Petőfi S. János, a mai magyar nyelvészet itthon is és külföldön egyaránt egyik legismertebb képviselője, a Nyelvtudományi Intézet tanácsadója, az MTA külső tagja, több egyetem professor emeritusa volt. Életéről egyelőre nem szültett Wikipédia-szócikk. Így most egy önéletrajzi írását idézve emlékezünk meg életéről.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Mondhatnánk, hogy a Petőfi név éppen illik egy irodalomtudóshoz-nyelvészhez; hátha még azt is megtudjuk, hogy a névben rejlő S. a Sándor rövidítése...

Eredeti keresztnevem állítólag a kórház ügyeletes ápolónőjének köszönhetem, aki abból kiindulva, hogy ha már Petőfi, akkor legyen Sándor, ezen a néven jelentett be.

Gyerekkorában a szegénység és az egyedüllét volt a meghatározó élménye. Apját korán elveszítette; édesanyja egyedül nevelte két gyermekét, Sándort és nővérét, igen szűkös körülmények között. Így emlékszik vissza saját gyerekkorára:

Hatéves koromig magam kitalálta játékokkal játszottam, többnyire egyedül. Elemista koromtól kezdve megváltozott az életem. „Magános apró emberből” „közéleti személyiséggé” váltam: iskolai ünnepélyeken én mondtam az ünnepi beszédet, folyamatosan szerepeltem iskolai színielőadásokon, és tanítottam arra rászoruló osztálytársaimat, akik fizetségére viszont mi voltunk rászorulva.

Petőfi S. János
(Forrás: mta.hu)

A tehetséges fiút édesanyja – bár ez igen nagy anyagi megterhelést jelentett a családnak – gimnáziumba íratja. Itt azonban kitűnő tanuló lévén hamarosan tandímentességet kapott. Gimnáziumi tanárai meghatározóak voltak a számára; így vallott erről:

A szó, a szöveg, az irodalom szeretetét magyartanárom tovább növelte bennem, s tizenhárom éves koromtól kezdve egyre erősebbé vált a meggyőződésem, hogy ezek tanulmányozásának fogom szentelni az életem.

 Fiatalkori útkeresése időszakában csatlakozott az akkoriban egyre inkább illegalitásba szoruló katolikus ifjúsági mozgalomhoz, ez meghatározta későbbi életét is. Az érettségi vizsgát magánúton tette le, később két évig egy ipari üzemben dolgozott, majd 1951-ben, több sikertelen próbálkozás után nyert felvételt a Debreceni Egyetem matematika–fizika szakára. 1955-ben matematika–fizika tanárként kezdte pályafutását. Közben azért a régi nagy szerelem, az irodalom is megmaradt:

 Az irodalomhoz sem lettem hűtlen, tanári tevékenységemmel párhuzamosan irodalmi színpadon működtem, majd 1957–1961 között német nyelv és irodalom szakos középiskolai tanári oklevelet is szereztem. Szakdolgozatom írása közben világosodott meg előttem, hogy a matematikai gondolkodásmód igen jól hasznosítható a modern nyelvészeti kutatásban.

Ez a felismerés hozza magával a döntést: a modern nyelvészeti kutatásokban el akar mélyedni, így családjával Budapestre költözött. Itt minden idejét a modern nyelvészet tanulmányozására szentelte, érdeklődésének fókuszában azonban továbbra sem a mondat, hanem a szöveg állt. Ebben az időből maradt rajta ma is ismert neve:

Ebben az időszakban ragadt a kezdőbetűjére zsugorodott Sándor keresztnevem mellé írói névként a János.

Mindeközben folyamatos politikai nyomás nehezedik rá, ami egészségügyi problémákat is okoz. Végül 1969-ben elhagyja Magyarországot. Két évig Svédországban élt; ott szerezte meg a doktori címét általános nyelvészetből. 1971-ben a németországi Bielefeldi Egyetem hívta meg professzorának, ahol a szövegtani kutatás egyik legjelentősebb európai centrumának létrehozásában működött közre, majd folytatta az oktató- és kutatómunkát tizenhét évig. Németországból 1989-ben az olaszországi Maceratai Egyetemre kapott meghívást. Később, a 80-as évek második felében újra felvette a kapcsolatot a hazai tudományos élettel. Így vallott erről 70. születésnapján:

A nyolcvanas évek közepétől kezdve újrarendeződött Magyarországhoz való viszonyom is, tíz év óta tevékenyen részt veszek a szövegtan hazai kutatásában és oktatásában. S ha most arra a kérdésre keresek választ, hogy minek köszönhetem, hogy a sok nehézség ellenére viszonylag jó egészségben s szakmai eredményekben folyton gazdagodva értem meg hetvenedik életévem, a következőket mondhatom: a szinte „eleve elrendelés”-szerű hivatástudatnak, amely azon túl, hogy mindig elegendő erőt adott a mindennapi munkához, kiapadhatatlan energiaforrást jelentett és jelent számomra magához az élethez is; életfilozófiámnak, amely egyrészt mindenhez úgy engedett viszonyulni, hogy sohase lehet tudni, mi mire lesz jó, másrészt minden esetben az éppen adott helyzetből kiindulva tudott céljaim eléréséhez egyre közelebb vinni; s végül, de nem utolsó sorban azok önfeláldozó szeretetének és segítőkészségének, akik magánéletem vagy hivatásom gyakorlása egy-egy szakaszában mellettem álltak, illetőleg állnak, illesse ezért mindannyiukat ez alkalomból is szívből jövő köszönetem.

Petőfi S. János búcsúztatása 2013. március 5-én, kedden délután 16 és 18 óra között lesz az MTA Nyelvtudományi Intézetének tanácstermében. (Budapest VI. ker. Benczúr u. 33.) Emlékét, szellemiségét megőrzik mindazok az egyetemek, főiskolák, szakmai társaságok, ahol életében kutatott, oktatott. Hamvait szűk családi körben a Budapest VI. kerületi Avilai Nagy Szent Teréz templomban római katolikus szertartás szerint
helyezik örök nyugalomra. Nevéhez Magyarországon leginkább a folyamatosan formálódó, úgynevezett szemiotikai szövegtan – egy, a strukturalizmusból indult szövegelemző-szövegértő elmélet, módszer és stratégia – kidolgozása és művelése kötődik. Módszerét többségében klasszikus verseken mutatta be, de foglalkozott képi és zenei „szövegek” elemzésével is.

Bekapcsolódott a Magyar Szemiotikai Társaság életébe, részt vett szinte minden rendezvényen. Életének 82. évében, 2013. február 10-én hunyt el.

Forrás

Petőfi S. János önéletírása