Sorozatunk előző két részéből láthattuk, hogyan születik meg Mandzsukuo és hogyan próbálják meg a liberálisabban gondolkodó japán ideológusok felépíteni a bábállam saját identitását. Néhány év alatt azonban – Japán háborús helyzetének megfelelően – Mandzsukuo önállóságának minden látszata is szétfoszlik, ideológiai szinten is: ennek pedig nyoma van az ottani oktatás- és nyelvpolitikában.

Andrew Reed Hall disszertációjában a Mandzsukuóban használt tankönyveket, oktatási háttéranyagokat és későbbi visszaemlékezéseket elemez. Ezek alapján azt állítja, hogy Mandzsukuo léte alatt a japán nyelv oktatásának, az oktatásban használt tankönyveknek és a Mandzsukuóra jellemző kulturális identitás átalakulásának olyan felhangjai is vannak, melyek magáról az anyaországról, Japánról is sokat elárulnak.

Pu Ji, Mandzsukuo császára – 1934
(Forrás: Wikimedia Commons)

A japán nyelv oktatása Mandzsukuóban

Annak ellenére, hogy a japánok az új állam megszervezésének pillanatától kezdve államalkotóként szerepeltek, a japán nyelvet Mandzsukuóban egészen 1937-ig csupán mint idegen nyelvet oktatják. S miközben Tajvanon és Koreában már évtizedek óta az általános iskola első osztályától kezdve a nebulók heti 10-12 órában tanultak japánul – Mandzsukuóban a nyelv oktatása is később és jóval kisebb óraszámban kezdődött.

Ennek számos oka volt – írja Andrew Reed Hall: az összlakosság arányához képest elenyésző számban voltak japán nyelvtanárok Mandzsukuóban, noha a kormányzat később külön programokat szervezett nyelvtanárok tömeges importjára az anyaországból. A mintegy 13000 átalános és közel 350 középiskola összesen kb. 870000 diákját az anyaország így sem tudta megfelelő mennyiségű és képzett japán nyelvtanárral ellátni. A kísérletet utóbb le is kellett állítani a fronthelyzet miatt kialakult ember- és az anyaországban fellépő tanárhiány miatt. Ez viszont azt eredményezte, hogy Mandzsukuóban a rendszer vége felé a hatalmas nyelvtanárhiány miatt akár már gimnazista diákok is lehettek a japán nyelv tanárai. 1937-ben azonban óriási változások következnek a japán nyelv helyzetét illetően Mandzsukuóban: a japán államnyelvvé válik.

Mandzsukuo diáklányok japánul tanulnak
(Forrás: Wikipédia)

Az óraszám megemelkedik, a japán nyelvvizsgát letevőknek jelentős bónuszokat kínálnak a japánok. Ám a háború kiszélesedésével a középiskolásokat is egyre nagyobb mértékben vonják be a hadigazdaságba: a háború utolsó éveiben már előfordult, hogy a középiskolások mindössze két hónapot ültek az iskolapadban, a tanév nagy részét katonai gyakorlaton vagy a gazdasági életben kellett letudniuk. Így a nebulók java a legelemibb japántudásra sem tesz szert. Andrew Reed Hall nem véletlenül idéz egy japán tisztviselőt 1942-ből:

Nagyon kevés mandzsúriai, felső tagozatot végzett diák képes átmenni a Dél-Mandzsúria Vasút hármas szintű nyelvvizsgáján, mely csak egyszerű társalgási szintet jelent. Az utcákon a saját nyelvüket használják, nem a japánt. Menjünk csak el egy sportpályára, fogjuk akármelyik diákot, beszéljünk hozzájuk japánul – egy szót sem fognak érteni.

(209–210. oldal – ford. H. K.)

A japán nyelv oktatásának így Mandzsukuóban – minden adminisztratív intézkedés ellenére – a bábállam rövid élete során nincs látható eredménye. Ha csak nem az, hogy Mandzsukuo iskolái ideális terepet jelentenek a Japánban túlságosan reformernek bélyegzett olyan nyelvtanárok és pedagógusok számára, akik a nyelvtanítás ekkor újszerűnek minősülő módszereivel kísérleteznek. Mindezt pedig deklaráltan azzal a szándékkal teszik, hogy később esetleg azokat odahaza is alkalmazzák. A nyelvtani-fordító módszerrel és a direkt módszerrel kapcsolatosan részletesebben Bárdos Jenő Nyelvtanítás: múlt és jelen című kötetében tájékozódhatunk. „A [...] nyelvtani-fordító módszer a célnyelv nyelvtanát szabályok ismertetésével magyarázza, a begyakorlás fő formája pedig a kétnyelvű fordítás.” (50. oldal). „A direkt módszer hívei [...] arra törekedtek, hogy a nyelvet tanuló közvetlenül a célnyelvvel kerüljön kapcsolatba. Igyekeztek kizárni tehát az anyanyelvet, sőt a fordítást is.” (59. oldal) Míg például Japánban az angol nyelv oktatásában a hagyományosan elfogadott a nyelvtani-fordító módszer volt, a gyarmatokon és Mandzsukuóban egyaránt az úgynevezett direkt módszer vált egyeduralkodóvá a japán nyelv oktatásában, ami az oktatás során szakított az anyanyelv használatával.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Mandzsukuo tankönyvek

Amint a Kvantung-hadsereg 1931 végén lerohanja Mandzsúriát, a megszálló japánok egyik legfőbb gondja – Mandzsukuo megalkotásának egyik elemeként – az oktatás azonnali helyreállítása. Az ekkor rendelkezésekre álló, a Kínai Köztársaságban is használt tankönyvekből így legelébb is a japánellenes és a Kínai Köztársaságot éltető részeket törlik, majd ugyanazzal a lendülettel a japán oktatáspolitikusok nekilátnak egy saját tankönyvsorozat elkészítéséhez, a korábban már látott etnikai harmónia és a királyi út ideológiájának tükrében. Az első, ilyen szellemben fogant tankönyvek már 1934-re elkészülnek.

Az 1937-ben kiújuló japán-kínai háború hatására azonban Tokióban egyre határozottabban lépnek fel a központi irányítás és a kézivezérlés mellett. Az eddigi kísérletezgetés, mely Mandzsukuo kezdeti éveit jellemezte, háttérbe szorul. Mindennek ellenére a Mandzsukuo identitás és oktatás japán megalkotói közül többen a későbbiekben olyan más japán bábállamok és megszállt területek oktatáspolitikájában és tankönyvkiadásában is aktív szerepet vállalnak, mint Mengcsiang (Belső-Mongólia).

Mengcsiang, Belső-Mongólia japán bábállama
(Forrás: globalsecurity.org)

1937-ben megszületik Mandzsukuóban az első ötéves terv; ez már a háborús gazdálkodás felé való eltolódás első lépéseként érzékelhető. Ezzel párhuzamosan elkészül az új oktatási terv, mely 1938-ban lép életbe, és már sokkal inkább olyan oktatási koncepciót tükröz, ahol Mandzsukuo már nem önálló entitás: legitimitását Japántól, a japán császártól nyeri. Pu Ji így ír ezekről önéletrajzi regényében:

A rendeletek, amelyeket akkoriban jóváhagytam, mint pl. a termelés fejlesztésének első ötéves terve, a termelés ellenőrzése, a kormány átszervezése, a japán nyelv oktatása és kötelező állami nyelvként való bevezetése, közel sem estek olyan nehezemre, mint öcsém házassága.

(334. oldal)

Pu Ji öccsének házasságát a Kvantung-hadsereg rendeli el – egy japán arisztokrata hölggyel. Az önállóságról sem Mandzsukuo, de még Pu Ji és császári családja esetében sem beszélhetünk – és a lejtőn nincs megállás.

Az 1938-as új oktatási terv megalkotóinak szemében Mandzsukuo csak mint nyers- és emberanyag-forrás szerepelt (az 1937-ben meghirdetett ötéves tervnek megfelelően): ennek értelmében – bár az általános iskolai oktatást szélesítették – a kötelező középiskolai tankötelezettséget redukálták. A japánok szemében inkább kétkezi munkaerőre, semmint jól képzett, de alulfoglalkoztatott új értelmiségre van szüksége – utóbbi ugyanis a japánellenes mozgalmak táptalaja lehet. Semmi szükség „művelt semmittevőkre” – idézi Andrew Reed Hall.

Az általános iskolai tantervben pedig a nyelveket, a történelmet, az erkölcstant, a földrajzot mind összevonták egyetlen tantárgyba: nem volt többé szükség az önálló identitás kialakítása érdekében külön foglalkozni részletesen Mandzsukuo történelmével és földrajzával, a hagyományos kínai erkölccsel – ezek az új koncepció szerint csak megzavarnák a mandzsukuo nebulók agyát s elterelnék őket a Japán iránti lojalitás útjáról.

A tankönyvekben a Mandzsukuót és benne Pu Jit érintő témakörök mellett egyre több a Japánra és a japán császárra vonatkozó rész, a két állam tankönyvekben tükröződő viszonya pedig mellérendeltségből Mandzsukuo kárára alárendeltségre változik. 1940-ben, Pu Ji második Japánba tett látogatása után felsőbb rendelésre Mandzsukuo spirituális önállóságát tovább nyirbálták: Pu Ji és országa államvallássá tette a sintót. Pu Ji így ír erről:

...a japán vallás egyben Mandzsukuo vallása is, tehát fel kell vennem „az Égi Ragyogás Fénylő Istenségének”, a japán császári család istenősének hitét, s ezt a kultuszt kell Mandzsukuo államvallásává tennem. Annál is inkább, mivel Japánban most ünneplik Dzsimmu császár trónralépésének kétezerhatszázadik évfordulóját, s ez nagyon jó alkalom lenne a nagy istennel való találkozásra.

(345. oldal)

Amaterasu napistennő – a japán császárok őse – előbukkan egy barlangból és fénnyel árasztja el az univerzumot
(Forrás: Wikimedia Commons / Utagawa Toyokuni III, Kunisada)

S hogy lássuk, hogy alig 10 év alatt az etnikai harmóniától, a királyi út ideológiájától és a Mandzsukuo és Japán egyenjogúságának elvétől hogyan jutott el a két állam viszonya Mandzsukuo totális alárendeltségéig, ismét Pu Jit idézzük:

Valahányszor a Kvantung-hadsereg parancsnokával találkoztam, máris daráltam a szöveget: – Japán nélkül nem lenne Mandzsukuo. Ezért Japánt Mandzsukuo szülőapjának kell tekinteni. Tehát... khm... Mandzsúria nem lehet a többi országhoz hasonlóan „szövetséges”, hanem testvérnek kell nevezni.

(349. oldal)

Az 1932-ben létrejött új állam oktatásában az első néhány évben a diákok (és kb. 30 millió ember) annak a kísérletnek voltak alanyai és résztvevői, mely egy új identitás kialakítása körül folyt; 1935-től, Pu Ji első Japánba tett látogatásától kezdve Japán egyre kevésbé partnerként, sokkal inkább felettesként jelent meg az mandzsukuói államirányításban és oktatáspolitikában; 1937-38-tól kezdve a japán szupremácia megkérdőjelezhetetlenné, a japán pedig államnyelvvé válik; 1940-től, Pu Ji második Japánba tett látogatásától kezdve a sintó hivatalosan Mandzsukuo államvallásává lesz; a háború további kiteljesedésével pedig Mandzsukuo egyre inkább a korábbi japán gyarmatok szintjére süllyed – bár azt soha el nem éri. Hiszen míg pl. Koreában 1938-at követően a koreai nyelv használatát a japán gyarmati kormányzat szinte minden szinten akadályozta és tiltotta, Mandzsukuo mindenek ellenére jóval nagyobb szabadságot élvezett.

Identitás, oktatás- és nyelvpolitika terén a Mandzsukuo bábállam mint kísérlet a helyszínen kevés gyakorlati haszonnal járt, bár az anyaország számára minden bizonnyal tanulságos tapasztalat volt.

Felhasznált irodalom

Pu Ji: Az utolsó kínai császár voltam. Láng Kiadó, Budapest, 1989.

Andrew Reed Hall: Constructing a ’Manchurian’ Identity: Japanese Education in Manchukuo, 1931-1945. PhD-dissertation, University of Pittsburgh, 2003.