Indiának legalább tíz nyelve van, amit negyven milliónál is többen beszélnek – mégis alig tudunk valamit erről az Európáénál is nagyobb lakosságú szubkontinensről, annak népeiről és nyelveiről. Akárcsak Európában, az uralkodó nyelvcsalád ott is az indoeurópai. Ezek közé tartozik a hivatalos és legelterjedtebb hindi nyelv, valamint Pakisztán hivatalos nyelve, az urdu, és Banglades hivatalos nyelve, a bengáli.

India nyelvészeti szempontból tehát nagyon jól hasonlítható Európához. Mivel a nyelvek többsége Indiában is az indoeurópai nyelvekhez tartozik, azoknak logikája, felépítése, és kisebb mértékben még szókincse is azonos tőről fakad. Ahogy Európában az ókortól kezdve a latin volt a tudomány és a vallás nyelve, úgy ezt a szerepet Indiában a szanszkrit töltötte be. Mindkét helyen a nyelvek egy része ezekből a klasszikus nyelvekből fejlődött ki.

Indiai gyerekek
(Forrás: Thomas van den Berg / sxc.hu)

A szerencsés hivatalos státuszúak

Indiában két hivatalos nyelv van – az angol és a hindi –, de további 21 nyelv bír hivatalos státusszal. A hivatalos státusz azzal jár, hogy a kormány vállalja ezeknek a nyelveknek a fejlesztését, hogy azok lépést tarthassanak a modern világgal. Emellett azt is garantálja a kormány, hogy a közszolgálati tisztviselők ezek a nyelvek közül bármelyiken letehessék a szükséges felvételi vizsgákat.

Az eredeti 14 hivatalos státuszú nyelvhez (asszámi, bengáli, gudzsaráti, hindi, kannada, kashmiri, malayalam, maráthi, oriya, pandzsábi, szanszkrit, tamil, telugu, urdu) 1967-ben még négyet (konkáni, manipuri, nepáli, szindhi), 2003-ben pedig további négyet (bodo, dogri, maithili, szantáli) adtak hozzá. Az egyes államok külön határozhatják meg saját hivatalos nyelveiket, így még hét kisebb nyelv számít helyileg hivatalosnak, továbbá ilyen státusszal rendelkezik a francia nyelv a volt francia gyarmat-város, Pondicherry területén, illetve a radzsasztáni is az azonos nevű államban.

A radzsasztáni nyelvre – akárcsak a biharira –, általában inkább a hindi egyik helyi változataként szoktak tekinteni. Ezen a hatalmas – a Thar-sivatagtól Bengálig, és Kasmírtól a Dekkán-fennsíkig terjedő – területen belül a hindi dialektus folytonosságáról beszélhetünk, amelybe korábban az azóta már különválasztott maithili nyelvet is beleszámolták.

Jelenleg legalább két többmilliós nyelv küzd az önmagukat a hinditől megkülönböztető státuszért; nyugaton a bhili és keleten a magadhi nyelvek. E nyelvek helyzete kicsit hasonló a provanszál vagy a galíciai európai helyzetéhez, hiszen ezek beszélőit is a francia, illetve spanyol statisztikákhoz szokták számítani. India muszlim lakossága többnyire az urdu nyelvet beszéli, ami alapvetően perzsa és arab jövevényszavakkal tarkított, arab betűkkel írt hindi. Az urdu és a hindi beszélői ettől függetlenül gond nélkül megértik egymást, akárcsak déli szomszédságunkban a hasonló vallási és írásmódbeli különbségeket mutató szerbek és a horvátok.

India nyelvi megoszlása
(Forrás: nyest.hu)

Egy s más a dravidákról

Az Indiában beszélt nyelvek többsége indoeurópai, akárcsak Európában, de a nyelvcsalád keleti, indo-iráni ágához tartoznak. A lakosság 74%-ának indo-iráni az anyanyelve. A pandzsábi viszont kilóg az indoeurópai nyelvek sorából azzal, hogy tonális – vagyis a magánhangzókat hanglejtés alapján is megkülönbözteti – ugyanúgy, mint néhány földrajzilag közel eső más indo-iráni nyelv is.

A második legnagyobb nyelvcsalád a dravida nyelvek csoportja; ezeket a lakosság 24%-a beszéli. Ezek körébe tartozik a hivatalos nyelvek közül a tamil, a malayalam, a telugu és a kannada. A dravida nyelvek nem flektálók, vagyis nem szótőmódosítással ragoznak, mint az indoeurópai nyelvek általában, hanem a magyarhoz hasonlóan szóvégi ragokkal – azaz agglutinálók.

A dravida népek feltételezhetően már az i.e. második évezredbeli indo-iráni bevándorlás előtt jelen voltak a szubkontinensen, ám az indo-iráni előrenyomulással egyre délebbre szorulhattak. Ma a dravida nyelveket főleg a négy legdélebbi államban beszélik. Ezek a nyelvek ősréginek számítanak, és nagyon régi irodalommal is rendelkeznek.

Indiának jelenleg négy hivatalos klasszikus nyelve is van, melyekből egyedül a szanszkrit indo-iráni, a többi három pedig a dravida tamil, telugu és a kannada. A malayalam csak viszonylag későn vált külön a tamiltól, ezért nincs önálló klasszikus irodalma. A legnagyobb hatást még ma is a szanszkrit fejti ki: a tudományos indiai elnevezéseket ezekből kölcsönzik, akárcsak Európában a latinból és az ógörögből. India írásbeliségének történelme az i.e. 3. században kezdődött, azaz nem sokkal később, mint a latin írásbeliség.

A fennmaradó nyelvek vagy a tibet-burmai nyelvcsaládhoz tartoznak – a hivatalos nyelvek közül ilyen a bodo és a manipuri–, vagy a munda nyelvekhez, mint például a szantáli. Ez utóbbi a vietnámi nyelvnek távoli rokona, és mindketten az ausztro-ázsiai nyelvcsaládhoz tartoznak.

Tíz különböző ABC

A legutóbbi 2001-es felmérések szerint India 1,2 milliárd lakosa 415 nyelv 1652 dialektusát beszéli. Ezek közül 29 nyelvet beszélnek több mint egy millióan, és a lakosság 95%-a a 14 legnagyobb nyelv valamelyikét használja.

A legnagyobb indiai városok mind különböző nyelvterületeken fekszenek. Így Dilliben (Delhi) a hindi, Kolkatában (Calcutta) a bengáli, Mumbaiban (Bombay) a maráthi, Chennaiban (Madras) a tamil, Bangalore-ban a kannada, Hyderabadban pedig a telugu a helyi hivatalos nyelv. További komplikációt jelenthet az odalátogató számára, hogy e nyelvek többségének saját írása is van, tehát az európai latin, görög és cirill ábécékkel ellentétben legalább tíz különböző ábécét használnak Indiában. Ezek többnyire abugidák, azaz olyan ábécék, ahol csak a mássalhangzókat jelölik önálló betűk, a magánhangzókat pedig módosításokkal és mellékjelekkel kell feltüntetni. (Az indiai abugidákkal később külön cikkben foglalkozunk.)

Az angol nyelv Indiában

India próbálja a gyarmati időkből megmaradt angol nyelv közvetítő szerepét folyamatosan csökkenteni. Az utóbbi években például a legtöbb városnak már nem a régi – a fenti példáknál zárójelben feltüntetett – angolos írása a hivatalos. A függetlenné válás (1950) után eredetileg csak 15 évre tervezték az angol nyelv adminisztratív használatát, de – főként a déli dravida államok ellenállása miatt – a hindi általános bevezetése még valószínűleg hosszú ideig várat magára. Az angol továbbra is elterjedt; többnyire ezt használják a felsőoktatásban, az üzleti életben és a törvénykezésben is. (Például az Indiai Legfelsőbb Bíróságnak is angol a hivatalos nyelve.) A szövetségi kormány törvényeit ugyan hindiül és angolul is kiadják, de az angol nyelvű változat számít mérvadónak. A hivatalos levelezésben a hindit részesítik előnyben, ha mindkét félnek/államnak hindi a hivatalos nyelve – minden más esetben azonban az angolt használják. Bár az angol anyanyelvű indiaiak számát mindössze 230 ezerre becsülik, második-harmadik nyelvként legalább további 90 millióan beszélik.