Március 15-öt elsősorban az 1848-as forradalom kitörésének napja miatt tartjuk számon. A történelemben azonban más jeles események is estek erre a napra: ezen a napon ölték meg Julius Caesart. De a magyar történelemben is vannak más jelentős események, melyek ehhez a naphoz köthetőek.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

1939. március 15-én a náci Németország megkezdte az akkor már megcsonkított Csehszlovákia felszámolását. A német csapatok Cseh- és Morvaországot szállták meg, Szlovákia már előző nap kikiáltotta függetlenségét. Hasonlóan tettek a kárpátaljai ukránok is: kikiáltották az önálló Kárpát-Ukrajnát. Kárpátalja magyarlakta területei akkor már az első bécsi döntés értelmében hónapok óta Magyarországhoz tartozott, a magyar kormány mégis úgy döntött, hogy az önálló Kárpát-Ukrajnát felszámolja. A hadsereg március 15-én átlépte a határt, és néhány nap alatt megszállta a területet, melyet a Magyar Királyság azonnal annektált is.

Ezzel a magyar államhoz, mely ebben az időben etnikailag meglehetősen tiszta volt – legalábbis nem tartoztak hozzá olyan nagyobb területek, melyeken valamelyik nemzetiség lett volna többségben –, egy olyan terület került, melynek lakossága túlnyomóan nem magyarokból állt, ráadásul etnikailag egységes volt. Ezen a területen létre kellett hozni a magyar közigazgatást – ez viszont nyelvtudás hiányában nyilván nehézségekbe ütközött. Szükségessé vált tehát a magyar fegyveres erők képviselőit és a hivatalnokokat a minimális ismeretekkel ellátni.

Ennek érdekében adta ki még a megszállás évében a Kárpátaljai Terület Kormányzói Biztosi Hivatalának tanügyi osztálya a Magyarorosz nyelvgyakorló könyvet, mely tulajdonképpen társalgási szótár.

A Kárpátalján beszélt szláv nyelv státusza vitatott. Az ukrán irodalmi nyelvhez közel álló, de attól számos vonásában el is ütő változatot hol ukrán nyelvjárásnak, hol önálló nyelvnek (ruszin, rutén stb.) nevezik. Természetesen ez nem nyelvészeti kérdés, hanem identitásbeli – a válasz attól függ, hogy beszélői ukrán nyelvjárásnak vagy önálló nyelvnek gondolják-e a változatot. Megbízható felmérésről nincs tudomásunk, de valószínűleg ma is az a helyzet, hogy mindkét álláspontot jelentős számban képviselik.

Ukrajna nem ismeri el a ruszin nyelv önállóságát, mivel attól félnek, hogy ez a nemzeti egység megbontásához vezetne. Ezzel szemben Szlovákiában, Magyarországon és Romániában önálló nyelvnek és nemzetiségnek ismerik el a ruszint, sőt a Vajdaságban hivatalos státusza is van. A magyar államnak természetesen az volt az érdeke, hogy a helyi változatot önállónak tüntesse fel. Külön figyelemreméltó a nyelv magyarorosz elnevezése, mely eleve a magyar államhoz köti a nyelvet és nemzetiséget. A név orosz eleme itt ’keleti szláv’-ként értendő, hasonlóan a beloruszok fehérorosz, az ukránok kisorosz vagy a tulajdonképpeni oroszok nagyorosz elnevezéséhez. (A kötetben később emlegetett Mitrák Sándor például egyszerűen Orosz–magyar szótárnak nevezte ruszin–magyar szótárát.)

A kötetben használt helyesírás az 1918-as orosz helyesírási reform előtti orosz helyesírásra emlékeztet. Ennek legjellegzetesebb vonása, hogy a nem lágy mássalhangzókra végződő szavak végén mindig ott a ъ (keményjel), melynek tulajdonképpen semmilyen funkciója nincs (azaz elhagyható lenne). Használatos még az і, mely a leírás szerint ugyanazt az [i] hangot jelöli, mint az и (bár vannak források, melyek ellenmondanak ennek). Szintén ezt a hangot jelöli az ѣ, mely viszont az oroszban nem ezt a hangot jelölte, hanem az [e]-t vagy a [je] hangkapcsolatot. (Míg azonban az előbbi kettő előtt nem ejtjük lágyan a mássalhangzókat, az utóbbi előtt igen.)

Feltehető, hogy a helyesírás a helyben használt egyházi szláv helyesírásra épül, és érthető – ideológiai – okokból nem követi a bolsevik uralom alatt bevezetett reformokat (melyeket például az emigráns oroszok sem követtek a 20. század második felének közepéig).

A kötet elején rövid nyelvtani vázlatot is találunk.

A nagy sietségben néhány következetlenség is becsúszott. Az alábbi oldalról például kimaradt egy fontos nyelvtani szabály – ám a példák alapján kikövetkeztethető. Az éles szeműek egy sajtóhibát is észrevehetnek. (Egyik hiba megtalálásához sem kell nyelvtudás, de a sajtóhiba megtaláláshoz nem árt, ha van gyakorlatunk a cirill betűk olvasásában.)

A társalgási szótár kezdete egy regénykezdetre emlékeztet. A párbeszédekből egy Magyarországról Kárpátaljára érkező utazó története bontakozik ki.

A könyvecske igencsak optimista képet fest: a jó kiejtést néhány hét alatt el lehet sajátítani (természetesen hanganyag nélkül), és a társalgás sem lehetetlen, ha a másik fél kissé lassabban beszél.

Bár hősünknek van katonai fokozata, civilként, még csak nem is állami alkalmazottként érkezik Kárpátaljára. Itt még úgy tűnik, a kötet nem is a hivatalos szervek tagjainak szól.

Újságíró barátunk mintha turistaként járná be a területet.

Meglehetősen jó étvágya van, képes végigenni az egész menüt.

A kötet egyes részein alig különbözik a turistáknak szóló társalgási szótáraktól.

Igen figyelemreméltó a kötetben használatos átírás. A román ă-höz hasonló hangot ö-vel írja át, ami annyiban természetes, hogy magyar füllel tényleg körülbelül [ö]-nek hangzik. A пенгововъ mellett viszont a pengövov és a pengovov átírás egyaránt szerepel. Az előbbiben az ö minden bizonnyal nem azt a hangot jelöli, mint máshol, hanem a magyar [ö]-t. Talán arra utal, hogy a ruszinok egy része, akik gyakrabban érintkeztek magyarokkal, illetve kétnyelvűek voltak, a magyar jövevényszavakban megtartották azokat a hangokat is, melyek egyébként a ruszinban nem fordulnak elő.

Hasonló jelenséggel később is találkozunk a kötetben: az alábbi oldalon például a csűr szó fordul elő. Ha a szöveg hitelesen tükrözi a helyzetet, akkor ez a szó bekerült a ruszinba (legalábbis bizonyos területeken), de magyaros ejtése megőrződött, nem idomult a ruszin hangrendszerhez.

De térjünk vissza hősünkhöz, aki még mindig tipikus turista, mindenféle világi hívsággal üti el az idejét.

Még moziba is eljut. Gabin nevének átírása arra utal, hogy a ruszin ebben az időben [h]-val helyettesíti a [g]-t.

A kötetben sajátos nyelvi csemegékre bukkanhatunk. Az alábbi oldal szerint a villanykörte ruszinul электрична грушка [elektricsna hruska], mely a magyar villanykörte tükörfordítása. A szakirodalomból nem sikerült kiderítenünk, hogy valóban él(t)-e a ruszinban ez a forma, vagy alkalmi tükörfordításról van-e szó.

Hősünk újságíróból kezd átvedleni tanfelügyelővé.

A következő részletek már talán tanfelügyelőknek szólnak, hogy követni tudják a ruszin nyelvű órákat. De az is lehet, hogy tanítóknak szánták őket, hogy ismerjék az órákon használatos alapvető kifejezéseket.

Az óra elengedhetetlen része a névsorolvasás, a falunak pedig a tanító mellett orvosra is szüksége van.

Náthás a náthásnak örül...

Lassan elérjük a 100. oldalt, de még mindig csak tipikus nyelvkönyvbeli párbeszédeket találunk.

A kötet a magyar nyelv szempontjából is nyelvemlékként szolgál: figyeljük meg az operatőr szó használatát, vagy a hastífuszos mondat szerkezetét!

Alább a suhó okozhat fejtörést, de a szintén mondatbeli helye is meglepő.

Míg az ukrán – a csehhez és a lengyelhez hasonlóan – saját, szláv eredetű hónapneveket használ, addig itt a ruszin megfelelőknél a latin eredetű hónapneveket találjuk, akárcsak a magyarban, de a szlovákban vagy az oroszban is. Latin eredetű hónapnevek szerepelnek a ruszin Wikipédiában is, ám ezek eltérnek a magyar kiadványban felsoroltaktól. A Magyarorosz nyelvgyakorló könyv hónapnevei az orosz (nagyorosz) hónapnevekkel egyeznek meg.

A 105. oldalon, a Látogatás a községházán című fejezetben a társalgási zsebkönyv kezd túllépni a szokásos nyelvkönyvbeli párbeszédek tematikáján: az állam működéséről szól. Ebben a részben a párbeszéd tulajdonképpen csak álca, az ismereteket katekizmusszerűen, kérdés-felelet formájában taglalja. Mindez azonban erősen feszegeti az oldalak szerkezetét. Míg kezdetben úgy tűnik, hogy a magyar újságíró vagy hivatalnok csupán atyailag vezeti be a ruszin parasztot az államelméletbe, a 115. oldalon hirtelen fordulatnak lehetünk tanúi.

Egyelőre azonban a társalgás kedélyesen folyik, a tudatlan, egyszerű ruszin csak úgy issza a bölcs magyar úr szavait.

Az elméleti bevezető után a kötet az ügyintézés folyamatára tér át. (Jó lenne tudni, miért is volt érdekes 1939-ben, hogy huszonegy évvel korábban valaki fizetett-e adót.)

A Van-e keresztlevele? ugyanolyan ártatlan kérdésnek tűnik, mint a többi – ne felejtsük azonban, hogy 1939-ben vagyunk, a nagy idegenrendészeti intézkedések idejében.

Az ügyintézés szokásos kérdéseit lassan felszólítások, parancsok váltják fel.

A parancsolgatás természetesen nem öncélú, a magyar hivatalos személy valóságos civilizátorként jelenik meg a ruszin falvakban.

Szegény ruszin parasztnak rengeteg tanácsra van szüksége. Nem is értjük, hogyan boldogulhatna a magyar állam jó tanácsai nélkül.

A koldulást tiltották, a közterületen való életvitelszerű tartózkodással kapcsolatban viszont nem találunk adatot.

A helyzet egyre keményedik. Úgy tűnik, a ruszinok fegyelmezésére is szükség van.

A kötet elejére jellemző idill teljesen szertefoszlik. Kiderül, hogy a ruszinokkal rengeteg baj van.

És a magyar állam még csak most kezdi kimutatni a foga fehérjét. A kötet egyenesen a csendőri túlkapásokat támogatja azzal, hogy az aránytalan mértékű erőszakot propagálja: a sértegetéseket akár fegyverhasználattal is meg lehet torolni. (Sajnos a könyv nem tárgyalja a jóízű ruszin sértéseket, így elképzelni sem tudjuk, a magyar hatóságok hogyan értették meg őket.)

Ezzel a feszültség elérte csúcspontját, a hangnem innentől kezdve enyhül, kifejezetten barátságossá, sőt kenetteljessé válik.

Az egyházi kultúra ruszin kultúra egyetlen olyan része, mely iránt a zsebkönyv megbecsülést mutat.

Az egyházon keresztül viszont visszakanyarodunk az oktatáshoz. A zavaros szerkezetnek többféle magyarázata lehet, nem kizárt, hogy a kötet vége túl keményre sikeredett volna, ezért inkább néhány fejezetet áthoztak a csendőri intézkedések utánra.

Úgy tűnik, a ruszin iskolákban igen nagy hangsúlyt fektettek a nyelvtanulásra. A ruszin és a magyar nyelv mellett nem csupán a német jelenik meg, de a szlovák is. (Érdemes rá felfigyelni, hogy a könyv szerint míg Gabin nevében [h]-t ejtenek, addig a geográfia, geometria vagy gimnasztika szavak [g]-vel kerültek be a ruszinba.)

Magyar szereplőn ismét érdeklődő utazóként tűnik fel. Érdekes módon azonban a trágya továbbra is nagyon leköti figyelmét.

Ismét nagyvilági életet él, még frakkot is rendel.

Újabb szerkezeti anomália: a kötet a vége felé ismét a nyelvtanulás kérdésével foglalkozik, akárcsak a legelején.

Még egyes motívumok is visszatérnek, mint például az elméleti felkészültség és a gyakorlat hiánya.

A  kötet kiemeli a ruszin nyelv ismeretének fontosságát Kárpátalján – innen származik cikkünk címe is. Érdemes rá felfigyelni, hogy Szlovákiát ekkor még magyarul is Szlovenszkóként emlegetik.

A társalgási szótár végül egy egészen más műfajjal, levéllel zárul, ráadásul nem is magán-, hanem hivatalos levéllel. Nehéz elképzelnünk, milyen szituáció lehetett az, melyben Ungvárról Budapestre ruszinul kellett levelet írni.

Az meg végképp rejtély, hogy egy levélhez miért szükséges kiejtési útmutató.

A kötetet végül egy kb. 1500 szavas szótár zárja.

Sajnos nem tudjuk, hogy a szótár hány példányban jelent meg, és miként terjesztették. Mindenesetre erős kétségeink vannak abban a tekintetben, hogy e könyvecske segítségével használható nyelvtudásra lehetett szert tenni.

Érdekes lenne tudni, hogy nyelve, helyesírása mennyiben felelt meg a kor ruszin kiadványainak. Az biztos, hogy megszilárdult irodalmi normáról nem beszélhetünk. A könyv nyelve nem irodalmi ukrán, de nem is orosz, nem egyházi szláv, de több vonásában eltér a mai ruszin kiadványoktól is.

Követem a cikkhozzászólásokat (RSS) Az összes hozzászólás megjelenítése Az összes hozzászólás megjelenítése