Alexander Gustav von Schrenk 1816-ban született Oroszország Tulai kormányzóságában. Balti német volt, miként a Rénhírekben már megénekelt Middendorff (szintén Alexander), de az ő felmenői között nem tartanak számon egyetlen észt szolgálólányt sem. Így Schrenk legfeljebb tiszteletbeli finnugor lehetne, ha ugyan tisztelni akarnánk a balti németeket. A középkor sötét lovagjaival érkezett németek sok bűnt követtek el a Baltikum őslakos népei ellen. Ezt néhányan meg is írták, mint például a szintén német Olearius (született Oehlschlaeger) 1647-ben:

Némely helyen, minthogy sok az erdőség errefelé [az észt parasztok], kiirtják az erdőt, felszántják és megművelik a földet, a learatott gabonát pedig a földbe rejtik. Ha uraik tudomást szereznek erről, elveszik tőlük, a parasztot pedig megbüntetik és megvesszőzik.

Ez ugyanis a szokásos büntetés náluk; ilyenkor le kell vetniök ingüket, és derékig meztelenül a földre fekszenek, vagy egy cölöphöz kötik ki őket; akkor azután egy másik „nem német” megvesszőzi, mégpedig bűne arányában előírt számú vesszőcsapást mér rá. Rendszerint még ráadásul is rávágnak néhányat, hogy kiserkent vére végigcsurog a hátán. (Adam Olearius viszontagságos útja az orosz földön át Perzsiába. Bp. 1969.)

Az élet fárasztó dolgait, úgy mint a parasztok fegyelmezését a birtokok erre kiképzett intézői felügyelték és irányították. A német földesurak gondtalanul éltek. Ez viszont jót tett az egyetemes tudománynak. A balti németek szellemi teljesítménye lenyűgöző. Ennek ellenére az észtek örömmel szabadultak meg tőlük.

Alexander Gustav von Schrenk
(Forrás: Wikimedia Commons, PD)

Schrenk 1.

Alexander Schrenk 1834–37 között tanult természettudományokat a tartui egyetemen, majd a szentpétervári botanikus kertben kezdett el dolgozni. Munkájához tartoztak a vidéki kiszállások is. Az orosz vidék azonban jó nagy, messzire ment hát Alexander Schrenk. 1837-ben a tundrára indult: Arhangelszk és Mezeny érintésével a Pecsora torkolatvidékére utazott. Átkelt Vajgacs szigetére, kicsit benézett az Északi-Urál dombjai közé is, majd Pusztozerszk és Arhangelszk érintésével tért vissza a fővárosba.

1839-ben Finnországban járt, az 1840-es években pedig Belső-Ázsiába vezetett expedíciókat. A kirgiz és a kazak sztyeppéken járt, jó barátságba keveredett a szibériai kozákokkal is. Kozák népdalfeljegyzéseit az orosz földrajzi társaság archívumában őrzik.

Utazásait befejezvén Schrenk a tartui egyetemen kezdett tanítani. Az 1850-es években visszavonult az Otepää közelében található vidéki birtokára. A Pühajärv (német neve Heiligensee, magyarul: Szent-tó) partján álló kastély felesége hozománya volt. A jó vidéki levegő, no meg az úti élmények: az összegyűjtött szamojéd és kozák folklórszövegek előhozták belőle a költőt. Amikor 1868-ban visszaköltözött Tartuba, két verseskötetet is publikált. Alexander Gustav von Schrenk 1876-ban hunyt el.

A családi kastély, ahol jó volt verset írni
(Forrás: Wikimedia Commons, CC BY 2.0)

Utazás a nyenyec tundrán

Alexander Schrenk 16 tudományos művet publikált. Nem tűnik soknak, de akadnak köztük hosszabbak is. A szamojédföldi utazásáról írt két kötetes műve például 1342 oldal. Plusz a képek. Címe: Reise nach dem Nordosten des europäischen Russlands, durch die Tundren der Samojeden, zum Arktischen Uralgebirge auf Allerhöchsten Befehl für den Kaiserlichen botanischen Garten zu St. Petersburg im jahre 1837 ausgeführt von Alexander Gustav Schrenk. Az első kötet 1848-ban jelent meg, a második pedig 1854-ben. Alexander Schrenk az északi szamojéd nyenyecekkel került kapcsolatba. Művében a nyenyecek saját nevét nem használja, szamojédoknak nevezi őket. Szövegét idézve, ahol szamojédokat írunk, ott ez az elnevezés értelemszerűen a nyenyeceket takarja.

A két kötet közül az első lényegében egy útinapló. Már bevezetésében is találunk érdekes dolgokat: Schrenk bemutatja átírási rendszerét. A földrajzi nevek leírásánál, valamint a második kötet nyelvészeti fejezetében és az utána következő szójegyzékben Schrenk a latin és a cirill betűk kombinálásával, valamint egyes hangok felső indexbe írásával sajátos fonetikai átírást alkalmazott. A bevezetés következő része egy 28 oldalas tartalomjegyzék, amely jelentősen megkönnyíti a keresést, általa gyorsan megtalálhatjuk, hogy a kötetben hol olvashatunk a szerző néprajzi, nyelvi megfigyeléseiről. A különböző tudományágakhoz tartozó megfigyelések ebben a kötetben nem válnak el egymástól, itt az utazás időrendje szerint haladunk a megfigyelések megismerésében.

A Nagy tundrán
(Forrás: inkomi.ru)

A nyenyec népről és nyelvről

A második kötet tartalmazza a tudományos észlelések feldolgozását. A földrajzi-természettudományos részektől az arhangelszki szamojédok földjének leírása vezet át az embertudományokhoz. A fejezetben szerepel az az adat, hogy a szamojédok már 1545-ben egyezményt kötöttek IV. (Rettegett) Iván orosz uralkodóval. Ennek ismeretében válik érdekessé az első VI. fejezet (van még egy VI. fejezet!), amelyik az 1835-ös szamojéd rendtartást (Reglement) ismerteti.

A szöveg először leírja a szamojédok területét, életmódját, és biztosítja őket, hogy a kialakult jogot tiszteletben tartva életüket ugyanúgy élhetik, mint eddig. Ezután a szamojédokkal kapcsolatos orosz adminisztráció részletes szabályozása következik, beleértve a rendőri eljárások menetét is.

A Reglement rendelkezik az orosz adminisztráció és a szamojéd önigazgatás (bizony!) kapcsolatáról, valamint a helyi előkelők jogairól és kötelességeiről. A helyi vezetők feleltek azért, hogy az őslakók keresztény hitre térjenek. Külön fejezetek foglalkoznak a vásárokkal, az adóbeszedéssel, és az állami monopóliumok (gabona, só, puskapor, ólom) kereskedelmével. Az okirat aláírója Nyikolaj Nyikolajevics Novoszilcev, az államtanács elnöke.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A következő fejezetekben Alexander Schrenk korábbi műveket kivonatol. A VI. fejezetek közül a második, valamint a VII. fejezet Samuel Purchas 1625-ben megjelent művén alapul. Az 1600-as évek elején az angol hajósok tovább keresték, hogyan lehetne az északi hajózó útvonalon Kínába jutni (erről lásd korábbi cikkünket). Úti jelentéseik tartalmaznak az északi vidékek lakosságára vonatkozó információkat is. Stephen Burrough beszámolóját egy szamojéd sámánszertartásról korábban már szintén idéztük. A VI/2. fejezet William Gourdon of Hull, Josias Logan és William Pursglove jelentését ismerteti röviden. (Az interneten egyébként elérhető Samuel Purchas eredeti műve is, melynek III. kötetéből idéz Schrenk.) A VII. fejezet szintén az angol szerző műve alapján Anyikej Sztroganov permi és szibériai tevékenységét ismerteti. Az angolok kiválóan ismerték Anyikej Sztroganovot, mivel ő ellenőrizte a Káma mellékének külkereskedelmét, ő szállította az angolok számára a prémeket.

A második kötet VIII. fejezete Aaron/August Lehrberg 1816-ban megjelent könyvéből ismerteti a Jugriával és a jugorokkal foglalkozó tanulmányt (Ueber die geographische Lage und die Geschichte des im Russisch-Kaiserlichen titel gernannten Jugrischen Landes). Lehrbergre már ritkán hivatkoznak a finnugor népek történetének kutatói, pedig koncepciója nagyon érdekes. Azt állította, hogy Jugria a tundrán volt, s ebből következően a történeti forrásokban emlegetett jugorok nem obi-ugorok, hanem szamojédok voltak. Ezt a véleményt Alexander Schrenk is elfogadta.

Egy Hynapts (Jarabc)
(Forrás: Alexander Schrenk: Reise nach dem Nordosten des europäischen Russlands... II. )

Az eddig ismertetett fejezetek Schrenk szakirodalmi tájékozódását mutatták. A IX. fejezettől azonban végre azt is megtudjuk, hogy Schrenk mit végzett a terepen. Először nyelvi megfigyeléseit, majd szamojéd szótárát teszi közzé. A mindössze 11 oldalas IX. fejezet (Einige Bemerkungen über die Sprachre der Samojeden) elején a szerző lábjegyzetben mentegetőzik szerény eredményei miatt, s felhívja a figyelmet Castrén szamojedológiai munkásságára. Schrenk művének második kötetével egy időben ugyanis megjelent Castrén szamojéd nyelvtana is (Grammatik der Samojedischen sprachen). Ahhoz képest Schrenk valóban keveset nyújt. Ír ezt-azt a ragozásokról, az összetett szavakról, a magánhangzókról, a számnevekről és bizonyos nyelvjárási eltérésekről. Ez a fejezet lényegében csak bevezetése a 905 tételes német‒nyenyec‒zürjén szójegyzékének. Ezt a szójegyzéket a nyelvészek ma is használják ‒ nem gyakran és nem sokan. Néhányan csak másodkézből hivatkoznak rá. E tényből is megállapítható, hogy az eredeti szójegyzéket kevés kutató látta. Szjüdbabc: a szamojéd (főként a nyenyec, enyec és a nganaszan) folklór legjellemzőbb műfajainak egyike, epikus ének. A műfaji elnevezés ‒ írja Hajdú P. ‒ „az óriást jelentő szjüdbe származéka, s már ebből is sejthető hogy ezekben a nagy formátumú … énekekben a régmúlt idők hőse fantasztikus kalandok seregén megy át, melyek során emberevő óriásokkal, félelmetes szörnyekkel és gonosz démonokkal küzd meg, ill. idegen nemzetségekkel háborúskodik. A megénekelt küzdelmek célja, az ének témája az asszonyszerzés vagy a vérbosszú…” (Világirodalmi lexikon, Domokos Péter)

A XI. fejezet Schrenk szamojedológiai megfigyeléseinek legértékesebb részét tartalmazza. Ez a fejezet a dalokkal és mesékkel foglalkozik. Különösen azok számára nélkülözhetetlen olvasmány, akik még mindig nem tudják, mi különbség a szjüdbabc és a jarabc között.

Alexander Schrenk jellemzi mindkét műfajt (nála Súdybapts és Hynapts), és saját fonetikus átírásában közöl három-három szöveget is. A nyenyec szavak fölött kisebb betűkkel olvasható a megfelelő német alak, de a szöveg után teljes német fordítást is kapunk, kommentárokkal. Kérdéses, hogy ezek teljes szövegek-e, mivel igen rövidek. Úgy tűnik, hogy az előadók nem erőltették meg magukat a gyűjtő, Schrenk kedvéért.Jarabc: a nyenyec népköltészet jellegzetes műfaja. A szó eredeti jelentése tulajdonképpen sirató, műfaja szerint azonban mégsem az. Lényegét tekintve az obi-ugorok sorsénekére emlékeztet, hősi cselekedetekről vagy mindennapi kalandokról szól, improvizált, énekelt, első személyes előadásmódban. … A dallamhoz igazodó szöveg töltelékszavakkal is kiegészülve szabályos verssorokká rendeződik, az alapszöveg viszont mindennemű szabályosságot és ritmust nélkülöző próza. (Világirodalmi Lexikon, Domokos Péter)

Ezután még három olyan fejezet következik, amely számunkra is érdekes. Előbb a tundrai szamojéd rénszarvastenyésztésről számol be Schrenk. Megfigyelései főleg az európai Nagy tundráról származnak. Megemlíti, hogy a szamojédok hagyománya szerint a tundrán korábban a síirte nevű nép élt, amely szerinte a finnugor csúd népességgel lehetett azonos. Erről a rejtélyes népességről később Jevgenyij Helimszkij ezt írta:

A sarkvidéki tundra benépesítése során az északi szamojédok fokozatosan kiszorították és asszimilálták e területek korábbi lakosságát, amelynek etnikai hovatartozása és nyelve(i) teljesen ismeretlenek. A tundrai nyenyecek előtti, nyilván főként fókavadászattal foglalkozó lakosság emléke a „śixirťa”-ról szóló nyenyec legendákban őrződött meg. (A szamojéd népek vázlatos története)

A rénszarvastenyésztés bemutatása során Schrenk hónapról hónapra végigköveti a minden évben ugyanúgy bekövetkező eseményeket, az állatok terelésének útvonalát és menetrendjét. A szamojédok rénszarvascsordái legalább 1000 állatból állnak. A szerző azt is megfigyelte, hogy a tundrán nemcsak szamojédok foglalkoznak rénszarvastartással, hanem a permi finnugorokhoz tartozó zürjének is.

A rénszarvastenyésztés bemutatása után Schrenk a tundrán előforduló négylábú állatok vadászatáról ír, részletezi, hogy a szamojédok milyen prémes állatokra vadásznak (pl. kékróka, farkas, hermelin, nyest stb.), mikor van a vadászati szezon, és mennyi prémet szolgáltatnak be az oroszoknak. Az állatok elnevezését Schrenk általában szamojédül (nyenyecül) is megadja.

Nyenyec bálványok
(Forrás: Alexander Schrenk: Reise nach dem Nordosten des europäischen Russlands... I.)

A szárazföldi állatok vadászata után kitér a tengeri állatokra is, legalábbis a fejezet címe ezt ígéri. A tengeren, illetve a szigeteken és a part menti sziklákon fókákra vadásznak. A fókabébik vadászata februárban kezdődik. A fókavadászathoz a szamojédoknak el kell hagyniuk a rénszarvastenyésztés során bejárt útvonalaikat és táborhelyeiket, ezért telente vadászexpedíciókat szerveznek, a februárban kezdődő szezonban többet is egymás után. Egyes expedíciókon nem csak a legfiatalabb állatokra vadásznak. Más tengeri állatfaj vadászatáról Schrenk nem ír.

Schrenk 2.

Alexander Schrenk szamojéd vonatkozású művének áttekintése után emlékezzünk meg egy másik Schrenkről, Leopoldról is. Bátyja öccseként született, 1826-ban. Szintén természettudós volt, szintén messzi tájakra, s közben más tudományágak területére kirándult. 1850-ben végzett a tartui egyetemen. Rövidesen útra kelt, 1853‒1857 között a Távol-Keleten járt. Megfordult az Amur folyó vidékén, és eljutott Oroszország legtávolkeletibb végére, Szahalin szigetére is. Útja során nemcsak a természetet tanulmányozta, hanem a bejárt vidékek őslakóit is. Elsőként gyűjtött gilják (nyivh), nanaj (gold), ainu és ulcsi nyelvi anyagot. Az általa meglátogatott népek közös elnevezésére ő vezette be a „paleoázsiai” terminológiát. 1879-től a szentpétervári antropológiai és etnográfiai múzeumot igazgatta. 1894-ben hunyt el.