Röviddel advent előtt söpört végig a Facebookon az az angol nyelvű mém (valamivel később pedig lengyel spinoffja), amely egy betlehemi díszlet előterében von párhuzamot a Közel-Keletről érkező menekültek fogadtatása és Jézus első, valószínűleg be nem jelentett lakhelyének körülményei között. Tény, hogy az elmúlt néhány száz évben a betlehemállítás volt a legáltalánosabban elterjedt keresztény (főleg katolikus) szokás karácsonykor, a párhuzam megvonását azonban tulajdonképpen egy másik szokással kapcsolatban is megtehetjük, mert hisz hogyan és miért került a kis Jézus az istálló jászlába?

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A kanonizált szerzők közül a születéstörténetet egyedül Lukács evangélista jegyezte fel:

Azokban a napokban történt, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki, hogy az egész földkerekséget írják össze. Ez az első összeírás Quiriniusz, Szíria helytartója alatt volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. József is fölment Galilea Názáret nevű városából Júdeába, Dávid városába, Betlehembe, mert Dávid házából és nemzetségéből származott, hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt. Ott-tartózkodásuk alatt elérkezett a szülés ideje. Mária megszülte elsőszülött fiát, bepólyálta és jászolba fektette, mert nem jutott nekik hely a szálláson. (Lk 2,1-7)

A szűkös szálláslehetőségre utaló rövid közlés köré kapcsolódó kegyes hagyományokból nőtt ki a szálláskeresés ma is sok helyen gyakorolt szokása.

Közel-keleti pár keres elkeseredetten éjszakai menedéket (kortárs osztrák szentkép)
(Forrás: Lucia Severa Cambrensis)

A szálláskeresés különböző változatokban az egész magyar nyelvterületen elterjedt volt. Egyes vidékeken csupán a betlehemezés során előadott rövid jelenetként szerepelt. Ez a változat valószínűleg középkori misztériumjátékok folytatása lehetett, és a barokk korban alakult ki a végleges szereposztása: általában két kocsmáros (esetleg a kocsmáros veszekedő felesége) volt az, aki a szállást kereső Máriát és Józsefet elküldte a háztól. Szintén ennek a variánsnak a továbbélése az Elindult Mária című marosszéki ballada, melyben kocsmáros helyett a rideg szívű gazdag kovács utasítja el Máriát, ám a kovács vak lányának megesik Márián a szíve, ezért titokban az istállóhoz vezeti. Másnap reggel a megérkező József (más változatokban egy angyal) tudatja a kováccsal, kit (nem) látott vendégül az éjjel. A kovács már szánja-bánja mulasztását, hiszen ha tudta volna, aranyból-ezüstből vetett volna Máriának ágyat, és maga feküdt volna a hideg földre. József (illetőleg az angyal) azonban ridegsége miatt megátkozza, a kovács vak leányát pedig áldásával meggyógyítja.

Másutt a szokás a betlehemezéstől függetlenül jelenik meg, színjáték helyett ájtatosság formájában, szálláskeresés vagy szentcsalád-járás néven önállósodott. A – más népszokásokhoz hasonlóan német nyelvterületen is általánosan ismert, sőt, a szakirodalom szerint onnan is származó – hagyományok szerint advent második felében, a karácsonyt megelőző kilenc napban Mária-szobrot vagy szállást kereső Józsefet és láthatóan mindenórás Máriát ábrázoló festményt, szentképet cserélgettek egymás között az ájtatosságban részt vevő családok. A hagyományhoz kapcsolódó népénekek, legalábbis azok szövege szinte minden vidéken megegyezik. A Szállást keres a szent család, de senki sincs, ki helyet ád kezdetű éneknek eredetileg saját dallama volt, ma már azonban leggyakrabban az Ébredj ember mély álmodból című közismert adventi ének dallamára éneklik. A hagyományok szerint az előimádkozó az utcáról kérdezte meg a háziakat, adnának-e szállást Józsefnek, Máriának és a születendő gyermeknek, majd a házba lépve a szobrot vagy képet egy előkészített, gyertyákkal, feszülettel díszített kis oltárra helyezte le. Ezt követően az összegyűltek az Úrangyalát imádkozták, majd az örvendetes rózsafüzért, esetleg valamilyen az alkalomhoz kapcsolható (pl. Szent József) kilencedet.

A szobrot, szentképet egymás között cserélő kilenc család részvételével zajló hagyományban eredetileg a népi vallásosság tükröződött, bár a szokás nyilvánvalóan egyházi támogatással zajlott, és az ájtatosság kezdetekor általában meg is áldatták a szálláskeresésben részt vevő szobrot a templomban. Mindemellett magában az imádságban pap vagy más hivatalos egyházi személy nem vett részt. A rendszerváltás után városokban is (újra) feltámasztott szokás azonban nem minden esetben vette fel ezt az eredeti formáját, a Dunántúlon például napjainkban is a templomban, az esti mise lezárásaként végzik, papi részvétellel. A fenyőágakkal díszített, Józsefet és Máriát ábrázoló festményt a templom egyik mellékoltáráról a másikra helyezik át, és rózsafüzér-imádkozás helyett a Szállj be, József, Máriával népénekkel dramatizálják a szálláskeresés történetét, a Megszállták a felházakat kezdetű sorokat József szerepében a pap, az Ó, te József, mit gondoltál kezdetű versszakot Mária szerepében a kántor énekli. (Arról nincs információ, hogy osztották fel a szöveget, ha történetesen a kántor is férfi volt.)

Forrás: Lucia Severa Cambrensis

A modern kori szálláskeresés koreográfiáját Nyugat-Magyarországon egy szintén újabb eredetű szokás zárja le. A kilencedik este után a szállást kereső József és Mária képének helyére a betlehemet állítják a jászolban fekvő Jézussal, a betlehem környékén elhelyezett gyertyákat pedig az úgynevezett betlehemi lánggal gyújtják meg. A betlehemi láng minden évben Betlehemből, a Születés Templomából indul a világ minden tája felé, némiképp hasonlóan az olimpiai lánghoz. Bécsbe például közvetlen repülőjárattal, majd – a kilencvenes évek óta – onnan  vonattal Budapestre. A betlehemi lángot szállító vonat út közben megáll a nagyobb magyar városok állomásán, ahol jellemzően cserkészek fogadják, akik a lángot a város plébániatemplomába kísérik, majd a többi templomba viszik szét, ahonnan a hívek otthonukba szállítják, a karácsonyi béke szimbólumaként.