Nyolcvan évvel ezelőtt, 1934. március 1-jén lépett trónra (életében immár harmadszor) Pu Ji, a Csing-dinasztia utolsó kínai császára – ezúttal Mandzsukuo császáraként. Az új állam ekkor már formailag két éve létezett, de rövid élete alatt is számos érdekességgel szolgált. Fennállása idején, 1932 és 1945 között alig több mint egy tucat ország ismerte el létét (köztük Magyarország 1939-ben), de a japánok számára – majdnem minden szempontból – kísérleti terep volt. Itt nem csupán olyan háborús rémtettekre kell gondolni, mint a hírhedt 731-es egység akciói, melyek a biológiai és kémiai fegyverek hadifoglyokon és a helyi lakosságon való tesztelésétől az élveboncolásig igen széles skálán mozogtak, hanem olyan oktatás- és nyelvpolitikai kérdésekre is, melyek nem csupán Mandzsukuo vagy a korábbi japán gyarmatok, hanem akár az anyaország életére is hatással voltak.

A 731-es egység ma is álló – jelenleg múzeumként funkcionáló – egyik megmaradt épülete Harbinban
(Forrás: Wikimedia Commons / Markus Källander)

Előző cikkünkben láthattuk, hogyan ír Mandzsukuo papíron legfőbb uraként maga Pu Ji a bábállam születésének körülményeiről, az alábbiakban pedig rá és Andrew Reed Hall doktori disszertációjára támaszkodva azzal ismerkedhetünk meg, milyen ideológiai elvek mentén zajlott az új állam megteremtése. Andrew Reed Hall disszertációjában a Mandzsukuo fennállása idején a kínai nyelvű általános és középiskolai tankönyveket, a kor japán oktatáspolitikusainak nézeteit és a háború utáni tanári és diák visszaemlékezéseket elemezve vizsgálja a kérdést.

Pu Ji 1934 márciusában
(Forrás: Wikimedia Commons)

Etnikai harmónia

Amikor a Kvantung-hadsereg 1931-1932 telén néhány hónap alatt elfoglalja Mandzsúriát, és úgy dönt, hogy ott nem gyarmatot hoz létre (Korea vagy Tajvan mintájára), hanem egy „önálló” államot, saját maga számára is jelentős feladatot ad; a feladat megoldása pedig követendő példa lesz későbbi kihívások során. A hatalmas területű (kb. egymillió km²) és lakosságú (kb. 30-35 millió lakos) új ország megszervezése nem kis feladat.

A japán döntéshozók talán legfőbb problémája az „önálló” Mandzsukuo megteremtése során az volt – hangoztatja Andrew Reed Hall –, hogy vajon mennyiben sikerül igazolni egy olyan állam létét, melynek – 1931-es becslések szerint – 96 százalékát han kínaiak alkotják. A japánok ideológiai érvelése úgy indokolja Mandzsukuo létét, hogy 1) a kor Kínai Köztársasága a rossz kormányzás és a korrupció miatt elvesztette minden jogát a térség felett, 2) Mandzsúria történetileg független Kínától, 3) Japánnak speciális érdekei vannak a térségben, melyek feljogosítják a beavatkozásra. Ennek megfelelően – írja Andrew Reed Hall – a Kvantung-hadsereg felügyelete mellett japán oktatáspolitikusok nekilátnak felépíteni egy bábállami ideológiát.

Mandzsukuo szerencséjére az itt tevékenykedő japán oktatáspolitikosok az anyaországban kevéssé tolerált reformerek közül kerülnek ki jórészt – akik Pestalozzi, Montessori és Dewey modern pedagógiai elveit kívánják kísérleti jelleggel megvalósítani az új országban. Kísérleteik – a háború kiteljesedésével párhuzamosan – azonban egyre inkább ellenállásba ütköztek a japán központi kormányzat részéről.

A Kvantung-hadsereg főhadiszállása Mandzsukuóban – 1935. Minden itt dőlt el...
(Forrás: Wikimedia Commons)

Mandzsukuo megteremtőinek japán ideológusai eleinte olyan államszervezési elvekkel próbálkoztak, melyeket az „etnikai harmónia” és a „királyi út” kifejezéseivel jellemezhetünk. Ahogy azt előző cikkünkben láthattuk, az etnikai harmónia Mandzsukuo esetében azt jelentette, hogy az új országot alkotó öt nemzetiség (han kínai, mandzsu, mongol, koreai, japán) a közös államterületen tökéletes egyenjogúságban él. Az ötletet, beleértve az új állam lobogójának nemzeti színeit, Mandzsukuo számára a Kínai Köztársaságtól kölcsönözték a japánok.

Mandzsukuo nemzetközi elismertsége. Vörös: Mandzsukuo; narancssárga: Japán; sárga: Japán által elfoglalt államok és/vagy csatlósállamok; zöld: egyéb államok, melyek elismerték Mandzsukuót
(Forrás: Wikimedia Commons / Rainbow Dash / CC BY-SA 2.5)

A Mandzsukuo esetében alkalmazott etnikai harmóniával persze már a kezdet kezdetétől voltak komoly gyakorlati gondok – állítja Andrew Reed Hall. A legfőbb gond az volt, hogy a 30 milliós ország 96 százalékát han kínaiak alkották – akiknek nehéz (gyakorlatilag lehetetlen) volt a Kínai Köztársaságban élő kínaiakhoz képest és azokétól független, önálló nemzeti identitást adni. A japán ideológusok ugyan a későbbiek (1936) folyamán megkísérelték elébb összevonni a mandzsukat és a hanokat egy „mandzsúriai/mandzsukuo” kategóriába (ezáltal négyre csökkentve az államalkotó etnikumok számát); ez viszont arra késztette őket, hogy az eredeti ötös felállás miatt bevegyék a kis létszámú orosz nemzetiséget az államalkotó elemek sorába.

A mandzsúriai/mandzsukuo etnikum azonban az itteni kínai eredetű többség számára kevésbé volt eladható ideológia. Már csak azért sem, mert a Mandzsukuóban élő japánok ugyanakkor a maguk részéről soha nem tekintették igazi hazájuknak a bábállamot, nem is azonosultak soha az új nemzeti érzéssel – ezzel is bomlasztva az etnikai harmónia világképét. Ezen túlmenően a Mandzsukuóban élő koreaiakat (1939 után) központilag automatikusan japán alattvalónak tekintették, nem pedig az új állam államalkotó nemzetiségének. Arról nem is szólva, hogy 1940 után a japán gyarmati kormányzat Koreában olyan kampányba kezdett, mely arra tett kísérletet, hogy magát a koreai kifejezést is törölje – helyette a rendkívül jóhangzású félszigetiek kifejezést használva. A 96 százalékos kínai többség, a fiktív mandzsúriai/mandzsukuo etnikum, illetve az, hogy sem az országban élő japánok nem érezték magukénak az új hazát, sem az ott élő koreaiakat nem tekintették Mandzsukuo alattvalóinak, igencsak aláásta a hangzatos elveket. Az etnikai harmónia államszervező elve így – fokozatosan – 1940 körül teljesen átadja a helyét valami egészen másnak: a deklarált és megfellebbezhetetlen japán szupremáciának. De vajon mi a helyzet a „királyi út” néven összegezhető másik államszervező elvvel?

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Királyi út

A „királyi út” néven összefoglalható irányítási elv az etnikai harmónia ideológiája mellett – írja Andrew Reed Hall – az a nemzetszervező felfogás volt, melyet Mandzsukuo japán megtervezői a kezdeti években alkalmazni próbáltak azért, hogy a bábállamnak saját, a Kínai Köztársaságétól eltérő karaktert adjanak. A japán ideológusok Mandzsukuo megalapításakor az államszervezés tekintetében a konfucianizmushoz nyúltak vissza. Olyan nemes gondolatokra kell itt utalnunk, mint „tisztességes kormányzat”, „helyi autonómia”, „jóléti állam”, az államfő (Pu Ji) kiemelkedő szerepe az állam legitimitása kapcsán, „a nép szava a mennyek szava” stb.

Hamarosan azonban felsőbb érdekek Tokióban arra világítottak rá, hogy ezek a remekül hangzó államszervezési elvek káros hatással lehetnek akár az olyan japán gyarmatok hangulatára is, mint Tajvan és Korea. Így 1940-re a királyi út konfuciánus elmélete az etnikai harmóniával együtt a sírba száll: helyét a Japántól és a japán császár személyétől eredő legitimáció, illetve a japán háborús céloknak való alárendeltség elve veszi át.

Konfuciusz. Elvei nem sokáig érvényesültek Mandzsukuo államszervezésében
(Forrás: Wikimedia Commons)

Az 1934. március 1-jén Mandzsukuo trónjára lépett Pu Ji – önéletrajzi írását olvasva – minden bizonnyal tökéletesen tudatában volt annak, hogy a Kvantung-hadsereg és a japánok nélkül semmi nem lehetséges Mandzsukuóban. Mégis, a kezdeti államszervezés, az etnikai harmónia és a királyi út elveinek fényében 1935-ben Japánban tett látogatását kifejezetten ígéretesen értékeli – a valóságot tökéletesen félreismerve:

Legtorzabb benyomásaim az 1935 áprilisában tett japáni látogatásom eredményeként alakultak ki, amikor úgy tűnt, hogy a lehető legnagyobb tekintélynek örvendek.

Japánba tett utazásomat a Kvantung-hadsereg szervezte. A hadsereg parancsnoksága javasolta, hogy hálából, amiért trónra lépésem alkalmából a japán uralkodó elküldte gratulálni fivérét, viszonozzam e látogatást a japán császárnál. Emellett még személyes példát is kellett mutatnom a „Japán és Mandzsukuo közötti barátság” erősítése terén.

(324. oldal)

Hazatérve Japánból, Pu Ji önálló akcióba kezd – beszédet intéz környezetéhez.

Nem beszéltem meg előzetesen a japánokkal semmit, és nem írtam fogalmazványt a beszédhez. Minden papír nélkül beszéltem, és lelkesen ecseteltem, miként fogadott a japán császár, milyen tisztelettel viseltettek irántam a japán miniszterek és tisztviselők, s beszédemet a következő szavakkal fejeztem be:

– Ha valamelyik japán nem Mandzsukuo javára tevékenykedik, az őfelsége, a japán császár iránti tiszteletlenség. Ha a mandzsuk nem Japán javára cselekednek, az Mandzsukuo császára iránt jelent tiszteletlenséget. Ha valaki tiszteletlenül viselkedik Mandzsukuo császárával, az egyben tiszteletlenül viselkedik a japán császárral szemben és megfordítva.

(326. oldal)

Ennél nagyobbat Mandzsukuo ifjú császára nem is tévedhetett. A Kvantung-hadsereg a császár hazatérte után radikális változtasákokat eszközöl az új állam irányításában. Pu Ji 1935-ös Japánban tett látogatása után Mandzsukuo mint liberális államszervezési kísérlet megszűnik létezni. Eltűnik mind az etnikai harmónia, mind a királyi út elve. A folytatásban pedig az is kiderül, milyen volt a rövid életű Mandzsukuo nyelv- és oktatáspolitikája.

Felhasznált irodalom

Pu Ji: Az utolsó kínai császár voltam. Láng Kiadó, Budapest, 1989.

Andrew Reed Hall: Constructing a ’Manchurian’ Identity: Japanese Education in Manchukuo, 1931–1945. PhD-dissertation, University of Pittsburgh, 2003.