Az ifjúsági regény legalább annyira nehezen értelmezhető műfaji kategória, mint a többnyire negatív felhangokkal használt ponyvaregény. Nyilván más igényekkel, elvárásokkal, előzetes tudással kezd egy könyv olvasásába egy kamasz, mint egy felnőtt, és ez eltérő befogadói attitűdöket eredményez. A kamaszok nagy energiával igyekeznek feltérképezni a világot, és megtalálni a helyüket benne, nagy a kísértés, hogy ezt a folyamatot a saját értékrendünkhöz igazítsuk. Így aztán hajlamosak vagyunk ifjúsági regénynek tekinteni mindent, ami kellő mértékben igyekszik a fiatalokba sulykolni egy helyesnek vélt értékrendet.

Az ellenállás jelképe, a fecsegő poszáta
(Forrás: library.miami.edu)

A magyar Wikipédia vonatkozó szócikke szerint „a jó ifjúsági irodalom nem unalmas, különösen figyel a nyelvi szabályok betartására, szabatos, világos, nem félrevezető az élet, a történelem, a természet és a nyelv törvényeit illetően”. Ilyen az, amikor a felnőttek világa próbálja meghatározni, milyen olvasmányokra van szüksége a fiatalabb generációnak – hogy mennyire működőképes ez a hozzáállás, jól szemlélteti a kötelező olvasmányok körül újra és újra fellángoló elégedetlenség. Gyakorlatilag alig van átfedés a közoktatásban használt olvasmányok és a diákok által előszeretettel forgatott, közkedvelt könyvek között. Talán – ahogyan ponyvaregény esetében – ezúttal sem érdemes élesen elkülöníteni az ifjúsági irodalmat az irodalom egészén belül, jobban járunk, ha egyszerűen jól és kevésbé jól sikerült szövegekről beszélünk.

Ahogyan arról már korábban is írtunk, az a regény tekinthető jónak, amelyben az olyan írói eljárásoknak köszönhetően, mint a környezet és a jellemek ábrázolása, a történetmondás tempója vagy a szöveg nyelvi megformálása, a regény világát működőképesnek érezhetjük függetlenül attól, hogy a leírtak igazak vagy sem. Mindezek fényében elmondható, hogy Suzanne Collins Az éhezők viadala-trilógiája egy közepesen kidolgozott szöveg, amely elsősorban a fiatalabb olvasók körében tett szert hatalmas népszerűségre (erre a célközönségre az angolban a young adult, vagyis ’fiatal felnőtt’ kifejezés használatos).

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Megidézett világok

Minotaurosz Minosz krétai király feleségének torzszülött fia volt bika fejjel és ember testtel, akit a Poszeidón által rábocsátott őrületnek köszönhetően egy bikával nemzett, és akit Minosz a labirintusban őrzött. Miután az Athéniek megölték Minosz fiát, ő bosszúhadjáratot indított a város ellen, és miután legyőzte őket, arra kényszerítette az athéniakat, hogy bizonyos időközönként kilenc lányt és kilenc fiút áldozzanak Minotaurosznak. A torzszülöttet végül Thézeusz ölte meg a krétai királylány, Ariadné segítségével.

Maga Collins Thézeusz és a Minotaurosz történetét nevezi meg az egyik legfontosabb ihletforrásként. Az éhezők viadalában megjelenített képzeletbeli állam emellett több párhuzamos vonást mutat a Római Birodalommal. A neve (Panem) a panem et circenses vagyis ’kenyeret és cirkuszt’ kifejezésből ered, amellyel megidéződik a regényfolyamban az ókori Róma gladiátorjátékainak hagyománya is. Mindemellett a képzeletbeli ország polgárai közül sokan viselnek keresztnévként ókori latin vagy görög neveket (pl. Cato, Seneca, Fulvia, Plutarch), a diktátorként uralkodó elnök, Coriolanus Snow egy plebejusok jogait kurtíttatni igyekvő római tábornok nevét viseli.

A trilógia részei:

• Az éhezők viadala (2009)

• Futótűz (2010)

• A kiválasztott (2011)

A három regényből négy részes filmadaptáció készült, melynek utolsó része november 19-én kerül a mozikba.

A harmadik kötet megírásakor pedig a háború természetét illetően Collins sokat merített Vietnamot megjárt édesapja beszámolóiból is. A legfőbb műfaji minta azonban a disztópia (vagy ellenutópia) műfaja, elsősorban természetesen Orwell 1984-e, a mozgóképes minták közül kiemelendők a különböző valóságshow-k mellett többek közt A menekülő ember, illetve a Battle Royale című alkotások.

Suzanne Collins, napjaink másik nagy bestsellerírójához, George R. R. Martinhoz hasonlóan maga is belekóstolt a televíziózásba. Míg a Trónok harca szerzője nem meglepő módon az Alkonyzóna stábját erősítette, addig Collins a Nickelodeon csatorna különböző gyerekműsorainak készítésében vett részt. A mozgóképhez való kötődés mindkettejük prózáján nyomot hagy. Regényeiknek nyelvi megformálása meglehetősen egyszerű, a hangsúly sokkal inkább a cselekmény fordulatain és az ábrázolt világ vizuális megjelenítésén van. De míg Martinnak sikerül egyszerű eszközökkel is izgalmas karaktereket alkotni a fordulatos cselekmény mellé, addig Az éhezők viadalának hősnője még a történet néhány rajongója szerint is meglehetősen felszínesre sikeredett, és a többi szereplő jellemábrázolása sem különösebben alapos.

Élet és halál Panemben

Az éhezők viadalának és folytatásainak története tehát egy kegyetlen jövőbéli világban játszódik. Panem államának központja a Kapitólium, az ország tizenkét körzetre oszlik, és míg a Kapitóliumban élők árubőségben és fényűzésben, high tech kütyük között élik az életüket, addig a körzetek lakóinak többsége szegénységben, a létfenntartásért küzdve tengeti hétköznapjait. A főhősnő, Katniss Everdeen a legszegényebb körzetből, annak is legnyomorultabb részéből, a Peremnek nevezett nyomornegyedből származik. A lány apja meghalt egy bányarobbanásban, anyja és húga csak azért nem haltak még éhen, mert Katniss ügyes vadász, így húsra és a feketepiacnak hála némi pénzre tud szert tenni, de a gyötrő nélkülözés, a legmélyebb nyomor a mindennapok része.

Egy másik fellázadt gladiátor, Spartacus
(Forrás: Wikimedia Commons / Urban / GNU-FDL 1 2)

Egy hetvennégy évvel korábbi felkelés leverését követően (mely a bosszúból földig rombolt tizenhármas körzetben robbant ki), annak érdekében, hogy a másik tizenkét körzetnek többé eszébe se jusson a lázadás, minden évben megrendezik az Éhezők Viadalát. Erre minden körzet egy-egy 12 és 18 év közötti fiút és lányt köteles küldeni, akik addig küzdenek egy külön erre a célra létrehozott arénában, amíg csak egyikük marad életben. A Viadal résztvevőit sorsolással választják ki az egyes körzetek, de van mód az önkéntes részvételre, sőt vannak olyan körzetek is, ahol hagyománya van a hivatásos harcosok kiképzésének. A Viadal Panem életének legfontosabb médiaeseménye, a sorsolástól kezdve a viadal lezárulásáig közvetíti a tévé. A valóságshow-khoz és a tehetségkutató műsorokhoz hasonlóan a résztvevőket profi stábok és a korábbi győztesek közül kikerülő mentorok készítik fel a részvételre. Az Éhezők Viadala a szórakoztatás és a megfélemlítés különösen morbid keveréke, a műsor ugyanis nemcsak az unatkozó kapitóliumiak szórakoztatását szolgálja, törvény írja elő, hogy a közvetítéseket a körzetek lakóinak is nézniük kell. Ami a kevés kiváltságosnak izgalmas szórakozás, az a körzetek lakói számára olykor rokonaik, ismerőseik halálának nyomon követése élő egyenes adásban. A Viadalok győztesei az ország celebjeiként élhetik tovább életüket, anyagi jólét és népszerűség az osztályrészük halálukig, de sokan vannak köztük, akik a drogok rabjaiként vagy elborult elmével végzik.

A regénytrilógiában megírt történetet a tizenhat éves Katniss nézőpontjából ismerhetjük meg. Sem Panem működésébe, sem Katniss személyiségébe nem látunk bele igazán. Nem tudjuk pontosan, hogyan működik az állam, milyen az iskolarendszer, vannak-e újságok, könyvek, létezik-e bármilyen közélet, miből élnek a kapitóliumiak, egyáltalán van-e bankrendszer stb. Ugyanígy nagyon keveset tudunk meg Katniss egyéniségéről. Tudjuk, hogy nehéz élet jutott neki osztályrészül, de nem tudjuk, milyen karakter húzódik meg a történések mögött: milyen az ízlése, vannak-e vágyai, mi a kedvenc tantárgya (egyáltalán milyen tantárgyakat tanul), egyszóval egy csomó olyan dologról nem esik szó, ami átélhetőbbé tenné a történetet.

Egy másik híres aréna, a Colosseum Rómában
(Forrás: Wikimedia Commons / Fubar Obfusco)

Annyit látunk, hogy Az éhezők viadalában a totális diktatúrák történelemórákról vagy Orwelltől ismerős kérlelhetetlen logikája érvényesül, senki nincs biztonságban, és az emberi élet semmilyen értékkel nem bír. Ebben az embertelen világban a főhősnő cselekedeteit sokkal inkább hirtelen meghozott, átgondolatlan, ösztönös döntések mozgatják, nem tudatosan, valamilyen stabil értékrend alapján teszi, amit tesz. Így vesz részt húga helyett a Viadalon, és válik akaratlanul is egy mindent megváltoztató forradalom kirobbantójává, majd vezérévé. Persze hiba volna egy kamaszlányon számon kérni egy felnőtt ember érettségét és tudatosságát, de ugyanakkor Katniss karaktere híján van mindenféle kamaszos naivitásnak is. Akár a másik nemmel szerzett tapasztalatait nézzük, akár azt, ahogyan az emberéletek kioltásához viszonyul, az átélt élmények elevenségének hiánya mindkét esetben feltűnő. Mondhatnánk, hogy a főszereplő bábszerűsége pusztán a regény által megjelenített dehumanizált világ következménye, de a jellemábrázolás túlságosan elnagyolt ahhoz, hogy ezt meg tudjuk ítélni. Azt, amikor egyes szám első személyben elmondva ismerünk meg egy történetet, én-elbeszélésnek hívjuk. Ez azért tud különösen hatásos lenni, mert az adott szereplő tudatába „belebújva” ismerhetjük meg érzéseit, motivációit, önmagáról és a világról alkotott elképzeléseit. Collins regényében azonban az én-elbeszélésből csak az igeragok vannak meg, az átélhetőség hiányzik, hogy belelátunk az adott gondolataiba és érzelmeibe, ezáltal átélhetőbbé válik a történet.

Morális tükör vagy fogyasztási cikk?

Az éhezők viadalában és folytatásaiban nem nehéz meglátnunk az allegóriát. Az Arénában folyó élet-halál harc előkészítése és lebonyolítása megfelel a mai tömegmédia működési mechanizmusának: a részvevők és a közönség látszólag saját döntései alapján cselekszik, de az eseményeket valójában a hatalom érdekeinek megfelelően a háttérből irányítják. Katniss „forradalmi” tette éppen abban áll, hogy egy kétségbeesett lépésével keresztül húzza a hatalom számításait, ezáltal felébreszti Panem polgáraiban a valódi cselekvőképesség reményét. Egy olyan világban, mely az eszközként kezelt emberek totális elnyomásán alapul, ez a rendszer bomlasztásával egyenlő, és kegyetlen büntetést von maga után. Ugyanakkor a regény arra is igyekszik rámutatni, hogy a média, még a legmanipuláltabb média is kétélű fegyver, hiszen akkor is képes az embertömegeket cselekvésre késztetni, ha homokszem kerül a gépezetbe, és olyasmit is megmutat, amit a hatalom nem szeretne.

Collins trilógiája ugyanakkor nemcsak a tömegmédiumok elé tart tükröt, Panem sok szempontból a jelenkori globalizált világ egészének leképezése is. Jelenleg a Föld lakóinak legfelső pár százaléka birtokolja a megtermelt javak nagyobbik hányadát, és a jóléti társadalmak kényelmének ára a világ nagyobb, egyszersmind boldogtalanabb részének folyamatos kizsákmányolása. Míg a fogyasztói társadalom tagjai folyamatosan igyekeznek kielégíteni jelentős részben mesterségesen, reklámok által gerjesztett igényeiket, addig a Föld lakosságának jelentős hányada a létfenntartásért küzd. Mindeközben akármi történik a világban, gyakorlatilag élő egyenes adásban nézhetjük végig a pusztító természeti katasztrófáktól a különböző tömeges megmozdulásokon át a háborús hadműveletekig, ezzel párhuzamosan a médiafogyasztók ingerküszöbe egyre magasabbra csúszik. Tíz-tizenöt évvel ezelőtt szinte elképzelhetetlen volt, hogy valódi emberhalált lássunk a képernyőn, ma már mindennaposak az olyan rendőrségi felvételek, melyek egy ember életének kioltását örökítik meg, de nyilvános kivégzések vagy terroristák által elkövetett gyilkosságok felvételei is hozzáférhetők.

Ráadásul míg a valóságshow-k vagy a tehetségkutatók esetében tisztában vagyunk azzal, hogy egy kívülről manipulált valóságot látunk, addig a hírcsatornákat abban a hiszemben nézzük, hogy onnan a valódi világ valódi történéseiről tájékozódhatunk. Arról már viszonylag ritkán szerzünk tudomást, hogy az, amit „igazi” valóságként szemlélünk, vagy azok a folyamatok, amelyeknek mi magunk is részesei vagyunk, mennyiben objektív törvényszerűségek és mennyiben tudatos manipuláció eredményei.

Katniss Everdeen
(Forrás: imdb.com)

Suzanne Collins regényfolyamában tehát benne rejlene a lehetőség, hogy ennek a manipulatív, sokszor embertelen világnak, illetve az ezt közvetítő manipulatív és sokszor embertelen tömegmédiának a leleplezését nyújtsa, és felmutasson valamilyen hiteles emberi magatartásformát ezzel szemben. És ha mindenáron azt szeretnénk, hogy az ifjúsági regények valamilyen didaktikus üzenetet hordozzanak, ez például lehetne az. A trilógia világa azonban körülbelül annyira hiteles és átélhető, mint egy igényesen kivitelezett videójátéké. Ennek következtében mindamellett, hogy Collins regényeinek története alapvetően izgalmas, cselekménye fordulatos, és felvet néhány érdekes társadalmi kérdést is, összességében mégiscsak annak a hazug és pénzéhes szórakoztatóiparnak a terméke, amelynek veszélyeire saját bevallása szerint szeretett volna rámutatni.

Források, olvasnivalók

Q&A with Hunger Games Author Suzanne Collins

Suzanne Collins

The Hunger Games

Mockingjay