy az ő versmondása – persze, mint minden szövegmondás – is csak egy értelmezés a sok közül, mégis úgy érezzük (lehet: helytelenül), hogy az ő hangján igazabban szólnak a versei.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

További olvasni- és hallgatnivaló

Az [origo] interjúja Yonderboi-jal. A cikk oldaláról letölthető a teljes Egyenes labirintus című mix.

Az Alexei Aigui myspace oldala

Pilinszky János versei a YouTube-on

Pilinszky János versei a Magyar Elektronikus Könytárban

Ünnepi szövegértelmezésünkhöz azonban nem pusztán egy Pilinszky-verset választottunk a költő előadásában, hanem egy olyan 21. századi hangjátéki feldolgozást, amely még drámaibbá, még kézzelfoghatóbbá teszi Pilinszky szavait. Fogarasi László, ismertebb nevén Yonderboi 2003-ban készített a Petőfi Rádió Mixmag című sorozata számára egy hangjátékot Egyenes labirintus címmel. A mixben különböző irodalmi szövegek, túlnyomórészt versek szólalnak meg zenei aláfestéssel. Igen hangsúlyos szerepet kapott benne Pilinszky költészete: négy vers is felhangzik a költő saját előadásában; ezek közül most a mix zárását választottuk, amely tartalmazza az Egyenes labirintus és a Terek című verseket. A versekhez az Alexei Aigui zenéje szól. Hallgassuk meg! (A verseket a cikk végén olvashatják.)

Hogyan kerül egymás mellé e két vers? – Az életműben a két szöveg kronológiailag nincs távol egymástól. A mix címét is adó Egyenes labirintus 1971-ben jelent meg először; a Szálkák (1971–1972) című kötet Felelet című ciklusának utolsó előtti darabja. A második szöveg, ami egyben a mix záródarabja is, a Terek, néhány évvel későbbi, 1974-es; a Kráter (1974–1975) című kötet; Kráter című ciklusának egyik darabja. Tehát – kötetekben, ciklusokban gondolkodva – mégis azt mondhatjuk, hogy a két szöveg nincs közel egymáshoz. Ha valaki fellapoz egy Pilinszky-kötetet és abban ciklusok szerint olvassa a verseket, nem feltétlenül találja meg azt az igen szoros kapcsolatot a két vers között, amelyen a Yonderboi-mix hatása alapul. A szövegek a saját, kötetbéli kontextusukban más értelmezést nyernek, mint egymás mellé állítva.

Miért kerül e két vers egymás mellé? – Nem ötletszerűen és nem is csupán asszociációs kapcsolat van közöttük. A szoros kapcsolatot – a zenén és Pilinszky hangján kívül – az igen erős motivikus összefüggések adják; a továbbiakban ezeket igyekszünk felfejteni.

Forrás: Wikimedia Commons / Oast House Archive / CC BY-SA 2.0

Mind a két versben igen hangsúlyos a tér: már a szövegek címei is erre utalnak. A tér és a térélmény mindkét szövegben a fent és a lent, a felfelé és a lefelé (nézés vagy mozdulás) ellentétéből alakul ki. Minkét vers ellentétekről, ellentmondásokról beszél – de különböző módokon. Talán a könnyebben érthető, ésszel felfogható ellentét a Terek című versben áll előttünk: ugyan mind a pokol, mind pedig a mennyország tér, de különféle terek. A mennyországról egyetlen jellemzőt tudunk meg, hogy szabad. A versben ez mindössze egy sornak a felét teszi ki; a szöveg további részei a poklot jellemzik, illetve jelenítik meg előttünk mint teret – példákon keresztül. Az Egyenes labirintus című vers ésszel talán nehezebben felfogható, de sokkal érzékletesebb módon ragadja meg az ellentéteket: már a vers címe is oximoron, ami aztán a versszövegben még fokozottabban jelenik meg („nyílegyenes labirintus”). A szöveg fent és lent ellentétét is egymásba mossa az olyan kifejezésekkel, mint a „nyitott szárnyú emelkedő zuhanás”, a „visszaröpülés” és a „visszahullás”. A zárósorok pedig betetőzik ezt az ellentmondásosságot, egyszersmind a konkrét térből (folyosó, nyílegyenes labirintus) metaforikus helyszínt alakítanak.

Hogyan hat ez a két szöveg egymásra? – Az Egyenes labirintus szövegének a térre vonatkozó fogható, észlelhető ellentmondásai segítenek észrevennünk azt, hogy Terek című vers pokolleírása sem olyan egyszerű, amilyennek elsőre gondolnánk. A pokol hagyományos képzete az, hogy lent van; a vers azonban azt mondja, hogy pokolra „lefele látunk”; megjelenik egy lépcsőház, illetve egy alagsori szoba képe. Az alagsori szobát azonban nem azonosíthatjuk a pokollal; a vers szakasza így szól:

egy lépcsőházból kukucskálnánk lefele
egy akarattal nyitva hagyott (felejtett?)
alagsori szobának ajtaján át.

Tehát egy lépcsőházból nézünk lefelé az alagsori szoba ajtórésén át még lejjebb. A pokol a lentnél is lentebb van, és – a mennyországgal ellentétben – a képek szerint igen szűk. Azt is megtudjuk, hogy a pokol személyes tér, mindenkinek más:

Ott az történik, ami épp nekem
kibírhatatlan. [...]

Forrás: Wikimedia Commons / Iampurav / CC BY-SA 2.0

Mindezek alapján pedig óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy az egyenes labirintus hova vezet: lefelé vagy felfelé, a mennybe vagy a pokolba? Ha a Terek című vers kontextusában olvassuk az Egyenes labirintust, ahogyan Yonderboi mixét hallgatva tesszük, könnyebben értjük úgy, hogy a mennyországba. Mégpedig elsősorban az általános fogalmazás („röpülünk” – többes szám első személy, és nem egyes szám első) és a szabadság motívuma miatt. Így talál egymásra ez a két szöveg, így értelmezik egymást.

Pilinszky János: Egyenes labirintus

Milyen lesz az a visszaröpülés,
amiről csak hasonlatok beszélnek,
olyanfélék, hogy oltár, szentély,
kézfogás, visszatérés, ölelés,
fűben, fák alatt megterített asztal,
hol nincs első és nincs utolsó vendég,
végül is milyen lesz, milyen lesz
e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás,
visszahullás a fókusz lángoló
közös fészkébe? – nem tudom,
és mégis, hogyha valamit tudok,
hát ezt tudom, e forró folyosót,
e nyílegyenes labirintust, melyben
mind tömöttebb és mind tömöttebb
és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk.

Pilinszky János: Terek

A pokol térélmény. A mennyország is.
Kétféle tér. A mennyország szabad,
a másikra lefele látunk,
mint egy alagsori szobába,
föntről lefele látunk, mintha
egy lépcsőházból kukucskálnánk lefele
egy akarattal nyitva hagyott (felejtett?)
alagsori szobának ajtaján át.
Ott az történik, ami épp nekem
kibírhatatlan. Talán nem egyéb,
kibontanak egy rongyosládát,
lemérik, hány kiló egy hattyú,
vagy ezerszeres ismétlésben
olyasmiről beszélnek azzal
az egyetlen lénnyel, kit szeretek,
miről se írni, se beszélni
nem lehet, nem szabad.