„Mi tatárok vagyunk. Tatárok vagyunk, csak olyan a népviseletünk, mint a baskíroké. Tatár az anyanyelvünk, vagyis akcentussal beszéljük a baskírt, de ez tulajdonképpen egy baskír dialektus. És sokakat emiatt baskírnak írtak be a népszámláláskor” – magyarázza egy baskortosztáni nő. Utazgatott már a déli a járásokban is, ahol szerinte igazi baskírok élnek. Az északon élők, így ő maga is, szerinte nem számítanak igazi baskírnak.

Baskortosztán az Orosz Föderációban
(Forrás: Wikimedia Commons / Marmelad / CC BY-SA 2.5)

Baskortosztán (1993-ig Baskír Autonóm Szovjet Szocialista Köztársaság) az Orosz Föderáció köztársasága, fővárosa Ufa. Területe 142 947 km², népsűrűsége 28,41 fő/km². Hivatalos nyelve az orosz és a baskír.

A 2010-es népszámlálás szerint a lakosság száma 4 072 292, amelynek 40%-a vidéken, 60%-a pedig városban él. Etnikai megoszlás szerint 36% orosz, 29,5% baskír, 25,5% tatár, 2,7% csuvas, 2,6% mari, 1% ukrán, 0,5% mordvin és 0,5% udmurt él Baskortosztánban.

A köztársaság gazdasági szektorában a nehézipar, az olajkitermelés és -feldolgozás, valamint a mezőgazdasági termelés a legjelentősebb.

A beszélgetés – amelyben az interjúalany tatárként, de legalábbis nem igazi baskírként beszél magáról, s anyanyelvét sem sikerül pontosan meghatároznia – jól tükrözi azt az identitásbeli és nyelvi „zűrzavart”, ami a Baskortosztánban élő tatárok és baskírok helyzetét jellemzi. A 2010-es népszámlálás szerint 29,5% baskír és 25,5% tatár él a köztársaságban. Azonban a nemzetiségi és anyanyelvi hovatartozás nem fedi egymást teljes mértékben – a magukat baskíroknak vallók csupán 75%-a tekinti a baskírt anyanyelvének, a tatár etnikai megjelölést választóknak pedig 85%-a gondolja úgy, hogy a tatár az anyanyelve. Sokan úgy vélhetik, hogy a fennmaradó százalékokhoz tartozók már az oroszosodás útjára léptek, s oroszul érintkeznek talán gyerekkoruktól fogva, de a dolog nem ilyen egyszerű. Sok baskír a tatárt, s több tatár a baskírt beszéli anyanyelveként, de a két nyelv rokonsága illetve a dialektusok miatt a határok (és így a népszámlálási adatok) nem egyértelműek. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az előző baskír köztársasági elnök és apparátusa serényen fáradozott azon, hogy a tatár nyelvű baskírokat meggyőzze arról, hogy ők valójában baskírul beszélnek, a közöttük élő tatárokat pedig arról, hogy ők igaziból baskírok. A folyamatot ma már nemcsak a politika és a tudományos szakirodalom, de a lakosság is baskirizációnak tekinti.

Az oldal az ajánló után folytatódik...

Az északnyugati baskírok

A baskírok az Urál-hegység délnyugati lábainál, főként a mai Baskortosztán területén élő etnikum, akik a 16. században kerültek orosz uralom alá. Mind a török nyelvcsalád kipcsak ágához tartozó nyelvüket, mind iszlám vallásukat, illetve kultúrájukat tekintve rendkívül közel állnak a szomszédos tatárokhoz, éppen ezért a két csoport megkülönböztetése sokáig területi és társadalmi alapon történt. Az Orosz Birodalom idején a kereskedelmi szféra jelentős részét a tatárok monopolizálták, míg a baskírok katonai szolgálatot nyújtottak a birodalom számára Baskíria birtokjogáért cserébe, így a baskír földhöz való kötődés mind a mai napig meghatározó számukra. A 19. században a „baskír” és „tatár” kifejezések bizonyos jogokkal rendelkező társadalmi rendeket jelentettek inkább, mintsem etnikai hovatartozást, és ezek a társadalmi státuszok szolgáltak az 1897-es népszámlálás kategóriáiként is.

A Szovjetunió megalakulásával a hatalmi szféra és a közigazgatás átstrukturálódott, a korábbi társadalmi rendek felbomlottak, az új baskír politikai elit pedig igyekezett etnikailag minél homogénebb köztársaságot létrehozni. Ennek sarkalatos pontja a baskír irodalmi nyelv megteremtése volt. A nyelvészek a három: a déli, a keleti és az északnyugati nyelvjárások „legbaskírosabb” elemeit gyúrták egybe, melyek főként a tatár irodalmi nyelvtől (és csoporttól) való markáns elhatárolódást hivatottak szolgálni. Így a tatár nyelvhez legközelebb álló északnyugati dialektust beszélő baskírok valójában többet értettek a tatár, mintsem a baskír irodalmi nyelvből, s kulturálisan is közelebb érezték magukhoz a szomszédos köztársaságban élő tatárokat.

A baskír nyelv északnyugati dialektusának elterjedése
(Forrás: Dmitriy Gorenburg 1999.)

A tituláris nemzet fogalma a Szovjetunió politikai berendezkedéséhez kötődik. Tituláris nemzetnek számított egy szovjet szocialista autonóm egység (köztársaság, megye vagy terület) kiemelt nemzetisége, amely az adott terület névadójául is szolgált. A tituláris nemzet nyelve második hivatalos nyelvként állt az orosz után, a nemzetiség tagjai pedig előjogokkal rendelkeztek elsősorban a politikai, munkavállalási és oktatási szférákban. Noha a 80-as évek reformjai a tituláris nemzet előjogait hivatalosan eltörölték, Baskortosztánban a baskírok előnyére váló etnikai alapon való megkülönböztetés (politika státuszok betöltése, pénzügyi források elosztása, nyelvhasználat stb.) a rendszerváltás után is megmaradt.

Az 1926-os cenzus alkalmával, amely elsőként kérdezett rá a nemzetiségi hovatartozásra és az anyanyelvre külön, először jelent meg hivatalosan a tatárul beszélő baskírok csoportja. Ennek a csoportnak a tagjai később a köztársaság kisebbségpolitikájának változásaival összhangban folyamatosan váltogatták tatár és baskír identitásukat a népszámlálások során. A Szovjetunió ideje alatt a baskír tituláris nemzet előjogait figyelembe véve érdemesebb volt baskírnak vallani magukat nemzetiség szerint, míg az anyanyelvi oktatásra való tekintettel megmaradtak a tatár nyelvnél. Így a baskírok és tatárok etnikai aránya kisebb változásokat leszámítva ugyanolyan maradt egészen 1989-ig.

Baskirizáció és népszámlálás

A hetvenes és nyolcvanas évek „egy nemzet – egy nyelv” eszméjét valló baskirizációja a tatárul beszélő baskírok anyanyelvi oktatásának reformjában csúcsosodott ki. A politikai elit változatlanul a baskír nyelv egyik dialektusának tekintette az északnyugati járásokban élők nyelvét, éppen ezért anyanyelvi oktatásukat a tatárról az irodalmi baskírra akarta áthelyezni. A rendelet ellen az oktatók kampányt szerveztek, a helyiek pedig belátták, hogy csak úgy tarthatják meg a tatárhoz közelebb álló anyanyelvüket, ha etnikailag is tatárnak vallják magukat. Az új gorbacsovi reformok, melyek megszüntették a tituláris nemzetek előjogait, szintén növelték a köztársaságban élő tatárok számát, hiszen baskírnak lenni hivatalosan már nem jelentett semmilyen előnyt. Ezzel párhuzamosan pedig a tatárul beszélő baskírok száma jelentősen megcsappant a népszámlálási adatok szerint, ahogy ezt a baskírok anyanyelvi megoszlását mutató lenti táblázat is tükrözi. (Forrás: Gorenburg, 1999.)

Így az 1989-es népszámlálás során a lakosság 28,5%-a vallotta magát tatárnak és csupán 22%-a baskírnak, ami a Szovjetunió szétesése után újjászerveződő Baskortosztán szeparatista kísérletei elé komoly akadályokat gördített. Kritikus problémává vált a kisebbségben lévő tituláris nemzet tagjainak növelése. Bár hivatalosan a politikai elit a baskortosztáni multinacionális nemzet értékeit és fontosságát kommunikálta folyamatosan, a háttérben a baskírok előjogaikat ugyanúgy gyakorolhatták.

Északnyugati baskírok népviseletben
(Forrás: Mácsai Boglárka)

A baskirizáció tetőpontjának a 2002-es népszámlálás bizonyult. Ekkor többeket baskírnak jegyeztek be akaratuk ellenére – így sikerült a baskírok számát 30%-ig növelni, a tatárokét pedig lecsökkenteni 24%-ra. A 2002-es cenzus elcsalását Rusztem Hamitov, a 2010-ben posztra kerülő új köztársasági elnök is elismerte orosz nyelvű cikkében, elhatárolódva ezzel a korábbi baskír nacionalista politikától, s biztosítva a 2010-es népszámlálás tisztaságát is. Azonban a baskirizációs propaganda nem múlt el nyomtalanul, s az etnikai diszkrimináció is érezteti még hatásait. Így a legutóbbi népszámlálás adatai csak csekély változást mutatnak: a baskírok fél százalékkal vannak kevesebben a korábbi adatokhoz képest (29,5%), a tatárok pedig csupán másfél százalékkal gyarapodtak eddig (25,5%).

Ahogyan a fenti összesítő táblázat is mutatja, a baskírok és tatárok etnikai megoszlása szinte versenyszerűen haladt fej-fej mellett, vagy előzte meg egymást a népszámlálások során, igazodva az éppen aktuális politikai körülményekhez. Baskortosztán példája jól tükrözi, hogy az identitás és hovatartozás kérdése egyes esetekben komoly játékteret jelenthet mind nacionalista törekvések, mind pedig személyes érdekek szempontjából. Míg az északnyugati baskírok unikális helyzetét a baskír politikai elit hatalmának megszilárdítására használta, addig maguk az érintettek politikai, munkavállalási vagy továbbtanulási lehetőségeik szélesítése érdekében ingáztak baskír és tatár identitásaik között.

A szerző a Pécsi Tudományegyetem Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszékének doktori hallgatója. Kutatásait Baskortosztán északi részén, udmurtok, tatárok és baskírok között végzi. A cikk alapjául szolgáló kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.

Sokak szerint a jelenlegi köztársasági elnök orosz- és tatárbarát politikája is ennek a sajátos helyzetnek illetve családi gyökereinek köszönhető, ugyanis az elnök édesapja az egyik északi járásból származik. A bevezetőben már idézett nő az elnököt egyenesen tatárnak nevezte, közülük valónak, ami azért is meglepő, mert – ha hivatalosan nem is, de a baskír tituláris nemzet korábbi privilégiumainak örökségeként – Baskortosztánban az elnöki posztot csakis baskír nemzetiségű töltheti be. Ennek megfelelően az összes hír és biográfia is baskírként számol be Rusztem Hamitovról, így megint felmerült a kérdés, hogy hogy is van ez. Erre a válasz ugyanolyan kétélű volt, mint maga az északnyugati baskírok hovatartozása: „Pontosabban mi félig baskírok vagyunk. Vagyis baskírunk vagyunk, csak tatárul beszélünk. Ej, de hát tudod, hogy van ez!”

Rusztem Hamitov
(Forrás: Wikimedia Commons / premier.gov.ru / CC BY 3.0)

Irodalom

Carr, Edward Hallett: Some Notes on Soviet Bashkiria. Soviet Studies. 8:3 (1957) 217-235

Gorenburg, Dmitriy: Identity Change in Bashkortostan: Tatars into Bashkirs and Back. Ethnic and Racial Studies, 22:3 (1999) 554-580

Хамитов, Рустем: Искусственная республика, фальшивая перепись. Уфимский Журнал. 2011. 12. 19.