Az erősen vallásos moldvai csángó közösségekben, mint a katolikusoknál általában, a legnagyobb ünnep a húsvét volt – és sokak számára ma is az. A tavaszi ünnepkör szokásainak egy része a 20. században eltűnt, de többségük még egy-két évtizede is tartotta magát, legalábbis a középkorúak, idősebbek gyakorlatában. Az utóbbi időben gyorsan változó moldvai csángó közösségi értékrend már kevésbé szigorú a vallási előírások megtartásában is, de ez nem jelenti azt, hogy a legfontosabbnak tartott szokásokat ne találnánk meg akár ma is Moldvában. A moldvai csángók húsvéti hagyományai nem különösek: párhuzamaikat jól ismerjük a Kárpát-medencei katolikus magyarság népi kultúrájából is.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Farsang farka

A torkoscsütörtök egy ideje nálunk is divatba jött – jó üzleti fogás az éttermeknek, és jó lehetőség a habzsolni vágyóknak –, de valószínűleg kevesen tudják, hogy eredetileg a húsvétot megelőző nagyböjt előtt az utolsó nagy evések egyikének neve volt. Ez a böjt előtti utolsó hét csütörtöke, a moldvai katolikusok kövércsütörtöknek nevezik. Ezen a napon bőségesen esznek és isznak, palacsintát sütnek – ez nem az, amit mi palacsintának hívunk, hanem fánkféle –, tyúkot vágnak, ünnepi ételek kerülnek az asztalra is, a szegényebbeknek is. Az utóbbit istennevében adják, azaz a halottaikért, ezért vannak falvak, ahol a hóttak csütörtökének, máshol a halottak húshagyásának hívják ezt a napot. Bőségesen esznek farsang utolsó vasárnapján, pirosvasárnapon is – némely falvakban piroskavasárnapnak nevezik ezt a napot, arról a süteményről a túróval töltött süteményről, a piroskáról elnevezve, amelyet ekkor készítettek, és másoknak is osztogatnak.

Az idei torkoscsütörtök plakátja

A lakomasorozatnak két nappal később, húshagyó kedden van vége: régen ez volt az utolsó alkalom, hogy húsfélét ettek – egészen húsvétig, mikor újra húst vettek magukhoz. A húshagyó kedd jellegzetes étele a töltött tyúk, és ekkor se fukarkodnak az étellel, megvendégelik a szegényeket is. Fontos, hogy mindent megegyenek éjfél előtt, legalábbis ami hússal vagy zsírral készült, s a mulatozás is a böjti időszak kezdetét jelző éjféli harangszóig tarthat.

Azt a furcsaságot, hogy az ortodoxok vasárnap hagyják el a húst, a katolikusok viszont kedden, egy legendával magyarázzák. A legenda néhol Szent Istvánhoz, máshol Szent Lászlóhoz kötődik, s arról szól, hogy a király a farsang utóját lekésve, kedden érkezett haza egy csatából (Szent László természetesen a kunokkal való hadakozásból), de mivel szerette volna elbúcsúztatni a vidámkodást, és ünnepi lakomával megülni a farsang végét, kérte Istent – más változatok szerint a pápát, sőt, a magyarfalusiak szerint édesanyját –, hogy engedje ezt meg neki. A legenda szerint ezért tart két nappal tovább a farsang a katolikusoknál.

Húshagyó keddi táncmulatság Külsőrekecsinben
(Forrás: csango.ro)

Az idősebbek emlékezete szerint a 20. század elején még maskarázással, azaz „jelmezbállal” is elköszöntek a farsangtól: ennek része lehetett, hogy állatnak, esetleg korommal befestett – azaz „cigány” – menyasszonynak és vőlegénynek, máshol a férfiak nőnek, a nők férfinak öltöztek. A táncmulatság a farsang farkán három napig is eltartott: vasárnap, hétfőn és kedden este is éjfélig mulattak. A külsőrekecsiniek emlékeztek arra, hogy húshagyó kedden a kerítés egy helyén (a hágdosónál, ami eleve a kerítésen való átjutást könnyítette meg) egy keresztbe tett deszkán ülve iszogattak akár az idősebb férfiak is, miközben a deszkán mérleghintáztak – ezt libbantásnak nevezték.

Néhány faluból följegyeztek egy történetet, amelyet ilyentájt a gyerekeknek beszéltek. Eszerint, ha húshagyó kedd éjjelén csórélábbal (azaz mezítláb) kimennek a falu mellett egy magaslatra, megláthatják, hogyan csatázik egymással Csontkirály és Babkirály – azaz a húsos és a böjtös időszakot megtestesítő két mesebeli alak.

Hammas szereda és a böjti időszak

A negyven napos böjti időszak hamvazószerdával kezdődik. A nagyböjt első napját azért nevezik így, mert aznap a pap megszentelt hamuval keresztet rajzol a hívek homlokára. Ahol nem volt pap, a közösség vallási vezetője, a deák vagy akár maguk a hívek is elvégezhették ezt. Jól tudjuk, a hamu a korai kereszténységtől kezdve a bűnbánat egyik szimbóluma – arra való a hamu, hogy emlékezzenek rá, földből vétettek és hamuvá lesznek. A hamu többnyire az előző évi barkaszentelésből maradt ágak elégetéséből származik – de Bogdánfalván például a temető kidőlt, már nem használt keresztfáiból nyerték a megszentelendő hamut. A templomból hazatérve sok helyen ennek a hamunak a segítségével tisztították meg a cserépedényeket, fakanalakat a zsírtól. Hamvazószerda, vagy ahogy Moldvában inkább hívták, hammas szereda a nagypéntekhez hasonló szigorú böjtnap volt: aznap csak egyszer ettek, többnyire káposztalevélbe töltött, darából készült galuskát, de vigyáztak rá, hogy akkor se lakjanak jól. A böjt első napja, más nagy ünnepekhez hasonlóan, dologtiltó nap volt.

Régen a teljes böjti időszakban szigorúan tartózkodtak a hústól, zsírtól, sőt eredetileg a fehér ételektől is – azaz a tojástól, tejtől, túrótól, sajttól, vajtól. Annyira vigyáztak rá, hogy ne egyenek állati eredetű ételt, hogy sok helyen még azzal sem elégedtek meg, hogy zsírmentesre lúgozták az edényeket: a böjtben olyan evőeszközt és edényt használtak, amit máskor nem – ez egészen sokáig fennmaradt, de nemrégiben még a fehér ételek tilalmát is tartották az idősebbek. Ha zsiradékot használtak, az olaj volt, de sokszor bármiféle pergelés, azaz rántás nélkül készítették az ételt: cukorrépát, tököt, babot, hagymát, krumplit, böjtös étel volt a puliszka és a kenyérrel fogyasztott káposztalé is. A már említett, darából készített galuskába, mely a csángók kedvelt étele, természetesen sem hús, sem szalonna nem kerülhetett. Tavasz elején már az erdőkből is lehet ehető gombát és növényeket gyűjteni: kígyóhagymát, szentgyőrsalátát (salátaboglárka) és csiljánt, azaz csalánt.

A hús, esetleg még a tojás, tejkészítmények elhagyásán túl a böjtöt lehetett még tovább szigorítani. Akik negyveneltek, azok hamvazószerda és húsvét között mindössze negyvenszer vettek magukhoz ételt, vagyis naponta egyszer, napnyugta után étkeztek, de akkor sem jóllakásig. Szokás volt az is, hogy szerdán és pénteken semmit sem ettek, de más napokon is csak egyszer laktak jól. Az egyházi előírások enyhülése ellenére sokan szigorúbb böjtöt tartottak, mint amit hivatalosan megkövetelt volna a vallásuk – leginkább hitük, saját lelkiismeretük kedvéért. A böjtölés egyébént sem volt szokatlan a mélyen hívő katolikusok körében: péntekenként még ma is sokan tartózkodnak a hústól (nemcsak Moldvában), régebben pedig nemcsak péntek, de szerda (vagy bármely más nap) is böjtös nap lehetett, amikor valamilyen fogadalom érdekében gyakoroltak önmegtartóztatást: a maguk vagy családtagjaik egészségéért, állataik gyógyulásáért vagy szaporodásáért, jó termésért. A böjt megtartását segítették azok családban öröklődő az imák is, amelyeket folytonosan mondtak.

Akinek kedve van, kipróbálhatja a csángó galuska készítését
(Forrás: ezerdely.hu)

Sokan kerülték az alkoholt is, s nem a guzsalyasban, azaz egybegyűlve szőttek, hanem otthon, mert kerülték a guzsalyasban megszokott mókázást, táncot, vidámkodást is. Nagyobb mulatságokat végképp nem lehetett nagyböjtben tartani, sőt még a keresztelőt is húsvét utánra halasztották (legalábbis ha az újszülött egészséges volt, s nem látszott szükség gyors keresztelőre), hogy méltó vendégséget rendezhessenek, nem utolsósorban azért, mert a nagyszámú keresztszülő olyankor ajándékozta meg keresztgyerekét. A böjti időszakban természetesen gyakrabban jártak templomba is, az idősebbek, főleg az asszonyok minden nap.

A csonkahéttől a nagyhétig

A nagyböjt hetei közül majdnem mindnek külön neve is van. A böjti időszak szerdával kezdődik, ezért ezt csonkahétnek hívják. A következő két hétnek a csángóknál nem volt külön neve, a harmadik volt a bőtközép, mert arra estek a böjt középső napjai. Ezen a héten már elkezdték számbavenni a tojásokat, hogy legyen elég húsvétra. A negyedik hét is a tojások és a keltetés jegyében telt, pontosabban a keltetés tiltása jegyében: a hagyomány szerint ezen a héten nem jó a tyúkokat a tojásokra ültetni, mert a kikelő csirkéknek facsaros vagy tekeres lesz a nyakuk vagy a lábuk – a hét is erről kapta a nevét, facsaros hétnek, máshol tekeres hétnek nevezik. A másik neve ennek az időszaknak a sükethét – a magyarázat szerint azért hívják így, mert Szűz Mária ekkor semmit nem hallott Jézusról. Szabófalván azt tartották, hogy ezen a héten nem nagyon jó mosakodni, fület mosni kiváltképp nem, mert az ember megsüketülhet. A böjt ötödik hetét feketehétnek nevezik: ekkor kezdődtek Jézus szenvedései. Erre emlékezve nemcsak a templomba járó ruhának választanak sötétebbet, az oltárképet és a keresztet is sötét lepellel takarják le a templomban.

A böjt utolsó teljes hetét, a virághetet a virágvasárnap zárja le: ezen a napon szentelik azt a barkát, amelyből a következő évben a hamvazószerdai hamut nyerik. A pimpót vagy bingyót, azaz a barkát Moldvában is gyerekek gyűjtik, s hűvös helyen tartják, hogy vasárnapig ne nyíljon ki. A házba ilyenkor semmiképp nem érdemes még bevinni, mert a hagyomány szerint akkor nem tojnak majd jól a tyúkok. A barkaszentelés a virágvasárnapi miséken zajlik, régebben mindig, ma már ritkábban körmenettel egybekötve. A megszentelt barkát aztán hazaviszik, és nagy becsben tartják: a szentkép mögé kerül, s vigyáznak, hogy ne essen a földre, ne tapossanak rajta. Egyébként igen hasznos, ha van a háznál szentelt barka: elijeszthető vele a nagyidő, azaz a vihar, a jégverés; ha a tehén tőgyét megfüstölik vele, akkor nem apad el a teje, és nem is romlik meg, de jó szolgálatot tehet, ha fülfájós van a háznál, sőt, pár szem barkát azért ettek meg, hogy elkerüljék a torokfájást.

A virágvasárnap Jézus jeruzsálemi bevonulásának emlékezetét őrzi, mikor örömujjongással és fákról vágott gallyakkal, János evangelista szerint pálmaágakkal várta a nép – a csángók természetesen ismerik ezt a hagyományt, de néhol saját történetük is van arról, miért éppen a barka kapta a megtisztelő szerepet, hogy a húsvéti ünnep kiemelt szereplőjévé váljon. Eszerint Jézus, mikor menedéket keresett üldözői elől, először egy vadrózsafát kért meg, hogy rejtse el, de az nem volt hajlandó segíteni, ezért Jézus leköpte – s az emberek valóban ma is leköpik, és szitkozódnak, mikor elmennek mellette. Aztán, mikor egy patakon kelt át, egy fűz lehajolt, s elrejtette, ezért kapta jutalmul, hogy az ő virágát szentelik meg.

A barkát is használják a torok kéményseprőjeként
(Forrás: Wikimedia Commons / Bernie)

Virágvasárnap vezeti be a böjt utolsó hetét, a nagyhetet. Újabban sok ember számára erre a hétre koncentrálódik a böjt, s noha a korábbi szigorú szokásokat ma már kevesen követik pontosan, a hús tilalmát ezen a héten már komolyan veszik – a fehér ételek tilalmát viszont egyre kevésbé. A Bákó környéki csángó falvakban nem ettek a nagyhéten csalánt sem, merthogy Jézust azzal verték, és nem használtak ecetet sem, mert azzal itatták a keresztfán kínszenvedése közben. A nagyhéten igyekeztek minden nap eljutni a templomba, s a rokonok, szomszédok, ismerősök egymással találkozva megbocsátást kérnek esetleges vétkeikért.

A nagyhét első két napja a megszokott munkákkal telik, de emellett még igyekeznek mindent alaposan kitakarítani, megjavítani, rendbetenni. A határkő a szerda: aznap még lehet a mezőn dolgozni, de már érezhetően közel az ünnep. Nagyszerdán a pap végigjárja és meggyóntatja a betegeket, és van, ahol csak ekkor – máshol a nagyhét első három napján – tartják az esti mise, a vecsernye után a Pilátus-verést: a hívek a ököllel, esetleg vesszővel vagy kővel verik a templom padozatát, hogy így büntessék meg – legalább képzeletben – a római helytartót. Nagycsütörtök már a legszigorúbb böjt és a teljes elcsöndesedés ideje: munkának nem, csak a befelé fordulásnak és imának van helye.

Irodalom

Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd. 1973.

Halász Péter: Bokrétába kötögetem vala... 2002.