Szilágyi N. Sándor kolozsvári magyar nyelvész. Az Erdélyi magyar szótörténeti tár I–IV. kötetének kiadói szerkesztője. Magyarországon is népszerű a Világunk, a nyelv, illetve a Hogyan teremtsünk világot? című nyelvészeti ismeretterjesztő kötete.

A sorozat első részében az új helyesírási szabályzat bevezetésének külső körülményeiről esett szó, a másodikban a -szerű elem írásának kérdéséről, a harmadikban a dz helyzetéről.

Az egybeírás-különírás úgy agyrém, ahogy van, mert ezt a nyelvészek az ő grammatikai kategóriáik (és nézeteik) szerint akarják íratni mindenáron, és mindent lehetőleg egyformán, ami az ő hitük szerint grammatikailag egyforma, miközben pedig a magyarok nem a nyelvész grammatikájával beszélnek/írnak, hanem a magukéval, és ez a kettő nem is nagyon hasonlít egymáshoz. Ezzel a legjobb lenne azt csinálni, hogy fel kellene lazítani egy időre: azt kellene mondani, hogy írja ki-ki egybe vagy külön, ahogy jobbnak érzi (illetve helyesnek fogadni el így is, úgy is), és akkor ha már a szabály nem akadályozná annyira az embereket az arra az esetre legmegfelelőbb írásmód megválasztásában, kb. 10–15 év alatt összegyűlne az interneten annyi magyar nyelvű anyag, amiben már nem lenne benne annyira a mai szabályok hatása, és aminek alapján (és egy jó keresővel, de 10 év múlva már remélhetőleg lesz az is) meg lehetne nézni, mit hogy írnak leginkább a magyarok, és a szerint adni ki majd akkor egy új szabályzatot. (Nem kell türelmetlennek lenni, 15–20 év nem olyan sok, az örökkévalóság meg hosszú, ennyi simán belefér.) Hiszen azt, hogy mi legyen egy szó, és mi kettő, nem a nyelvész kellene rendeleti úton meghatározza, hiszen ő azt nem tudhatja, és azt sem, hogy az ő szabálya találni fog-e az azzal, ami az emberek fejében (azaz a magyar nyelvben) van, hanem azt a magyaroktól kellene megtudni, és erre ma már meg is van a lehetőség, ami korábban még nem volt.

A különírás és egybeírás folyamatábrája – ennyi mindent kell tudni
(Forrás: Mártonfi Attila)

A cikkben említett találatok mindig idézőjeles keresést jelentenek (azaz pontosan csak a toldalék nélküli, illetve valamilyen megadott toldalékos szóalakot), és a Keresőeszközök alatt a honlapok nyelvét a Magyar nyelvű oldalakra beállítva. (Így keresve a találatok számát a Keresőeszközök gombbal lehet láthatóvá tenni.)

Mert az azért nem semmi, hogy rákeresve arra, hogy egybeírjuk, így írva (ami egyezik a szabállyal) van 10 200 találat, különírva (egybe írjuk) viszont van 16 500, vagyis az összes találat 62%-a, ennyi van úgymond „helytelenül” írva: de számomra ez nem ezt jelenti, hanem azt, hogy rossz a szabály. Mert itt még csak azt se lehet mondani, hogy aki „rosszul” írja, az elfelejtkezett a helyesírási szabályokról, hiszen éppen az egybeírás szabályáról ír, és még akkor se jön neki, hogy ezt is írja már egybe! Ezt nekünk csak azért kell egybeírnunk, mert a nyelvész, akinek semmilyen megbízható kritériuma nincs annak eldöntéséhez, hogy a magyarok számára (azaz magyarul) mi egy szó, és mi kettő, a saját nyelvérzéke és elmélete szerint íratja egybe – de az csak szakmai ártalom nála, hiszen ő annyit foglalkozik az egybeírás problémájával, hogy az ő fejében ezek már összetapadtak, és egy szónak érzi, de attól még az emberek fejében (márpedig akkor a magyar nyelvben, hiszen ez értelmesen felfogva csak ezt jelentheti) ez két szó, és ezt akkor el kellene nekik hinni, és tudomásul kellene venni.

Persze már hallom is a grammatikai érvet: de hiszen a szabály az, hogy az igekötőt egybeírjuk az igével, és akkor az egybeírt is így kell írni, hiszen ez egybe- igekötős. De hátha nem is az, és a magyarok még ezt is tudják, jobban, mint a nyelvész? (Nem úgy, hogy igekötős vagy nem, az őket nem érdekli, hanem érzik, hogy márpedig ez két szó, ezért is akarják mindenáron különírni.) Mivel kíváncsi lettem, mi is van itt, rákerestem a Magyar értelmező kéziszótár második kiadásának (ÉKsz.²) mind a 34 egybe- kezdetű címszavára, hogy lássam, hogy is írják hát ezeket a magyarok. (Mindegyiknek két-két szóalakjára kerestem rá, és az eredményeket mindegyikre összesítettem, így megbízhatóbb valamivel, az egész összesen kb. 2,5 millió találat lett.) Mikor elrendeztem őket a különírt (tehát a szabály szerint hibás) találatok százalékaránya szerint, rögtön kiderült, hogy a magyarok tudnak ám valamit, amit mi nem, vagy nem tulajdonítunk neki semmi jelentőséget, mert mi az olyat szeretjük, hogy ami egyformán kezdődik, az legyen mind ugyanolyan.

A 34 szó kétharmadánál (23) a különírt alakok aránya 10% alatt van, sőt 15 esetében, ami az egésznek majdnem a fele, 5% alatt, ami azt jelenti, hogy ezekre nagyon is jó a szabály, ezért aztán nem is igen akarná őket másképp írni senki. (Hogy nem mindenki írja helyesen, az érthető, hiszen az internetre sokféle ember ír, ennyi belefér.) Ezek pedig a következők: egybevegyül (10% – de ez régies szó, és a különírt adatok nagy része régi szövegekből való, csak maiak alapján kevesebb lenne), egybevágó (7%), egybevet, egybeolvaszt, egybegyűjt (6%), egybehord, egybeszabott, egybeköt (5%), egybekapcsol, egybeszerkeszt, egybevág (4%), egybefog, egybemos, egybehangzik (3%), egybeilleszt, egybehangzó, egybehangol, egybegyűlik (2%), egybeverődik, egybesereglik, egybesodor (1%), egybehív, egybeszövődik (0%). És rögtön látszik, mi a közös ezekben, ahol a magyarok alig hibáznak: hogy az egybe- helyett mindegyik esetében lehetne össze- is, mert ugyanazt jelentené, sőt lehet is úgy is mondani őket. Ott is van az össze- majdnem mindegyiknél az ÉKsz.² értelmezéseiben. És a magyarok fejében, az ő nagy analógiás elvű rendszerükben van is egy kapcsolat az ilyen egybe-, illetve össze- kezdetűek közt, és ha az megvan, akkor úgy veszik, hogy ami ilyen, az egy szó. De ők csak az ilyeneket érzik egy szónak, vagyis a mi nyelvünkre lefordítva: nekik csakis ezek igekötők, ami meg nem ilyen, az már nem (hanem határozószó), és ha ők ezt így érzik, akkor nekünk már csak annyi marad, hogy ezt tudomásul vegyük, hiszen a magyar nyelv éppen ez.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Jól látszik ez, ahogy haladunk felfelé a különírt alakok aránya szerint. Itt egy elég nagy ugrás jön a 10, de inkább 7%-hoz képest: egybesző (18%), egybeépít (19%), egybeolvad (26%), egybeforr (35%). Itt már egyiknél sincs össze- az ÉKsz.² értelmezéseiben, hanem egymásba vagy eggyé- van, és úgy látszik, a magyaroknak ez nagyon számít, még ha nekünk nem is. (Az egybeolvad mellett van ugyan összeolvad is, de az egy kicsit másról szól a magyarok szerint.) A következők pedig ezek: egybekel (28%) egybeesik (30%), ezekben már nemcsak az össze-, hanem az eggyé- sem állhatna az egybe- helyén úgy, hogy ugyanazt is jelentse, érthető, hogy a magyarok itt még nehezebben hiszik el nekünk, hogy ezeket egybe kellene írni, mikor számukra világos, hogy ami ilyen, az két szó.

Jön aztán az egybe nyíló (31%) és egybe nyílik (71%-a szabály ellenére is különírva, az egybe nyílik (57%) és egybe nyílnak (80%) találatainak egyesítésével). Innentől elfogadom a magyarok szabályát, hogy ezek biztosan két szóból állnak, tehát különírtam én is őket, éspedig a helyesírási szabály szerint, hiszen ott tényleg az van, hogy a határozószót nem írjuk egybe az igével, és elhiszem a magyaroknak, mert ezt ők tudják jobban, hogy ezekben nem igekötő van, hanem határozószó. Az egybe itt érdekes dolgot jelent: az ÉKsz.² szerint ’egymásba’, ami igaz, de mégsem hiába mondják a magyarok azt, hogy egybe, mert ebben az is benne van, hogy ’eggyé’, hiszen ha tágra nyitjuk az ajtót, akkor a kettő valahogy egy helyiséggé válik.

Egybe(n)( )sült hús
(Forrás: Wikimedia Commons / 4028mdk09 / CC BY-SA 3.0)

A következő az egybe sült (43%), ahol az egybe már csak azért sem lehet igekötő, mert azt jelenti: ’egyben, egy darabban’, sőt van is 47 900 találat az egyben sült-re, és 7 970 az egybensült-re is. Érthető, hogy a magyarok szerint ezt inkább külön kellene írni (vagy úgy is szabad kellene legyen).

És végül: egybe ír. Itt biztonság okáért 15 szóalakra kerestem rá, az összesnek 52%-a van különírva. Vagyis: egybe írtam (69%), egybe írjuk (62%), egybe írta (59%), egybe írtad (58%), egybe írom (56%), egybe írják (51%) stb. Nekünk, nyelvészeknek ez biztosan nagyon furcsa, de akkor sem tehetünk mást, mint hogy tudomásul vesszük, hogy a magyarok fejében az egybe ír a jelek szerint két szó, hiszen nem vallana nagy bölcsességre azt mondani, hogy ami az ő fejükben van – vagyis a magyar nyelv –, az nem jó, mi annál jobbat tudunk. És érthető, ha két szónak érzik, hiszen itt az egybe határozószót nem cserélhetjük fel az össze- igekötővel: összeírni a kutyákat lehet, a szót meg egybe írjuk. Vagy kettőbe, külön, mikor hogy kell. Ha hagyják.

Egy beírás
(Forrás: hulyeseg.tulelo.hu)

Az egybeírás érdekes, mert nagyon nagy a különbség a toldalék nélküli, illetve toldalékos alakok között: egybeírás (59%) – egybeírást (2,5%), egybeírása (1%), egybeírással (0,2%). Ebben lehet, hogy a kereső is ludas (óvatosnak is kell lenni vele), bár hasonló jelenséggel más szavak esetében is találkoztam, és még az is lehet, hogy a magyarok tudnak valamit, amit mi nem is sejtünk, ezt nagy anyagon kellene majd jobban megvizsgálni. De ehhez nagy szükségünk lenne egy megbízható keresőre is, mielőtt nekifognánk kideríteni, milyen is lehet hát a magyar nyelv a magyarok fejében, hogy annak alapján végre nekik is megfelelően szabályozhassuk majd a helyesírást is, úgy, ahogy ők tudják. Mert ők mindent tudnak erről, higgyük el, mi meg még csak nagyon keveset. Addig meg jobban tennénk, ha békén hagynánk őket.

Dixi et salvavi animam meam.