Az oktatás vizuális környezete, ahogy azt az iskolák nyelvi tájképéről szóló sorozatunk eddigi részeiben bemutattuk, sokat elárul az egyes intézmények és az iskolarendszer értékrendjéről, működéséről. Miket láthat és olvashat nap mint nap a diák? 19. századi férfiak portréját? Ragozási táblázatokat? Saját és osztálytársai kreatív alkotásait? Ahogy a falakon és a teremben hozzáférhető vizuális választék orientációt jelez, ugyanúgy lényeges, mit tesz – szó szerint és átvitt értelemben is – láthatóvá, illetve mit takar vagy leplez el a tankönyv. Az utóbbi időben nagy vihart kavart kísérleti tankönyvek közül ezúttal azt nézzük meg, mi „látható” a 19. századi Magyarország nyelveiből és kultúráiból a tizedikes történelemkönyvben.

A címlap sok mindent elárul
(Forrás: Szabó Tamás Péter)

Könyvet borítójáról...

Bár könnyelműség a külső alapján ítélni és már a borító alapján messzemenő következtetéseket levonni egy könyvről, mégis fontos jobban szemügyre venni ezt a felületet, amely a legláthatóbb, a leghangsúlyosabb. Ha valaki nem is olvassa el a leckéket, csak az asztalán pihenteti a tankönyvet, a borító akkor is könnyen belevésődik az emlékezetébe.

A tankönyv a 15. századi nagy földrajzi felfedezésektől az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc bukásáig terjedő időszak magyar és világtörténelmével foglalkozik 46 leckében. Ebből az igen széles tematikából a címlap egyértelműen az 1840-es évekre fókuszál: arra az időszakra, amelynek újramesélése és értelmezése a nemzetállami ideológia építésében, fenntartásában ma is jelentős szerepet játszik.

A kompozíció bal oldalán található bástyán túl – amelynek csak a széle látható, így az épület nem azonosítható be tökéletesen – felül egy Buda és Pest 1840-es évekbeli állapotát ábrázoló színes metszet látható, alul pedig – a „Történelem” feliratú csíkba kezével mintegy belenyúlva – Petőfi Sándor szoboralakja áll. Az 1848-as forradalom kitörésének későbbi helyszíne a színes metszeten idilli állapotokat tükröz: a dinamikusan fejlődő város sétálgató polgárai gyönyörködnek a Duna két partján eléjük táruló panorámában. Petőfi alakja is erősen idealizált: nem a költő-politikus valós arcmását valószínűleg leghűbben őrző dagerrotípiát, hanem a Március 15. téren álló szobrát választotta a tervező. A szobor szerepeltetése nemcsak a költőre mint személyiségre, hanem a forradalom egyik emlékhelyére is utal, ahol számos megemlékezést tartottak már. A borító tehát a kiemelkedő személyiség mellett a nemzeti kultusz egyik ünnepét is a középpontba helyezi, az azzal összefonódó beszédek, hagyományok, klisék világával együtt.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A borító (és a könyv is) reflektál a „hazafias nevelés” hivatalosan deklarált céljaira. A 2012-es NAT bevezetésével foglalkozó rendelet 3. melléklete egyebek mellett így ír a nemzettudattal kapcsolatos középiskolai követelményekről:

[A tanuló t]isztában van nemzeti ünnepeink jelentőségével, kontextusával, hagyományaival. Részt vesz a nemzettel, a hazával való érzelmi azonosulást erősítő tevékenységekben. Ismeri a népi hagyományokon és vallási gyökereken alapuló éves ünnepkört, van tapasztalata ezekhez kötődő szokásokról, ismer ilyen témájú folklór- és műalkotásokat.

A borító fel is villantja egy magyar nemzeti ünnep kontextusát: egyik vezéralakját és a forradalom kitörésének színhelyét. Ez a kontextus azonban képileg manipulált – és itt nem csupán arra gondolunk, hogy a Petőfi-szobor mögötti felhő valószínűleg photoshopolva van, mivel nehéz olyan helyet találni a téren, ahonnan nem lógnak be a faágak. Ennél – nyelvi szempontból – érdekesebb, hogy a Pestet ábrázoló metszetnek pont azt a részét takarja el a „Történelem” feliratú csík, ahol annak eredeti, német nyelvű felirata lenne olvasható: „Ofen und Pest”. Ofen Buda német neve, ami nem véletlenül szerepel a metszeten: a 19. század közepén a város lakosságának több mint fele (1851-ben 56,4%-a) német anyanyelvűként volt regisztrálva, a magyarok kb. a város lakosainak harmadát alkották. A nyelvi-kulturális sokszínűség képi kozmetikázása tehát már a címlapon elkezdődik, majd tovább folytatódik a későbbiekben.

Persze ez is kimaradt: tudósítások és Petőfi Nemzeti dala németül a Der Spiegel 1848. március 18-i számában. A lapot a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda gótbetű-készletével szedték
(Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Magyarosítás

Kíváncsiak voltunk arra, hogyan tárgyalja a tankönyv a címlapon is előtérbe állított reformkort, ezért tüzetesebben megvizsgáltuk az ezzel foglalkozó leckék képanyagát (170–217. oldal). A tankönyv elsősorban a magyarság nemzeti törekvéseivel kapcsolatban üt meg pozitív hangot. Az adatokat és magyarázatokat ismertető folyószöveg mellett folyamatosan olvashatók zöld keretbe helyezett – vizuálisan tehát kiemelt – szövegrészletek, melyek a tárgyalt időszakban keletkeztek. Ezek közül az első (a 171. oldalon) Keresztesi József református lelkész 1790-es naplóbejegyzése, amely egyebek mellett azt a gondolatot fogalmazza meg, hogy „a ruha és a nyelv formálja a nemzetet különös nemzetté”, tehát ezek a verbális és nem verbális jelek különítik el leginkább a nemzeteket más közösségektől. Ezt azzal kapcsolatban jegyzi meg, hogy a magyar nyelv és a magyaros öltözet a maga korában egyre divatosabb lett. (Hogy milyen a magyaros öltözet, arról a 174. oldal ábrái segítenek képet alkotni, társadalmi rétegek szerinti bontásban mutatva a jellemző viseleteket.)

Magyaros öltözet (a tankönyvben szereplő illusztráció)
(Forrás: Szabó Tamás Péter)

A tankönyv szövegében problémamentesen jelenik meg az asszimiláció, amely – a szerkesztésmód sugallata szerint – a korszerűség jegyében történt. A dinamikusan fejlődő Pest és Buda lakosságszámának növekedésével párhuzamosan mutatja be a szöveg a németek gyorsan „lezajló” (ezek szerint teljes körű és végleges?) asszimilációját:

A korszakban Pest sokkal dinamikusabban fejlődött Budához képest, lakosságának száma nagyobb ütemben nőtt. A két város etnikai összetétele néhány évtized alatt jelentősen megváltozott, és a magyarosodás színtere lett. A német ajkú polgárság soraiban elterjedt a névmagyarosítás, a városba költöző népesség körében egy-két nemzedék alatt lezajlott az asszimiláció.

(190. oldal)

A szövegben nemcsak az a feltűnő, hogy nem vet fel problémákat a magyarosodással kapcsolatban, hanem az is, hogy – mivel a szövegben a demográfiai fejlődéssel áll párhuzamban – célelvűen alkotja újra a történelmet: „ennek így kellett lennie”. Persze egy középiskolai tankönyvtől nem várható el olyan részletesség, mint egy a kérdéssel foglalkozó szakmonográfiától, de ez a tárgyalásmód igen egyoldalúnak tűnik. Az asszimiláció képzetét vizuálisan fel is fokozzák a könyv készítői: nem csupán a címlapon takarták ki a dinamikusan magyarosodó várost ábrázoló metszet német feliratát, hanem – a vizualitás szintjén – általánosságban véve kiradírozták azt a mennyiségben és minőségben is jelentős nem magyar nyelvű kultúrát, amely a korabeli Magyarország mindennapjainak része volt.

Ha csak Pesten és a németeknél maradunk: említetlen és láthatatlan marad a gazdag német nyelvű írásbeliség, amely a magyar kulturális törekvések egyik ösztönző mintáját jelentette. Az 1828-ban Pesten alapított német nyelvű Spiegel für Kunst, Eleganz und Mode például új műfajt honosított meg, és a 186. oldalon címlapjával szereplő Regélő Pesti Divatlap számára egyengette az utat. Szintén nincs említve a Pesther Tageblatt, pedig milyen érdekes lenne megértetni a diákokkal, hogy ezt a német lapot ugyanaz a Heckenast Gusztáv nyomtatta, aki később a Nemzeti dalt vagy a 12 pontot.

Heckenast Gusztáv 1841-ben kelt egynyelvű német nyomdaszámlája
(Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Magyar nyelvű illusztrációkból ezzel szemben bőven van. A reformkor mint témakör tárgyalása Kölcsey szimbolikus jelentőségű Himnusz-kéziratának reprodukciójával (és a szerző portréjával) indul (170. oldal), majd sorjáznak a képek további kultikus alkotásokról. A diákok láthatják, egyebek mellett, a Hitel (176. oldal), az Országgyűlési Tudósítások (181. oldal), a Pesti Hírlap (183. oldal), a Kelet népe (185. oldal) vagy éppen a már említett Regélő Pesti Divatlap (186. oldal) címlapját vagy egy-egy részletét. A magyar nyelven alkotó politikusok, művészek, tudósok tehát – a képekből ítélve – elég aktívnak tűnnek; nem látjuk azonban nyomát annak, hogy a magyaron kívül más nyelven is létrehoztak volna kultúrát. Ez az egyoldalúság igaz a több nyelven alkotó személyiségekre is. Jellemző, hogy a terjedelmes életművét főként német, magyar és francia nyelven létrehozó Széchenyi Istvánnak is csupán a magyar nyelven kiadott írásai jelennek meg a kötetben.

Széchenyi „Blick”-jének címlapja. Ezt is hiába keresnénk ebben a könyvben
(Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár)

A nemzetiségi kérdés felé

A nemzetiségek a kifejezetten róluk szóló fejezetben sem igazán láthatók: színes pacáknál többet nemigen érzékel belőlük a tanuló, a magyar nacionalista propaganda viszont sztereóban szól. Erről következő cikkünkben írunk részletesebben.

Szabó Tamás Péter kutatásait az Európai Unió 7. Keretprogramján belül megvalósuló Marie Curie Intra-European Fellowship program teszi lehetővé (ref. 626376).