A legtöbben már minden bizonnyal kerültek olyan helyzetbe, amikor egy adott társaságban egyedül maradtak a véleményükkel, és mindenki az ellenvéleményt osztotta. Ha bizonyos kérdésekben kisebbségben találjuk magunkat, akkor az általában elég frusztráló, ám az élet természetes velejárója. Ilyenkor az ember alapvetően két dolgot tehet. Vagy rendületlenül kitart saját igaza mellett, vagy úgy dönt, hogy módosít eredeti elképzelésén, és alkalmazkodik a többséghez. De mi van akkor, ha teljesen biztosak vagyunk abban, hogy a saját véleményünk a helyes, igaz, és a csoport téved?

Csoportnyomás
(Forrás: Wikimedia Commons / Jorge Royan / CC BY-SA 3.0)

Többek között az előbbi kérdésre kereste a választ a lengyel születésű amerikai szociálpszichológus, Solomon Asch az 1950-es években. Asch több kísérletében a csoportnyomás jelenségét, illetve az egyének konformitását (azaz annak mértékét, hogy mennyire hajlandóak megváltoztatni a viselkedésüket, véleményüket a csoporthoz való illeszkedés céljából) vizsgálta. Egészen megdöbbentő eredményre jutott.

Asch kísérlete a maga nemében igen egyszerű, de azzal együtt nagyon ötletes volt. A kísérleti alanyt beültette egy hét-, nyolc- vagy kilenctagú csoportba, ahol a tagok mindegyike beavatott volt. Tehát ők előre kiosztott szereppel rendelkeztek. A csoportnak két ábrát mutattak (l. alább). Az egyiken (a. ábra) egy vonal volt, ez jelentette a standardot, a viszonyítási alapot. A másikon (b. ábra) három, eltérő hosszúságú vonalat láthattak a kísérletben résztvevő személyek, melyek közül az egyik megegyezett az első képen látható vonallal. A beépített embereket és a kísérleti alanyt arra kérték, hogy válasszák ki, a három közül melyik vonal azonos hosszúságú az első ábrán szereplővel.

Az Asch kísérletéhez tartozó ábra
(Forrás: Wikimedai Commons / Fred the Oyster / GNU-FDL 1.2)

A személyek sorban jelentették be döntésüket, a kísérleti alany utolsó előttiként. A helyes válasz mindig egyértelmű volt, és a kísérletvezető szövetségesei mindig egyöntetű választ adtak. De némely előre megbeszélt döntéshelyzetben (ún. kritikus próbákon) ez az egyöntetű válasz egyöntetűen rossz volt (az 1958-as kísérletben például 18-ból 12-szer). Ekkor következett a kísérlet lényegi része: hogyan dönt a kísérleti alany, azaz milyen mértékű lesz a konformitás?

Annak ellenére, hogy a helyes válasz mindig nyilvánvaló volt, az alanyok a kritikus próbák egyharmadában alkalmazkodtak a csoport (hibás) véleményéhez. Ezenfelül az alanyok 75 százaléka legalább egyszer idomult a téves csoportkonszenzushoz. Vagyis a konformitás igen nagymértékű volt. Érdekesség, hogy az évek során Asch 2-től 16 főig változtatta a csoporttagok számát, és arra jutott, hogy 3-4 beépített személy éppoly hatékonyan hozta létre az alkalmazkodást, mint bármely más nagyobb csoport.

Vajon mi történhetett? Miért nem volt elegendő a helyes válasz nyilvánvalósága ahhoz, hogy az egyén szembe merjen szállni a többségi véleménnyel? Egy egyén átlagos észlelési, érzékelési képességébe vetett önnön hite miért nem elég a csoportnyomással szemben?

Egyfelől éppen a válasz helyességének egyértelműsége a fő probléma. Ugyanis a hétköznapok során általában bonyolult és/vagy szubjektív döntésekre, véleményekre jellemző az egyet nem értés az emberek között. Sőt, nagyon gyakran még van is afféle elvárásunk, hogy vitába szálljanak a mi véleményünkkel. És azzal is tisztában vagyunk, hogy egy, legtöbb esetben egységes véleménnyel rendelkező társaságban kisebbségben lenni habár kényelmetlen, mégis elfogadható.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Asch kísérlete a fenti, hétköznapi esetnél jóval speciálisabb, hiszen egy egyszerű fizikai tényre vonatkozó állításnak az igazságértéke kérdőjeleződik meg. Ez igen abszurd helyzetet teremt, melyre az egyén nem igazán talál racionális magyarázatot. Zavarban van, frusztrált, mozgolódik, dörzsöli a szemét, felpattan a helyéről hitetlenségében. A kísérlet után pedig optikai csalódásról vagy az első válaszadó (helytelen) válaszának befolyásoló hatásáról beszél (nagyon helyesen).

Birkaeffektus?
(Forrás: Wikimedia Commons / Túrelio / CC BY-SA 2.5)

Visszakanyarodva a konformitás okaihoz: gondoljuk át, hogy mit jelent a többségitől eltérő véleménnyel rendelkezni, és kiállni mellette! Ahogy a csoport döntése érthetetlen az egyén számára, úgy fordítva is – feltételezi teljes joggal az egyén –, így lehet, az egyén eltérő döntése érthetetlen lesz a csoportnak. „Mit gondolnak majd rólam?” és „mit gondolnak, hogy én mit gondolok róluk?”. Az eltérő vélemény felvállalásával a csoport hozzáértése is megkérdőjeleződik, illetve a mások megbántását tiltó norma sérül. Vagyis a szembeszállás óriási bátorságot igényel, így mondhatjuk, hogy a félelem gátolja a vélemény fenntartását, és erőteljes konformitásra irányuló hatást kelt. Egyébként ez figyelhető meg az Asch-féle kísérlet több változatában, mint például az az alábbi videóban szereplőben (érdemes megnézni, mert rendkívül szórakoztató):

Végül fontos még annyit megjegyezni, hogy a konformitásra irányuló nyomás jóval gyengébb, ha a csoportvélemény nem egyöntetű. Ha csak egyetlen beépített személy is a többség ellen fordul, akkor a kísérleti alany konformitás 32%-ról 6%-ra esik. Meglepő módon még akkor is így van, ha az „ellenlábas” nem ad jó választ, csak a többiekétől eltérőt. Nyilvánvaló, hogy azért van ez így, mert plusz egy „lázadó” jelenléte lehetővé teszi az egyén számára, hogy az izoláltság érzete nélkül vállalhassa a csoportétól eltérő véleményét. Erre szokták azt mondani, hogy egy fecske nem csinál nyarat. No de kettő! És Ön? Vállalja a magányos fecske szerepét, vagy inkább a többiekkel röpköd, amikor már jó az idő?

Irodalom

Atkinson, L. R., Atkinson, C. R., Smith, E. E., Bem, J. D., Nolen-Hoeksema, S. (1999): Pszichológia, Budapest, Osiris, 512-521.