Április 4-i ünnepi cikkünkben emlékeztünk meg Kaszab Andor Szovjet–magyar diáklevelezés című művéről. A cikk nagy siker volt, többen kommentben számoltak be arról, hogy maguk vagy szüleik több-kevesebb sikerrel e kötet segítségével leveleztek külföldi partnereikkel.

A cikk hatására jelentkezett Klima László, az ELTE Finnugor Tanszékének oktatója – azóta tanszékvezetője –, és felhívta figyelmünket egy hasonló kötetre, melynek szerzője édesapja volt (az ő neve is Klima László). A kötetet rendelkezésünkre is bocsátotta, amiért külön hálásnak kell lennünk, hiszen rövid kutatásunk alapján megállapíthattuk, hogy valódi könyvritkaságról van szó, mely – úgy tűnik – sosem bukkant fel az online antikváriumok vagy az aukciós portálok kínálatában. Feltételezhető, hogy eleve viszonylag kis példányszámban jelent meg, főleg iskolai és gyerekkönyvtárakban volt elérhető, és a rendszerváltás környékén onnan is kiselejtezték a példányokat. Aki mégis rendelkezik vele, most örvendezhet.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A kötetet Darvas Sándor illusztrálta, a címlap Vadéász György munkája. Cikkünket az ő rajzaikkal illusztráljuk.

Ez a füzet az Úttörő Szakpróbafüzetek sorozatban jelent meg (ma ezt Úttörőszakpróba-füzeteknek kellene írnunk, 1984 előtt a mozgószabály még nem a ami formájában szerepelt a szabályzatban, így elképzelhető, hogy az akkori szabályoknak ez felelt meg). Az úttörőszakpróbák különböző feladatok voltak, melyek teljesítéséhez bizonyos ismereteket el kellett sajátítani, majd a gyakorlatban alkalmazni. Ebben az esetben tehát kellő szintű orosz nyelvtudásra volt szükség (bár a próba neve, és így a kötet címe is Levelező szakpróba, az orosz nyelvre való utalás nélkül – nem világos, más nyelvvel is lehetett-e teljesíteni).

A kötet borítója

A levelező szakpróba teljesítéséhez a következő követelményeket kellett teljesíteni (erről a kötet 96. oldalán tájékozódhatunk):

1. Évenként legalább 10 levélre válaszolj.
2. Vegyél részt a levelező klub szervezésében, legalább egy baráti találkozón, vagy levelezési kiállításon, vagy előadáson, vagy filmvetítésen stb.
3. Segítsd őrsöd tagjait, hogy ők is levelezzenek a baráti országok pionírjaival.
4. Mutasd be egy ország életét képekben.
5. Küldj üdvözletet levelező pajtásodnak a nemzetközi gyermeknap, a nemzetközi ünnepek alkalmából.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A kötet a Magyar Úttörők Szövetsége adta ki. A kiadás éve nincs megadva, de az online elérhető könyvtári katalógusokban 1965 van megadva. Ez lehetséges, mert a felhasznált irodalom jegyzékében – melyben szerepel Kaszab Andor könyve is – 1964-es a legkésőbbi tétel.

A kötet felépítésében hasonlít Kaszab könyvére: bal oldalon a magyar példamondatok, jobb oldalon orosz megfelelőik. A tördelés azonban eltér annyiban, hogy a megfelelők nem a szemben levő oldalakon olvashatók, hanem az oldalakon két hasábba szedve.

További, a használat szempontjából igen jelentős különbség, hogy míg Kaszab könyvében teljes mondatok állnak, addig Klimánál kombinálható mondattöredékeket találunk. Például:

Iskolánkban...

Falunkban...

Városunkban...

 van...

stadion.

tornaterem.

jégpálya.

sportpálya.

uszoda.

tó.

folyó.

Ez a módszer sokkal inkább segíti a kreatív írást, mint a Kaszabnál található mondatok másolgatása. Ugyanakkor persze létrehozhatóak vele fura mondatok is (Iskolánkban van folyó), de ez a gyakorlatban nem jelent problémák. Tipikus esetben egyébként egyszerűbb kombinációkkal van dolgunk: egy mondathoz több lehetséges befejezés tartozik.

Természetesen egy ilyen jellegű kötetből nem maradhatnak el az ideológiát közvetítő mondatok, de ilyenből nagyon keveset találunk, lényegében kimerül a Magyarországon népi demokratikus rendszer van és az A magyar nép a szocializmust építi mondatokban (a pluralizmus hiányára utal, hogy ezek a mondatok nem variálhatóak – persze az olyanok sem, mint a Magyarország fővárosa Budapest). Természetesen a mindennapi életéről beszámoló mondatok között is vannak olyanok, mint A parasztok a földet az ország felszabadulása után, 1945-ben kapták meg, amikor a Vörös Hadsereg felszabadította hazánkat a fasiszta elnyomás alól, de nem ez a jellemző. Ideológiai töltetet fedezhetünk fel az ünnepi köszöntések között, ahol ez elkerülhetetlen: különböző szovjet ünnepek szerepelnek, és – akárcsak Kaszabnál – nem karácsony van, hanem „a fenyő ünnepe”. Igaz, itt a saját ünnepekről szóló beszámolók között felbukkannak vallási ünnepek is, mint a karácsony és a húsvét – igaz, ezeknek éppen vallási vonatkozásai hiányoznak: tojásfestésről, fadíszítésről esik szó, de miséről nem.

A kötet 23 tematikus fejezetre épül. Az első témakörök segítik a levelezőt bemutatkozni, környezetéről – hazájáról, településéről, családjáról és otthonáról – írni. A következő témakörök az iskolai tanulmányokhoz és egyéb tevékenységekhez (úttörő élet [sic!], kirándulás, tábor) kötődnek.

Ezt követően több témakör foglalkozik a sporttal, és mindössze egyetlen az egyéb szabadidős tevékenységekkel (olvasás, színház, mozi, múzeum stb.) Igaz, oldalszámban már kiegyenlítettebb a helyzet, hiszen ez az egy témakör 10 oldalt foglal el: annyit, amennyi a négy sportos témakör összesen. Ezt követően a gyűjtés és csereberélés kap még egy fejezetet, majd következnek a nemzeti és családi, illetve vallási ünnepek – utóbbiak persze burkoltan, a karácsony és a húsvét a kevésbé vallásos szilveszterrel kiegészítve. A kötetet az ünnepi jókívánságok témaköre zárja.

Az eredeti kacatfelhalmozás

Már Kaszab könyvében is feltűnő volt, milyen kiemelt szerepet kap az apró értékek, csecsebecsék küldözgetésének témaköre. Az a benyomásunk támad, hogy a levelezés igazi célja sokszor nem is a barátkozás, ismerkedés, hanem a különböző magángyűjtemények gyarapítása, jobb esetben egymás kölcsönös gazdagítása egy hasonló érdeklődésű gyűjtővel, rosszabb esetben egyszerűen a levelezőpartner lehúzása. Feltehető, hogy a levelezésben ennek lehetősége igencsak motiváló volt, hiszen a témakör mindkét kötetben tág teret kapott.

A kötetben ilyen példamondatokat olvashatunk:

Én szeretnék levelezni...

egy olyan fiúval, aki ... gyűjt

egy olyan lánnyal, aki ... gyűjt

képeslapot

bélyeget

gyufacimkét [sic!]

színészképet

filmszínészképet

autogramot

Küldj nekem kérlek...

úttörőjelvényt.

úttörőnyakkendőt.

bélyeget.

gyufacimkét. [sic!]

képeslapot városodról.

Én ... bélyegeket gyűjtök.

témák szerinti

virág

állat

híres embereket ábrázoló

űrhajózási

olimpiai

Nekem ... sorozat kell.

Nekem ... sorozatok kellenek

vágatlan

vágott

Küldj nekem bélyeget a következő témákból:

sport a Szovjetunióban.

a repülés fejlődése.

a világűr meghódítása.

Persze ne felejtsük el, hogy mindez nem egy levélben szerepel, csupán egy mintagyűjtemény. A harácsoló úttörők képét árnyalja az is, ha belegondolunk, hogy a hatvanas években mennyivel nehezebb volt kapcsolatba lépni más kultúrákkal: sem internet nem volt, sem utazási lehetőség. Ma, ha hirtelen eszünkbe jut, hogy hogy néznek ki az örmény betűk, akkor megnyitjuk az örmény Wikipédiát. Ha tudni szeretnénk, hogy nézhet ki Minszk városa, megnézzük a Wikimedia Commons képeit, vagy megnézzük a Google Mapsen. Ha lett popzenére vagyunk kíváncsiak, a Youtube-on találunk eleget. A mi lehetőségeinkhez képest a hatvanas években borzasztóan keveset lehetett tudni a világról, egy iskolás számára pedig az iskolai (községi, városi, kerületi) könyvtár határolta be az érdeklődési kört. Ehhez képest valódi kitörési pontot jelenthettek azok az apró tárgyak, jelvények, bélyegek, képeslapok, vagy akár gyufacímkék és szalvéták, nem beszélve a könyvekről vagy pláne hanglemezekről, melyek távoli világokról, más kultúrákról tudósítottak.

Nem felejtkezhetünk el arról sem, hogy a tárgyak nem csupán gazdát cseréltek, de a kommunikáció részét is képezték. A gyerekek nyelvtudása eleve korlátozta az eszmecserét, és egy-egy képeslap vagy bélyeg kifejezhette azt, amelyet megfogalmazni nem tudtak. Az persze lehet, hogy a címzett egészen más szemmel nézett a jelvényre vagy képeslapra, mint a hogy a küldő várta, de ez a kommunikáció természetes velejárója.

Érdemes visszatérni az utazás kérdésére is. A Szovjetunióba felbomlásáig turistaként gyakorlatilag csak turistacsoportokkal, szervezett utakon lehetett eljutni. Mi több, az ország jelentős része eleve zárt terület volt, ahova külföldiek nem léphettek be, rosszabb esetekben szovjet állampolgárok is csak engedéllyel. A szovjet állampolgárok sem utazhattak külföldre csupán azért, mert kedvük támadt hozzá – ők is csak turistacsoportokban érkezhettek.

Éppen ezért nem csoda, ha sem Kaszab, sem Klima könyvében nincsenek utazással kapcsolatos példamondatok. Nem derül ki, hogyan hívjuk meg levelezőpartnerünket, vagy hogyan válaszoljunk a meghívásra. Nem esik szó arról, hogyan küldjünk meghívólevelet, vagy hogy írjuk meg, hogyan jut el vele a konzulátusra. Nem tudjuk meg, hogyan közöljük, mikor érkezik a vonatunk, mikor száll le a repülőgépünk, vagy hogy az érkező vendégnek hol kell átszállnia. Míg ma egészen természetesnek érezzük, hogy ha éveken át levelezzünk valakivel, személyesen is találkozzunk vele, addig a hatvanas évek szerzői erre az eshetőségre nem is gondolnak.

Szervezetten és tervezetten

Már Kaszab kötetének áttekintésekor is rácsodálkoztunk, hogy a levelezés gyakran az orosztanár felügyeletével folyt, ez pedig nyilván nehezítette a gyerekek közötti valódi intim, baráti viszony kialakulását. A Levelező szakpróba külön fejezetet szentel a levelezőklubok működésének.

Azt javasolja, hogy levelezőklubot az Úttörőházban vagy az (úttörő)csapatnál lehet szervezni, „természetesen a csapatvezető pajtás segítségével” (!), és a klub irányításához az orosztanárt kell felkérni. Tanácsolja még, hogy a klubba hívjanak meg olyan felnőtteket, akik jártak már a Szovjetunióban, lehetőleg abban a városban, ahol a levelezőpajtás lakik. Ezen kívül, ha van rá lehetőség, érdemes a klubba szovjet katonákat (!) és turistacsoportokat is meghívni. „Egy ilyen találkozó nagymértékben elősegítheti a levelezés kiterjedését is” – olvashatjuk a sejtelmes célzást.

Természetesen a levelezőklubban érdemes kiállítást is szervezni azokból a képeslapokból, melyeket a levelezőtársaktól kaptak a tagok. A gyűjtés tehát nem csak egyéni szenvedélyként, hanem közös tevékenységként is megjelenik.

A hatvanas(–hetvenes–nyolcvanas) évek diáklevelezéséből tehát furcsa kép rajzolódik ki. A tanulók nyilván nem könnyen küzdenek meg a nyelvi nehézségekkel, ráadásul felügyelet alatt leveleznek, ami nehezíti a valódi személyes kapcsolatok kialakulását – akárcsak annak a ténynek a tudata, hogy személyes találkozóra nem kerülhet sor. A levelezőtárs jelenlétét legfeljebb az (ideiglenesen) hazánkban állomásozó szovjet katonák és (tényleg ideiglenesen) itt tartózkodó turisták pótolják. A személyes, intim viszonyt tárgyak pótolják, melyek egyben a kommunikáció eszközeit is jelentik. Ezt a furcsa helyzetet pedig az az illúzió takarja, hogy valóban vannak barátaink a világ más tájain.