Két évvel ezelőtt egy sorozat írásába kezdtünk Horvát István csalafintaságai címmel. Akkor arról szólt a mese, hogy az általa lófejűnek nevezett székelyek nem lófejűek, hanem lófejők. Néhányan félreértettük a lófejűt, s ennek folytán szakirodalmi és ismeretterjesztő művekben is a lófejűk helyett lófejűeket írtunk. Jelen cikkünk témája a bibliai ősök magyar nyelvű kommunikációja, mely a kívánatosan gömbölyű alma elfogyasztása körül forgott fenn a mennyekben.

A kétfejű sas és a rénszarvas titkos barátsága című korábbi írásunkban Horvát István nézetrendszeréből vezettük le azt a konteót, hogy a finnugor nyelvrokonság Habsburg-találmány. Ez a feltevésünk meglehetősen felingerelte a Rénhírek egyik kedves kommentelőjét ‒ lásd a Wikipédia vitacikkét. 

A Biblia közös kincse az emberiségnek. Mégis voltak emberek (és népek), akik szerették volna magukénak tudni. Nem Horvát István volt az első, s kortársai közül nem is az egyetlen, aki a bibliai ősök magyarságáról vizionált. Sorozatunk következő részeiben erre is kitérünk majd, most azonban egyetlen témánk Ádám és Éva neve. A cikkünk fejlécében idézett magyarításokat ‒ Ádám= adám/ad ám, Éva= eve ‒ mint Horvát István találmányait, számtalan szöveg: tudományos és ismeretterjesztő cikkek, könyvek, kis színes sajtóhírek közvetítik az érdeklődő közönség számára. Néhány véletlenszerűen kiválasztott példa (elnézést kérünk azoktól, akiket most kihagytunk):

A magyar irodalom története III. (A magyar irodalom története 1772-től 1849-ig.):

A huszas évek folyamán egyre inkább ábrándos őstörténeti tanulmányai foglalták le Horvát Istvánt. A bibliában és az antik forrásokban szereplő nevekről ki akarja mutatni a magyar eredetet (Ádám<ad ám, Karthagó<kard hágó, Parthus<pártos stb.) abból a képtelen elképzelésből kiindulva, hogy a világ legrégibb népe a magyar, s ettől származik minden nép és minden kultúra

(Főszerk. Sőtér István. Budapest, 1965: 290.).

Tótfalusi István: Bábel örökében:

Horvát István történész 1825-ben, a Zalán futásával egyazon esztendőben adta közre Rajzolatok a Magyar Nép Történetéből című írását, mely határozottan kijelenti, hogy a világ legősibb népe a magyar volt, melytől minden más nép származik. Ádám neve azt jelenti, hogy Ad ám, ti. almát Évának. Babilon nevében Bábolna rejtezik. Az ismert pun város, Karthágó nevét a Kard-hágóról nyerte. Ilion, Trója híres vára tulajdonképp Ilonka-vár, ahogy az ősz magyar regös, Homérosz megénekelte (Budapest, 1972: 17.).

Pusztay János: Az „ugor‒török háború” után:

Horvát István történész, az Országos Széchényi Könyvtár őrzője, a pesti egyetem tanára, 1825-ben megjelent művében (Rajzolatok a Magyar Nép Történetéből) kijelenti, hogy a világ legősibb népe a magyar, s ettől származik minden más nép. „Pözsög a Szentírás mindenféle régi magyar nevektől”, pl. Mózes, Simon, Áron. De akár Ádám, aki mint a neve is mutatja, Ad-ám, ti. almát Évának. Vagy Babilon, ami nem más, mint Bábolna, Karthágó pedig Kard-hágó. Ilion tulajdonképpen Ilonka-vár, Stockholm pedig nem más, mint Istókhalma (Budapest, 1975: 16.).

Soós István: Romantikus őstörténet:

Ebből következik, hogy Zabadeus magyarul Szabad, Baál = Bál, Dáriusz = Dara, Orod = Arad, Jeruzsálem = Sólyomvár, Ádám = Ad-ám (tudniillik almát Évának), Babilon = Bábolna (História 1984/4: 34.).

Sárközy Miklós: A Párthusok és magyarok rokonok:

A szkíta-párthus-magyar „rokonság” gondolatát Horvát István (1784–1846) történész vetette fel, az 1820-as években. A reformkori nemzeti lelkesülés hevében azt állította, hogy a világ legrégibb népe a magyar, belőle származott a többi nemzet, és „kimutatta” a bibliai és antik nevek magyar eredetét (pl. Ádám ‒ ad ám, Karthagó ‒ kard hágó, Boszporusz ‒ vas-poros, Herkules ‒ harkályos stb.). (tenyleg.com ‒ 2013. május 5.)

A szakemberek tehát Horvát István elmeszüleményének tartják azt az állítást, hogy Ádám neve magyarul annyit jelent: ad ám. Egyes szerzők azt is tudni vélik, hogy ez az etimológia a Rajzolatok… című művében olvasható (habár a könyv címét nem sikerül pontosan idézniük). Velük szemben egy dilettáns/amatőr/alternatív (a nem kívánt rész törlendő) őstörténész, Magyar Adorján rácsodálkozik erre az állításra, s azt kérdé: ugyan, hol? Ugyan hol van ez a Rajzolatokban? Ezt írja:

Egy régi újság került a kezembe, a Magyar Hírlap 1930. szept. 7.-i száma, amelynek 18. oldalán ez olvasható: „Horváth István volt a történetíró és nyelvész, aki ‘Rajzolatok a magyar nemzet legrégibb történelméből’ című művében azt akarta bebizonyítani, hogy a világ teremtésekor már Ádám és Éva is magyarul beszéltek.” De nemcsak ebben a 30 év előtti lapban, hanem azóta is sok másban közre került és számtalan ember szájából elhangzott és hangzik ez az állítás. Pedig Horvát István idézett, 1825-ben Pesten megjelent könyvében, amit sokszor átolvastam, Ádámról és Éváról egyetlen szó sincs, mégkevésbbé ezeknek a magyarsággal való bármilyen összefüggéséről. Kétségtelen tehát, hogy sem a régi, sem a mai ilyen írók Horvát István könyvét nem is olvasták, hanem csak üres szóbeszéd után ismétlik állításukat.

De nincsen Horvát könyvében a neki tulajdonított nevetséges szószármaztatásokból egyetlen egy sem, tehát minden csak alaptalan és rosszakaratú ráfogás volt, amit ellenőrzés nélkül, felelőtlenül fecseg még ma is igen sok ember. (A Fáklya, 1962 május/június, itt találtuk: magtudin.org)

Tehát a Rajzolatokban „Ádámról és Éváról egyetlen szó sincs”. Végtelen dilettantizmusunk bizonyítéka, hogy Horvát István nevezetes művében mi sem találjuk az Ádám = ad ám, Éva = eve etimológiákat, de még Ádám és Éva nevét sem. (Mellesleg a fent idézett szövegrészletekben felbukkanó további vicces etimológiák többségét sem találjuk Horvát Istvánnál, de ez a következő írásunk tárgya lesz.)

Peter Paul Rubens: Ádám és Éva (részlet, photoshop: ifj. zegernyei)
(Forrás: Wikimedia Commons: Pd-Art)

Az Ádám ‒ ad ám etimológia régebbi eredetű, mint a fenti példáink. Gyakran együtt olvasható Éva nevének megfejtésével is. Haladunk vissza az időben, most a 2. világháború előtti írásokból idézünk ‒ teljesség nélkül:

Erdélyi József írja:

Nem állítom Horvát Istvánnal, hogy az első emberpár és neve magyar volt, hogy Ádám a mi ád igénkből, Éva meg a mi eszik igénk ev tövéből származik, tehát minden nyelv a magyar nyelvből ered; (Medve fia: ember. [Második közlemény] Sorsunk 1944/2: 83.

Gárdos Sándor: Nyelvőr a vártán című cikkében Horvát Istvánt összekeverte Horváth Mihállyal. Ádám és Éva nevének etimológiája mellett Horvát István saraként említi a szokásos Kardhágót is, valamint felbukkan nála a másutt gyakran emlegetett Nabukodonozor ‒ ne bolondozzon az úr szófejtés is:

Erről a szerkesztőségi játékról mindig a bolondos emlékezetű történetírónk, néhai jó Horváth Mihály jut eszünkbe, aki magyarkodó buzgalmában kimutatta, hogy eredetileg az egész emberiség magyar származású volt, csak később fajzottak e, különböző nyelvcsoportokra oszlottak, de a magyar nyelv nyomait igy sem tudták végleg eltörölni az emberiség történelméből. Avagy meri talán tagadni valaki, hogy Ádám és Éva magyarok voltak? Ádám például remek magyar szó, azt jelenti „ád ám” t. i. almát Évának, akit viszont eredetileg „Evé”-nek hívtak, mután „evé” az almát. Épugy kimutatható, hogy a nevezetes babiloni király Nabukodonozor neve ebből a magyar mondatból származik: „Ne bolondozzon az ur.” Ha még meggondoljuk, hogy a legősibb magyar városok egyikének „Kardhágónak” a nevét egyes magyartalan történelem írók szándékosan „Karthágóra” torzították el, kétségtelen Horváth Mihály igaza. (Brassói Lapok, 1937. június 6.)

Humor a politikában (itt Éva nevére egy másik magyar etimológiát találunk):

Minden erdélyi, magyar iskolában az a teória, hogy Ádám és Éva egymás között természetesen ‒ magyarul beszéltek. Emlékszem a kolozsvári piarista gimnázium professzorára, Szabó Jánosra (?), aki ezt a teóriát ádáz komolysággal támogatta, azt állítva, hogy az Éva név az „Ejha” felkiáltásból ered, melyet Ádám hallatott, mikor Évát először látta meg nagyszerű meztelenségében. Az Adám név pedig nem más, mint a magyar „add ám”, az Évának tulajdonított szó, mikor a végzetes almát kérte!… (Ellenzék, 1924. április 26: 3. a cikk szerzője nincs feltüntetve)

És nézzük, mit írt egy tudós ‒ Rubinyi Mózes ‒ 1907-ben. A névmagyarázatokat ő nem említi:

Nálunk Horvát István hirdette, hogy Ádám és Éva magyarul társalogtak a paradicsomban. (Általános nyelvtudomány. Tudományos zsebkönyvtár 192-193. Budapest, 1907: 19.)

Most már időszerű összefoglalnunk, valójában mit is állított Horvát István az emberiség két ősének nyelvéről. A’ kaján magyar szóról a teremtés könyvéből (Pest, 1829.) című írásában ezeket olvassuk:

Úgy vagyok nem vak nemzetiségből, vagy holmi feneketlen képzelődésből, hanem egyenesen magukból a’ Magyarázat Tudomány szoros rendszabályaiból meggyőződve, hogy Móses a’ Teremtés Könyvében bizonyosan a’ Magyar Nemzet teremtését írta le; hogy a’ Görög és Római Classicus Írók az első Embereket, Mósessel egyezőleg, Magyarokká tészik. […] Az tehát, hogy a’ Teremtés Könyvében Mósesnél több MAGYAR SZOVAK találtatnak, nálom tsak mellesleges tanuja a’nak, a’mit fölebb Ádámnak Magyar voltáról mondottam. (5‒6.)

Magánleveleiben is ugyanezt állítja. Életrajzírója, Vass Bertalan idézi a Villax zirci apáthoz írt leveleit.

1827. január 27.:

Én, mióta egymást nem láttuk, temérdek sokat dolgoztam, s a többi között azon soha sem képzelt győződésre tettem szert, hogy a Mindenható Isten az első emberben Magyart alkotott. Ne véld, midőn ezeket olvasod, eszem tévedését. Istennek ezernyi ezer hála: ez még ép és helyesen okoskodik, szoros kritika szerint Ítél. Tíz esztendő alatt, vagy múlva, úgy vélem, egész Európa hinni fogja e felette paradoxumnak tetszhető igazságot; mi pedig, ha eléggé tudjuk becsülni magunkat, Mózesnek oszlopot fogunk hálából állítani. Olyan igaz Adám atyánk magyar volta, mint az, hogy Trója, Karthago, vagy Numantzia hajdan valóban város volt. (Vass Bertalan: Horvát István életrajza. Budapest, 1895: 381.)

1827. március 6.:

Taval és az idén közel öt ezer forintot adtam szükséges könyvekre s ezen summának következése az, hogy Ádám, kinek igazi neve IULA, magyar volt. Látod, mennyibe kerül, Édes barátom, a tanulás. (Uott: 459.)

Tehát az egyik helyen azt olvassuk, hogy a „Classicus Írók” szerint az első emberek magyarok voltak, másutt többször pedig azt, hogy Ádám magyar volt. A továbbiakban célszerű lenne csak ezeket az állításókat felróni Horvát Istvánnak. Az Ádám ‒ ad ám, Éva ‒ eve, illetve add ám/ejha etimológiákat nem ő követte el. De akkor ki? Nyomozunk tovább.

Albrecht Dürer: Ádám és Éva
(Forrás: Wikimedia Commons: Pd-Art)

Kiss Ernő: Vörösmarty mint nyelvész című tanulmányában ezt írta Horvát Istvánról:

Ismeretes, hogy szerinte Ádám is, Éva is magyarok voltak. Ádám (ád-ám), mikor Évát megpillantotta, így kiáltott fel: „Ej ha” (Éva). Így magyarosította meg Dareiust Tarajosra, Jerusalemet Gyerő-Sólyomra stb (Értesítő a kegyes-tanítórendek váczi főgymnasiumáról az 1894‒1895. tanévben. Vác, 1895: 40/1. jegyzet).

A Budapesti Hírlap a Habsburg-önkényuralom idején hivatalos sajtótermék volt, fejlécén a kétfejű sassal. AX nevű szerzője az 1855. július 19-ei számban így bírálja a magyarkodást:

Eszerint a magyar nemzetet épen a paradicsomból kell kihozni, mert hiszen Ádám és Éva magyar emberek voltak ‒ adám és evé.

A Pesti Divatlap 1845. június 12-ei száma Magyar panoráma, úti képekben címmel kezdett egy folytatólagos írásmű közlésébe. Rögtön az elején ezt olvassuk:

Gábor angyal Mihály arkangyaltól aggódva kérdé, midőn a paradicsomban páratlan giliként gubbaszkodó Ádámra lepillanta: „ád-e isten társat az embernek?” és Mihály fejbiczczentve felelé: „ád ám,” melly név megmaradt aztán az első emberen, mint ősapáink szerzetté dicsőség rajtunk gyáva unokákon (326., a szerző Bökfy Zachariás= Boross Mihály).

A Hasznos Mulatságok 1837. november 18-ai számában jelent meg a Tahy nevű szerző tollából az Ádám idejében magyarul beszéltek című rövid írás, melyről erős a gyanúnk, hogy tréfának volt szánva. Az írás így rekonstruálja az első emberpár névadó ünnepségét:

Ádám monda magában: ád-é nékem isten társat? hallá e’ szózatot: Ád-ám. Elszenderedése után felébred, lát szép lányt, bámul, örömmel mondá: Éha, Már-a’d-i-csám. Innen van: Éva, paradicsom (327.).

Az idézett sajtótermékek és szövegek elvezetnek minket egészen Horvát István koráig. Ádám és Éva nevének magyar nyelvből való magyarázata tehát már akkor közkincs volt, éppenséggel nem lehet kizárni, hogy Horvát István mondta valamikor valakinek, hogy Ádám = ad ám, Éva pedig = evé, és ez a két szófejtés szájról szájra járt, majd rövidesen megjelent nyomtatásban is. A Somogyi Cs(izmazia). Sándor művében talált mondatok azonban megkérdőjelezik ezt a feltételezést. A Dentü-Mogerek, vagy a’ Magyaroknak Ős-elei című könyv 1826-ban jelent meg, egy évvel a Rajzolatok után. A szerző, ha a nevét nem is említi, de láthatóan Horvát Istvánnal és művével kíván vitatkozni. Jelenlegi ismereteink szerint itt szerepel először Ádám és Éva nevének magyar megfejtése, de a szerző szerint nem Horvát Istvántól származik. Íme a szöveg:

Szép dolog, megvallom a’val ditsekedhetni, hogy Ábrahám már magyarok közé költözött, és hogy Dávid-király udvari nyelve Magyar vólt. […] Az udvari nyelvvel való ditsekedés még nagyon új; meg mondta már más azt is régen (kiemelés tőlem, zeg.), hogy a’ Teremtő magyarúl mondá: „Ádám az embert” onnan az első ember neve Adám: ez magyarul panaszla: „Eve” ‒ onnan első anyánk neve Éva (a könyvben nincs oldalszám, az internetről letöltve a 25. lapon található).

Somogyi Cs. Sándor régies nyelvezete ellenére egyértelmű, hogy szerinte nem Horvát István, hanem valaki más találta ki Ádám és Éva nevének magyarítását, és nem akkor (1825‒26-ban), hanem régebben . Az ősforrást tehát tovább kell keresnünk.

Folyt. köv., legközelebb Kappanhágó, Istókhalma és a többi délibábos magyarítás eredete után nyomozunk (ne menjenek sehova!).