Preston egy évtizeden át kutatta a témát, amelyről számos részletet tár fel a polgárháborúról szóló sorozatának legújabb, A spanyol holokauszt: inkvizíció és népirtás a XX. századi Spanyolországban című művében.

„Nem ismerek olyan szót, amely jobban érzékeltetné a polgári lakosság megdöbbentő szenvedését a spanyol polgárháború idején” – magyarázta a szerző a Reutersnek arra a kérdésre felelve, hogy mi indokolja a holokauszt szó használatát a könyv címében. „Rettentő sokan szenvedtek és igen sokan meghaltak; pontos számukat azért nem lehet meghatározni, mert nem ismerjük a nevüket” – fejtette ki a szerző a könyv spanyolországi bemutatókörútja során. A mű először spanyol nyelven látott napvilágot, az angol változat az év őszén kerül forgalomba.

Preston szerint számos korábbi mű többet foglalkozott a köztársasági kormány által ellenőrzött területeken történt erőszakcselekményekkel, mint a polgárháborút 1936-ban kirobbantó, Franco vezette lázadás résztvevői által elkövetett tettekkel. „Ez a tanulmány lényegében az első, amely mindkét oldalon vizsgálja az eseményeket, az arányaik és szándékosságuk közötti különbségeket. Ez az első olyan munka is egyben, amely feldolgozza azt az óriási mennyiségű anyagot is, amely az elmúlt tíz évben került nyilvánosságra” – tette hozzá.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

A London School of Economics jelenkori spanyol történelmi karának professzora szerint a csatatereken összesen 300 ezer halálos áldozata volt a polgárháborúnak, ezen felül a köztársaságiak ellenőrzése alatt álló területeken 50 ezer, a Franco csapatai által elfoglalt országrészeken pedig 150 ezer embert öltek meg a 1936 és 1939 között.

Értékelése szerint a köztársasági területeken elkövetett erőszakcselekmények jobbára spontán választ jelentettek arra, hogy a felkelés következtében megszűnt a törvény és a rend uralma, míg a Franco támogatói által elkövetett gyilkosságok előre megfontoltak, rendszeresek és folyamatosak voltak.

Preston könyvében, mint fogalmaz, mozitechnikát is felhasznált, azaz olyan egyénekre koncentrál, mint amilyen Pascual Fresquet, a Halálbrigád vezetője volt: ez a csoport a polgárháború első heteiben sok száz személyt mészárolt le Katalónia északkeleti részében. „Egy nyitott autóbusz, úgynevezett charabanc volánjánál ült, amelyet Koponyabusznak (katalánul El Cotxe de la Calavera) nevezett, városról városra haladt, és halálbrigádjának tagjai mindenkivel végeztek, akit csak el tudtak kapni, míg végül meg nem állították őket” – írta Preston.

Olyan sok iszonyú gyilkost produkált a polgárháború, hogy Preston most Szörnyek címmel mini-életrajzaik sorozatát készül kiadni. Egyikük Gonzalo de Aguilera kapitány volt. „Ez a fickó a felkelés első napján felsorakoztatta birtokának parasztjait, találomra kiválasztott közülük hatot és agyonlőtte őket, hogy megértesse a többivel, ki parancsol. A háború végére rettegett hírességgé vált – aztán az 1960-as évek elején megölte mindkét fiát, megpróbált végezni a feleségével is, és életét egy elmegyógyintézet rácsai mögött végezte.”

A felkelést támogatta a náci Németország és a fasiszta Olaszország, de a köztársasági kormány később a Szovjetunióhoz fordult segítségért, és így a háború sok történész szerint a II. világháború főpróbájává vált. Az ideológiák fegyveres összeütközése egy egész nemzedék képzeletét felgyújtotta és ma is éles viták tárgya, különösen Spanyolországban.

„Tragikus volt és borzalmas, és mágikus is. Fasizmus, kommunizmus, anarchizmus, szabadkőművesség, szocializmus – minden -izmus összecsapott a polgárháborúban, amely pódiumot nyújtott Sztálin, Trockij, Hitler, Mussolini számára is” – mondja Preston, aki még több könyvet készít elő erről a korról. Francóról már írt egy életrajzot, egy másik már készül – Mussoliniről.