Az észt kultúra hete Budapesten, Debrecenben és Szombathelyen várta érdekes kulturális programokkal a résztvevőket. Mi egy másik megvilágításból is megvizsgálnánk nyelvrokonainkat; milyen is az észt nyelv maga?

Észt színekbe „öltözött” lány

Nyelvrokonság ide vagy oda, mi, magyarok, nem értünk meg egy észtül beszélőt, pláne egy finnt – habár mindketten nyelvrokonaink. Miért van mégis az, hogy ők –néhány vicces félreértéstől eltekintve – nagyon kellemesen el tudnak beszélgetni egymással? Hasonlít-e az észt a magyarra, és ha igen, miben? Mikor volt, és milyen eredményeket hozott az észt nyelvújítás? Cikkünkben amellett, hogy ezeket tárgyaljuk, igyekszünk átfogó képet adni az észt nyelvről.

Rokonok

Az Észt Köztársaság egyetlen hivatalos nyelve az észt, amit világszerte 1 100 000 ember beszél. Észtországon kívül többek között Finnországban, Kanadában, az Egyesült Államokban, Oroszországban, valamint Ausztráliában is nagy számmal élnek észt ajkúak.

Az észt finnugor nyelv, ami közeli rokonságban áll a balti finn nyelvekkel (finn, lív, vót, vepsze, inkeri, karjalai). Ez többek között abban nyilvánul meg, hogy ezekben a nyelvekben a legtöbb szó azonos alakú, vagy alig mutat eltérést az észthez képest, jelentésükben pedig csak árnyalatnyi eltérések vannak. Ezek gyakran humoros helyzeteket okozhatnak a finnségi nyelvek beszélői között.

A félreérthetőségnek, az eltérő jelentésű közös szavaknak komoly szótárirodalma van. Néhány példa az észt-finn eltérésekre: észt: pulmad ‘lakodalom', finn: pulimat ‘problémák', észt: vaim ‘szellem', finn: vaimo ‘feleség', észt: katsuma ‘érinteni', finn: katsoa ‘nézni'.

A magyar nyelvnek az észt – ahogyan a finn is – távoli rokona, így a szavak szintjén ritka a hasonlóság, és az is csak az úgynevezett alap, a feltételezett finnugor őshazában már használt szavakban található meg. Például:

käsi - kéz

kala - hal

vana - vén

kolm - három

me - mi

Sokkal jelentősebbek azonban a nyelvtani, szerkezeti hasonlóságok: mindkét nyelvre jellemző az esetrendszer választékossága, valamint nincs kötött szórend a mondaton belül, így lehetőség van az egyes mondatrészek hangsúlyossá tételére.

Az észt nyelvtan jellegzetességei

Az észt ábécé latin betűs, és harminckét betűt tartalmaz, de ezeknek egy része csak az idegen szavakban fordul elő (c, f, q, x, y). A helyesírás többé-kevésbé következetes, tehát egy hangot általában egy betűvel jelölnek. Kivételt képez ez alól a magánhangzók és mássalhangzók három hosszúsági fokának jelensége, ami adott esetben megváltoztathatja a szó jelentését. Különbséget tesznek rövid, hosszú és igen hosszú fok között, de ezt a különbséget az utolsó kettő esetében írásban nem jelölik.

Az észt nyelv magánhangzókban igen gazdag; ötvenöt mássalhangzó mellett negyvenöt magánhangzót tartalmaz, a magánhangzókból pedig harminchat kettőshangzót (diftongust) lehet képezni. Léteznek olyan szavak, amik csak magánhangzókból állnak: ei ‘nem', öö ‘éjszaka', valamint olyan összetett szavak, ahol négyszeres magánhangzókat találunk: kuuuurijate töööö jäääärel ‘a holdkutatók dolgos éjszakája a jég szélén'.

Akárcsak a magyarban, az észtben is nagyszámú esetragot találunk, habár az esetek számának versenyében mi nyernénk, ugyanis míg a magyarban tizennyolc, addig az észtben „csak” tizennégy eset van használatban.

Legáltalánosabb szóképzési mód az észtben a toldalékolás, tehát agglutináló nyelv, amire az jellemző, hogy a nyelvtani információt hordozó toldalékok a tövekhez kapcsolódnak, és ezeknek a toldalékoknak csak egy jelentésük van. Nyelvészek azonban állítják, hogy az észt gyorsan távolodik ettől a formától és flektáló nyelvvé kezd válni, amiben a toldalékok több jelentést is felvehetnek.

A finnugor nyelvekhez hasonlóan az észtre is jellemző a névutók használata, a magyarokhoz hasonlóan ők is az asztal alá (laua alla) bújnak, de gyorsan terjed a névutók helyett a névelők használata, tehát a névutónak a tárgy elé helyezése.

Említettük már, hogy akárcsak a magyarban, az észtben sincs kötött szórend a mondaton belül, tehát felcserélhetjük a szavak sorrendjét anélkül, hogy a mondat értelmén változtatnánk vele.

Észt nyelvemlékek

A legelső feljegyzett észt szó feltehetőleg a nyolcadik századból származik; Aethicus Ister Cosmographia című művéből, amiben a szerző Taraconta néven említette a mai észt területeket. A Taraconta Taraa és kond részekre botható, amiből Taraa az ősi észt vallás egyik legfontosabb istene, a -kond pedig a magyar -ság/-ség képzőnek felel meg. Tehát feltételezhetjük, hogy a Taraconta a Taraa-imádók földjét jelentette.

Az első fennmaradt észt nyelvű kötőszöveg a tizenhatodik századból származik. A Kullamaa kéziratban, ami egy katolikus szöveg, két ima (a Pater noster és az Ave Maria), valamint egy Credo található. A reformáció bekövetkeztével elterjedtek a vallásos szövegek helyi nyelvre – észak- és délésztre – való fordításai.

A tizenkilencedik század a nemzeti ébredés időszaka volt. Ekkor az észt a parasztok nyelvéből hamar kultúrnyelvvé avanzsált; beemelték az irodalomba, a tudományba és megjelentek az első észt nyelvű észt nyelvtanok is. Az első ilyet Karl August Hermann jelentette meg 1884-ben, ezzel nagymértékben hozzájárulva az észt nyelv egységesítéséhez.

Az észt nyelv hangzó formában, az 1980-as évek egyik legendás észt zenekarától:

Nyelvújítás – Kazinczy nyomán

Az észtben a finnhez hasonlóan megkülönböztetünk úgynevezett hétköznapi és irodalmi nyelvet; ezen az irodalmi nyelven értik meg egymást a finnek és az észtek. Az észtben az irodalmi nyelv egységesülése az 1970-es években jutott döntő szakaszába. Az északi csoport központi nyelvjárásán alapuló, de a déli bizonyos nyelvtani és szókészlettani elemeit is beolvasztó egységes irodalmi nyelv a huszadik század legelején vált uralkodóvá. Az egyesítők és a nyelvújítók, Johann Voldemar Veski és Johannes Aavik munkássága nyomán az észt a huszadik század hajnalára modern európai nyelvvé vált. Az észt nyelvújítás a század elején magyar mintákat is figyelembe vett, de a nyelvművelés a mai napig eleven.

Összegzésként megállapíthatjuk, hogy távoli nyelvrokonaink, az észtek nem hiába távoliak; nyelvtani hasonlóságaink ellenére a nyelvüket nem értjük már, és kilométerben számolva is igencsak messze vannak tőlünk. Ez azonban nem árt az észt-magyar barátságnak, ami a mai napig él, gondoljunk csak a Magyar-észt Baráti Társaságra, ami azzal a céllal jött létre, hogy megismertesse Észtországot és az észt kultúrát a magyarokkal.

Zárjuk cikkünket egy híres észt közmondással: „Emlékezz a jótettre és ne a sértésre!”

Források:

Nyelvrokonaink, szerkesztette: Nanovfszky György, Teleki László Alapítvány, Budapest, 2000.

www.esztorszag.hu