-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kétségtelen, hogy majd ha tudunk valamit a jelenleg ismertnél korábbi ...2024. 11. 22, 14:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: 14 "..az állítólagos "ősnyelvről" azért könnyű bármit (és annak az ellenkezőjét...2024. 11. 22, 14:17 Szótekerészeti agybukfenc
-
szigetva: @Sándorné Szatmári: Kérlek, fejezd be a hülyeséget. Egyszer-kétszer talán vicces, de most ...2024. 11. 13, 12:05 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @Sándorné Szatmári: 12 kiegészítés: -A mai angolban a "kulcs" szó időben csak oda helyezhe...2024. 11. 13, 11:33 Szótekerészeti agybukfenc
-
Sándorné Szatmári: @szigetva: "..„ké” milyen meggondolásból jelentene 'eszközt', abba bele se merek gondolni....2024. 11. 13, 10:55 Szótekerészeti agybukfenc
Kálmán László nyelvész, a nyest szerkesztőségének alapembere, a hazai nyelvtudomány és nyelvi ismeretterjesztés legendás alakjának rovata volt ez.
- Elhunyt Kálmán László, a Nyelvész, aki megmondja
- Így műveld a nyelvedet
- Utoljára a bicigliről
- Start nyelvstratégia!
- Változás és „igénytelenség”
Kálmán László korábbi cikkeit itt találja.
Ha legutóbb kimaradt, most itt az új lehetőség!
Ha ma csak egyetlen nyelvészeti kísérletben vesz részt, mindenképp ez legyen az!
Finnugor nyelvrokonság: hazugság
A határozott névelő, ami azt jelenti, hogy ‘te’
Az oroszok már a fejünkön vannak!
egueguegueguegu-eguegueguegueguegu...
A halál tabu: a halálhír közlése nagyon nem könnyű feladat. Viszont egyáltalán nem mindegy, hogyan, milyen nyelvi formában mondják meg nekünk azt, hogy a szerettünk meghalt. Egy kutatás azt mutatja, hogy a komplikált gyászfolyamat összefügg azzal, hogy hogyan közlik a gyászolókkal a rossz hírt.
– Asszonyom, sajnálattal kell közölnöm: a férje elszenderült.
– Rendben, doktor úr, de mikor fog fölébredni?
Hogyan közlik velünk a halálhíreket az egészségügyi dolgozók, az orvosok, a mentősök vagy akár a rendőrök? Biztosan sokaknak van maradandó kellemetlen emlékük ezzel kapcsolatosan. Egy szerettünk haláláról értesülni borzalmasan nehéz helyzet, ami első körben sokkolja az embert, és általában – védekezési mechanizmusként – tagadást vált ki belőlünk: „Hát, ezt nem hiszem el.” „Ez nem a valóság, biztosan csak egy rossz álom.” „Nem, ez nem lehet igaz.” Ez természetes reakció, a gyászfolyamat első lépése. Arra azonban már kevesebben gondolnak, hogy a halálhír közlésének módja befolyással lehet a gyász további szakaszaira is. Dr. Zelena András traumakutató és kommunikációs szakember olyan személyeket vizsgált, akik gyászfeldolgozási zavaruk miatt pszichiátriai kezelésre szorultak. Tapasztalatai szerint a gyászfeldolgozás zavara összefüggésbe hozható azzal, hogy milyen módon közölték az illetővel a halálhírt. A vizsgálatról szóló beszámolóját a Kharón Thanatológiai Szemle aktuális számában olvashatjuk.
Az oldal az ajánló után folytatódik...
Ez is kommunikáció!
A halálhír közlése is kommunikáció, bár a helyzet egyáltalán nem mondható tipikusnak. A hírt közlőnek sokszor „hivatalból” (és nem valamilyen belső késztetés miatt) kell informálnia a hozzátartozót. Az üzenet fogadója pedig – az esetek egy részében – már tudja, sejti hogy mit fognak neki mondani: hosszú betegség, kórházi ápolás után, a hozzátartozó üres ágyának láttán, vagy amikor az orvos hajnalban telefonál. Az üzenet átadása és befogadása is érzelmi terhet jelent a résztvevőknek. Éppen ezért van különösen nagy jelentősége annak, hogy az üzenet nyelvi megformálása milyen.
Zelena cikkében több interjúalanyának történetét is elolvashatjuk azzal kapcsolatosan, hogy milyen módon, hogyan, milyen helyzetben közölték velük, hogy közeli hozzátartozójuk meghalt. Az is kiderül, hogy ugyan vannak olyan esetek, amikor a hozzátartozó – időlegesen – nem emlékszik ezekre a helyzetekre, de a jellemző mégis az, hogy rendkívüli részletességgel tudják ezeket a nehéz pillanatokat felidézni a gyászolók. Így már nem annyira meglepő, hogy a gyászfeldolgozás további szakaszait igenis befolyásolja az, hogy hogyan közölték az emberrel a halálhírt.
Zelena András szerint ezekben a helyzetekben is Grice együttműködési alapelve kellene, hogy meghatározza a kommunikációt, így azokat a társalgási maximákat kell érvényesíteni, amelyek az ideális hétköznapi társalgásokat is vezérlik. A mennyiségi maxima érvényesülése annyiban fontos, hogy a hírt közlő ne legyen se túl szűkszavú, se túl bőbeszédű a halálesettel kapcsolatban. A minőségi maximák szerepét Zelena kissé zárójelbe teszi. Érdemes azonban megjegyezni, hogy azon túl, hogy természetesen nem lehet egy ilyen helyzetben hazudni arról, hogy beteg halott-e, még más dolgokkal kapcsolatban is felmerülhet a minőség maximájának az érvényesítése. Elég ha az ilyenkor szokásos vigasztaló szándékú szavakra gondolunk: „Mindenkinek jobb így: már nagyon sokat szenvedett, most végre megnyugodott”. A relevancia maximája is fontos: a halálhírt közlő maradjon a tárgynál, de kezdjen el másról (például magáról) beszélni. Zelena leginkább a mód maximáinak jelentőségét hangsúlyozza: kerülni kell a homályos vagy kétértelmű kifejezéseket. Ezért nem jók például a meghalt szó helyett használt eufemisztikus kifejezések, amilyen az elaludt, elszenderült, elment, eltávozott, megtértstb. Bár nem sok dolog szabályozza a halálhírek közlését, és ennek a területek a kutatása is gyerekcipőben jár, arra nézve több egészségügyi intézményben van iránymutatás, hogy az ilyen metaforikus, eufemisztikus kifejezéseket kerülni kell.
A kommunikáció fontos a gyászfeldolgozásban!
Zelena András kutatásában pszichiátriai osztályon ápolt, gyászfeldolgozási zavarral küzdő betegekkel készített interjúkat. Arra volt kíváncsi, hogy a gyászfeldolgozás zavara összefüggésben állhat-e azzal, ahogyan az illetővel az egészségügyi személyzet közölte a halálhírt. A kutató 10 személlyel vett föl interjúkat: mindnyájan egy kisvárosi kórház pszichiátriai osztályán feküdtek gyászfeldolgozási zavaruk következtében, de mindegyiküknek volt már korábbi pszichiátriai kezelése is. Az interjúalanyok között öt 50 és 72 éves kor közötti nő és öt 46 és 54 év közötti férfi volt.
Az interjúk tapasztalatai alapján elmondható, hogy az egyik legnagyobb probléma az, hogy a halálhírt sokszor nem is közlik. Ha a hozzátartozó jelen van például a sikertelen újraélesztésnél, vagy ha az orvos szokatlan, hajnali időpontban telefonál, akkor sokszor egyértelmű a helyzet. És ebben a helyzetben sokszor magára a sokkos állapotú hozzátartozóra hárul a feladat, hogy kimondja a végső szót: „meghalt”. Zelena több alanya nyilatkozott úgy, hogy az, hogy még csak nem is közölték velük a halál tényét, nagyban rontotta a gyász folyamatát.
Felhasznált irodalom
Dr. Zelena András: A halálhír közlése mint kommunikációs gesztus. Kharón Thanatológiai Szemle, 2015/3.