A húsvéti ünnepek elmúltával talán senkinek az érzékenységét nem sérti, ha a kortárs könnyűzenei élet termései közül ezúttal egy „istenes dalt” választunk elemzésünk tárgyául. Az Isten megjelenése nem túl gyakori a nem vallásos témájú és indíttatású könnyűzenében, pláne nem egy olyan tradicionális vershelyzetben, amelyben a lírai én megszólítja az Istent, azért panaszkodjon neki, perlekedjen vele.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Mindez pedig a hazai zenei életben az egyik legjobb reggae-zenésznek tartott Copy Con előadásában hangzik el. A dal címe Lapulok a fűben, aminek előzetes értelmezése – az előadó ismeretében – kitágítható a fű szó kétértelműsége miatt. Egyrészt értelmezhetjük szó szerint abban az értelemben, hogy ’meghúzom magam, nem feltűnősködöm stb.’, másrészt a fű (marihuána) szívásának illegális, és egyszersmind a társadalomból kiszakító, a problémákat elfelejteni segítő jellegére is utalhat. És persze a két értelmezés egyszerre is megállja a helyét: füvet szívva visszavonulok a társadalomtól, lapítok. De hogy hogy jön a képbe az Isten? – Ehhez meg kell hallgatnunk a dalt. (A dalszöveget szokás szerint a cikk végén közöltük.)

Az, hogy itt valójában nem egy fűszívásra biztató reggae-dalról van szó, már a felvezető (intro) szövegéből kiderül. A dal kezdetén egy perlekedő, kicsit gyerekes hang szólal meg egy igen bizarr helyzetben: még a megszületése előtt. A helyzet ugyanis az, hogy az emberi sors előre megvan írva egy könyvben, és a lírai én ezt akarja megnézni, hogy egyáltalán érdemes-e megszületni. Akit ebben a szakaszban felszólít, akivel „huzakodik” valamilyen transzcendens lény, aki a földi élet fölött áll. Az egyszerűség kedvéért – bár a lírai én egyszer sem használja ezt a megjelölést – nevezzük Istennek. (Hogy miféle Istenről van szó, arra még a későbbiekben visszatérünk.)

Majd megmondom hogy jó-e, hogy kell-e
Ha nem kell, nem születek erre a földre

Aztán a jelenetnek vége szakad azzal, hogy „mutasd már, mutasd meg”, de azt (egyelőre) nem tudjuk meg, hogy valójában megmutatta-e a beszélőnek az Isten. Minden esetre a refrénből azt sejtjük, hogy nem. Ugyanis a refrén előrevetíti, hogy a beszélő – akár akarta, akár nem – megszületett erre a Földre, és fél, lapul a fűben, mint egy nyúl.

Lapul a fűben
(Forrás: Wikimedia Commons / Photohound / CC BY 3.0)

A refrén értelmezése fenntartja ugyanazt a kétértelműséget, amit már a címmel kapcsolatban említettünk. A „vörös szemekkel” ahogyan a kimondott nyúllal való hasonlóságra, úgy a marihuánafogyasztás fiziológiai hatására is utalhat. A „talán nem vesz észre senki sem” pedig a félelem mellett a fűfogyasztás illegális jellegére is utal. A cím kétértelműségét tehát a refrén szépen kidolgozza és fenntartja. És a legjobb az egészben, hogy a két értelmezés, a két értelem egyszerre hat, nem kell közöttük választani.

A következő két versszakból már kiderül, hogy valóban megszületett a lírai én, és át kell élnie mindent, ami abban a bizonyos könyvben le van írva. És, ahogyan értesülünk róla, ez egyáltalán nem egyszerű és vidám. Éppen ezért a lírai én a könyv írójával, azzal a bizonyos Istennel perlekedik továbbra is – hol könyörögve, hol panaszkodva, hol pedig felelősségre vonóan:

Miért van ez így? Könyörgöm Hozzád állj elém!
Éld át a kínt, amit nap, mint nap átél [mindenki]

Majd a következő strófában már erősebben fogalmaz:

Csakhogy nekünk át kell élni mindent mi szaros tolladon kifér,
jöjj a földre érezd a bűzt mit Te teremtettél!

Ebben a részben már erőteljesebben szembeállítja magát az Istennel. Az Isten mint kitaláló, teremtő és mint néző jelenik meg, szembeállítva az emberrel, aki elszenvedő alanya a tőle független eseményeknek. Érdekes, hogy mindkét szereplő passzív: az isten megírja a történetet, majd elkezdi nézni, az ember pedig, bár átéli az eseményeket, valójában önálló cselekedete nincsen. A lírai én éppen ezért cselekvésre, részvételre szólítja fel az Istent. Egyszersmind lesújtó ítéletet is mond a teremtésről.

Füvezik
(Forrás: Wikimedia Commons / Fir0002)

És hogy ki ez az Isten? – Gondolhatunk a Biblia Istenére, aki valóban szóval, igével teremt, azaz történetet mond. Ugyanakkor el is bizonytalanodunk abban, hogy a keresztények Istene lenne, hiszen ő Jézus által valóban lejött a Földre, és átélte azt, amit az ember. Ugyanakkor az is igaz, hogy a beszélő teljes mértékben a predestináció, az eleve elrendelés kálvini (szent ágostoni?) elvét vallja: minden meg van írva előre. Ezzel indokolja a passzivitásra való felszólítást, illetve a fűben való elmerülést.

Ez a fajta, az Istennel perlekedő, ugyanakkor könyörgő istenes költészet nem idegen a magyar irodalomban. Balassi Bálint néhány verse, például az Adj már csendességet című és kezdetű juthat eszünkbe:

Adj már csendességet, lelki békességet, mennybéli Úr!
Bujdosó elmémet ódd bútól szívemet, kit sok kín fúr!

És természetesen Adynak néhány verse, például A nagy cethalhoz című:

Óh, Istenünk, borzasztó Cethal,
Sorsunk mi lesz: ezer világnak?
Roppant hátadon táncolunk mi,
Óh, ne mozogj, síkos a hátad.

Copy Con szövege azonban továbbmegy annál, hogy könyörög és perlekedik: életfilozófiát is kifejez. A dal utolsó két szakasza (és persze a refrén) azt írja le, hogy amennyiben a sorson nem tudunk változtatni, és egy nálunk sokkal hatalmasabb erőnek vagyunk kiszolgáltatva, húzzuk csak meg magunkat, maradjunk észrevétlenek, „ne szóljon szánk”, váljunk láthatatlanná. Azaz lapuljunk a fűben – ennek minden kétértelműségével együtt:

Nenenenenenene ne szólj szám, még a végén valaki rám talál
Jó ez így nekem, ugyebár
A fűben a Copy Con láthatatlanná vált

Az egész dalszövegben pedig ez az alapvető ellentmondás a  legizgalmasabb: a lírai én, aki maga az imént még keresetlen szavakkal perlekedett az Istennel, a teremtőjével, arra biztat minket, hogy észrevétlenül húzzuk meg magunkat, ne szóljunk, ne cselekedjünk.

Copy Con: Lapulok a fűben

Intro:
Ez így nem fair
Az életünk könyvét add ide
Hadd olvassam el
Majd megmondom hogy jó-e, hogy kell-e
Ha nem kell, nem születek erre a földre
Ha már úgyis kész van előre, add ide
Hadd lám, jó-e vagy rossz-e
Mutasd már, mutasd meg

Refrén:
Lapulok a fűben, így talán könnyebb lesz...
Csak lapulok a fűben, vörös szemekkel akár egy nyúl...
Csak lapulok a fűben, talán nem vesz észre senki sem...
Csak lapulok a fűben, amíg a szél le nem csitul...

Nem kéne így élnünk, de a sorsa mindenkinek le van írva
Le van írva, de vajon ki firkálja basszam szájba
Ez fáj! Az életünk mér dráma
Miért van ez így? Könyörgöm Hozzád állj elém!
Éld át a kínt, amit nap, mint nap átél
mindenki a papíron
lehet, hogy jobb, ha olvasom

Csakhogy nekünk át kell élni mindent mi szaros tolladon kifér,
jöjj a földre érezd a bűzt mit Te teremtettél!
A fűbe lapulva várom a bíbor naplementét,
érzem a Nap erejét, ez még az enyém
Miért van ez így, miért írja más az életünket
egy szaros papírra egy szaros tollal?
Én inkább csak, lapulok a, lapulok a fűben

(Refrén)

Copy Con Baby mégis táncot jár,
arca előtt a fű, mégis mindent lát
Látja az égen a saját csillagát,
látja, hogy a fénye elég halovány
Nenenenenenene ne szólj szám, még a végén valaki rám talál
Jó ez így nekem, ugyebár
A fűben a Copy Con láthatatlanná vált

Életet nem kértem, de kaptam, köszönöm szépen
A sorsom nem kértem, de megkaptam, köszönöm szépen
De hol marad az, amit valójában kértem?
Nincs igazság, ez az én véleményem!

Jobb nekem így, mert ha nem lát senki sem
nem tudják, hogy élek, nem fognak bántani engem
Sokan azt mondják, hogy ki kell tartani,
de én nem, én nem, én inkább csak...

(Refrén)

nanananananananana
lapulok a fűben
nézem a naplementét
senki nem lát, senki nem tudja, hogy létezem
Jobb ez így nekem
jobb ez így nekem