Vajon nagyon gonosz dolgokat csak nagyon gonosz emberek követhetnek el? Azt már tudjuk, hogy miért válunk bizonyos helyzetekben gonosszá, ahogy azt is, hogy hogyan befolyásol bennünket egy adott csoport. Most e két dolog együttesen lesz jelen, hogy még inkább elgondolkodjunk azon, hogy milyen szörnyűségekre képes még egy tisztességes átlagember is. A pszichológia történetének talán legelhíresültebb kísérletével, Stanley Milgram engedelmességi kísérletével foglalkozunk.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az amerikai szociálpszichológus, Stanley Milgram a 60-as évek elején nem kisebb feladatra vállalkozott, mint annak tanulmányozására, hogy hogyan képesek átlagos emberek parancsra agresszívan viselkedni, sőt gyilkolni. Az engedelmességi kísérlet többek közt azt kívánta demonstrálni, hogy például a holokausztot elkövetők vagy a vietnami háborúban civileket mészárló amerikai katonák ugyanolyan normális, ép emberek voltak, mint mi. Csupán néhány tényező és néhány személy egész egyszerűen gyilkológépekké változtatta őket. Lássuk, hogy hogyan nézett mindez ki pszichológiai szempontból, lássuk Milgram híres kísérletét!

Stanley Milgram (1933–1984)
(Forrás: PsyBlog)

Minden egy újsághirdetéssel kezdődött: átlagos férfiakat és nőket toboroztak egy memóriavizsgálatra, amelyért 4 dolláros órabért ígértek. Természetesen a vizsgálatnak semmi köze nem volt az alanyok memóriájához.

Miután a kísérleti alany megérkezett a laboratóriumba, közölték vele, hogy ő fogja játszani a tanár szerepét. Ez azzal járt, hogy szópárokat kellett felolvasnia a másik félnek, aki a tanuló szerepét játszotta, és ha az illető hibás választ adott, áramütéssel kellett büntetnie. A kísérleti személy látta, ahogy a tanulót leszíjazzak egy elektromos vezetékekkel felszerelt székbe, illetve hogy egy elektródát kapcsolnak a csuklójára. Ezután a kísérleti személyt (tanárt) a szomszédos szobába kísérték. Itt egy vezérlőasztal elé ültették, amelyen 30 kapcsoló volt, egyenként címkézve 15-től egészen 450 volt feszültségig. A kapcsolók csoportjait feliratokkal is ellátták a „gyenge áramütés” jelöléstől kezdve a „veszélyes áramütés” kategóriáig. A kísérleti alany feladata egyszerű volt: minden egyes hibát követően eggyel magasabb fokozatú áramütést kellett adjon a tanulónak.

A tanuló természetesen nem kapott tényleges áramütést, csupán a látszat volt meg. Egy 47 éves, kellemes modorú könyvelőt képeztek ki a szerepre; ő a szomszédos szobából kiáltott, tiltakozott a büntetés ellen. Ahogy egyre erősebb áramütést kapott, egyre hangosabban kiabált, káromkodott, majd 300 volt felett a falat rugdosta. Ezután nem válaszolt a kérdésekre, elnémult.

A várakozásnak megfelelően sok alany tiltakozott a kísérlet ellen, szerették volna abbahagyni ezt a gyötrelmes eljárást. Ám minden ilyen próbálkozásnál a kísérletvezető határozott utasítást adott arra vonatkozóan, hogy folytatniuk kell. Az eredmény pedig megdöbbentő volt: a kísérleti alanyok 65 százaléka mindvégig engedelmeskedett, elment a legmagasabb fokozatig, azaz a halálos áramütésig. Közel ennyire megdöbbentő, hogy egyetlen személy sem állt meg 300 volt alatt, amikor a beépített tanuló elkezdte a falat rugdosni. De hogyan lehetséges mindez?

K – kísérletvezető, S – kísérleti személy, T – tanuló
(Forrás: Wikimedia Commons / CC BY-SA 3 0)

Milgram úgy vélte, hogy a tekintélynek való engedelmesség olyannyira nélkülözhetetlen követelmény a különféle társadalmakban, hogy valószínűleg az evolúció során épült be az emberi faj viselkedésébe. A szülőktől kezdve egészen az oktatási rendszerig minden ezt táplálja, az egyént állandóan emlékeztetik arra, hogy mennyire fontos mások utasításának a követése. Hogy mi győzi meg az egyéneket az önállóságuk feladásáról, és szinte bármely utasítás végrehajtásáról? Elsősorban négy tényező, melyeket a kísérlet remekül szemléltet.

Az első ezek közül a szociális normák jelenléte. Ne felejtsük el, hogy az alanyok önként jelentkeztek a hirdetésre, és a jelentkezéssel implicit módon bele is egyeztek a kísérletvezetővel való együttműködésbe. Ez egy igen erős szociális norma, amit tovább fokoz, hogy a kísérletet szándékosan olyanra tervezték, hogy nagyon nehéz legyen megállni, ha egyszer már belekezdtek (az eljárás egészen ártatlanul kezdődött, és csak fokozatosan durvult el). Ugyanis a kilépéssel el kellene viselniük azt a bűntudatot, zavart, ami abból a hibából származik, hogy egyáltalán elkezdték a kísérletet. Folytatni könnyebb, pláne, hogy a kísérleti személy még az udvariasság szociális normáját is megszegné az idő előtti befejezéssel (hasonlóan Asch kísérletéhez).

A másik nagyon fontos tényező az állandó felügyelet/jelenlét a kísérletvezető részéről. A kísérlet egy másik verziójában a kísérletet vezető elhagyta a szobát, és parancsait telefonon keresztül adta. Ennek következtében az engedelmesség 65 százalékról 21-re esett vissza.

A katonáknál borzalmasan fontos az engedelmesség. Csak ezzel sokan visszaéltek már
(Forrás: Wikimedia Commons / U.S. Navy photo by Mass Communication Specialist 1st Class Will Jones)

A harmadik tényező, ami az efféle engedelmességnek remek táptalajt biztosít, az áttételesség. Habár a kísérleti alanyok tudták, hogy erőszakos cselekedet követnek el, számos áttétel elfedte, homályossá tette ezt a tényt, illetve gyengítette a tapasztalat közvetlenségét. Például az az egyszerű kiindulópont, hogy az áldozat a másik szobában volt, már jelentősen növelte az engedelmességet. Milgram arról számolt be, hogy ha egy szobában voltak már csak 40 százalék engedelmeskedett, ha pedig a kísérleti személynek kellet az elektródát a tanulón kezén tartani, 30 százalékra esett az arány. Tehát minél közvetlenebb a kapcsolat az áldozattal, annál nehezebben engedelmeskedik az ember hasonló helyzetekben.

Végül az utolsó és egyben legfontosabb engedelmességet eredményező tényező az ideológiai igazolás. Az egyén egy számára teljesen meggyőző és elfogadható ideológiát kapott, amely legitimálta a hatalommal rendelkező személy tekintélyét, igazolta utasítása helyességét. A Milgram-féle kísérletben az ideológiai alapot a tudomány jelentette. A náci Németországban ugyanezt a fajelmélet szolgáltatta.

A Milgram-kísérlet több változatban is megtekinthető a YouTube-on. Mindezeket figyelembe véve már kevésbé tűnik érthetetlennek, amit például a náci tisztek tettek a zsidókkal vagy az amerikai katonák ártatlan civilekkel. Természetesen ez semmi esetre sem felmentés a számukra: a bűnük ugyanolyan szörnyű bűn marad, attól függetlenül, hogy ismerjük a pszichológiai hátterét. De ha sikerül megértenünk vagy belátnunk, hogy ezek miért történnek, akkor talán jobb eséllyel tudunk hasonló helyzetekben felülkerekedni.

Felhasznált irodalom

Elliot Aronson (1987): A társas lény, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest.

Atkinson, L. R., Atkinson, C. R., Smith, E. E., Bem, J. D., Nolen-Hoeksema, S. (1999): Pszichológia, Budapest, Osiris, 524–549.